Amikor megérkeztünk az erdő szélén található kis parkolóhelyre, ahová a táborozók szokták leparkolni a kocsijukat, Renjiro úgy ugrott ki a zenétől hangos kocsiból, hogy nem bírtam ki, hogy ne nevessek a szenvedő arcán. Hiába énekelt a végén már ő is, azért egy idő után már teljesen ki volt készülve a lányok zenei ízlésétől.

– Legközelebb én választok zenét – szedte ki a táskát a csomagtartóból, amit Toma sikeresen rábeszélt.

– Rendben. Még mindig zúg a fejem Miley Cyrus dalától – jegyezte meg halkan Amai, hogy a lányok ne hallják.

A srácokkal az összes cuccot kivettük a csomagtartóból, a lányok meg csak pár könnyebb kis táskát vettek magukhoz, majd Toma lezárta a kocsit és egyenesen a kis ösvényre mutatott amin keresztül besétálhattunk az erdőbe.

– Arra megyünk – indult el határozottan.

– Remélem tudod, hogy merre kell mennünk – sétált mellé Minako.

– Azt én is – dobta a hátára a táskát Renjiro. – Mert semmi pénzért nem akarok itt eltévedni, főleg nem veletek.

– Ahogy mi se veled – néztem rá vigyorogva.

A srácoknak köszönhetően nem gondoltam Raira és így nem is ronthatta el a még csak most keletkező jókedvem.

Vártam valami bunkó visszaszólást, de nagy meglepetésemre Renjiro egy szót sem szólt. Amikor egy nagy bokorhoz értem akkor rájöttem, hogy miért nem vágott vissza. Mert egy gyors mozdulattal belökött a bokorba, én meg meglepetten néztem fel kárörvendő arcába.

– Csak nem elfáradtál? – állt meg előttem vigyorogva.

– Renjiro ne legyél már ilyen fasz – szólt hátra Toma a sor elejéről.

– Én ugyan nem – tette fel a két kezét védekezően. – Csak segítettem Seinek pihenőhelyet keresni.

– Kösz Renjiro – másztam ki a bokorból. – Majd még meghálálom – szedegettem le magamról a rám ragadt leveleket.

Ahogy tovább sétáltunk, egyre bentebb jutottunk az erdőben és nem csak a fából lett több, hanem a bogarakból is. Persze mi már az indulás előtt befújtuk magunkat, hogy ne csípjenek agyon a szúnyogok, de úgy látszott Renjiro erre nem gondolt.

– A picsába már ebbe a sok szar szúnyogba – hadonászott maga körül Renjiro, én pedig igyekeztem tőle minél távolabb kerülni, hogy nehogy véletlen én kapjak a szúnyogok helyett.

– Mit szerencsétlenkedsz már ott hátul? – nézett hátra Toma.

– Megzabálnak ezek a dögök! – kiabált vissza Renjiro.

– Miért nem fújtad be magad rovarirtóval? – kérdezte Misa.

– Mert az neki túl logikus lett volna egy táborozáshoz – válaszolt Renjiro helyett Toma. – Tőle meg ne várj ilyen magától értetődő dolgot, mert még a logika szó sincs benne a szótárában – nevetett a végén.

– Addig jár a szád míg oda nem megyek – fenyegetőzött a sor végéről Renjiro, továbbra is hadonászva.

– Mire idejönnél, a szúnyogok miatt feldobnád a talpad végelgyengülésben – vigyorgott Toma

Ezután ahogy tovább haladtunk, végig hallgathattuk ahogy Renjiro panaszkodik a szúnyogok meg a sáros talaj miatt.

– Csak tudnám, hogy miért akkor jövünk ide amikor ilyen szar az erdő? Pont amikor új bakancsot vettem – nézett le a sáros, szegecses bakancsára.

– Bocs, legközelebb majd szólok a szúnyogoknak meg a ma reggeli esőnek, hogy most Renjiro jön az erdőbe – nevetett Toma.

