01. fejezet
2014.07.28. 16:32
Hayashida Seiko vagyok, azért jöttem Osakából Kyotóba, hogy a Toshizou Geijutsu Akadémián tanuljak mint grafikus. Mindig is érdekelt a rajzolás és már kiskorom óta ide akartam járni.
De ezen az akadémián más művészeti ágakat is tanítanak, a rajztól a zenélésig mindent ami csak művészet. Ebbe az iskolába kurva nehéz bekerülni, mivel csak a legjobbakat veszik fel és én szerencsére pont ezek közé tartozom. De a még szerencsésebbeknek külön lakás is jár, én viszont mehettem a szar kollégiumba.
Nem elég, hogy rohadt korán kellett kelnem, de még fel is kellett cipelnem két kibaszott nehéz bőröndöt a második emeletre. Még nem ismerem a szobatársam, csak annyit tudok róla, hogy Ichiro Amainak hívják. Mivel az Amai édeset jelent nem számítok semmi jóra.
Épp előszedtem a farmer zsebemből a kulcsom amikor a tök üres folyosót egy hangos kiáltás töltötte be.
– Seikoooo!
Ijedten fordultam meg, hogy megnézhessem ki a franc adhat ki magából ilyen idegesítő hangot. Egy nálam nem sokkal alacsonyabb, nagyon vidám srác, nagy mosollyal a képén rohant felém. A gatyájáról lelógó láncok összevissza csörögtek ahogy rohant, suttyó stílusú sapkáját majd el hagyta, csoda hogy nem esett el a fasza bakancsában. Ahogy egyre közelebb ért hozzám már láttam a piercingjeit is amiből bőven volt neki, az orrában és szájában egy-egy darab. A stílusa az enyémhez hasonló volt.
– Szia, ugye te vagy Seiko? – kérdezte félig meddig lihegve.
– Te vagy Amai? – kérdeztem vissza, egy kicsit csalódottan. – A neved alapján azt gondoltam, hogy egy lánnyal leszek egy szobában.
– Detto – vigyorgott. – A te neved sem egy szokásos fiú név.
– Ezt már hallottam párszor – jegyeztem meg mosolyogva.
Van valami ebben a srácban amitől az embernek önkénytelenül is mosolyognia kell.
– Te is új vagy, igaz?
– Igen. Te?
– Igen, de az unokatesóm, Kin már két éve ide jár, szóval nagyjából én is eligazodom itt. – magyarázta lelkesen. – Te melyik szakra jelentkeztél? Mert én a grafikusra.
– Én is – sóhajtottam kissé megkönnyebbülve, hogy nem leszek egyedül.
– Szuper – dobta fel a karjait vidáman, majd kikapva a kezemből a kulcsot, kinyitotta az ajtót. – Akkor gyere, segítek kipakolni.
Ez a srác egyszerre idegesít és derít jó kedvre.
Ahogy kinyitotta az ajtót és nehézkesen bevitte az egyik bőröndömet, felkapva a másikat követtem őt, be a szobába. Belépve vettem észre, hogy a szoba egyik fele már teli volt Amai szírszarjaival. Csak két ágy volt bent és egy nagy szekrény, meg két íróasztal.
– Remélem nem baj, hogy a kelleténél egy kicsit több helyet foglaltam el a szekrényben – míg beszélt kitárta a szekrény ajtóit és oda húzta a bőröndöm míg én a másikat ledobtam az ágyra.
A szekrényhez lépve kinyitottam a bőröndöm és nekiláttam a pakolásnak míg Amai az ágyára pattanva dumált. Szinte be sem állt a szája, de vicces volt látni, hogy mennyire lelkes.
Pakolászás közben vetettem pár pillantást Amai ruháira és feltűnt, hogy nagyon hasonló a stílusunk.
– Ja, amúgy tetszik a hajad.
– Ömm...köszi.
– Jól áll neked az oldalt felnyírt fekete haj főleg, hogy így látszanak a fülbevalóid – magyarázta, végig rajtam tartva liláskék szemeit. – Nekem is volt régen ilyesmi hajam, de már megnövesztettem – beszéd közben végig simított a haján. Jobb oldalt még mindig rövidebb volt és sötét barna, de a másik oldalon szőke volt és állig ért a haja. Nem láttam, hogy neki is lenne fülbevalója, de a szájában lévő piercingen egy lánc lógott ami a füléhez vezetett.
