Másnap reggel ismét együtt reggeliztem a srácokkal, majd Amaival meg Misával mentünk órára. Egészen a negyedik óráig, ami művészet történelem volt, azt hittem nem fogom ma látni Rait és emésztett is rendesen a bűntudat. De amikor tíz perces késéssel betoppant az órára, kicsit megnyugodtam. Mellesleg kiderült, hogy a tegnapi órát Misa és Amai nem lógta el, csak nem jártak az én csoportomba, mert az is kiderült, hogy a többiek közül csak én voltam olyan szerencsétlen barom, hogy önként felvegyem ezt az órát, na meg persze Rai.

Amikor végig sétált a padok között és csöndben leült mellém nem bírtam nem ránézni. Azt hittem le tudok olvasni valamit az arcáról, de tévedtem, olyan póker arca volt amit még a világ legjobb pókerese is megirigyelt volna. De ez is csak egy jel volt, hogy szarul van, mert máskor már rég szívta volna a vérem, most meg csak ült mellettem szótlanul. Legyűrtem a magamban a késztetést, hogy elkezdjem nyaggatni a tegnapi miatt, hogy miért tűnt el és inkább tovább másoltam a tábláról. Azt hittem végig csöndben fog ülni és az óra végén eltűnik, de úgy öt percnyi néma ücsörgés meg fészkelődés után végre megszólalt.

– Bocs a tegnapiért.

Meglepetten néztem rá, nem akartam elhinni, hogy Rai komolyan tud bocsánatot kérni.

– Tegnap kicsit...felhúztam magam. Bocs azért, hogy olyan seggfej voltam – nézett őszintén a szemembe. Valamiért annyira megkönnyebbültem attól, hogy beszél hozzám, hogy nem akartam megnehezíteni a dolgát, így próbáltam elviccelni.

– Semmi baj. Már megszoktam – legyintettem mosolyogva mire ő is felvillantotta azt a jól ismert rossz fiús mosolyát.

– Szóval nincs harag?

– Nem mondom, hogy mindent megbocsátok, de ezt egy nagy tál dangoval orvosolhatod – vigyorogtam pimaszul, remélve, hogy érti a célzást.

– Akkor már tudom, hogy hova viszlek a mai randinkon.

– Rai, az nem randi és különben sem megyek sehová – sóhajtottam kissé bosszúsan amiért még most sem hajlandó feladni. Rohadt gyorsan tovaszállt a rosszkedve és már úgy vigyorog mint azelőtt.

– Láttad a rajzom? – váltott hirtelen témát, nekem pedig már a rajz gondolatára égni kezdett az arcom.

– Igen, láttam.

– Na és tetszett? – hajolt közelebb mosolyogva.

– Nem volt rossz – vállat vontam és próbáltam közömbös maradni, ami Rai közelsége miatt nagyon nehéz volt.

– Láttad, hogy mit írtam rá?

– Aha.

– Te mire gondoltál? – a fülemhez hajolva súttogott én pedig már csak a hangjától libabőrös lettem, de nem a rossz értelemben.

– Azon kívül, hogy egy idióta vagy?

Azt hittem visszavág valamivel, de csak a képembe vigyorgott és ismét témát váltott.

– Szóval akkor mikor találkozzunk?

– Semmikor, én pihenni akarok – vágtam rá.

– Elvihetlek egy jó szállodába is ahol együtt pihenhetünk.

– Szóval már az első randin le akarsz teperni? – emeltem meg az egyik szemöldököm gúnyosan.

– Oh, szóval még is randizunk – vigyorgott elégedetten, mint aki már tudja, hogy ő nyert.

– Nem! – kiáltottam fel megfeledkezve arról, hogy mi épp órán ülünk.

– Seiko! – küldött felém egy gyilkos pillantást a tanár.

– Elnézést – vetettem oda, rá se nézve.

– Lassan kezdem azt hinni, hogy te rosszabb vagy mint Rai – morogta, miközben egy újabb felesleges mondatot írt a táblára.

– Halottad ezt? – kérdeztem fojtott hangon, mérgesen Raira nézve. – El fogok ülni mellőled.

– Nem baj Bibiri-kun – nyomot egy apró csókot a szám sarkára. – Majd ma meggyászoljuk a jó híredet.

– Te ki akarsz nyírni – húztam össze a szemem gyanakvóan, mire ő hangosan nevetni kezdett, aminek egy újabb gyilkos pillantás lett az eredménye. Ráadásul nem is Rai kapta, hanem én.

– Látod? Most már miattad is én kapok – mutattam a háttal álló tanárnőre mérgesen.

– Ígérem, hogy ma kiengesztellek Bibiri-kun, csak gyere el velem – még közelebb hajolva egy újabb apró csókkal jutalmazott, ami lassan de biztosan kikezdte az elhatározásom. A védelmem rohamosan gyengült. – Annyi dangot ehetsz amennyit csak akarsz – ha a dango említése nem is, de az a csók a nyakamra teljesen kicsinálta a védelmem, most már védtelen voltam Rai ellen.