Renjiro csak tovább nyafogott, de egy idő után felhagyott vele és tovább csapkodva a szúnyogokat haladt velünk. Persze azt egyikünk se szívesen mondta el neki, hogy szinte mindenki hozott magával szúnyogirtót.

Fél óra múlva megálltunk egy tisztás félén, ami táborozóhelynek volt kialakítva.

– Jó, hogy most nincs itt más – dobta le a cuccát Amai.

– Akkor most felállítjuk a sátrakat srácok – adta ki az utasítást Toma.

Leraktuk a cuccaink és elkezdtünk pakolászni a cuccok között.

– Hoppá – mosolygott zavartan Amai.

– Mi az? – néztem rá.

– Elfelejtettem magammal hozni a sátram, szóval most csak három sátor van – magyarázta Amai.

– Na és? – ült le Renjiro egy farönkre, ami a tábortűznek kialakított hely előtt volt lerakva, mint egy ülőhely.

– Az a helyzet, hogy minden sátor csak két személyes – világosított fel minket Toma. – És én Minakoval alszom, Amai meg Misaval, így te meg Seiko fogtok a másik sátorban aludni.

– Mi van?! – kiáltottunk fel egyszerre Renjiroval.

– Én ugyan nem alszom vele – állt fel rögtön Renjiro. – Még a végén éjszaka rám mászik – nézett végig rajtam.

– Már miért másznék rád? – kaptam fel én is a vizet.

– Hát...tudod...mert te olyan vagy – magyarázkodott tehetetlenül.

– Még akkor se kellenél ha fizetnének érte!

– Bocs, srácok de nincs más megoldás – vágott közbe Toma.

– Akkor valaki nem alszik sátorban – vágta rá Renjiro.

– Egyet értek, kezdheted is Renjiro – dobtam oda neki az egyik hálózsákot. – Majd a szúnyogok meg a többi bogár ellen letakarod valamivel a hülye fejed.

– Miért én? – dobta vissza. – Aludj te hálózsákban.

– Jesszusom, olyanok vagytok mint az óvodások – forgatta a szemét Minako. – Ha nem akartok megfagyni, vagy hogy szétcsipkedjenek a bogarak, akkor együtt alszotok és kész. Nincs több hiszti! – zárta le a vitát Minako és kézen fogva Misát elindultak, hogy keressenek egy helyet, ahol a lányok is elvégezhetik a dolgukat.

– A csajod egy igazi diktátor – szólalt meg Renjiro egy kis idő múlva.

– Tudom – vigyorgott Toma. – De én szeretem.

– Csak mert egy befőttesüvegben tárolja a heréid – nyitotta ki a sátort tartó zsákot Renjiro, majd rám nézett. – Gyere törpe, legalább most valami hasznod is lehet venni.

Mi ketten kicsit távolabb kezdtük el felállítani a sátrunkat.

– Szuper, még csajos színe is van – morgolódott Renjiro amikor a rózsaszín és piros színű anyagot kiszedte a zsákból. – Csak nem a te sátrad?

– Nem te barom – forgattam a szemem.

– Az Misa sátra! – kiáltotta Amai, válaszként.

Renjiro végig hisztizve pakolászta a cuccokat amik kellettek a sátor felállításához én pedig követtem az utasításait.

– Egyáltalán minek jöttél velünk ha csak hisztizel mindenért? – álltam meg egy pillanatra a sátorállításban, hogy ránézzek.

– Mert tisztára meghülyítetted Rait – válaszolt, őszintén a szemembe nézve. – Rai mostanában mintha csak meg lenne kattanva, folyton csapkod és maga körül mindent szétver. Én pedig nem szívesen lennék most a közelében.

– Szétver mindent maga körül? – csúszott ki a számon a kérdés.

– Ja, látnod kellene a szobáját – csóválta a fejét és ebben a pillanatban, úgy nézett ki mint egy igazi barát aki aggódik a másikért. – Csodálom Kint a kitartásáért.

