Reggel korán keltem, hogy még el tudjak menni zuhanyozni. Amai még javában aludt amikor elmentem a folyosó végén lévő közös fürdőbe. Ezúttal vetkőzés előtt jól körülnéztem, hogy nem bujkál-e valahol Rai. De rajtam kívül nem volt senki a fürdőben, ami ilyen korán teljesen érthető volt. Gyorsan lezuhanyoztam és épp az arcomat borotváltam mikor a tükörben megláttam a nyakamon lévő lilás foltokat, két nem túl nagy, de azért látható foltot.

– Baszd meg Rai – vágtam mérgemben a borotvát a mosdókagylóba.

Miután kicsit sikerült lecsillapodnom és nem rohantam rögtön Rai szobájába, hogy szét verjem a hülye fejét, befejeztem a borotválkozást és átöltözve visszamentem a szobámba.

Miután Amai is felkelt együtt összepakoltunk az óráinkra és lementünk az ebédlőbe ahol megreggeliztünk Tomával és Renjiroval. Úgy látszott hatott Renjirora Rai fenyegetése, mert míg reggeliztünk egy rossz szava sem volt hozzám, igazából kettőnk közt a beszélgetés egy köszönésben ki is merült. Kicsit később csatlakozott hozzánk Kin is, de Amainak és nekem már mennünk kellett órára. Kicsit ideges voltam az első nap miatt, de megnyugtató volt, hogy nem csak én vagyok új itt, tulajdonképpen az egész osztály új volt.

Az első két órán Amai még mellettem ült, aztán a szünetben átvándorolt Misa mellé, amin nem is csodálkoztam. Magamban fel is jegyeztem, hogy később kérdezzek rá Amainál, hogy mi ez közte meg Misa közt. A harmadik óránk művészet történelem volt, Amai és Misa úgy döntött, hogy ellógják, én pedig totálisan egyedül maradtam a számomra még idegen arcokkal.

Az óra második felében, míg a tanár a táblánál állva magyarázót én unalmamban a füzetem borítóját rajzolgattam és közben a tegnap estén gondolkodtam, vagy is azon amit az a Haru mondott. Eddig sem gondoltam úgy Raira mint egy ártatlan angyalra, de hazudnék ha azt állítanám, hogy nem voltam olyan naiv hogy engedtem Rainak bizonyos dolgokban. Nem tagadom, kicsit legyezi a hiúságom, hogy állandóan a nyakamba liheg, néha szó szerint is, bár tudom, hogy tartanom kellene tőle. Ismerem már az olyan típusú srácokat mint amilyen ő. De Rait nehezebb lerázni mint akármelyik másik srácot és ez egy kicsit teszik is meg bosszant is.

Amikor észreveszem, hogy a nagy gondolkodásban egy kis fekete szívecskét rajzoltam a füzetemre mérgesen kisatírozom. Egy ilyennek nincs helye a füzetemben, főleg nem akkor amikor Rain gondolkodom.

– Harada Rai – emeli meg a hangját a tanárnő én pedig döbbenten felkapom a fejem, de csak akkor döbbenek le igazán amikor megpillantom Rait a terem ajtajában.

– Elnézést tanárnő – olyan behízelgően beszél és úgy mosolyog, hogy kész szentnek tartom a tanárnőt amiért nem enyhül az a szigorú tekintet az arcán. Ezúttal Rai rossz embert fogott ki, mert a tanárnő egy igazi szőrös szívű némber.

– Úgy látszik Rai, hogy nem igazán akarsz változtatni a már jól megszokott módszereiden, nem igaz? Csoda, hogy most bejöttél. Az ember azt gondolná, hogy ennyi idősen van benned valamiféle felelősségérzet.

– Van tanárnő, de én azt úgy elfojtom mint a túlélési ösztönt – vigyorgott pimaszul.

– Azt veszem észre – húzta a száját a tanárnő. – Na, menj a helyedre.

