Reggel égő szemekkel és fájó torokkal ébredtem.

Tegnap Amai egész nap itt maradt velem a szobában és vigasztalt, míg kint teljes káosz volt. Hallottuk a folyosóról beszűrődni Renjiro hangját ahogy végig kiabált a folyosón, hogy nyert, majd Toma alaposan leszidta emiatt és pár perc múlva bekopogott a szobánk ajtaján.

– Minden rendben srácok? – kérdezte Toma az ajtó túloldaláról.

– Majd rendben lesz, de most nyugalom kell – válaszolta Amai miközben fentebb húzta rajtam a takarót.

– Oké – jött a csalódott beletörődő hang Tomától. – Ne hozzak valamit? Nem kell esetleg valami kaja vagy ilyesmi? – próbálkozott hátha segíthet valahogy.

Amai megmondta Tomának, hogy mi kell nekünk és Toma sietve mindent beszerzett. Fél óra múlva két hatalmas szatyorral a kezében jött vissza. Amai be engedte ő pedig gyorsan mindent letett a szobában és aggódva nézett végig rajtam.

– Szerintem nem ütöttél elég nagyot Amai – szólalt meg végül.

– Szerintem se – morogta Amai, majd a szatyrokhoz lépve elkezdett pakolászni.

A nap hátralevő része azzal telt el, hogy Amai és Toma próbálták elterelni a figyelmem, bármit megtettek csak ne gondoljak Raira. Amai össze vissza bohóckodott, Toma viccesen beszólogatott neki ha valami olyat csinált, még fel is ajánlotta, hogy a kedvemért csinál ma este Renjironak egy vicces bajszot meg összenőtt szemöldököt, de akármilyen jól hangzott is a dolog, nem akartam, hogy esetleg Toma rosszabbul járjon.

Ma reggel azonban hiába próbálta Amai továbbra is elterelni a figyelmem, egy kicsit sem sikerült neki. Már attól elment az amúgy is csekély életkedvem, hogy megláttam a mai órarendemben, hogy az utolsó órám Raival lesz közös.

– Nem megyek sehová – húztam a fejemre a takarót.

– De jönnöd kell – ragadta meg a takaró sarkát Amai. – Nem adhatod meg annak a rohadéknak azt az örömöt, hogy...

– Nem megyek sehová – vágtam a szavába.

– Jó, akkor én se – ült le durcásan az ágyára és onnan nézett rám. – Majd együtt megbukunk, sebaj.

– Ne csináld már ezt Amai – sóhajtottam miközben kelletlenül lehúztam magamról a takarót. – Neked nem muszáj itt rohadnod velem, nyugodtan elmehetsz.

– Akkor meg még is milyen barát lennék ha itt hagynálak? – tárta szét a karját mérgesen. – Ha már szenvedni kell akkor szenvedjünk együtt.

Erre már nem tudtam mit mondani. Amai gyerekes viselkedése és hűsége még ebben a szar helyzetben is megmosolyogtatott.

– Oké, pár perc és összekapom magam – ültem fel kelletlenül.

– Na vére – pattant fel jókedvűen. – Ha meg Rai basztatni próbál neked nem kell semmit tenned, csak szólj nekem nyugodtan, vagy valahogy jelezz és a szart is kiverem belőle – ropogtatta az ujjait.

– Miért van az az érzésem, hogy attól az ütéstől kicsit elbíztad magad?

– Én? Dehogy – vigyorgott.

Gyorsan átöltöztem, bepakoltam a táskámba és elintéztem az olyan apróságokat minta fésülködés és a többit.

Azt hittem könnyű lesz Amaival átvészelni ezt a napot, de amikor az ebédlőhöz értünk legszívesebben visszabújtam volna az ágyamba, ami a biztonságos Rai mentes szobában volt. Amai már nyitotta a két szárnyas ajtót amikor hátat fordítottam és elindultam az ellenkező irányba, de ő elém futva megállított.

– Héé, hová mész?

– Ma nincs kedvem az ebédlőben enni – próbáltam kikerülni, de nem hagyta magát.

– Oké, megértem. De egyezzünk meg – tette a kezét a vállamra. – Most csak benézünk és ha nincs bent Rai, akkor leülünk és eszünk, de ha bent van akkor elmegyünk máshová.

– És ha nincs bent, de később jön? – kérdeztem kicsit pánikolva. Tudom, hogy nem kerülhetem örökké, de most még nem akarok a szemébe nézni.

– Akkor amint meglátjuk elhúzzuk a csíkot – válaszolta egyszerűen.

– Jó – törődtem bele, de azért a kezeim még remegtek.