– Neked van fülbevalód?
– Persze – oldalra húzta jobb oldalt a haját és elővillantotta a sajátjait amiből nem kevés volt és a legalsóhoz vezetett a lánc a szájpiercingjéből.
– Király az a lánc – vágtam be egy újabb ruha kupacot a szekrénybe.
– Köszi – vigyorgott még jobban. – Ha végeztél a pakolással majd körbe vezetlek.
– Oké.
*
Fél óra múlva már mindent a helyére pakoltam, Amai pedig izgatottan várt az ajtónál.
– Mehetünk?
– Aha – egyeztem bele kissé fáradtan.
Most nagyon semmi kedvem nem volt sehová menni, de nem akartam elrontani Amai kedvét.
– Először megmutatom neked a fürdőszobát.
Csöndben tűrtem ahogy végig rángatott az egész koleszon és a sulin. Rengeteg hozzánk hasonló arcokat lehetett látni de sok különböző stílusú egyed is jár ide. Az iskola lényegében modern, de azért megőrizte azt a tipikus régies stílusát és én pont erre számítottam. Amai elvezetett a kolesz étkezőjébe is ahol egy távoli asztalnál egy szintén mosolygós szőke, felnyírt hajú, piercinges srác integetett neki, mellette meg valami fekete kapucnis srác ült aki oda sem figyelve szintén intett egy lazát. De az ő arcát nem láttam a kapucnijától, csak a hosszú vörös haját.
– Ő az unokatesóm Kin – intett vissza Amai egy amolyan „majd még találkozunk” mozdulattal.
Ezután megmutatta a kolesz udvarát ahol egy kissé alul öltözött, tépett, fekete hajú, lány iszogatott egy hosszú, fekete hajú, bőrdzsekis lány társaságában. Az eddig látottakkal ellentétben nekik nem voltak piercingjeik.
– Amai! – ugrott fel a padról kissé részegen a tépett hajú és Amaihez ugorva a nyakába csimpaszkodott. – Hol a rákba voltál?! Egész nap nem találtalak ezért egyedül kellett iszogatnom, mert Misa nem hajlandó egy kortyot se ledönteni a torkán!
– Sajnálom Kurva – szorította magához a lányt miközben a másik lány is oda ballagott hozzánk. – De dolgom volt. Seikot vezettem körbe – mutatott rám amivel sikerült rám irányítania a lányok figyelmét.
– Seiko? – kérdezte a bőrdzsekis lány. – Milyen aranyos – mosolygott bájosan.
– Seiko, ők itt Kurva és Misa – mutatott egyesével a lányokra Amai.
– Sziasztok – köszöntem fáradtan, de mosolyogva.
Kurva kíváncsian nézett fel Amai mellkasáról és szinte éhes tekintettel mért végig.
– Ja, édes – nyalta meg a száját kacéran amitől kissé kirázott a hideg. Misa helytelenül megrázta a fejét és továbbra is barátságosan mosolygott rám, míg Amai alig tudta levakarni magáról a részeg Kurvát.
– Bocsi Kurva miatt, de elég nehezen tudja vissza fogni magát – húzta a száját Misa. – De amúgy teljesen rendes csaj amikor nem jön rá az öt perc. Na és mi a helyzet veled? Csak nem te vagy Amai szobatársa?
– De igen, én vagyok. És te meg Kurva szobatársa vagy?
– Szerencsére nem – sóhajtott megkönnyebbülten, amit meg is értettem. – Én a harmadik emeleten lakom, de mi mind egy osztályba járunk.
– Mi mindannyian? – vetettem egy ijedt pillantást Kurvára, mire Misa elnevette magát.
– Nem, Kurva egy osztállyal fentebb jár – nyugtatott meg. – De viszont a ti szembe szomszédotok.
Erre csak még ijedtebben néztem ami még jobb kedvre derítette Misát.
– Bocsi lányok de nekünk most mennünk kell – szakadt el Kurvától Amai.