Rai végignéz a padok között, hogy hol talál szabad helyet én pedig azonnal, észbe kapok és a fejemre húzom a fekete cipzáras pulcsim kapucniját és lehajtva a fejem az asztal fölé görnyedek. Amikor meghallom közeledni a lépteit magamban azért imádkozom, hogy nehogy mellém üljön. Nem vagyok valami nagy hívő, de ha ez most bejön, akkor biztos elugrom egy templomba. Hallom ahogy elhalad az én asztalom mellett és tovább megy, mire fellélegezve kiegyenesedem.

– Miért sunnyogsz itt Bibiri-kun? – pattant le a mellettem lévő székre egy gonosz vigyorral a képén. Annyira rám hozta a frászt, hogy ijedtemben elkiáltva magam felugrottam és amilyen szerencsétlen vagyok hát persze, hogy félre ültem. Seggel a földön kötöttem ki, mire a teremben minden szempár rám szegeződött. Egyszerre szerettem volna, hogy nyeljen el a föld és kinyírni Rait.

– Mit szerencsétlenkedsz ott Seiko? – nézett rám mérgesen a tanárnő amiért eltereltem a figyelmet az unalmas beszédéről.

– Bocsánat tanárnő – felkeltem és csendben vissza ültem Rai mellé aki csak nagy nehézségek árán tudta visszatartani a nevetését. Miután a tanár visszafordult a táblához és mérgesen fel emeltem a tolltartóm és jó erősen Rai kezére csaptam.

– Hé – dörzsölte meg a kezét. – Szóval most már nem bokán rugdosol hanem a kezemet csapkodod? Haladás Bibiri-kun.

– Mi a faszt keresel itt? – kérdeztem fojtott hangon, hogy tanár meg ne hallja.

– Nem is tudom – vágott elgondolkodó képet. – Talán ide járok iskolába?

- Tudod hogy hogy értem.

Végre abba hagyta a színészkedést és egy veszélyes mosollyal felém fordult.

– Úgy néz ki együtt járunk művészet történelemre.

– De miért? – emelem meg a hangom, mire a tanárnő lecsapja az asztalra a kezében tartott könyvet.

– Seiko!

– Elnézést tanárnő, de Rai nem hagy tanulni – gondoltam hátha így majd eltűnik mellőlem.

– Beszéld meg vele a dolgot, mert nincs több hely – zárta le a vitát indulatosan, én pedig jobbnak láttam vissza vonulni.

– Hát nem is örülsz, hogy itt vagyok? – szólalt meg Rai egy színpadias szomorú sóhaj kíséretében, amire nekem egy gyilkos pillantás volt a válaszom.

– Nem kérdezem még egyszer Rai. Mi csinálsz itt? – igyekeztem határozott maradni, de ahogy nézett rám azokkal a zöld szemekkel, nagyon nehezen ment. De végül belátta, hogy a mellébeszéléssel most nem megy semmire.

– Ez csak egy töltelék óra amit kénytelen voltam felvenni a pontok miatt – válaszolt meglepően komoly arccal.

– Olyan mint Renjironak az illem óra?

Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a tanárnő ismét lecsapta a könyvét és mérgesen csendre intette Rait.

– Igen, pont olyan – vigyorgott elvéve előlem a füzetem.

– Hé! – kaptam a füzet után.

– Csak azért kell, hogy leírjam amit kihagytam az óra első feléből – kinyitotta a füzetem és miután szembesült vele, hogy én sem írtam le semmit, meglepődve nézett rám. – Szóval te is tudatosan építed a jövőd? – vigyorgott ismét a képembe.

– Én legalább képes vagyok időben beérni az órákra – kaptam ki a kezéből a füzetem.

– Ha tudtam volna, hogy te is itt leszel időben jöttem volna.

– Ne gyere megint az ilyen nyál szöveggel mert komolyan idehányok – grimaszoltam, mire Rai kuncogva a számsarkára nyomott egy puszit.

– Nem is tudtam, hogy ilyen édes vagy amikor grimaszolsz – búgta a fülembe.

– Az öledbe fogok hányni. Én szóltam előre.

– Egyébként tetszett a rajzod Bibiri-kun – megint közel hajolt hozzám és apró puszikat nyomott a szám sarkától egészen a nyakamig amitől egy halk sóhaj szakadt ki belőlem. – Nagyon hízelgő, hogy lerajzoltál. Egy igazi kis tehetség vagy.