– Oké – sóhajtottam beletörődve. – Suli után négykor találkozunk a kolesz előtt.

Ahogy azok a gyönyörű zöld szemek felragyogtak, nem bántam meg a döntésem, legalábbis eddig még nem.

– Rendben – vigyorgott, majd egy újabb csókot nyomott a nyakamra. – Nem fogsz csalódni Bibiri-kun.

– De ne hidd, hogy nem foglak kiütni ha bármi olyannal próbálkozol.

– Nyugi, igyekszem megóvni a kis szűzies lelked minden rossz dologtól.

– Barom – csóváltam a fejem beletörődve, hogy Rai nem változik. – Azért azt ígérd meg, hogy a nyál szöveget hanyagolod legalább ma. Vagy még a dango előtt előadod az összes ilyen szöveget, hogy utána ne keljen viszont látnom a kedvenc édességem.

– Szóval a dango a kedvenced?

– Rai! – szóltam rá mérgesen, hogy direkt kerülgeti a dolgot.

– Jó, ha te annyira szereted megölni a romantikát, akkor meg ígérem, hogy csak ma, csak is a te kedvedért felhagyok a „nyálas„ beszéddel – egyezett bele keletlenül.

– Köszönöm – húztam ki magam elégedetten. Legalább ezt sikerült elérnem.

– Nem szívesen – duzzogott.

– Ó, most milyen bajban lehetsz emiatt – húztam az agyát. – Így sokkal nehezebb valakiről ledumálni a ruháit mi? – nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak azon a fancsali ábrázatán. De ahogy vissza mosolygott rám, már tudtam, hogy kitalált valami mást.

– Nehéz lesz, de én imádom a kihívásokat Bibiri-kun és addig nem szoktam fel adni míg meg nem szerzem azt amit akarok és az most jelen pillanatban TE vagy.

– Ezt megismételnéd még egyszer, hogy felvegyem a mobilommal és elmehessek vele a rendőrségre? Biztos megkönnyíti majd a dolgukat a felvétel, amikor majd megtalálják a hullámat.

– Nem veszel komolyan – csóválta a fejét, de azért ő is vigyorgott.

– Hogy vehetnélek komolyan annyi baromság után amit eddig kiejtettél a szádon? Az egész ismertségünk alatt eddig csak egyszer volt valami mélyen szántó gondolatod, de még azt is elcseszted.

– Mondtam már, hogy mennyire szeretem az okoskodó beszólásaid? – kérdezte, amint abba tudta hagyni a nevetést.

– Nem, de mostantól kezdhetsz dicsérni. De nem ám azokkal a nyál dumákkal.

Rai csak még jobban nevetett mire a tanárnő kihívta a táblához, így az órából hátra maradt tíz percet végig felelte. Arra számítottam, hogy óra után még szívja a vérem egy kicsit és kikészít, de nem így történt. Miután megkapta a kettesét a tanártól elköszönt egy gyanús mosollyal és elhúzott. Még az ebédnél sem láttam, de a hatodik óra előtti szünetben kiugrottam Amaival a suli udvarára és Rai pont ott cigizett Kinnel.

– Nem féltek, hogy tüdőrákot kaptok? – tette csípőre a kezét mérgesen Amai amint odaértünk hozzájuk.

– Szerintem egy nemi betegségre nagyobb esélyük van – előztem meg a srácokat, mire Rai nevetve dőlt hátával a falnak.

– Használok gumit Bibiri-kun.

– Kösz a felesleges plusz infót – fintorogtam amivel Rait csak még jobb kedvre derítettem. – Még azt se tudom, hogy hol, vagy mikor születtél, vagy mi a hobbid meg ilyen alap dolgok, de legalább azt már igen, hogy gumit használsz.

– Érdekel, hogy hol és mikor születtem? – mintha kicsit meglepődött volna.

– Csak egy példa volt – vágtam rá gyorsan, nehogy félre értse.

– Oszakában születtem...

– Mondom, csak egy példa volt!

– 1992-ben, április 2-án – folytatta.

– Az elseje jobban passzolt volna hozzád – szóltam közbe gúnyosan.

– Hobbim nagyon nincsen, de gitározni imádok és a dalszöveg írással is le tudom kötni magam...

– Rai! – kiáltottam, hogy végre abba hagyja.

Kin és Amai szótlanul de kissé álltak egy helyben és látszott rajtuk, hogy nem tudják mi a franc van most.

– Az életem célja, hogy én legyek a világ legjobb gitárosa – folytatta rám sem nézve, mintha csak fel olvasná valahonnan. – Szeretem a tetoválásokat is, de a piercingektől kicsit tartok, ezért vannak inkább fülbevalóim. A szexben néha eléggé egyedi ízlésem van, szeretem a nem hétköznapi pózokat és....

– Jézusom! Kuss legyen már!

–...szeretek olykor kicsit durvább is lenni. Tizenhat éves voltam amikor rájöttem, hogy nem csak a lányokat szeretem de már előtte is gyanakodtam... – már nem tudta végig mondani, mert gyorsan elé ugrottam és befogtam a száját.