– Ne! – kapta el Amai karját Kurva.
Pár perc múlva végre sikerült elszabadulnunk és Amai elvezetett a titkárságra ahol felvehettem az óráimat. Beletelt egy kis időbe mire végig álltuk az ott kialakult sort, de végül sikerrel jártunk. Ezután vissza mentünk az ebédlőbe, hogy végre együnk is valamit. Amai nem sokáig maradt velem, mert meg akarta keresni az unokatestvérét, Kint. Miután elhúzta a csíkot én még nyugiban meg ebédeltem, majd felmentem a szobánkba, hogy ledőljek egy kicsit. A vége az lett, hogy három órára kidőltem az ágyon.
*
Kissé nyúzottan ébredtem késő délután, de Amai még nem volt a szobában. Nyújtózkodva kimásztam az ágyból és átöltöztem. Fogalmam sem volt mit csináljak, de nem akartam a szobámban ücsörögni, így gondoltam sétálok egy kicsit, hátha találok valami érdekeset.
Addig mászkáltam össze vissza a koleszban, míg végül kilyukadtam a harmadikon. Eszembe jutott, hogy Misa is a harmadikon lakik, gondoltam megkeresem melyik az ő szobája. De nem jutottam túl sokáig, mert a folyosó közepén egy barom hirtelen kivágta az ajtaját és azzal a lendülettel nekem csapódva kifordult a szobájából.
– Mi a fasz?! – hajtotta vissza az ajtót amint sikerült észrevennie.
– Ezt én is kérdezhetném faszfej! – vágtam vissza a fájó karomat dörzsölve.
– Ahelyett hogy itt tátod a szádat legközelebb inkább nyisd ki a szemed te.... – nem volt ideje befejezni mert ismét kivágódott az ajtó aminek köszönhetően az a bunkó paraszt rám esett. Az a fasz majdnem össze nyomott. Próbáltam lelökni magamról, nem sok sikerrel. Ahogy oldalra néztem láttam, hogy az ajtóban egy kék hajú srác áll és értetlen tekintettel néz ránk.
– Csak egy kicsit teszed ki a lábad a szobából és máris zaklatod a kicsiket? – vigyorgott sunyin.
– Pofád befogod Toma – mászott végre le rólam. – Ez a te hibád.
– Én tehetek a ferde hajlamaidról? – tette színpadiasan a szívére a kezét a kék hajú, vagy is Toma.
Mikor végre én is fel tudtam állni, jobban megnéztem azt a barmot aki leterített. Rövid fekete haját tüskésre zselézte, míg jobb oldalt meghagyott egy vállig érő fehér frufru részt. Piercingekből neki sem volt kevés, de olyan sok sem, csak két piercing a szájban és egy orr karika középen az orrban, de fülbevalónak csak fültágítót használt. De a stílusa nem volt annyira vad mint Amaié és az enyém, ő egy kicsivel visszafogottabban öltözködött. De attól még egy vad barom volt.
Viszont a másik srác stílusa közelebb állt az enyémhez. Türkizkék haja nem volt mindennapi látvány, de a piercingjei és szürke trikója alól kivillanó tetoválásai annál inkább. Sárga szemeivel barátságosan mért végig, míg az a barom nyafogva porolta le magát.
– Akarod, hogy a szádba lépjek? – nézett rá mérgesen villogó kék szemekkel.
– Inkább minthogy rá ülj – vigyorgott a srác képébe Toma.
– Hülye fasz – forgatta dühösen a szemeit a srác, majd elsétált.
Toma csak jókedvűen nevetett, majd felém fordulva az öklét nyújtotta. Először lövésem se volt, hogy mit akarhat, de gyorsan leesett és össze ütöttük az öklünk.
– Nakamura Toma vagyok – mutatkozott be egy széles vigyorral a képén. – Bocs az előbbiért, de már túl öreg kutya ahhoz, hogy nevelni tudjam. Meg hát amilyen EKG csík van a fejében....- nevetett. – Amúgy az a csupa szív srác Asano Renjiro. Ahhoz képest, hogy két éve ide jár az illemtanárnak még semmi jó modor félét nem sikerült neki tanítania.