Az agyamra nehezedő súlyos ködön csak nagyon nehezen jutottak át Rai szavai és akkor is időbe telt mire a sok puszi és harapdálás közben felfogtam, hogy miről is beszél.

– Hogy mi? – néztem a vágytól csillogó szemeibe.

– Tegnap nálam felejtetted a cuccod – mosolygott pirosodó arcomon. – Remélem, nem bánod, hogy megnéztem a rajzaid – amikor nem mondtam semmit folytatta. – Én is rajzoltam neked valamit – súgta ismét a fülembe azon a csábtó hangon, de engem már nem érdekelt, csak szerettem volna ha végre tényleg elnyel a föld.

– Majd kedden oda adom neked a randinkon – hátra simította a kapucnim és egy lágy puszit nyomott a fülem mögötti érzékeny részre és pont ez segített észhez térni.

– Először is: de igen, haragszom amiért megnézted a rajzaimat – kezdtem bele miközben eltoltam magamtól. – Másodszor: ha holnap bármiféle véletlennek köszönhetően elmegyek veled bárhová, az csak is egy baráti kajálás lesz, vagy akármi, de semmiképpen nem randi. Harmadszor pedig: ne molesztálj óra közben. Az egy dolog, hogy valami elcseszett véletlen folytán ugyan abba a csoportba kerültünk, de nem vagyok köteles eltűrni a folytonos basztatásod.

– Akkor most én jövök – dörzsölte össze a tenyereit jókedvűen. – Először is: nem baj kis vadmacskám, majd csak kiengesztellek valahogy. Másodszor: a baráti kajálást már most leszavazom, viszont az akármiben benne vagyok. Mondjuk egy nem baráti dugás? – ahogy ezt kimondta pajkosan megnyalta az alsó ajkát és kérdőn megemelte az egyik szemöldökét, de nem várta meg a válaszom. – Harmadszor pedig: ez nem véletlen, ezt így akarta a sors Bibiri-kun. Na és talán még meg is érteném a felháborodásod okát ha tanulni akarnál órán.

Ezt végig hallgatva inkább mérgesen előrefordultam és a tanárnőre figyeltem, nem akartam értelmetlen és felesleges vitába bocsátkozni Raival. Teljesen értelmetlen lenne, mert ő úgy is kiforgatná a szavaim és csak ő jönne ki jól. Már sikerült ki ismertem ennyire.

– Jaj ne duzzogj már – duruzsolta közel hajolva hozzám. – Rajta, kérek egyet azokból a ritka, de édes mosolyokból.

– Add vissza a rajzaimat – fordultam ismét felé mérgesen, de olyan közel volt, hogy szinte majdnem összeért az orrunk.

– Jó – az arcára kúszó sejtelmes vigyorból már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. – Vissza adom órák után, csak gyere el érte a szobámba – már abból ahogy a szoba szót kihangsúlyozta végig futott rajtam egy ismerős érzés amit eddig csak ő tudott kiváltani belőlem, ezt pedig nagyon nem szerettem.

– Eszemben sincs, tudom, hogy mit tervezel – vágtam rá, mire ő védekezően fel emelte mindkét kezét és igyekezett ártatlan arcot vágni, mint aki nem is tudja, hogy miről beszélek.

– Én ugyan semmi rosszat nem terveztem. Csak a rajzaid akarom vissza adni. Te képzelsz bele sokat az egyszerű szavakba.

– Talán nem képzelnék bele semmit, ha nem próbálnál minden rohadt percben rám mászni – nehezen tudtam megállni, hogy ne kiabáljak a képébe, de erőt vettem magamon.

– Csak magadnak köszönheted.

– Mi van?! – ekkor viszont már nem tudtam vissza fogni magam, mire a tanárnő egy gyilkos pillantással jutalmazott. Még szerencse, hogy a terem leghátsó részlében vagyunk és senkinek nem tűnt még fel eddig, hogy a gyilkolás határán vagyok, az kiszemelt áldozat pedig nem más mint Harada Rai.