– Rai! Ha látni akarsz még valaha akkor most befejezed ezt – szűrtem a fogaim közt mérgesen, közben végig a szemébe néztem.

Azt hittem, hogy hirtelen valami elromlott nála, de amikor éreztem, hogy a tenyerembe mosolyog akkor már tudtam, hogy mindezt direkt csinálta.

– Csak elmondtam pár dolgot magamról – beszélt a tenyerembe.

– Persze, mindenki így szokta. Én vagyok a hülye, hogy felhúzom magam rajta – forgattam a szemem gúnyosan.

– Ömm...Seiko mennünk kéne – szólalt meg Amai.

– Oké

– Akkor négy órakor a kolesz előtt – vigyorgott Rai amint elvettem a kezem a szájáról.

– Jó – sóhajtottam kifújva magamból a feszültséget.

– Legyen jó napod Bibiri-kun – kiáltott utánam, amire a válaszom a középső ujjam felmutatása volt.

– Egyszer megölöm – morogtam miközben Amaival a termünkhöz sétáltunk.

– Ti ketten teljesen kikészítitek egymást – mosolygott furán Amai, ami kissé zavart. – De nagyon egy hullámhosszon vagytok.

– Nem nem, ne kezdj el semmi nem létező dolgot belelátni ebbe az egészbe – szóltam rá. – Ma én meg Rai elmegyünk ketten valahová és lezárom ezt az egészet.

– Randiztok? – csillant fel Amai szeme.

– Nem, ez nem randi...illetve az, de nem olyan, amilyenre gondolsz...vagy is – teljesen összezavarodva túrtam a hajamba.

– Szóval randiztok.

– Miért van az az érzésem, hogy te Rai oldalán állsz? – húztam össze a szemem gyanakvóan. – Pedig eddig csak benned bíztam.

– Hát ez most fájt – lépett mellém Toma.

– Hát te? – álltam meg egy pillanatra.

– Erre van az én termem is – nevetett meglepett arcomon. – Na de mi van azzal a bizalommal?

– Bocs, benned is bízom, te is ugyan olyan jó barát vagy mint Amai.

– Na így már jobb – húzta ki magát elégedetten. – Amúgy mi a baj? – váltott komolyra.

– Rai – úgy gondoltam ez mindent megmagyaráz.

– Mit csinált megint?

– Sei és Rai randizni mennek! – kiáltott fel Amai jókedvűen.

– Áruló – morogtam az orrom alatt. – Legalább ne ilyen hangosan.

– Fogadást vesztettél? – nevetett Toma.

– Egy gyenge pillanatomban kapott el – magyaráztam a szám húzva. – Ráadásul olyan mint egy csúcsragadozó aki kifigyeli a gyenge pontjaimat és ellenem használja fel.

Erre Toma kíváncsian felvonta a szemöldökét amitől égni kezdett az arcom.

– Inkább nem részletezném – tettem fel a kezem, hogy belé fojtsam a feltörni kívánkozó kérdés áradatot.

– Hát akkor jó szórakozást – veregette meg a vállam Toma. – Ha gondolod vigyél magaddal egy sípot.

– Minek? – értetlenül húztam össze a szemöldököm.

– Tudod, egy olyat, amit a csajok szoktak magukkal hordani ha netán találkoznak egy zaklatóval – magyarázta Toma. – Talán két menet között még meg tudod fújni – vigyorgott miközben előre futott, hogy ne tudjam megcsapni.

– Te is áruló vagy! – kiáltottam utána a csöndes folyosón.

– Hayashida Seiko!

Hátra fordultam és döbbenten vettem észre a hátam mögött sétáló művészet történelem tanárt.

– Azonnal menjenek az órájukra – szólt ránk villámló szemekkel. – Te tényleg rosszabb vagy mint Harada Rai – csóválta meg a fejét lemondóan.

                                                             *

Ahhoz képest, hogy próbáltam nem túlreagálni ezt a „randi” dolgot Raival, eléggé ideges voltam már egy órával a találkozónk előtt. Fejben már írtam a beszédem amivel majd lebeszélhetem magamról Rait, de olyan ideges voltam, hogy folyton elfelejtettem, aztán meg már inkább a spontaneitást választottam. Velem még soha nem volt ilyen, hogy ennyire ideges lettem volna egy idézőjeles „randi” miatt. Próbáltam elképzelni, hogy mi a francot is tervezhet Rai, de vele kapcsolatban csak egy szálloda szoba jutott eszembe.

Még időben elkészültem, amin Amai csak nevetett és az az idegesítő mindentudó csillogás a szemében csak fokozódott. Átöltöztem, felvettem egy szürke pólót meg egy fekete, szegecses, bőrdzsekit és egy fekete nadrágot. De még előtte gyorsan lezuhanyoztam és beállítottam a hajam, ahogy szoktam.

– Ideges vagy? – mosolygott az ágyán ülve Amai.

– Nem – vágtam rá, továbbra is dobolva a lábammal.

– Ja, látszik – nevetett miközben unottan végigdőlt az ágyon. – Még van negyven perced, felesleges volt ilyen gyorsan elkészülnöd.