Amai kinyitotta az ajtót és benéztünk az ebédlőbe. Bent a szokásos helyen ült a mi csapatunk és ott ült velük, bár kicsit távolabb tőlük, Rai egy kapucnis pulcsiban. A kapucnit a fejére húzta és lehajtott fejjel ült, néma csendben, zenét hallgatva a mobiljáról. Úgy látszott mintha nem változott volna semmi, a többiek ugyan úgy viselkedtek, kivéve Tomát aki ellenségesen nézett olykor Raira. Egyedül csak az nem volt mindennapi látvány ahogy Rai így elkülönül a többiektől, pedig ott ült egy asztalnál velük.

– Gyere – mosolygott rám vigasztalóan Amai. – Menjünk máshova.

A reggelit végül egy üres teremben fogyasztottuk el, majd siettünk az első óránkra.

Az egész nap így telt, kerültük Rait ahogy csak tudtuk, de nem olt olyan nehéz dolgunk, mivel ő folytatta a sulin kívüli bolyongásait a szünetekben.

De az utolsó órán már nem tudtam elkerülni a találkozást.

Épp javában jegyzeteltem a füzetembe, ez is segített elterelni a figyelmem, amikor a szokásos késés után betoppant Rai. Ugyan az a pulcsi volt rajta, ugyan úgy felhúzott kapucnival. A szokásos módon elnézést kért a tanártól, én pedig végig azért rimánkodtam magamban, hogy ne mellém üljön, miközben ő már felém tartott. Nem, biztosan nincs akkora seggfej, hogy csak úgy ide merjen ülni mellém.

De Rai nem állt meg, egyenesen az asztalomhoz sétált és leült mellém, mintha nem tegnap tört volna ezer darabra. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni őt, nem figyelni rá és arra a növekvő fájdalomra a mellkasomban.

– Szia Bibiri-kun – mosolygott rám, nekem pedig szúrt a szemem a visszafojtott könnyektől, de nem fogok előtte sírni.

Nem válaszoltam, csak tovább írtam és próbáltam teljesen figyelmen kívül hagyni Rait. De nehéz volt amikor ilyen közel volt hozzám.

Nem néztem rá, de oldalról is láttam, hogy engem néz, de már nem olyan jókedvű mint amilyennek az előbb tűnt. Most mintha...szomorú lenne.

– Mi a baj?

Most önkénytelenül is ránéztem. Mosolygott, de amint találkozott a pillantásunk egyből lehervadt a mosolya. Úgy nézett rám mintha mondani akarna valamit, már nyitott a száját, de aztán becsukta, én pedig fájó szívvel fordultam vissza a tábla felé.

Pár percig néma csendben ült mellettem, míg én továbbra is írtam és sikerült már lenyugodnom. Már csak arra vártam, hogy kicsöngessenek, hogy végre mehessek vissza a biztonságos puha ágyamba kisírni a szemem, amikor Rai olyat tett amit a tegnapi után nem néztem volna ki belőle.

Felém fordult és arcát a vállamnak döntötte.

– Sajnálom a tegnapit Bibiri-kun – mondta kissé rekedtes hangon.

Döbbenten néztem oldalra Raira ahogy a karomba kapaszkodva az arcát a vállamba fúrja, mintha nem is merne rám nézni.

Most már végképp nem tudtam kiadni magamból egy normális hangot. A torkom elszorult és az az ismerős fájdalom a mellkasomban még erősebb lett. Szerettem volna magamhoz ölelni Rait, szívem szerint ezt tettem volna, de még időben észhez térített az óra végét jelző csengő. Fájó szívvel elhúzódtam Raitól és gyorsan mindent a táskámba söpörtem, aztán a lehető leggyorsabban hagytam el a termet.
 

                                                             *
 

A nap hátralévő részét a szobában töltöttem. A Raival való találkozás és az amit tette, csak még jobban a földbe döngölt.

– Volt pofája a tegnapi után még mosolyogva betolni a hülye fejét az órára és úgy tenni mintha mi sem történt volna?! – hitetlenkedett Amai miután elmeséltem neki az egészet.

Toma is átjött idő közben és helytelenítően csóválta a fejét.

– Nekem azt mondta Kin hogy...

– Tudom, hogy mit mondott Kin – vágott a szavába Amai. – De ő Rai barátja, még jó hogy az ő pártján áll.

Fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek, de nem is érdekelt. Próbáltam ezt a napot végig aludni, hogy ne keljen egy percet se ébren töltenem és gondolkodnom, mert akkor csak Raira gondolnék. A holnapi napra pedig végkép nem akartam gondolni, legszívesebben erre a hétre elzárnám magam a szobában, vagy még több időre, csak ne keljen látnom Rait.

– Mit szolnál ha holnap elmennénk valahová? – ült le az ágyára Amai és onnan nézett rám azzal a szerény mosolyával.

– Nem akarok sehová menni – csuktam be a szeme. – Jó nekem itt – hazudtam.

– Azt már nem – vágta rá határozottan Amai, mire kinyitottam a szemem és ránéztem. Úgy látszott Toma is Amaival ért egyet.