– Mi a faszról beszélsz? – kérdeztem sokkal halkabban, de ugyan olyan mérgesen.

– Arról, hogy még mérgesen is ellenállhatatlan vagy. Ne csodálkozz, hogy nem hagylak futni.

– Leszarom. Add vissza a rajzaimat.

– Gyere el érte.

Hiába húztam fel magam egyre jobban, Rai arcáról le sem lehetett vakarni az elégedett vigyort. Én határozott voltam, de ő valamiért még magabiztosabbnak tűnt, tudta, hogy nyerni fog.

– Nem fogok.

– Akkor soha többet nem látod a rajzaid. De nem is baj, majd elteszem őket emlékbe. Főleg az én rajzomat.

– Az nem a te rajzod.

– Szóval magadnak akarod?

Azt a sunyi vigyort legszívesebben leütöttem volna a képéről.

– Nem.

Ekkor megszólalt a csengő és a tanár a könyvét összecsapva mindenkit útjára engedett, Rai pedig lezártnak tekintve a témát fel állt.

– Sajnos ebédnél nem találkozunk Bibiri-kun, de olyan öt óra körül várlak a szobámban.

– Feleslegesen. Nem fogok még a közelébe sem menni – kiáltottam utána.

Mérgesen bevágtam a cuccaim a táskámba és az ebédlő felé mentem, ahol Misa és Amai már vártak rám.

– Na milyen volt a művészet történelem? – kérdezte lelkesen Amai amikor le ültem az asztalukhoz.

– Tudtátok, hogy Rai egy csoportban van velünk? – vágtam a közepébe.

– Persze – vágta rá Misa. – Tavaly is így volt.

– Basszus – túrt idegesen a hajába Amai. – Bocsi, elfelejtettem szólni.

– Semmi – legyintettem. – De ő nem eggyel fentebb jár mint mi?

– De, csak tudod a pontok miatt bevállalta ezt az órát és ez igazából egy töltelék óraféle, szóval akár végzős is lehetsz ha oda akarsz járni – magyarázta Misa. – Nem is olyan mint egy igazi óra, inkább mint egy szakkör vagy korrepetálás.

– Kurva jó – temettem az arcom a két kezembe.

– Sziasztok srácok – pattant le mellém Toma, majd amikor meglátta Misa mérges pillantását, egy bocsánat kérő mosollyal kijavította magát. – És Misa.

– Szia – köszöntem még mindig a kezeimbe temetve a képem.

– Huh ki vágta így taccsra a hangulatod Seiko? – kérdezte Toma kevesebb jókedvvel mint ahogy ide érkezett. – Renjiroval biztos nem találkozhattál, mert ő ma egész nap lóg – gondolkozott hangosan.

– Rai készítette ki, gondolom – válaszolt helyettem is Amai. – Most tudta meg, hogy egy osztályba jár Raival.

– Akkor már értem, hogy miért vigyorgott úgy Rai amikor pár perce összefutottam vele kint a cigi szünetében.

– Én kinyírom – vettem el a kezeim az arcomról.

– Ne is foglalkozz vele – legyintett Toma. – Látszólag szereti felcseszni az ember agyát, de amúgy jó srác.

– Amikor alszik – morogtam.

– Hát még az se biztos – nevetett Toma. – Na de a lényegre térek. Tudunk találkozni olyan öt óra körül? – nézett rám reménykedve, Misa és Mmai pedig értetlenül hallgatták a beszélgetést. Egyedül én tudtam, hogy a rajz miatt akar találkozni.

– Persze, az pont jó.

– Okés, akkor ötre gyere fel a szobámba.

– Rendben – bólintottam rá, majd Amaihez fordultam. – Elkérhetem a te rajz táblád meg pár ceruzát? Rai nem akarja vissza adni a cuccom.

– Persze, majd felugrunk a szobába és oda adom – egyezett bele Amai.

– Kösz, élet mentő vagy.