– Miért nem foglalkozol inkább Misával? – morgolódtam.

– Mert Misa most nincs itt – levette a lábáról a zoknit és a nevetve a képembe vágta. – Meg amúgy is, neked kell most az erősítés még mielőtt felrobbansz itt.

– Nincs semmi bajom!

– Elképzelem, hogy Rai is mennyire idegeskedhet.

– Hát ő biztos nem – vágtam rá grimaszolva. – Biztos még csak át sem fog öltözni és meg se fésülködik, na meg a borostájával se kezd majd semmit. Istenem – temettem az arcom a kezeimbe. – Egy szerencsétlen fasz vagyok.

– Miért?

– Biztos majd észreveszi, hogy átöltöztem, meg a többi baromságot és azt fogja gondolni, hogy érdekel ez az egész – magyaráztam még mindig a kezeimbe bújva.

– Mért? Talán nem érdekel?

– Dehogy érdekel – tettem le a kezeim mérgesen nézve Amaira.

– Pedig pont úgy viselkedsz mint akit érdekel – ült fel komoly arccal. – Itt idegeskedsz és készülődsz a randidra Raival és komolyan azt akarod nekem bemesélni, hogy nem érdekel?

– Nem akarom bemesélni. Mert ez az igazság.

– Na persze – vigyorgott sunyin. – Nyugodtan meséld be magadnak és talán még el is hiszed majd egyszer, de én biztos nem.

– Jó barát vagy Amai, de most legszívesebben behúznék egyet.

– Tartogasd az energiád a randidra – nevetett Amai, mire a képébe vágtam a kispárnámat, de ez nem állította meg. – Majd nézd meg jól Rait, hogy mennyire készült ő is a randitokra. Én úgy halottam Kintől, hogy Rai veszettül készül és dangoért rohangál.

– Na persze – forgattam a szemeim gúnyosan. De a dango említésére egy kicsit elgondolkodtam a dolgon.

– Még van fél órád a randiig.

– Kösz a károgást – morogtam én is ledőlve az ágyra.

Amint letelt a harminc perc Amai máris riasztott.

– Na rajta menj – pattant fel sokkal jobban izgulva mint én.

– Nem hal bele ha egy kicsit kések.

– Ne várasd meg mert Rai nagyon utálja ha...

– Persze, persze – álltam fel keletlenül. – Ha nem jönnék ma haza akkor hívd a zsarukat.

– Okés – nevetett kitárva nekem az ajtót.

– Kösz a finom célzást, hogy húzzak a picsába. Talán Misát várod? – fordultam vissza a küszöbön állva.

– Dehogy – az arcára kiülő zavar azonnal elárulta, hogy hazudik.

– Jó szórakozást Misával – nevettem becsukva magam mögött az ajtót.

– Nem is lesz itt – halottam még az ajtó túloldaláról, de én már indultam is a lépcső felé. Épp befordultam folyosón ahol a lépcső volt mikor valaki felrohanva a lépcsőn egyenesen nekem ütközött, az a vaki pedig seggfej Renjiro volt.

– Hová tetted a szemed te barom? – rúgott sípcsonton Renjiro amint felkeltem a földről, mire felszisszenve beleöklöztem a gyomrába.

– Oda ahová való, nem úgy mint te az eszedet! – léptem egyet hátra bicegve a fájós lábam miatt. – Néha kirángathatnád a seggedből az agyad és használhatnád is.

Erre Renjiro csak még jobban bepöccent és olyan gyorsan mozdult, hogy már nem volt időm kitérni. Úgy arcon csapott az öklével, hogy csak nehezen tudtam magam tartani, nehogy el essek.

– Már egy ideje tartozom neked ezzel te kis rohadék – ismét ütésre emelte az öklét, de még időben elkaptam és bevittem neki egy erős állast. Már készültem, hogy még egyszer behúzzak neki, de megelőzött és úgy behúzott, hogy éreztem a vér izét a számban, nagyon reméltem, hogy ez nem valamelyik piercingem miatt van.

– Most majd megtanulod, hogy soha ne húzz ujjat velem.

Ahogy újra fel emelte az öklét és közben a falnak passzírozott, már vártam az ütését, de az utolsó pillatatban valaki megragadta Renjiro kezét és annál fogva megperdítette mire ő háttal állt nekem és én csak ekkor láttam meg Rai dühös arcát. Ahogy Renjiro szembefordult vele Rai olyan erővel húzott be neki, hogy Renjiro nem tudta tartani magát és elterült a padlón.

– Mi a faszt csinálsz Renjiro?! – kiabált rá Rai miközben a felsőjénél fogva felrángatta a földről és durván a falnak vágta. – Ha még egyszer meglátom, hogy kezet emelsz rá egyesével tördelem szét a csontjaid – halkan beszélt hozzá, de a hangjából sütött az elfojtott indulat.

– De Rai...

– Értetted?! – kiabált Rai az arcába mászva.

– Igen – suttogta remegve Renjiro.

– Akkor húzz a faszba – azzal a felsőjénél fogva elrántotta a faltól és ellökte.