– Én Hayashida Seiko vagyok, első éves srác a grafikus osztályból.
– Ó, az fasza! – kiáltott fel lelkesen. – Én meg másodéves vagyok és modell.
Gyorsan végig mértem és magamban megállapítottam, hogy minden adottsága megvan a modellkedéshez.
– Seiko! – halottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam és Misával találtam szembe magam meg egy idegen, lila hajú lánnyal.
– Szia Misa – viszonoztam a mosolyát.
– Hali lányok – köszönt Toma is.
– Seiko ő itt a lakótársam Minako – mutatott a lila hajú lányra.
– Szia, már sokat hallottam rólad – mosolygott Minako.
– Szia...
– Minako jössz a mai koncertre? – vágott közbe Toma.
– Persze – vágta rá Misa. – Mindannyian megyünk. Ugye te is? – nézett rám kérdőn.
– Milyen koncertre? – kérdeztem vissza.
Nekem erről semmit nem mondott Amai.
– Tudod az akadémián tanulnak zenészek is és páran már egy bandában játszanak, a bandák pedig gyakran fellépnek a közeli szórakozó helyeken vagy máshol, ahová az akadémia tanulói is el szoktak menni. Ma este pedig az Aru Yoru lép fel, amiben Amai unokatesója és a szobatársa is játszanak.
– Beszédes nevük van – vigyorgott Toma amin nem bírtam nem nevetni, mire egy pacsival koronázta meg poénját.
– Akkor jössz? – kérdezte Misa.
– Még meggondolom – vontam vállat.
– Ugyan már, gyere. Ha a banda nem is lesz jó legalább a pia az az lesz – erőlködött Toma.
– Te mész? – nézett Tomára Minako.
– Megyek – dőlt mű lazasággal az ajtófélfának Toma.
– Hát akárhogy is döntesz Seiko, mi nyolc körül a kolesz előtt leszünk és onnan indulunk. Ha meggondolnád magad, ott megtalálsz minket – magyarázta Misa.
Még beszélgettem velük egy kicsit, de aztán elköszöntem és vissza mentem a szobámba ahol az ágyról lelógva találtam Amait.
*
Valahogy Amai mégis rávett a koncertre, pontosabban kierőszakolta mint egy rossz óvodás. Gyorsan az utolsó pillanatban elkészültünk és lementünk a kolesz elé, ahol már ott várt ránk Misa, Kurva, Minako és Toma. Szerencsére Tomának volt autója, így könnyebben eljutottunk ahhoz a bárhoz ahol a koncertet tartották. Nem számítottam rá, hogy egy olyan nagy bárba megyünk. Azt hittem, hogy nem olyan népszerű az a banda, de ehhez képest szinte már sorba álltak az emberek, hogy bemenjenek. Nekünk nem kellett várnunk, Amai és Toma segítségével hamar bejutottunk.
Bent a színpadon már fent voltak a hangszerek, a színpad előtt pedig egy kisebb tömeg alakult ki. Már minden asztal és ülőhely foglalt volt, így kénytelenek voltunk állva maradni és úgy inni meg a piánkat.
– Nem is mondtad, hogy az unokatesód játszik egy bandában – fordultam a nagy tömegben Amaihoz.
– Pedig ő az Aru Yoru dobosa – igazította meg magán a zöld szalagú fekete kalapját egy mosoly kíséretében. – Figyeld csak meg milyen jól játszanak majd, főleg Kin. Engem is ő tanított dobolni – húzta ki magát büszkén.
Ekkor elhalványultak a fények, a tömegből pár lány felsikított és mindenki a kivilágított színpadra nézett ahová négy srác ment fől. Egyedül Kin és az a paraszt Renjiro volt ismerős. Utoljára egy bal oldalt felnyírt, hosszú vörös hajú, bőrdzsekis srác lépett fel a színpadra. Felül csak bőrdzsekit viselt, így mindenki szabadon láthatta kidolgozott, izmos felső testét és a bal mellén végig futó tetoválását. A haja a felnyírt résznél fekete volt és három csík volt bele nyírva, viszont a haja többi része tűz vörös volt. Ahogy a kezébe vette díszes gitárját és a helyére sétált a tömeg egyre jobban zsongott és páran tolongani kezdtek, hogy előrébb jussanak. De Misa és Amai sokkal elszántabbak voltak és magukkal rángattak előre. Mire észbe kaptam már ott is álltam közvetlenül a színpad előtt és a banda már javában játszott.