                                                                *

A többi óra olyan gyorsan elszaladt, hogy már azon kaptam magam, hogy a harmadikon sétálok Toma és Renjiro szobájához. Szerencsére a mai nap már nem láttam többet Rait és nagyon reméltem, hogy nem is fogom, de még messze volt a nap vége.

Ahogy bekopogtam az ajtón rögtön ki is nyílt és Toma mosolygott vissza rám.

– Szerencséd van, Renjiro pont most húzta el a csíkot.

– Mázlis vagyok – mentem be a szobába és letettem Amai és az én cuccom az egyik ágyra.

– Mondjuk ezt leginkább nekem és a jó meggyőző képességemnek köszönheted – csukta be az ajtót. Amikor ismét ránéztem feltűnt, hogy csak egy fekete köntös van rajta.

– Köntösben akarod, hogy lerajzoljalak? – közben leültem az ágyra és a táblára rögzítettem a papírt és előkerestem az egyik kölcsönkapott ceruzát. Csak ezután néztem Tomára, aki kissé idegesnek látszott ahogy ott állt a szoba közepén egyik lábáról a másikra. Nem értettem, hogy mi baja lehet.

– Hát igazából... – vakarta meg a tarkóját, egyre vörösödő arccal. – Én igazából a köntös nélkül akarom.

– Akkor dobd le – vontam vállat. Lövésem se volt, hogy mi ebben olyan nehéz neki. Ha akarja akkor lerajzolom őt alsógatyában, ha ez neki minden vágya.

– Hát jó – és már nyúlt is a köntös pántjához, hogy kikösse.

Hadd ne keljen leírnom, hogy milyen fejet vágtam amikor megláttam Tomát teljesen pucéran. Nem alsógatyában, hanem teljesen, de szó szerint teljesen pucéran. Olyan egy percig bámulhattam őt mire sikerült feleszmélnem.

– Toma, pucér vagy – böktem ki mint egy idióta.

– Tudom – nevetett, de látszott rajta, hogy zavarban van.

– De te...te teljesen...totálisan meztelen vagy – lehet, hogy egy kicsit úgy néztem rá mint egy idiótára, de nem biztos.

– Tudom – tette csípőre a kezeit miközben anyaszült meztelenül állt előttem egy kisebb terpeszben.

Ne legyen félreértés, láttam én már Toma előtt is más srácot pucéran, de soha nem gondoltam volna pont róla, hogy ezt megteszi.

– Azt akarom, hogy így rajzolj le – húzta ki magát büszkén. Valószínűleg ehhez sok erő kellett, hogy úrrá legyen a zavarán.

– Biztos?

– Teljesen – bólintott határozottan.

– És ha kész leszek vele, akkor kiteszed a falatokra, hogy Renjiro is gyönyörködjön benne vagy mi? – nem értettem, hogy mi a célja ezzel a rajzzal.

– Fuj, eszemben sincs – vágta rá, de aztán gyorsan észbe kapott. – Mármint, bocsi, nem úgy értettem. Nekem nincs bajom a melegekkel, te is teljesen rendben vagy meg minden csak...

– Inkább ne folytasd – tettem fel a kezem belé fojtva a szót. – De akkor mit akarsz ezzel?

– Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek, de főleg nem Minakonak.

– Biztos lehetsz benne, hogy nem fogok azzal dicsekedni senkinek se, hogy lerajzoltalak pucéran.

– Minakonak akarom oda adni a rajzot – bökte ki.

– Miért?

– Mert nemsokára....csak mert...mert ez egy szimbolikus ajándék lenne.

Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.

– Szülinapja lesz?

– Nem – nevetett zavartan. – Én...izé...be akarok neki vallani valamit – míg ezt kimondta végig kerülte a pillantásom.

– Előre szólok, hogy a perverz zaklatást világszerte nem dicsérik a hatóságok.

– Jaj Seiko, ne nehezítsd már meg – dörzsölte meg a jobb kezével az arcát fáradtan. – Dehogy akarom zaklatni Minakot.

Most már komolyan nem értettem, hogy mit akar és azt hiszem ezt ő is látta rajtam.

– Szerelmet akarok vallani Minakonak – túrt ismét a hajába kicsit mérgesen a bénázásom miatt.