– Kaptál két napot, hogy ki szomorkodd magad, de most már itt az ideje, hogy elkezdj edzeni arra a pillanatra, amikor Rai térden csúszva fog neked könyörögni – magyarázta Amai, feltüzelve.

– Pontosan – szólt közbe Toma is. – Nem zárkózhatsz el teljesen mindentől, különben még sokkal nehezebb lesz majd minden egyes nap amikor Raival összefutsz valahol. Ráadásul nem is kerülheted sokáig, főleg hogy közös órád is van vele. Csak még jobban fogsz szenvedni, ha most nem lépsz.

– Tudjuk, hogy ez még nagyon friss seb és hogy nagyon fáj még, de ha szerzel egy súlyos sebet, jobb ha minél előbb kezeled, még mielőtt elvérzel – magyarázta Amai együtt érző csillogással a szemében.

– Mi pedig a barátaid vagyunk, azok az arcok akik bekötözik a sebet és segítenek rajtad bármi bajod is van – kacsintott rám Toma mosolyogva.

Most legszívesebben magamhoz öletem volna mindkét srácot.

– Köszönöm srácok – viszonoztam a mosolyuk.

– Akkor holnap indulhat a „Felejtsd el azt az önző faszt” című buli? – vigyorgott végre Amai.

Ezen nem bírtam nem vigyorogni.

– Ne nézz így – tette fel a kezét Toma. – Ezt a címet Renjironak köszönheted.

– Renjironak? – kérdeztem vissza meglepetten.

– Igen, neki – válaszolta Toma. – Miattam alaposan tájékozódott az itteni helyzettel kapcsolatban és idézem véleményét az egésszel kapcsolatban: „Remélem a másik kis törpe is behúz egyet Rainak és akkor még gazdagabb leszek. De leginkább azért, hogy Rainak ne legyen akkora nagy arca. Néha elfelejti, hogy ki a kibaszott legjobb pasi a bandában.”

– Tipikus Renjiro – nevetett Amai.

– Mondom, hogy nevelhetetlen – mosolygott rám Toma.

– Őszintén, szeret ő bárkit is magán kívül? – igazítottam meg a párnám mosolyogva.

– Talán a tükrét amiben bámulhatja magát – nevetett Toma, de aztán komolyabb arccal folytatta. – De most komolyan, szerintem mindenkit a maga módján szeret. Minket például nagyon is szeret – húzta ki magát büszkén.

– Ezt meg honnan veszed? – szólalt meg Amai.

– Mert akkor nem foglalkozna velünk ennyit – lökte meg játékosan Amai vállát. – Ráadásul tegnap mondta, hogy mennyire bejössz neki Amai.

– Mi van? – kérdezett vissza döbbenten Amai.

– Ja, azt mondta milyen jó kis seggeb van abban a passzos kis fekete farmeredben és hogy a lábaid se rosszak, na meg....

– Ne találj már ki ilyen baromságokat! – mérgelődött Amai, viszont én jót nevettem rajta.

– Oké, de most viccen kívül, amikor először idejöttél azt hitte lány vagy – vigyorgott gonoszan Toma.

– Ez komoly? – húzta a száját Amai.

– Halálosan komolyan mondom – nevetett Toma is. – De akkor még csak távolról látott és háttal álltál neki, de komolyan megdicsérte a segged.

Amai egyre ijedtebb arcot vágott, én meg már sírtam a nevetéstől az ágyamban. Örültem, hogy itt vannak velem a srácok és segítenek nekem.

Toma és én már kezdtük abba hagyni a nevetést és Amai is valamennyire engedett a feszültségből amikor valaki, nem túl finoman, bekopogott.

– Hé te barom, itt vagy? – hallatszott a szoba túloldaláról Renjiro hangja és amilyen fejet vágott Amai Toma és én újra nevetni kezdtünk.

– Igen! – kiáltott ki Toma nagy nehezen.

Renjiro nem kért engedélyt, csak simán benyitott és miután becsukta az ajtót maga mögött, körülnézett a szobában.

– Itt meg mi van? – gyanakvón nézett rám és Tomára.

– Semmi – legyintett nevetve Toma. – De téged mi szél hozott ide Rómeó?

Erre még jobban nevettünk, míg Amainak egyre vörösebb lett az arca.

– Ti meg mi a faszt szívtatok? – Renjiro most már tényleg össze lehetett zavarodva.

– Komolyan egyszer lánynak néztél? – kérdezte undorodó arccal Amai. – Hát úgy nézek ki hátulról mint egy csaj? – úgy látszott ez jobban elszomorítja mint az, hogy Renjiro megnézte a seggét régebben.

– Mi van? – olyan döbbent arcot vágott Renjiro, hogy attól csak még jobban nevettünk Tomával. – Most komolyan, ti meg mit szívtatok? – tárta szét a karjait mérgesen. – Valami biztos az agyatokra ment mind a hármótoknak. Eddig csak Rai volt megbolondulva, de most már ti is. Mi a szar van már?