Felnézve láttam, hogy pont a vörös hajú előtt sikerült megállnom. Ő ügyet sem vetve a nagy tömegre, teljesen bele feledkezett a gitározásba, én pedig az ő bámulásába. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Ilyen még soha nem történt velem. Neki szerencsére ez nem tűnt fel.
– Ő Rai, az unokatesóm szobatársa! – kiáltotta oldalról a fülembe Amai.
Csak annyi időre voltam képes másra nézni míg viszonoztam Amai jókedvű mosolyát, de aztán ismét Rait bámultam. Persze ezt Amai észre sem vette, őt Kurva sokkal jobban lefoglalta azzal, hogy fel akart mászni Amai hátára, hogy onnan csápoljon.
Akárhogy is nem bírtam le venni Rairól a szemem, még így is hallottam, hogy milyen jól játszott a banda, de főleg Rai gitár szólói tetszettek. Nem tudnám nagyon sehová besorolni a banda hangzását, egyszerűen csak metálos rockot játszottak.
Már az utolsó dalukat játszották amikor eljött Rai szólója és az utolsó pengetésnél végre levette a szemét a gitárjáról és fordított egy kis figyelmet a rajongókra is. Pontosabban rám. Egyenesen a szemembe nézett. Az egyre fényesebb teremnek köszönhetően most már láthattam mély zöld szemeit, amik szinte felfaltak, ahogy engem bámult.
Azt hittem ki fog nevetni vagy ilyesmi amiért fiú létemre úgy bámulom mint valami megszállott maca, de nem. Ő továbbra is csak engem nézett míg ujjai automatikusan mozogtak a gitárján, majd egy halvány mosoly kíséretében sunyin rám kacsintott. Talán eltáthattam a szám döbbenetemben, mert vigyorogva játszott tovább. De ezután ismét csak a gitárjátékára koncentrált, én pedig a bámulására. De mire befejezték volna a dalt, mellettem feltűnt Misa és karon ragadva elvonszolt egy üres asztalhoz ahol már a többiek vártak ránk. Misa lenyomott egy székre és elém tolt egy sört.
– Húsz perc múlva megyünk tovább egy másik helyre ahol bulizunk – rázta meg magát Kurva.
– Hogy tetszett a banda? – fordult felém Amai.
– Jó számaik vannak – mosolyogtam.
– Még úgy is, hogy EKG síkság volt az énekes? – kérdezte nevetve Toma.
– Csak nem seggfej Renjiróról beszéltek? – húzott le egy felest Kurva.
– Nem, mi faszfej Renjiróról beszélünk – pacsiztam le Tomával. – Egyébként még ezzel a paraszttal is jó volt.
*
Fél óra múlva már egy másik bárban buliztunk, ahol már vártak ránk a banda tagjai. Mindenki egy kis kör asztal körül állt kivéve Rai amitől kissé csalódott lettem. Egészen addig míg a nagy iszogatások közepette valaki mellém nem állt és át nem karolta a vállam.
– Hé Bibiri-kun, mi még nem is találkoztunk – azt hittem bele olvadok a ruháimba attól a bugyi szaggató mély hangtól amilyen hangon Rai hozzám szólt. Éreztem ahogy elönti a forróság az arcomat.
– Rai ne buzulj, a picur nem kapós az ilyesmire – bökte meg Rai vállát Kin, de ő mintha észre sem vette volna.
– Szóval Bibiri-kun? – emelte meg az egyik szemöldökét kíváncsian.
– Hayashida Seiko vagyok – mutatkoztam be, mire Rai végig nézett rajtam.
– Pedig melled nincs, szoknyát meg nem hordasz – vigyorgott féloldalasan. – Akkor meg mi ez a név Bibiri-kun?
Erre nem tudtam mit mondani, csak még vörösebb lett az arcom.