Ezzel nagyon meglepett, de ahogy visszagondoltam Toma és Minako beszélgetéseire és ahogy eszembe jutott, hogy Toma milyen sokszor nézett Minakora máshogy mint a többi lányra, kissé hülyének éreztem magam, hogy nem esett le rögtön.

– És ez a rajz miben segítene? – ezt viszont még mindig nem értettem.

– Ezzel a rajzzal akarom neki kimutatni, hogy ha kell és akarja, akkor mindenem neki adom.

– Szóval szőröstül-bőröstül neki adod magad – így viszont már érthető volt, de még mindig perverznek tartottam egy kicsit.

– Pontosan – bólintott már sokkal nyugodtabban, hogy végre felfogtam mik a céljai.

– Gondolod, hogy ez be fog jönni? – kissé kételkedtem a terve sikerében.

– Minako már ismer engem egy ideje és tudja, hogy milyen vagyok. Tudja, hogy szeretem a testem és büszke is vagyok arra amivel az anyatermészet megajándékozott – itt önkénytelenül is a szemem egy másodpercre a szerszámára tévedt. – Ezért is modellkedem és nem tagadom kissé hiú is vagyok, de azt akarom, hogy ő is szeresse azt amit velem kaphat.

– Mind a huszonhárom centit? – motyogtam az orrom alatt.

– Tessék? – nézett rám kérdőn.

– Semmi – legyintettem. – Akkor kezdhetjük?

– Persze.

Pár percig törtük a fejünk, hogy milyen beállás lenne a legjobb, de végül megtaláltuk a megfelelő pozíciót Tomának.

Eltelt egy óra és már félig kész voltam a rajzzal, de még mindig volt mit csiszolni rajta.

– Ne mozgolódj annyit – szóltam rá mikor már másodjára változtatott testhelyzetet.

– Bocs, de már rohadtul fáj a lábam – nyöszörgött.

Ekkor egy hangos csattanással valaki nekivágódott az ajtónak és veszettül dörömbölni kezdett rajta.

– Toma, nyisd ki ezt a szart! – kiabált az ajtó túloldaláról Rai.

Döbbenten néztem Tomára aki ugyan úgy le volt döbbenve mint én.

– Tudom, hogy bent vagy Seikoval – vette halkabbra a hangerőt Rai, de még így is hangos volt. – Nyísd ki! – követelte.

– Te szóltál neki? – kérdeztem teljesen lefagyva amire Toma válasza egy vállrándítás volt.

– Azt akarod, hogy betörjem? – kiáltott ismét Rai.

– Baszd meg Rai! – kiabáltam vissza mire ő teljes erejéből az ajtóba rúgott, vagy legalábbis a hangból erre következtettem.

Toma, megfeledkezve meztelenségéről azonnal az ajtóhoz rohant és elfordítva a zárban a kulcsot kinyitotta Rainak, aki azonnal bevágtatott a szobába mint egy felbőszült bika, vagy egy seggbe rúgott medve.

– Mi a faszt csinálsz itt?! – kérdezte rá se nézve Tomára, aki a háttérben meghúzódva figyelte a fejleményeket.

– Lerajzolom Tomát – vontam vállat mint aki nem érti, hogy mitől kapta fel így a vizet.

– Úgy volt, hogy hozzám jössz, erre Amaitól kell megtudnom, hogy feljöttél dugni egyet Tomához – teljesen ki volt akadva.

– Bocsi Rai, az én hibám. Nem tudtam, hogy terveztetek mára valamit – szólalt meg Toma Rai mellé állva. Igaz pucér volt, de kezeivel takarta az ő büszkeségét. Rai csak ekkor nézett rá először, de az azt az arcot soha nem felejtem el amit vágott mikor észrevette, hogy Toma teljesen meztelen.

– Mi a fasz?! – egyáltalán nem nézett végig Tomán úgy mint rajtam a fürdőben, pedig szerintem Toma jobb falat lenne a számára. Rai ha lehet még mérgesebb lett és vádlón nézett rám. – Tényleg? Tomával akarod?