Amint Renjiro kimondta Rai nevét már nem tudtam nevetni, ahogy Toma sem. Amai ijedten nézett rám, Toma pedig egy hirtelen mozdulattal felkapott két kispárnát Amai ágyáról és elkezdte Renjirót püfölni.

– Párna csata! – kiáltotta el magát, Renjiro meg döbbenten védte ki az ütéseket, de gyorsan feleszmélt és elkapva az egyik párnát viszonozta Toma ütéseit.

– Velem akarsz kikezdeni, komolyan? – durvult be Renjiro.

– Én ugyan nem, nem vagy az esetem – nevetett Toma. – Inkább Amainál kellene bepróbálkoznod.

– Hé – kiáltott Amai mérgesen, de paradicsom vörösen.

Úgy látszott Toma elveszíti a párnacsatát, de az utolsó pillanatban eldobta a párnáját és ráugrott Renjiróra, aki elvesztve az egyensúlyát le esett a földre, Toma pedig rá.

– Kicsi a rakás! – kiáltotta el magát Toma, Amai pedig rögtön felpattant a helyéről, hogy ő is beszálljon, amit Renjiro észre is vett.

– Nem...nem kicsi a rakás! Kurvára elég már! – kiabálta, minél közelebb ment Amai, közben Toma végig rajta feküdt, így ki sem tudott mászni alóla.

Amai megállt és rájuk vetette magát, mint valami pankrátor.

– Baszki! – kiabálta Renjiro. – Legalább ne a tökömbe könyökölj te idióta!

– Bocsi – vigyorgott Toma. – Gyorsan Sei, még mielőtt elájul a levegő hiánytól.

– Eszedbe ne jusson! – kiabálta Renjiro. Már ki sem látszott a srácok meg a párnák alól, csak a két lába.

– Gyere – vigyorgott Amai is.

Amilyen gyorsan csak tudtam kimásztam az ágyból és én is csatlakoztam a kis csapathoz.

– Csak jussak ki innen! Biztos megbánjátok még ezt – morgolódott alattunk Renjiro.

– Úgy érzem srácok, hogy nem mostanában megyünk el wc-re, szóval remélem előtte senki nem ivott túl sokat – nevetett Toma.

– Még mennyit bírsz Renjiro? – szólt közbe Amai is. – Csak mert nálam van a mobilom és ha gondolod szívesen áthívom a lányokat is. Kurva biztos ezer örömmel vetné rád magát.

– Ne merészeld te hobbit, különben Mordorig rugdoslak – erőlködött Renjiro, hogy kiszabaduljon, de nem ment neki.

– Ó elkezdett zsibbadni a seggem, megmasszíroznád Renjiro, ha már ott vagy? – vigyorgott Toma.

– Persze, egyéb kívánság? Kiverni ne verjem ki? – vágott vissza durván Renjiro.

– Azzal még nincs baj, de majd szólok ha lesz – fészkelődött Toma.

– Ha már rajtam tehénkedsz te barom, legalább vigyázz arra hogy hova tolod a csontos segged! – szólt rá Renjiro.

Még egy ideig elvoltunk így, de aztán Toma megkönyörült Renjiron és leszállhattunk róla. De a nevetés nem maradt abba, továbbra is felvidítottak a srácok, én pedig nagyon hálás voltam ezért.

                                                     
                                                            *
 

A másnap reggel ismét rosszul indult. Ma szerencsére nem volt közös órám Raival, aminek egy részt nagyon örültem, másrészt viszont hiányzott Rai. Hiába viselkedett úgy ahogy és tette azt amit, de én akkor is...szeretem.

Amaival ma az ebédlőben reggeliztünk a többiekkel akik végig próbáltak úgy viselkedni mintha nem lenne semmi baj és próbáltak felvidítani, ami Tomának és Renjirónak köszönhetően nem volt nehéz. Persze Renjiró nem önszántából derített jókedvre, csak vissza adta Tomának a tegnapit és persze viszonozta a többi beszólást.

Az asztaltól csak két ember hiányzott, Kin és Rai. Inkább nem kérdeztem a többieket, hogy hol vannak. Biztosan Rai is kerülni próbál engem a tegnapi után, ahogy én is őt.

Reggeli után Amaival és Misaval mentünk az óráinkra. Az egész nap nyugisan telt, nem láttam Rait sehol és kezdtem megnyugodni, hogy nem is fogom. Egészen addig míg a hatodik órában ki nem mentem wc-re. Miután elvégeztem a dolgom, csöndben, zsebre tett kézzel sétáltam a kihalt folyosón amikor ismerős cuppogó hangokat hallottam a folyosó végéről. Nem akartam kíváncsiskodni, de pont ott kellett elmennem, így akár akartam, akár nem, még így is kénytelen voltam látni a sarkon enyelgő párost, akikből eddig csak két kivillanó kart láttam a fal mögül. Amikor befordultam a sarkon megláttam az egymásba gabalyodott párost, de bárcsak ne láttam volna.