– Rai ne piszkáld már – sietett a megmentésemre Amai.
– Dehogy piszkálom – engedett el és egyet oldalra lépett. – Én csak kedves akartam lenni.
– Semmi baj Amai – mosolyogtam. – Rei nem tehet róla, hogy ilyen paraszt, biztos túl sok időt tölt Renjiróval.
– Rei? – lepődött meg Rai.
– Mit mondott az a fasz?! – kiáltotta el magát a túl oldalról Renjiro.
– Hogy az anyád egy orangután – vágta rá Kin vigyorogva.
– Mi van?! – kiáltott ismét Renjiro.
– Ne hergeld már Kin – nézett rá szúrósan Amai, mire Kin csak még jobban nevetett.
– Komolyan csaj nevet adtál nekem? – karolt ismét át Rai vigyorogva.
– Miért, nem az vagy? – tetettem meglepődötséget – Bocs, de a lányos hajad kicsit megtévesztett.
Erre Rai hangosan nevetve még közelebb húzott magához.
– Tetszel nekem Bibiri-kun – olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte összeért az orrunk.
– Ne piszkáld már Rai! – kiáltott rá most már Toma.
– Dehogy piszkálom – elengedett és védekezően a magasba emelte a kezeit.
Pár perc múlva már ismét zajlott a többiek közt a hangos dumálás, Rai viszont csöndesen iszogatva állt mellettem. Egészen addig míg Kurva oda nem jött hozzám.
– Még nem is tudtunk rendesen beszélgetni Seiko – karolt belém Kurva. – Nem jössz velem inni valamit?
Ekkor oldalról egy halk morgást halottam és önkénytelenül is Raira néztem aki barátságtalanul méregette Kurvát.
– Ömm...de mehetünk – bólintottam rá, mire Kurva már húzott is a bárpulthoz.
Rendeltünk egy egy pohár vodkát, amit persze Kurva kért ki, aztán elvonszolt egy eldugott sarok bokszba, ahol senki nem láthatott minket. Eleinte nem zavart nagyon a dolog, de amikor Kurva egy határozott mozdulattal az ölemben kötött ki és arra készült, hogy a nyelvét a számba dugja már határozottan kezdtem ideges lenni.
– Ne – toltam el magamtól sokadszorra.
– Ne már Seiko – nyafogott. – Vagy talán a srácokat szereted? – kuncogott a karomat simogatva.
Erre csak egy sokat mondó pillantást vetettem rá, mire döbbenten lefagyott.
– Ez komoly? – kérdezte döbbenten. – Ne! Tényleg a srácokat szereted?
– Na pattanj cicám – fogta meg hirtelen Kurva karját Rai. Még én is döbbenten figyeltem ahogy Rai kivonszolja Kurvát az ölemből.
– Hát te Bibiri-kun úgy néz ki még nem ismered olyan jól Kurvát – vigyorgott mellém ülve Rai.
Valószínűleg az egész képem paradicsom piros lehetett ettől az egésztől. Nagyon reméltem, hogy Rai nem hallotta amit Kurva mondott.
– Szóval a srácokat szereted – vette el a vodkás poharam és jól bele ivott.
– Bassza meg – morogtam az orrom alatt mire Rai még szélesebben vigyorgott.
– Ugyan már – itta ki a maradék vodkát. – Ne légy ilyen szégyenlős.
– Miért nem mész inkább a saját dolgodra Rei és kuratod meg magad valami idiótával? - azt hittem sikerült vissza vágnom, de Rai csak kinevetett.
– Vigyázz, mert ha mindig ennyire szórakoztató leszel amikor csak felbaszom az agyad, akkor sűrűn leszel basztatva – kuncogott.
Most legszívesebben képen töröltem volna.
– Tényleg nincs jobb dolgod?
– Amikor az ilyen szép lányok krokodil könnyeket ejtenek nekem, mindig ott a helyem, hogy vigaszt nyújtsak.
– Ha így folytatod behúzok egyet – morogtam mérgesen, de ő ismét csak kinevetett.
– Akár kettőt is Bibiri-kun – kacsintott.