– Nem akarok én semmit Tomával – kiabáltam vissza, most már én is kezdtem nagyon mérges lenni. – Én csak lerajzolom, ahogy megbeszéltük – felmutattam a rajztáblám, hogy ő is láthassa a rajzomat.

Rai olyan döbbent képet vágott, hogy kedvem lett volna a képébe röhögni, de inkább nem tettem.

– Szóval...csak lerajzolod? – kérdezte, olyan halkan, hogy szinte már suttogott.

– Igen – bólintottam én is nyugodtabban. Ahogy ott állt tehetetlenül nem tudtam megsajnálni amilyen szerencsétlen fejet vágott.

– De miért meztelenül?

– Nem ismerted még ki Tomát ennyi idő alatt? – kérdeztem kihúzva Tomát a válaszadás alól. – Egy hiú modell aki szereti a testét. Az lenne meglepő ha ruhában állna itt.

Erre Rai nem tudott mit mondani csak zavartan vakarta meg a tarkóját.

– De most elhúzhatnád végre a csíkot, mert így soha nem leszünk kész – hiába sajnáltam meg, attól még egy igazi seggfej.

– Oké – sóhajtott lemondóan. – Bocs – nyögte oda Tomának és végre elhúzott.

– Akkor állj vissza az eredeti pozícióba – fordultam Tomához, aki egy pillanatra lefagyott, de aztán teljesítette a kérésem.

Fél óra múlva már teljesen kész lett a rajz, Toma pedig megköszönte a segítségem. Jószerencsét kívántam neki a dologhoz Minakoval és vissza mentem a szobámba ahol Amai várt rám.

– Ugye Rai nem csinált semmi hülyeséget? – ugrott fel gyorsan az ágyáról.

– Azon kívül, hogy egy totális idiótát csinált magából semmi mást nem csinált – tettem le a rajz cuccát az ágyára. – Még egyszer köszi.

– Nincs mit és sajnálom – amilyen szomorú és sajnálkozó arcot vágott nem tudtam rá haragudni.

– Semmi baj, legalább legközelebb majd előbb gondolkodik és csak azután cselekszik.

Ahogy az ágyamra néztem, meglepetten vettem észre, hogy ott van minden cuccom amit Rainál hagytam.

– Rai hozta vissza a cuccod – szólalt meg Amai amint észrevette meglepett arcom. – Miután felmentél Tomához nem okkal később idejött és téged keresett. Egészen addig tök vidám volt míg el nem mondtam neki, hogy Tománál vagy. Elég gyorsan begurult és elrohant. Nem tudom mit mondtál neki, de amikor visszajött már nála volt a rajz cuccod és eléggé letörtnek tűnt.

– Én csak elküldtem a fenébe miután hülyét csinált magából.

Kezembe vettem a mappámat amiben a rajzaim voltak, de amikor kinyitottam a Rairól készült rajzomat nem találtam. De helyette volt benne egy másik rajz, az a rajz amit Rai rajzolt nekem.

Ahogy kivettem a többi rajz közül azt az egyet egyszerre voltam meglepett, amiért Rai akárhogy de tud rajzolni és mérges amiért olyan pózban rajzolt le kettőnket mintha egy numera utáni képet akart volna megörökíteni.

– Mi az? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal az arcán Amai.

– Rai rajza – válaszoltam egyszerűen mintha ez nem lenne olyan nagy dolog.

– Rajzolt neked valamit? – ő is legalább olyan döbbenten nézett mint ahogy én amikor megtudtam ugyan ezt. – Hadd nézzem meg – gyorsan felugrott és valami hihetetlen gyorsan odaszökkent hozzám.

– Olyan idióta – csóváltam a fejem, de közben meg már éreztem ahogy mosolyra áll a szám.

– Tipikus Rai – nevetett Amai, majd visszatelepedett az ágyára.

Már épp vissza tettem volna a mappába a rajzot amikor az kicsúszott a kezemből és a földre hullott. Csak ekkor vettem észre a hátára írt szöveget.

„A gondolatoknak teremtő erejük van. Gondolj te is valami szépre Bibiri-kun.”