Renjiro nem habozott, azonnal elhúzta a csíkot.

Épp a pólóm aljába töröltem a vért a számról amikor felnéztem és megláttam Rai aggódó arcát.

– Minden rendben? – a hangja rekedt volt a kiabálástól, de már sokkal nyugodtabbnak látszott.

– Aha – bólintottam. – De gondolom megérted ha most lefújom a találkozónk – míg beszéltem ismét felhúztam a pólóm, hogy az újra kifolyó vért valahogy megállítsam. Rai végig figyelte minden mozdulatom és amilyen aggódó arcot vágott kedvem lett volna megnyugtatni, hogy nem vészes az egész, de őszinte leszek, rohadtul fájt.

– Hadd nézzem – közelebb lépett hozzám és óvatosan elvette a pólóm és a kezem a számról. Kinyitottam a szám, majd felszisszentem és hátra léptem egyet amikor megérintette az alsó ajkam.

– Elviszlek egy kórházba – jelentette ki továbbra is aggódva, amitől kissé bepánikoltam, de igyekeztem nem felfújni a dolgot.

– Nem kell, nem komoly, csak a vér miatt tűnik annak – magyarázkodtam.

– Ne szórakozz velem Bibiri-kun, lehet hogy össze kell varrni a szád – most már határozottan rám volt mérges.

– Nem kell, csak lemosom a vért és...

– Akkor legalább hadd lássam én el a sebedet – kérte visszatérő aggodalommal.

– Oké – sóhajtottam beletörődve, amilyen makacs úgy sem engedne csak úgy el.

– Gyere – kézen fogott és a szobájába vezetett ahol Kin feküdt az ágyán a mobiljával a kezében.

– Hát veled meg mi lett picur? – nézett rám meglepetten. – Neki szaladtál az ajtónak? – próbálta elviccelni.

– Ja, de erősebb volt – húztam a szám, mire a fájdalomtól felszisszentem.

– Azt látom – fel ült és gyorsan felhúzta a cipőjét. – Ne várj Rai, későn jövök haza.

– Nem szoktalak megvárni, de oké – ült le a saját ágyára Rai engem is magával húzva.

– Jó mulatást – szólt még vissza az ajtóból vigyorogva Kin.

Amikor már csak ketten voltunk Raival egy szobában kezdtem megint olyan ideges lenni mint a Renjiroval történő találkozásom előtt. De Rain ez egyáltalán nem látszott.

– Várj egy kicsit – fel állt és kinyitotta az egyik szekrényt amiből kivett egy közepes méretű dobozt.

– Az mi?

– A mi elsősegély dobozunk – tette le a dobozt az íróasztalukra.

– Szóval sokszor csapjátok szét magatokat.

– Nem igazán – ahogy kinyitotta a dobozt visszajött hozzám és elém guggolt a dobozt pedig mellém rakta az ágyra. – Ha verekedésbe keveredünk, amit megjegyzek nem sokszor csinálunk, akkor általában mindig mi jövünk ki jól.

– Szóval én egy szerencsétlen vagyok aki nem tud verekedni – morogtam sértetten, mire Rai egy óvatos puszit nyomott az arcom sértetlen részére.

– Ezt egy szóval sem mondtam – kivett a dobozból egy kis üvegcsét meg gézt. – Ne hidd, hogy nem vettem észre Renjiro képét – vigyorgott elismerően. – Azért te is adhattál neki pár szép ütést.

– Ne hízelegj, mert ma úgy sem dobom le a ruháim.

– Akkor majd szólj előre, hogy melyik lesz az a nap amikor könnyebben ledobod nekem a ruháid – pimaszul vigyorogva kinyitotta az üvegcsét és a benne lévő cuccot a gézre öntötte. – De amit az előbb mondtam azt komolyan gondoltam. Ügyes voltál Bibiri-kun.

Nem is értem, hogy miért éreztem jól magam attól, hogy Rai megdicsért.

– Hát...kösz.

Rai mosolyogva közelebb jött és finoman közelebb húzta a fejem magához.

– Ez most lehet, hogy kicsit fájni fog.

Amikor kinyitottam a szám, gondolatban felkészítettem magam a fájdalomra, de csak keserű ízt éreztem meg egy kis csípést.

– Inkább az íze a szar – fintorogtam amint beszélni tudtam.

– Ahhoz képest, hogy mennyire vérzett, nem is nagy seb – nézte meg ismét a szám. – Azt hittem, hogy nagyobb de ez csak olyan mintha csak simán ráharaptál volna belülről a szádra.

– Azért fájt – szóltam közbe, de a szavai megnyugtattak.

– Persze, a kis sebek néha jobban fájnak mint a nagyok – mosolygott mintha csak egy kis gyereket okítana. – De attól még az arcod lejegelem meg hozok fájdalom csillapítót is – fel állt és kidobta a gézlapot a kukába.

– Csak a jég kell – vágtam rá, hogy ne higgye azt, hogy valami pisis vagyok akinek minden kis seb fáj.

– Persze – vigyorgott, amivel ismét sikerült felbosszantania. – Mindjárt jövök, addig maradj itt.