Már lendítettem a kezem, de ő sokkal gyorsabb volt. Elkapta a kezem és mind a kettőt hátra fogta, ezzel teljesen védtelenné tett. Arra számítottam, hogy megfejel én meg kifekszek vagy ilyesmi, de amikor bal kezébe fogta mindkét csuklóm és a jobb kezével fel emelte az állam, döbbenten néztem zöld szemeibe.
– Félsz Bibiri-kun? – olyan közel volt, hogy a szája súrolta az enyémet miközben beszélt, én meg teljesen bele bizseregtem. Egy hang sem jött ki a torkomon, de Rai nem is várt tőlem választ. Hirtelen elengedte a kezeim és egy határozott, de gyors mozdulattal szemből az ölébe ültetett és hátulról a hajamba markolva magához húzott. Ahogy összeértek az ajkaink és nyelveink találkoztak szinte a mennyekben éreztem magam, főleg azért ahogy csókolt. Nagyon értette a dolgát, egyszerre volt gyengéd és vad. Közben meg erősen magához szorított, én pedig nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg csupasz felső testét. Ahogy hozzá értem kockás hasához Raiból egy hangos nyögés szakadt ki és még jobban magához szorított. De mielőtt még jobban bele merülhettünk volna meghallottam Misa hangos nevetését ami észhez térített.
– Ne – szakítottam meg a csókot mire ő csalódottan mormogott.
– Ne rontsd el Bibiri-kun – suttogta a számba és újra megcsókolt, de most sokkal durvábban. Egyszerre szerettem volna behúzni neki és visszacsókolni, de az utóbbi győzött. Ahogy a kezeim ismét bejárták felsőtestét most ő sem tétlenkedett. Nem bírtam csöndben maradni amikor a kezei utat találtak a felsőmön át. Olyanok voltunk mint azok az idegesítő párocskák akik nem bírnak betelni egymással.
– Imádom ahogy sóhajtozol Bibiri-kun – kuncogott a nyakamat puszilgatva.
Erre én csak az oldalába csíptem mire egy hangos nevetés után ismét a nyakamat csókolta. Egyre feljebb húzta a felsőm, amikor egy hangos torok köszörülés ütötte meg a fülünk.
– Mit mondtam arról, hogy picur nem kapható ilyesmire? – tette csípőre a kezeit Kin.
– Mint láthatod pont, hogy kapható rá – csapott a seggemre vigyorogva amint kiugrottam az öléből.
Nem bírtam Kin szemébe nézni, égett a pofám, ezért inkább a menekülést választottam. Ahogy elsiettem Kin mellett Rai utánam kiáltott.
– Ne siess úgy Bibiri-kun.
Pár másodperc és már is a sarkamban lihegett.
– Haragszol? – fogta meg a kezem ezzel megállítva. – Pedig ha jól emlékszem te a srácokat szereted.
– Egy hülye fasz vagy – rúgtam bokán és ott hagytam.
Mérgesen végig robogtam a sok táncoló pár között míg el nem értem a többieket.
– Valami baj van? – nézett rám aggódva Amai amint oda értem hozzájuk.
– Nem, nincs semmi – vágtam rá. – Csak fáradt vagyok, haza megyek.
– Várj meg, pár perc és én is megyek – húzta le gyorsan az italát.
– Nem, dehogy – legyintettem. – Ne hagyd itt a srácokat, mulassatok jól.
– Haza vigyelek? – fordult hozzám Toma.
– Nem kell, köszi – mosolyogtam. – Majd busszal haza megyek.
– Lószart – vágta rá Toma. – Haza viszlek. Már úgy is túl késő van, nekem meg holnap van egy-két fontos elintézni valóm.
– Biztos?
– Persze – villantotta a szokásos mosolyát.
– Akkor köszi.
Mindenkitől elköszöntem, kivéve Kintől és Raintól. Ők még nem jöttek vissza, mondjuk Rait nem is bánom.
Toma viszonylag gyorsan vissza vitt a koleszba. Megköszöntem neki és miután meg ígértette velem, hogy holnap velük ebédelek, felmentem a másodikra és a szobámba érve semmivel sem törődve ledobtam magam az ágyamra és bevágtam a szunyát.
Tovább a 2. fejezetre >>>>
|