Pár percig ott ültem és csak néztem az előttem elterülő sátor darabokat.

Vajon most mit csinálhat Rai?

– Hé, ez így sokáig fog tartani ha itt lazsálsz.

Kizökkenve felnéztem Renjirora és meglepetten vettem észre azt a kedves mosolyt az arcán.

– Ha velem akarsz aludni akkor muszáj lesz még ma összerakni ezt a szart – vigyorgott, én pedig továbbra is csak néztem rá, mint valami ritka állatra, mert tudtam, hogy Renjiro most miért ilyen. Ő is ugyan úgy el akarja terelni a figyelmem mint a srácok, ugyan úgy segíteni akar mint ők.

Mosolyogva megcsóváltam a fejem és tettem amit Renjiro kért.

– Nem mintha minden vágyam az lenne, hogy veled aludjak.

– Pedig megérteném – simította hátra az arcába lógó haját, mint aki teljesen meg van elégedve magával.

Úgy tíz perc múlva teljesen elkészült a sátor, Renjiro pedig kritikus szemmel befeküdt, lustán kilógatva a lábát.

– Egész tűrhető lett, de azért a teteje még mindig kicsit csálé.

– Még egy szó és ráugrok – fenyegettem vigyorogva, magamban pedig már a sátor tetején ugrándoztam.

Renjiro kimászott és kívülről is végig nézett a sátron.

– Ez még mindig szarul néz ki – húzta a száját.

– Még egy rossz szó a sátramra és nem állok jót magamért – mondta mérgesen Misa.

– Itt minden csaj a pasija helyett tökös? – nézett rám kérdőn Renjiro.

– Halottam ám! – szólalt meg Minako is.

– Szerintem vigyázz, mert a végén még meglincselnek – nevettem.

Miután mindennel készen voltunk elmentünk fát gyűjteni az esti tábortűzhöz. Mire visszaértünk már kezdett sötétedni, így neki is láthattunk a tábortűz meggyújtásához. Toma meg Amai elszórakoztak vele egy ideig, hogy milyen cserkész módszerekkel kell meggyújtani a tábortüzet, de a végén Renjiro mentette meg a helyzetet az öngyújtójával, majd lazán leült az odakészített farönkre és rágyújtott a cigijére.

– Minek jártatok ti cserkészkedni? – vigyorgott Renjiro. – Inkább szokjatok rá a cigizésre.

– Kösz, de a te mindennapi dohányzásod nekem már így is instant tüdőrák – panaszkodott Toma.

– Legalább nem kerül semmi pénzedbe – nevetett Renjiro.

– Köszönöm Renjiro – mosolygott gúnyosan Toma. – Életem végéig hálás leszek érte.

– Nagyon szívesen.
 

                                                             *
 

Kezdett egyre hűvösebb lenni és már teljesen besötétedett amikor a srácokkal és a lányokkal, jól felöltözve, körbeültük a tábortüzet és elkezdtük megsütni a kajákat amiket magunkkal hoztunk. Egy kis húst, instant levest és édességnek pillecukrot meg pockyt.

Amikor a távolból egy hangos huhogás törte meg a csendet és a lányok meg Amai összerezzentek ijedtükben, Renjiro kapott az alkalmon.

– Jöhet egy kis tábortűzhöz való ijesztő rém mese? – vigyorgott gonoszan.

– Pont most? – nézett körbe félve Misa.

– Mitől féltek csajok? Három srác már csak meg tud titeket védeni – húzta ki magát Renjiro.

– Három? Nem négy? – kérdezte Toma.

– Bocs, de én Amait már a csajokhoz soroltam be.

– Miért? – kérdezte mérgesen Amai.

– Mert úgy remegsz a félelemtől mint szűz ribi az első dugásánál – vágta rá Renjiro, mire próbáltam visszatartani a nevetést, de nem sikerült.