Az a szemét még alá is írta és mellé rajzolt egy átsatírozott szívet ami kísértetiesen hasonlított a füzetemen lévő utálatos szívre. Szóval még ezt is észrevette.

– Mit írt? – Amai kíváncsi természetét le sem lehetett lőni.

– Semmi érdekeset, csak adja a szokásos seggfej formáját.

Visszatettem a rajzot a mappába és fáradtan dőltem az ágyamra.

– Amúgy mit csináltatok Tomával?

– Lerajzoltam neki valamit – beszéd közben néztem a plafont és lerugdostam a lábamról a cipőm. – Amúgy kérdezhetek valamit?

– Aha.

– Mi ez a dolog veled meg Misaval?

– Hát...már egy ideje együtt is vagyunk meg nem is – válaszolta tétován. – Ez kicsit bonyolult.

– Nem baj, majd elmeséled ha egyszerű lesz. Ma már úgy sem képes befogadni az agyam több komplikált dolgot.

Halottam ahogy a nevető Amai alatt megnyikordulnak az ágy rugói és már is az ágyam mellett állt.

– Jössz vacsorázni?

– Adj tíz percet és fittebb leszek mint valaha – mormogtam az orrom alatt.

– Oké – nevetett ismét majd ő is vissza dőlt az ágyára.

Amikor Amaival lementünk az ebédlőbe páran már lent voltak de egy ismerős arc sem tűnt fel. Később viszont csatlakozott hozzánk Toma, Renjiro, Misa, Kin és Kurva. Csak Rai és Minako hiányzott a csapatból. Misa mondta, hogy Minako egy csoporttársával ment el valahová, de amikor a többiek Kint kérdezték, hogy Rai hol a francban van, Kin csak vállat vont és csöndben evett tovább. Enek köszönhetően egész ebéd alatt és még utána is mardosott a bűntudat, alig ment le egy-két falat a torkomon. Legszívesebben felmentem volna Rai szobájába és közöltem volna vele, hogy ne legyen már ilyen hisztis farok és jöjjön velünk enni, vagy ha tényleg nagyon maga alatt van akkor talán még el is mehetünk valahová szórakozni. De erőt vettem bűntudaton és elnyomtam magamban amennyire csak tudtam és így nem rohantam azonnal Raihoz, de enni még mindig nem tudtam semmit.

– Jól vagy Seiko? – nézett rám Misa.

– Aha.

– Biztató – húzta a száját Kin.

– Mi van nagylány lettél végre és megjött? – vigyorgott gunyorosan Renjiro, mire Toma oldalba könyökölte, de ő persze nem hagyta annyiban. – Szerintem menny fel azonnal Raihoz a jó hírrel. Ő imádja felavatni a szűz lányo...

De már nem tudta befejezni mert Toma átkarolva őt befogta a száját és lerántotta a székről, de olyan lendülettel, hogy még Toma is vele esett, ráadásul pont rá.

– Mi a fasz van?! – kiabált rá Tomára Renjiro.

– Bocsi – állt fel a gatyáját porolva Toma. – Csak egy darázs volt.

– Mi van?! – amilyen idióta fejet vágott Renjiro, csak nagyon nehezen tudtam visszatartani a nevetést.

– De nyugi, már elment – ült vissza a helyére Toma.

Ha lehet az egész étkező őt bámulta döbbenten én meg magamban ezerszer megháláltam ezt a húzását.

– Hülye fasz – állt fel végül Renjiro is.

Szerencsére Amai témát váltott és míg a többiek beszámoltak a napjukról és Renjiro eldicsekedett azzal, hogy milyen csajt csábított az ágyába legutóbb, amire Toma szárazan megjegyezte, hogy ő már tudja kiről beszél és sajnos az egésznek fültanúja volt, én csak csendben leerőltettem még egy falatot a torkomon és már alig vártam, hogy aludni mehessek. A vacsora után Amai és Misa megléptek én pedig egy gyors zuhany után vissza mentem a szobámba és nehezen de el aludtam.  

Itt megnézhetitek Rai rajzát. :)

Tovább a 4. fejezetre >>>>