Olyan gyorsan elrohant, hogy az ajtót is csak a húzat csukta be utána. Míg távol volt, gondoltam arra, hogy vissza megyek a szobámba és akkor mára megúsztam az egészet, de aztán meggondoltam magam. Mert végül is Rairól van szó, biztos utánam jönne és visszaráncigálna ide mint egy ősember. Nekem meg fájt a jobb kezem, így még esélyem se lesz rendesen behúzni neki egyet.

Úgy tíz percig várhattam rá, de az alatt az idő alatt jól megnéztem a Kinnel közös szobáját. Míg Kin oldalán hatalmas poszterek voltak a falon, addig az ö falrészét firkák borították be, mindenféle írás. Talán dalszövegek lehettek, néhány amit el tudtam olvasni egész jónak tűnt. Kin éjjeli szekrényén egy rakás kép volt a családjáról és a barátairól, meg mindenféle kacat, míg Rai szekrényén csak egy lámpa, egy öngyújtó, meg egy kép amin egy idősebb férfi volt és egy nő. Valószínűleg Rai szülei lehettek, mert a férfi nagyon is a hasonlított rá arcban, az anyjától pedig a szemét örökölhette. Míg a nő mosolygott a férfi mogorva tekintettel nézett vissza rám a fényképről. Még szerencse, hogy Rai nem ilyen mogorva.

Épp a kis szekrényhez léptem, hogy jobban megnézzem a képet amikor Rai benyitott és egy kis vödörnyi jeget tett a földre, a kezében meg egy gyógyszeres doboz volt. Ijedtemben gyorsan felegyenesedtem és vissza ültem az ágyra. Azt hittem, hogy le fog cseszni, de ehelyett csak elnézően mosolygott és felkapott egy pólót a földről amibe be leszórt egy kis jegyet és a ruhát összecsavarva óvatosan a félig meddig duzzadt arcomra rakta.

– Ezt tartsd itt egy ideig.

– Oké – vettem át tőle a jeget, majd csöndben figyeltem ahogy fel áll és elővesz a kis mini hűtőjükből egy üveges vizet. Öntött egy pohárba egy kis vizet és kivet a gyógyszeres dobozból egy kis pirulát, majd felém fordulva oda nyújtotta a poharat és a gyógyszert.

– Ezt vedd be.

– Mondtam, hogy nem kell fájdalom csillapító – tettem le a jeget, mire csak egy szigorú pillantást kaptam. – Lennél szíves nem úgy nézni rám, mint egy hülye gyerekre?

– Majd ha nem, viselkedsz úgy mint egy hülye gyerek – kezdte felhúzni magát.

– Oké, beveszem, csak hűtsd le magad.

Elvettem tőle a gyógyszert meg a vizet és gyorsan bevettem az összes vízzel együtt. Majd vissza raktam a jeget az arcomra, Rai pedig ledobta magát Kin ágyára és a lábait lelógatva sóhajtott egy nagyot. Biztos csalódott lehet az elcseszett randi miatt, vagy csak el van keseredve, hogy nem tud egyhamar megdönteni egy szálloda szobában. Ahogy jobban megnéztem Rait eszembe jutott amit Amai mondott, hogy Rai is biztos készül és idegeskedik, én meg csak leszóltam, hogy biztos nem változtat semmit magán és csak lazán veszi az egészet. Erre most itt fekszik tőlem alig két méterre és még innen is látom, hogy meg van borotválkozva, teljesen átöltözött és az előbb még erősebben éreztem azt a férfias parfümöt amivel be szokta fújni magát. Talán még jobban görcsölt mint én?

– Tényleg – ült fel hirtelen, majd fel állva a hűtőhöz lépett és elővett belőle egy ételhordó dobozt. – Ezt neked akartam oda adni Bibiri-kun és most, hogy kiderült nem olyan vészes a seb a szádon, oda is adom – azzal felnyitva a dobozt elém tartotta a nagy adag dangot.

– Ez az enyém? – ezzel most komolyan lesokkolt.

– Ki másé lenne Bibiri-kun? – nevetett leülve mellém. – Ez a kedvenc édességed, nem?

– De – és én őszintén csodálkozom, hogy ezt megjegyezte. – Te nem kérsz?

– De még szép, hogy kérek – rögtön kikapott a dobozból egy pálcikát, ahogy én is és a jéggel az arcomon tömtem magamba az édességet ahogy Rai is. Evés közben kezdtem érezni, hogy hat a gyógyszer, már azt a tompa kis fájdalmat sem éreztem a számban.

– Kérdezhetek valamit? – néztem a mellettem fekvő Raira aki az utolsó dangot ette le a pálcikájáról.

– Igen, ők a szüleim.

– Honnan...

– Kezdj el félni Buibiri-kun, az agyadba férkőztem és ismerem minden pajzán gondolatod – ült fel jó közel hajolva hozzám, közben elégedetten vigyorgott a meglepett arcomon.

– Akkor te a saját agyadba férkőztél – vágtam vissza nem túl sikeresen.