– Csak...csak a hideg miatt – mentegetőzött Amai.

– Pár napja még kiütöttél egy nálad sokkal nagyobb és erősebb srácot, most meg látványosan be vagy tojva egy kibaszott bagolytól – forgatta a szemét Renjiro. – Vigyázz mert még leszáll és megeszi a csajodnál hagyott tököd.

Amai úgy döntött, hogy nincs értelme Renjiroval tovább vitázni, így csak felmutatta a középső ujját.

– Akkor kezdhetem? – dörzsölte össze a két tenyerét Renjiro.

– Amíg nem ijesztesz halálra senkit a rémtörténeteiddel addig úgy sem alszol rendesen – bólintott rá Toma.

Renjironak ennyi pont elég volt, egy-két másodpercre elgondolkodott majd bele is kezdett a mesélésbe. Valami erdőt kísértő szellemes sztorival próbálkozott de nem járt valami sok sikerrel.

– És akkor a ködből, a fák közül előmászott a...

– Ez egy szar – vágott a szavába Toma, unatkozva.

– Már miért lenne szar? – háborodott fel Renjiro.

– Mert az egész valami gagyi, régi sztori amit vagy hatszor átköltöttek már mire eljutott hozzád – magyarázta Toma.

– Akkor mesélj te valamit – morgott Renjiro mérgesen.

– Jó, akkor itt az ideje, hogy beszarassam a népet – vigyorgott gonoszan Toma. - Halottatok már Teke Teke legendájáról?

– Miről? – kérdezte Amai.

– Szóval senki? – nézett körbe. – Helyes – mosolygott elégedetten. – Egyszer nagyon régen volt egy lány akit már ki tudja, hogy hívtak, a lényeg nem is ez. A lánynak nem voltak barátai csak ellenségei akik folyton bántották az iskolában a lányt. Csúfolták és piszkálták, mert nem volt olyan népszerű mint azok a lányok a suliban. Amikor egy nap hazafelé tartott és épp a vonatára várt, arra mentek azok a lányok, akik mindig bántották. Elkezdték piszkálni, lökdösték, csúfolták és megverték, majd belökték a sínek közé, a lány pedig ájultam ott maradt, azok a lányok pedig ott hagyták a síneken, rajta nevetve. De a lány nem sokáig maradt a síneken. Mit gondoltok, mi történt vele?

– Hazament és sulit váltott? – kérdezte szarkasztikusan Renjiro.

– Nem – rázta meg a fejét Toma. – Eltelt pár óra mire ki tudott mászni a sínek közül, de sajnos ott kellett hagynia valamit. Mégpedig az alsó testét, mert az egyik vonat kettévágta a lányt és csak ment tovább, a lány pedig ott feküdt kettévágva. De ahogy mondtam, felkelt és elkezdett járni a kezein. Tudjátok miről kapta a nevét a lány, azt hogy Teke Teke? Hát arról ahogyan járta az utcákat, kereste azokat a lányokat és közben a fél testével a kezein járt. Teke teke teke teke...csak ezt hallhattad az utcán késő éjjel. De nem csak azokat a lányokat kereste. Állítólag azokat akikkel találkozik ugyan olyanná teszi mint amilyen saját maga. Ketté vágja őket. Egyesek szerint hosszú karmokat növesztett és azzal vágja ketté az embereket, mások szerint kést hord magánál vagy ilyesmit. De a lényeg az, hogy vigyázzatok ha éjjel az utcán sétáltok és furcsa mászó hangot hallotok. Azt hinnétek, hogy lassan mászik a kezein, de ez nem, így van. Gyorsan elkap és ketté vág. Te pedig már csak azt hallod, hogy teke teke teke teke...

Már nem csak a lányok és Amai voltak beijedve, de már én is a hátam mögé néztem ahogy Renjiro is.

– Halottátok ezt? – nézett körbe Toma, mintha valami furcsát hallott volna.