Rai és Maro nője szinte el sem akartak szakadni egymástól, míg a lány ribanc módjára dörzsölte magát Raihoz addig Rai a csaj seggét markolta. De, mintha valami álomból ébredne fel, Rai kinyitotta a szemét és mérgesen eltolta magától a lányt.

– Mi az, már nem akarod? – nyávogott a csaj, én pedig még rosszabbul éreztem magam.

Ahogy ott álltam, földbe gyökerezett lábakkal, ismét rám tőrt az a rossz érzés, az a fájdalom a mellkasomban és már megint nem volt elég levegőm. Visszanyelve a könnyeim vettem egy mély lélegzetet, hogy lenyugodjak, Rai pedig csak ekkor vett észre. Még mindig eltartotta magától a csajt, de most döbbenten nézett rám, egy egész kicsit a szája is tátva maradt és a szemeiben olyan félelem volt, amit eddig még soha nem láttam.

– Bibiri-kun? – halkan beszélt, hangja most valamiért rekedt volt.

A fájdalmat most felváltotta bennem a harag. Még soha nem utáltam senkit ennyire mint ahogy most Rait.

– Bocs, nem akartam zavarni – ismét zsebre vágtam a kezem és közömbösséget erőltetve az arcomra tovább mentem, mintha nem szeretném a szart is kiverni belőle, amiért ilyen egy szemét rohadék.

– Várj! – kiáltott utánam, de én gyorsítottam a lépteimen. Halottam a cipőjének a dobogását a padlón, hogy egyre közelebb ér hozzám, de még mielőtt utolért volna, én már elértem a termet és durván bevágtam az orra előtt az ajtót.

– Elnézést tanár úr – kértem bocsánatot az ajtó miatt és hogy megzavartam az órát, majd leültem Amai mellé.

– Mi a baj? – nézett rám aggódva.

– Semmi – mosolyogtam rá ahogy csak tudtam. – Szóval hogy lesz a mai nap?

Kissé meglepődött de nagy vonalakban elmesélte, hogy Tomával, hogy tervezik a mai napot és hogy a többiek is jönnek, kivéve Rait és Kint.

                                                       *

Miután végeztünk az óráinkkal, Amai megint elrángatott sütizni, de most legalább minden sütire volt időm. Sütizés után vissza mentünk a koleszba ahol a szobánk ajtajára valaki egy kis sárga cetlit ragasztott.

„Beszélnünk kell!”

– Hülye seggfej – szedte le a cetlit Amai, mérgesen. Ő is tudta, hogy ezt Rai írta, ahogy én is. Összegyűrte a cetlit és jó messzire eldobta, majd kinyitotta az ajtót és előre engedett.

– Mikor indulunk? – ültem le az ágyamra.

Amai meglepetten rám nézett, valószínűleg nem erre számított. Azt hitte ki fogok akadni Rai üzenete miatt, de én már elhatároztam, hogy nem sírok többet miatta. Most már csak azt akarom, hogy neki is ugyan úgy fájjon mint ahogy nekem fáj.

– Még időnk bőven – válaszolta miközben elővette a mobilját. Tudtam, hogy Misaval SMS-ezik. mert hiányzik neki. Hiába vannak együtt az órákon, nem tudnak úgy igazán együtt lenni mint egy pár, mert Amai folyton velem van.

– Nem akarsz átugrani Misához? – dőltem hátra az ágyon.

– És hagyjalak itt? Inkább nem.

– Miért, mi lesz velem? – forgattam a szemem gúnyosan. – Azért ennyi idősen csak tudok magamra vigyázni egyedül is. Ha meg nem, akkor az csak rám nézve gáz.

Erre nem mondott semmit csak tovább pötyögött a mobilján.

– Nyugodtan menj át hozzá – nem hagytam annyiban. – Nem akarom, hogy miattam elhanyagold.

– Biztos? – kérdezte kissé tétovázva.

– Még szép – mosolyogtam biztatón.

– Oké – egyezett bele. – De nem leszek el sokáig.

– Jó, jó, csak menj már – legyintettem.

Nem kellett sokáig győzködni, már is elhúzott, én pedig egyedül maradtam, de nem sokáig.

– Megjöttek az ügyeletes bébiszitterek – kopogott az ajtón Toma.

– Remélem cseréltél pelenkát, mert én kurvára nem fogok! – kiáltott be Renjiro is.

– Csak nem Amai kért meg titeket, hogy gyertek le hozzám? – nyitottam ki az ajtót gyanakodva.

– Dehogy – játszotta a hülyét Toma.

– De, a törpe volt – vágta rá Renjiro, mire kapott egy nem túl kedves pillantást Tomától.

Be engedtem a srácokat és egészen addig elszórakoztunk a hülye beszólásaikkal amíg Amai vissza nem jött és közölte, hogy készülődhetnénk.