– Mit akarsz még kérdezni? Látszik rajtad, hogy szétvet a kíváncsiság.

Mosolyogva visszadőlt az ágyra de a könyökein támaszkodva figyelt rám és közben keresztbe rakta a lábát a hátam mögött. Erős volt a késztetés, hogy hátra dőljek és szét nyomjam a lábait, de inkább kihasználtam a lehetőséget, hogy kifaggassam egy kicsit. Na nem mintha érdekelt volna, de tényleg nem.

– Honnan tudod, hogy a fiúkat és a lányokat is szereted?

– Onnan ahonnan te is tudod, hogy a srácokat szereted. Megérzés vagy mit tudom én – vont vállat miközben a szájába vette az üres pálcikát. – De most én kérdezek. Mit szóltak a szüleid ahhoz, hogy meleg vagy?

– A szüleim mindig is sejtették, vagy legalábbis ezt mondták amikor bevallottam nekik és egész könnyen elfogadták, hogy nem vagyok olyan srác mint a többi – magyaráztam visszagondolva azokra az időkre amikor azon tépelődtem, hogy hogyan közöljem ezt a szüleimmel. – Neked mit szóltak a szüleid?

– Az apám ki akart tagadni a családból – dőlt teljesen a hátára és a plafont bámulta, továbbra is a szájában tartva a pálcikát. – Az anyám imád, de apám szerint nagy szégyenfoltja vagyok a családnak és csak a gond van velem. Ezen az akadémián, hogy addig se keljen látnia a képem.

Teljesen ledöbbenve hallgattam minden szavát. Amikor én készültem elmondani a családomnak, mindenre számítottam de arra, hogy kitagadjanak arra nem. Ahogy néztem Rai elgondolkodó arcát, nagy súlyt éreztem a szívem tájékán, ami teljesen össze zavart és kedvem lett volna magamhoz húzni és megölelni ezt a barmot.

– Sajnálom – csúszott ki a számon, mire elmosolyodott.

– Ne sajnálj, arra a gyengéknek van szükségük, én pedig nem vagyok gyenge.

– Ezt honnan vetted? Valami önsegítő programból? – kérdeztem gúnyosan, de aztán észbe kaptam. – Attól még, hogy erős vagy, neked is fájhatnak dolgok.

Erre felült és mélyen a szemembe nézett.

– Azt soha nem mondtam, hogy nem fáj, de nincs szükségem mások sajnálatra ahhoz, hogy túltegyem magam rajta. A gyengék szeretik sajnáltatni magukat, sokáig az ember képébe dörgölni a fájdalmukat, csak hogy valaki megszánja őket, vagy hogy más is legalább úgy szenvedjen mint ők. De én ezt nem akarom. Nekem nincs arra szükségem, hogy más sajnáljon amikor én sem tudom sajnálni magam.

– Rai? – döbbenten tettem le a kezemben tartott jeges ruhát.

Rai fel állt és elém guggolt, hogy gyengéden kezébe vegye az arcom.

– Nem azért mondtam ezt el neked, hogy sajnálj engem. Erre most olyan bánatosan nézel rám azokkal a kibaszott szép szemekkel, amiket úgy szeretek.

– Én nem sajnállak – végig egymás szemébe néztünk.

– Nem?

– Nem. Én csodállak azért amiért olyan erős vagy.

– Komolyan beszélsz Bibiri-kun? – közelebb hajolt, hogy a szánk összeérjen.

– Igen – suttogtam a szájába.

Rai puhán és óvatosan csókolt meg először, de én nem bírtam magammal. Szartam rá, hogy fájni fog-e a szám vagy sem, vagy hogy ez a gyógyszer mellékhatása lehet-e vagy csak spontán beindultam Raira, nem érdekelt. Megragadtam a tarkójánál és olyan közel húztam magamhoz amilyen közel csak tudtam, ő pedig nem ellenkezett. Ahogy a nyelvére haraptam hangosan felnyögött és vissza harapott, majd egy laza mozdulattal felkapott és teljesen végig fektetett az ágyán és fölöttem térdelve, két oldalt megtámaszkodva csókolt tovább. Gyors mozdulatokkal, meg nem szakítva a csókot levettem magamról a dzsekim és a földre dobtam, mire Rai egyetlen mozdulattal lerántotta magáról fekete atlétáját és ő is a földre hajította, én pedig gyönyörködve kidolgozott felsőtestében végig járattam rajta a kezem. Ezután Rai türelmetlenül, húzta le rólam az én felsőm is ami még mindig véres volt, de már magasról tettem rá. Lehajolt a nyakamhoz és apró csókokkal halmozta egyre lentebb haladva, én végig csak nyögni vagy sóhajtozni tudtam. Akárhogy is gongattak a fejemben a vészcsengők, hogy állítsam le, egyszerűen már nem tudtam sem őt sem magam leállítani. Amikor megharapta az egyik mellbimbóm végig futott rajtam az az ismerős bizsergés és éreztem, hogy az eddiginél még gyorsabban gyűlik a vér az egyik kedvenc testrészembe. Rai leért apró csókjaival a csípőmig és végig húzta a nyelvét a nadrágom vonala mentén amibe teljesen beleborzongtam, ő pedig kuncogva látott neki a nadrágom kigombolásának. Már teljesen lehúzta a nadrágom egészen a bokámig, aztán a cipőimtől is megszabadult és végül a nadrágom is a padlón kötött ki. Egy elégedett mosollyal hajolt le a meredező bokszerem elé és a lélegzetem is elakadt mikor a nadrágon keresztül bekapta a farkam tetejét.