Toma ahogy elfordult furcsa hangon elkezdte mondogatni, hogy teke, mintha csak máshonnan jönne ez a hang és itt már mindannyian kikészültünk.

– Fejezd már be! – kiáltott rá ijedt szemekkel Renjiro.

– Hagyjuk abba, hagyjuk abba, léci – könyörgött Amai, magához szorítva Misát.

– Biztos? Pedig még van egy másik történetem is amit...

– Nem, ennyi elég volt! – vágtam Toma szavába.

– Ti tudjátok – mosolygott elégedetten.

Ezután már mindenki úgy közlekedett, hogy mindig a háta mögé nézett, Toma pedig mindig megragadta az alkalmat, hogy ránk ijesszen egy kis teke tekével. Renjiro egyszer úgy felugrott ijedtében, hogy hátra esett, de senki nem mert nevetni, csak miután elment elvégezni a kisdolgát a táboron kívül.

Miután megígértettük Tomával, hogy befejezi az ijesztgetést nyugodtabban mentünk a sátrunkhoz, hogy aludjunk végre.

A sátort elosztottuk Renjioval, enyém lett a baloldal míg az övé a jobboldal. Egy ideig csöndben feküdtünk egymás mellett a sötétben, majd Renjiro felült és pár ruhadarabot, meg kisebb párnákat tett közénk sorban, mintha egy falat húzna fel közénk.

– Te meg mit csinálsz? – könyököltem fel, közben a mobilommal világítottam.

– Ez egy határvonal, csak azért, hogy tudd, hogy mit nem szabad átlépned az éjszaka folyamán – pakolt tovább. – Ne értsd félre. Bírlak téged törpe, de semmi pénzért nem leszek a ribancod.

– Én nem is... – már rajta voltam, hogy leszedjem a fejét a hülyesége miatt, de aztán eljutott hozzám az utolsó mondata. – Te bírsz engem?

– Ja, de nem úgy.

– Renjiro – tettem a homlokomra a kezem, fáradtan. – Itt és most megesküszöm, hogy eszemben sincs hozzád nyúlni az éjszaka folyamán.

– Az életedre?

– Arra – tettem a szívemre a kezem.

– Akkor jó – sóhajtott megkönnyebbülve.

– Ha már így megbeszéltük a dolgot, akkor szét szednéd ezt az idióta barikádot?

– Ja – pakolta vissza a cuccait a helyükre, majd vissza feküdt mellém.

Egy ideig a sötétben bámultam a sátor tetejét, nem tudtam aludni, de aztán meghallottam Renjirot mocorogni.

– Mit csinálsz? – kérdeztem, a sötétbe beszélve.

– Zenét hallgatok – jött a válasz. – Csak így tudok el aludni.

– Zenével?

– Ja – amíg beállította, hogy milyen zenét hallgasson, az egész sátort bevilágította a mobil fénye, majd megint minden sötét lett.

Pár percig ott feküdtem csöndben a sötétben, de nem tudtam el aludni, így hát az egyetlen dolgot tettem ami az eszembe jutott.

– Milyen zenét hallgatsz? – kérdeztem, miután megböktem Renjiro vállát.

– A sajátom. Csak jó zenére tudok el aludni és az én zeném jó – indokolta meg anélkül, hogy rákérdeztem volna, pedig pont kérdezni akartam.

– Hát ez kicsit sem volt nagyképű – mosolyogtam jókedvűen.

– De hát ez az igazság. Én csak őszinte vagyok.

– Legalább te az vagy – motyogtam a sötétben, Raira gondolva.

Ezután pár másodperc néma csend következett, amit Renjiro sóhaja tört meg.

– Nem akarsz belehallgatni az új dalomba?

– Új dalodba? – néztem oldalba, hiába nem láttam a sötétben Renjirot.

– Ja, az Aru Yoru-n kívül van még egy bandám, de velük más fajta zenéket játszunk és nemrég készítettünk pár új dalt. Ezeket még a srácok se hallották még. Szóval...belehallgatsz? – úgy tűnt mintha most először lenne valakivel kedves.