A srácok elmentek, Amai átöltözött ahogy én is és lementünk a kolesz parkolójába, ahol már várt ránk Toma, Renjiro, Misa és Minako. Kicsit szűkösen ültünk Toma kocsijában, de leginkább Renjiro panaszkodott, persze a maga szokásos bunkó módján. Szerencsére nem kellett sokat kocsikáznunk, egy közeli helyre vittek a srácok.

Egy kisebb bulizóhely volt ahol valami közép kategóriás banda tartott koncertet, még csak nem is voltak olyan jók mint Raiék.

– Ti mindig valami koncertre visztek? – kérdeztem, miután találtunk egy megfelelő helyet ahová mindannyian le tudtunk ülni.

– Csak, hogy lásd, hogy a többi banda mennyivel szarabb mint a miénk – nézte a másik banda tagjait kritikus szemmel Renjiro. – Ez egy rakás szar.

– Téged szívesen meghallgatnálak egy tehetségkutatóban Renjiro – vigyorgott Amai.

– Csak építő jellegű kritikákat tudna alkotni – szállt be Toma is. – Mint például: „Mi ez a szar?!” „ Ilyen szart még sose halottam!”

– Renjirotol csak tanulna a sok tehetség – nevetett Misa.

– Majd akkor nevessetek ha befutunk végre és kibaszott híres leszek, ti meg egyszerű senkik maradtok – vágott vissza Renjiro.

– Legalább akkor jogosan basztathatod a tehetségteleneket – vigyorgott Toma. – Én csak büszke leszek rád amikor a világ legbunkóbb sztárjának választanak barátom – karolta át Renjiro vállát.

– Én meg majd szívesen kihozom a sittről a hülye fejed, na meg ha kell, akkor csövesként lakhatsz a garázsomban, te hülye fasz – borzolta össze Toma haját vigyorogva Renjiro.

Akármit is vágtak egymás fejéhez, végig látszott rajtuk, hogy egy szavukat sem gondolják komolyan. Ők azt hiszem ugyan olyan jó barátok mint én és Amai, de mi mind barátok vagyunk.

– Na ki mit iszik? – szólalt meg Minkao miután a két jó barét kiszórakozta magát.

Mindenki rendelt magának egy-egy italt és egyedül Toma ült kólával a kezében.

A srácok tartották ezt a jó hangulatot és mindenki jól érezte magát, én pedig pár óráig nem gondoltam Raira. Egészen addig míg jókedvűen elindultam kérni a srácoknak még egy kört. A bárpulthoz lépve megrendeltem az italokat és amikor megfordultam Maroval találtam szembe magam.

– Szia – mosolygott ravaszan. – Nem gondoltam volna, hogy összefutunk.

– Én se – vallottam be keletlenül.

Maro ismét eszembe juttatta Rait és azt a ribancot.

– Hogy van a kurvád? – csúszott ki a számon, mire Maro vigyorogva közelebb lépett.

– Erre Rai jobban tudná a választ.

Ez most fájt.

– Nem úgy nézel ki mint akinek nagyon hiányzik az a ribanc.

– Mert nem is – vont vállat. – De neked Rai annál inkább. Ugye?

– Nem – hazudtam, majd megpróbáltam kikerülni, hogy végre vissza mehessek a srácokhoz.

– És nincs is benned semmi bosszúvágy? – húzott vissza a karomnál fogva. – Nem akarsz visszavágni Rainak? Mert én igen.

– De te minek vágnál vissza? – nem érettem mit akar. – Neked nem volt fontos az a lány.

– Nem volt fontos, de attól még rám nézve sértő amit Rai tett és talán mi ketten...- megfogta a derekam és közelebb húzott magéhoz. – Mi ketten vissza tudnánk vágni.

– Engem felejts el – szedtem le magamról a kezét mérgesen.

– Ha még is meggondolnád magad, akkor itt leszek még egy ideig – ült fel az egyik bárszékre lazán.

– Nem fogom – fordítottam neki hátat és visszamentem a többiekhez.

– Ez elég sokáig tartott, út közben beugrottál Narniába, vagy mi a fasz? – fogadott Renjiro beszólása. – Legalább az a buzis faun jó sört csinál?

– Nem tudom, te többet szoktál vele lógni Renjiro – ültem le vigyorogva.

– Ez az! – kiáltotta el magát Amai félrészegen. – Alázd csak be a segg stírölőt!

– Oké, Amai nem ihat többet – jelentett ki Toma.

Nemsokára kihozták a következő adag piánkat, az asztalnál pedig egyre jobb lett a hangulat. De hiába nevettem együtt a srácokkal, Maro szavai gyökeret vertek a fejemben. Folyton csak az jutott eszembe, hogy mit kellene tennem. Fájdalmat akartam okozni Rainak, azt akartam, hogy neki is úgy fájjon ahogy nekem fáj, de eddig Maro ajánlata tűnt a legjobb ötletnek. Amikor csak egy csók volt köztünk, Rai attól ki volt akadva, azt vajon megjátszotta vagy tényleg fájt neki?