– Rai – nyögtem nehezen, azt hittem beszélni sem fogok tudni.

– Mi az Bibiri-kun? – míg beszélt apró puszikat nyomot a farkamra én pedig csak kapkodtam a levegőt.

Ha ezt így folytatja biztosan nem fogom sokáig bírni.

– Rai...most...most...

– Mond – fel hajolt hozzám és egy lágy csókot nyomott a számra, közben meg rámarkolt a farkamra mire bennem rekedt a levegő, ő pedig vigyorogva figyelte minden reakcióm. – Nem is tudod, hogy milyen régóta szeretném ezt már veled csinálni – suttogta a számba.

Rai incselkedhetett volna akármeddig, de én már nem bírtam tovább. A hajába markoltam és követelőző csókba kezdtem, amire egy meglepett nyögés volt Rai válasza, majd viszonozva a csókot elégedetten dörgölte a combomhoz a nadrágjában várakozó merevedését. Gondoltam kihasználom figyelmetlenségét és lendítve magunkon egyet, fölé kerültem. Mivel még mindig egymás szájára voltunk tapadva, nem szólhatott semmit, csak egy meglepett nyögéssel nyugtázta az új helyzetét, de ahogy a hátsómba markolt, úgy gondoltam nincs ellenére a dolog. De én nem azért akartam felülre kerülni, hogy csak csókoljam. Még utoljára az alsó ajkába harapva elszakadtam a szájától és a felsőtestét csókolgatva kigomboltam a nadrágját. Mire a csípőjéhez értem, már nem volt rajta nadrág és a cipőjét is lerúgta a lábáról.

– Mit tervezel Bibiri-kun? – nézett a szemembe fátyolos tekintettel és levegőt kapkodva, amikor a bokszere szélét csókolva felnéztem rá.

– Szerintem te pontosan tudod, hogy most mi jön – vigyorogtam miközben két oldalt beleakasztottam az ujjam a bokszerébe és elkezdtem lefelé húzni. Közben folytattam az apró csókokat egyre lentebb, Rai pedig rekedt hangon nyögte a nevem amivel csak még jobban buzdított.

Amikor végre teljesen lehúztam a bokszert izgatottan pusziltam meg farka hegyét, mire éreztem ahogy végig szalad egy remegés a testén. Imádtam, hogy most az én kezemben van az irányítás. Kinyújtottam a nyelvem és gyengéden kezembe véve a nagy merev szerszámát végignyaltam a tövétől egészen a tetejéig. Majd még egyszer és még egyszer, míg harmadszorra már megálltam a tetejénél és csak egy egészen kicsi részét bekaptam, mire Rai egy hangos nyögéssel jutalmazott és türelmetlenül a hajamba túrt amin nem tudtam nem kuncogni. De vettem egy mély lélegzetet és amennyit csak tudtam a számba vettem abból a nagy farokból, Rai pedig a hajamnál fogva biztatott, hogy megy ez még jobban is nekem és igaza volt. Míg folyamatosan le-fel járt rajta a szám addig a kezemmel is besegítettem és Rai nagy örömére egyre többet tudtam a számba venni. Nem ez volt az első ilyen az életemben, de messze ezt élvezem a legjobban.

– Istenem – nyögte elfúló hangon Rai pár perccel később, én pedig már ebből tudtam, hogy mi fog következni. – Jövök Bibiri-kun, ha nem akarod, hogy.... – de a közelgő orgazmustól már nem tudta befejezni, én pedig egyre hevesebben szívtam és nyaltam. Rai erősen a hajamba markolt amikor végigsöpört rajta az a számomra is oly ismerős mámorító érzés. Akkor sem eresztettem ki a számból amikor farka meg-meg remegett és én minden egyes cseppjét lenyeltem amit csak adni tudott. Rai még mindig kissé remegve feküdt és közben a hajam simogatta amikor kieresztettem a számból a farkát.

– Na milyen volt? – vigyorogtam felnézve rá.

– Egyszerűen imádlak Bibiri-kun – sóhajtotta gyengén.

Már épp fel ültem amikor Rai megragadta a kezem és lehúzott magához, aminek köszönhetően az ő mellkasára dőlve néztem a szemeibe.

– Veled mi lesz?

– Mi lenne?

Azt hittem kifárasztottam, de úgy látszik tévedtem mert most ő került fölém.

– Most pont neked van szükséged ápolásra, erre te ápolsz le engem – vigyorgott, miközben egyre lentebb húzta a bokszerem. – Remélem tudod, hogy most én foglak kényeztetni téged.

Tovább az 5. fejezetre >>>>