– Persze – mosolyogtam kissé izgatottan, kíváncsi voltam a dalaira. Azok a dalok is tetszettek amiket az Aru Yoru-ban énekelt.

Renjiro megint megvilágította a sátort a mobilja fényével és oda adta a fülhallgatója egyik részét és miután a fülembe tettem elindította a zenét.

 Most Renjiro egészen más stílusban énekelt mint ahogy eddig halottam, de ez is nagyon tetszett és a szövege is sokkal Renjirosabb volt.

– Ezt te írtad? – kérdeztem miután vége lett a dalnak.

– Igen. Miért? – úgy nézett ki mint aki tart a válaszomtól.

– Jó a dalszöveg, passzol hozzád – mondtam őszintén. – Sokkal jobban illik hozzád mint az Aru Yoru dalok.

– Kösz – mosolygott megkönnyebbülve, majd zavartan fészkelődött kicsit. – Van egy másik dalom is.

– Az milyen?

– Hát...lehet fura lesz, sőt biztos, hogy fura, de ezt a dalt te meg Rai ihlettétek amikor megírtam – míg beszélt végig a sátor tetejét bámulta.

– Komolyan? – könyököltem fel meglepetten.

– Igen – olyan volt mintha kezdett volna pirosodni az arca, nagyon zavarban volt.

– Meghallgathatom? – már nagyon kíváncsi voltam arra a dalra.

– Meg – nyögte ki nehezen, majd egy kis keresgélés után elindított egy másik dalt.

 A dalszöveg és Rai meg köztem csak a mostani szar helyzet volt közös. Ha Renjiro nem mondta volna, hogy mi ihlettük ezt a dalt, nem is gondoltam volna, hogy bármi közünk lenne hozzá.

– Ez is tetszik, főleg a refrén.

– Komolyan mondod? Nem csak azért mert...

– Halálosan komolyan mondom – vágtam a szavába. – Nekem nagyon tetszik mindkét szám dala és stílusa is. Olyan Renjiro dalok – mosolyogtam őszintén.

– Köszi – megint kerülte a pillantásom, de tudtam én, hogy ez most jól esett neki.

– Majd átküldöd a dalokat? – vetem elő a mobilom.

– Persze.

Gyorsan átküldte mindkét dalt, aztán tovább hallgattuk a zenéket, de már csak olyan dalokat amiket az Aru Yoru koncerteken hallottam.

Zenehallgatás közben sikerült elaludnom.
 

                                                            *

– Teke teke...- halottam kora reggel a suttogást a sátor végéből, mire rögtön felkaptam a fejem és Tomát láttam meg, amint szétnyitva a sátor bejárati részét, körbenézett a sátorban, majd rám mosolygott. – Medveszaros jó reggelt galambjaim! – kiáltotta el magát mire Renjiro is felkelt.

– Kurva hangos vagy Toma! – kiabált vissza Renjiro mérgesen.

– Ideje felkelni ahelyett, hogy itt lustálkodva bújtok egymáshoz mint két aranyos, édes kis párocska, akik azért jöttek az erdőbe hogy...

Erre Renjiro felemelte a lábát és Toma arcába taposva kilökte őt a sátorból.

– Sok a duma – húzta be utána a sátor cipzárját majd visszafeküdt mellém. – Ne törődj vele. Engem mindig így kelt.

– Örülök, hogy Amai a szobatársam – fordítottam hátat Renjironak és vissza aludtam.

Nem tudom meddig aludhattam, de egy idő után Amai hangjára keltem fel, mert valahol a tábor másik végében valakivel kiabált.

– Fejezd be Toma! Már pisálni se lehet teke teke nélkül?!