– Min gondolkodsz Seiko? – bökte meg a vállam Toma, mire azonnal eszembe jutott Rai egyik mondása

– A gondolatoknak teremtő erejük van – motyogtam észre sem véve, hogy ezt komolyan kimondtam.

– Mi? – nézett rám meglepetten Toma.

– Ö, semmi – rázta meg a fejem zavartan. – Mindjárt jövök srácok – álltam fel.

– Hová mész? – pislogott sűrűn Amai. Szerintem már homályosan látott a sok piától.

– WC-re – válaszoltam röviden és meg se várva Amai reakcióját már mentem is, de nem a WC-re.

Nem kellett sokat keresnem Marot, ott volt ahol mondta, hogy marad. Amint megláttam határozott léptekkel odamentem hozzá és a felsőjénél megragadva közelebb húztam magamhoz egy durva és vad csókra.

– Mehetünk – néztem a szemébe amint elszakadtunk egymástól.

– Helyes – vigyorgott elégedetten.

Megragadta a kezem és kivezetett egyenesen a parkolóba a saját kocsijához.

– Hová megyünk? – ültem be mellé a kocsiba.

– A lakásomra.

Beindította a kocsit és már arra számítottam, hogy ő is olyan vadul fog vezetni mint Rai, de nem, amiért furcsa módon csalódott voltam.

Fél óra múlva leparkoltunk egy nagy ház előtt és ekkor kezdett el csörögni a mobilom.

– Hol a francban vagy? – vágott a közepébe Toma amikor felvettem a mobilom.

– Rosszul éreztem magam és ott volt egy osztálytársam a suliból, ő hozott haza. – hazudtam, közben emésztet a bűntudat, hogy így átvágom szegényt. – De már jobban vagyok. Nagyon sajnálom, hogy nem szóltam előbb.

– Semmi baj – könnyebbült meg. – A lényeg, hogy jobban vagy. Nemsokára mi is megyünk haza.

– Nem kell. Maradjatok nyugodtan, miattam ne siessetek.

– Biztos? – úgy látszott kissé kételkedett.

– Persze. Mondom, már jobban vagyok.

– Oké, de Amait biztos le kell kötöznünk.

– Dehogy...kurva jól vagyok! – kiabált a telefonba Amai.

– Akkor jó pihenést – köszönt el Toma. – Nem maradunk sokáig, szóval használd ki az időt, mielőtt Amai félhullaként haza esne.

Elköszöntünk egymástól, majd zsebre vágva a mobilom Marora néztem aki türelmesen várt rám.

– Mehetünk? – nézett rám, én pedig egy bólintással válaszoltam.

Kiszálltunk a kocsiból és míg be nem jutottunk a házba minden végig pörgött az agyamon. Megtegyem? Ne tegyem? Vajon Rai mit fog majd reagálni ha megtudja? Érdekelni fogja őt egyáltalán a dolog?

Amíg magamban ezeken rágódtam már bent álltunk Maro nappalijában. Az egész ház valami puccos környéken volt és nem kerülhetett kevés pénzbe ez a ház sem, a lehető legdrágább és legmodernebb cuccokkal volt berendezve. De nem volt időm rendesen körülnézni, mert Maro megragadta a kezem és felhúzott az emeletre, ott pedig bevezetett egy hatalmas szobába amiben egy legalább öt személyes ágy volt.

– Durva bulikat szoktál itt csapni? – néztem az ágyra undorodva, bár nem volt rajta semmi perverz orgiáról árulkodó jel.

– Meglepődnél ha azt mondanám, hogy nem mindenkit hozok el magamhoz? – rántott magához a derekamnál fogva.

– Eléggé – vágtam rá. – Szóval ez valami ritka különleges dolog, hogy itt lehetek? Érezzem magam megtisztelve?

– Kurvára különleges – nyalta meg a száját miközben az enyémre nézett. – Vedd ezt egy komoly ajándéknak amit nem mindenkinek adok meg.

Már nem volt időm bármit mondani mert Maro a hajamba markolt és durván megcsókolt. Ha azt hittem, hogy Raival eddig durván csináltuk akkor erősen tévedtem, Maro mindent sokkal durvábban csinált, látszott, hogy nincs benne semmi érzelem, csak vágy.

Határozottan benyúlt a pólóm alá és végig karmolta a felsőtestem, amitől önkénytelenül is kiszaladt a számon egy elégedett nyögés. De mindkettőnk fejében csak a bosszú járt, semmi más.

Ahogy engem is elkapott a hév beletúrtam a hajába és közelebb vontam magamhoz, ő pedig türelmetlenül lehúzta rólam a pólóm és kigombolta a nadrágom. Majd a saját felsőjét is lehúzta magáról és, lerúgva a cipőjét, a nadrágjából is kibújt, egy szál bokszerben állt előttem. Gyorsan túl akartam lenni rajta, így levettem én is a cipőt és én is megszabadultam a nadrágomtól, de arra nem számítottam amit Maro csinált. Letérdelt elém és a bokszeremen keresztül rámarkolt a farkamra.

– Rai sokszor csinálta ezt? – kérdezte vigyorogva.

Nem értettem, hogy mit akar ezzel.

– Volt már, hogy a szájába vette? – a bokszeren keresztül végig nyalta a már keményedő farkam és nekem a lélegzetem is elakadt egy pillanatra. Hiába Rai miatta csináljuk ezt az egészet, úgy tűnik Maro azt akarja, hogy élvezzük ki.

– Igen – leheltem lenézve a szemébe.

– És jól csinálta?

Meg fogta a bokszerem szélét két oldalt és elkezdte lehúzni, egészen a bokámig.

– Igen.

– Biztos ez? – és már is a szájába vette a farkam.

Még ezt is olyan durván és erősen csinálta, hogy azt hittem rögtön elmegyek a szájában pár erősebb szívás után. De ha ő lehet durva akkor én is lehetek. Kihasználtam a helyzetet és megragadva a haját addig löktem a szájába a farkam amíg csak engedte és meglepő módon elég sokat tűrt Maro.

Pár perc múlva azonban abba hagyta a kényeztetést és fel állva lenyomott maga elé, ezzel jelezve, hogy most én jövök. Ugyan olyan durván irányította a fejem mint én az övét, igyekeztem olyan jó lenni mint ő.

Nekem is csak addig kellett ezt csinálnom ameddig ő majdnem elment, de még előtte leállított és az ágyhoz irányított. Azt hittem azt akarja, hogy ráfeküdjek, de tévedtem. Oda állított az ágy szélére, rátérdeltetett, kutya pózban és rám parancsolt, hogy várjak ott. Nemsokára visszatért egy síkosítóval és óvszerrel.

– Mennyire szeretnéd, hogy Rai szarul érezze magát? – kérdezte miközben felhúzta az óvszert.

– Nagyon – válaszoltam őszintén.

– Helyes.

Mögém lépett és bekent síkosítóval, én pedig már teljesen felkészültem az elkövetkezendő egy órára.

Maro még előkészített magának az ujjaival, majd figyelmeztetés nélkül, durván belém hatolt. A számba kellett harapnom, hogy ne kiáltsak amikor gyorsan és durván elkezdett mozogni. Rai is durva volt olykor, de sosem ennyire, ő vigyázott rám...

Maro belemarkolt a csípőmbe és még gyorsabb ütemet diktált én pedig már nem bírtam visszafogni magam. Belemarkoltam a selyem takaróba és hangosan nyögtem minden egyes lökésnél, amit Maro láthatóan nagyon élvezett. Belemarkolt a hajamba és előrehajolva a nyakamba harapott.

– Már értem, hogy miért maradtál meg ilyen sokáig Rainál.

Ezt igyekeztem meg sem hallani, nem akartam rágondolni.

Már majdnem elmentem, de Maro direkt pont ekkor állt meg és kihúzódott belőlem. Leült az ágy szélére és arra kért, hogy az ölébe üljek, amit meg is tettem. Most nekem kellett mozognom rajta, közben ő irányított, a derekam markolva az egyik kezével, a másikkal pedig a farkamat kényeztette. Elérte, hogy most se tudjam visszafogni magam.

– Tetszik? – markolt a hátsómba és teljesen letolt a farkára.

– Igen – nyögtem elakadó lélegzettel.

– Ha velem maradnál, minden nap eljátszhatnánk egymással így.

Elutasítóan megráztam a fejem és a vállának döntöttem a homlokom, már képtelen voltam a beszédre.

Maro fel állt és a kezével megtartva, állva tovább dugott, míg én elgyengülve tűrtem mindent. Majd pár perc múlva letett az ágyra megint kutya pózban és durván folytatta azt amit az előbb abba hagyott.

Én mentem el legelőször, de Marot ez nem zavarta, ugyan olyan durva tempóban hajszolta a saját élvezetét, ami még nagyon távol volt. Maro idő közben lenyúlt és tovább kényeztette a farkam ezzel is újra beindítva és amikor végre ő is elment pár percre rá én mg egyszer a csúcsra értem. De Maro nem állt le. Megfordított és a nyelvével lenyalt mindent a farkamról.

– Ne hidd, hogy még végeztem veled – vigyorgitt le rám. – Kapsz tíz perc pihenőt és mindent előröl kezdünk.

Úgy néztem rá mintha megőrült volna.

– Kihasználok minden lehetőséget – húzta le az óvszert és lustán a fürdőszobába ment.

Én pedig ott maradtam egyedül, teljesen lefárasztva, kielégülten.  

Tovább a 12. fejezetre > > > >