Félig meddig még álmosan kinyitottam a szemem és már azon voltam, hogy megfordulok, mert kezdett zsibbadni a kezem, de nem tudtam. Amikor másodszori próbálkozásra sem sikerült akkor vettem csak észre, hogy valaki hátulról jó szorosan magához ölel és a lábát átlendítve az én lábaimon tart még szorosabban, arról nem is beszélve, hogy a nyakamon éreztem a meleg leheletét.

Elsőre Toma hülye meséje és reggeli ébresztője miatt csak Teke teke ugrott be, így egy pillanatra levegőt se mertem venni, majd arra gondoltam, hogy ez egy nagy faszság, ilyen nincs. De azért félve próbáltam a hátam mögé nézni, ami nem nagyon ment.

– Renjiro? – még mindig be voltam kicsit tojva, annak ellenére, hogy a reggeli zaklatómnak voltak lábai.

De válasz helyett csak álmos hümmögés érkezett a hátam mögül, az viszont határozottan Renjiro hümmögése volt. Minden erőmet beleadtam, hogy meg tudjak fordulni végre. Lerúgtam magamról Renjiro lábát és a kezét is, eléggé nehezen, de leszedtem magamról és megfordultam. De pont akkor mikor szembe kerültünk egymással, kinyitotta a szemét és mi döbbenten néztünk pár percig egymás szemébe, alig egy-két centire egymástól. Mindketten le voltunk döbbenve a másik miatt, de végül Renjiro volt az aki előbb magához tért és halkan megszólalt.

– Most szép lassan hátat fordítunk mindketten egymásnak és ezt az egészet elfelejtjük – mondta nyugodt hangon.

Meg sem szólaltam, csak tettem amit ő és mindketten, hátat fordítva a másiknak megkönnyebbülve fellélegezhettünk.

Ezután próbáltam vissza aludni, de nem ment, a srácok hangoskodása meg az éledező erdőzajok miatt. De nem voltam ezzel egyedül, mert Renjiro is csak forgolódott mellettem.

– Reggeli! – kiáltotta el magát a távolból Toma.

Nehezen, de erőt vettünk magunkon és átöltözve, ami nem volt egy egyszerű művelet, kimásztunk a sátorból.

– A picsába – karolta át magát Renjiro, fázósan.

– Fel kellene vennünk még valamit, mert pólóban szét fogunk fagyni – vissza másztam a sátorba és kihoztam két pulcsit.

– Ezért se jó ilyenkor táborozni – húzta fel magára gyorsan a pulcsit Renjiro. – Itt medvebaszó hideg van.

Nevetve mentem a tábortűznél ülő kis csapatunkhoz, akik már javában készítették a tűznél a reggelit. Mi Renjiroval gyorsan le is csaptunk egy-két finom falatra. Most valamiért sokkal éhesebb voltam mint eddig bármelyik reggelen.

– Ezután megyünk egy kicsit sétálni, körbejárjuk az erdőt – szólalt meg Amai két falat között.

De reggeli után nem sétálni mentünk hanem a közelben lévő kis tóhoz amit Renjiro talált meg.

– Ez rohadt jó – lépett bele a vízbe mezítláb Renjiro.

Feltűrte a nadrágszárát egészen a térdéig és egy kicsit beljebb sétált a vízbe. Lehajolva épp az arcát és a kezét mosta, amikor Toma ledobálta a cipőjét és a zokniját is levette, majd egy nagy ugrással Renjiro hátán kötött ki, aki először a lendülettől és a váratlan súlytól majdnem pofával a vízbe esett, de még időben visszanyerte az egyensúlyát.

– Mi a faszt csinálsz te idióta?! – kiáltott rá Renjiro mérgesen.

– Rajta, vigyél át a túloldalra – Toma egyik kezével átkarolta Renjirot, a másikkal meg előre mutatott a túlsó partra.

– Hülye vagy?! – Renjiro próbálta magáról leszedni Tomát, de ő nem hagyta magát.

Addig szenvedtek a vízben, mi meg nevettünk a parton, míg Renjiro már nem bírta és bedőlt a vízbe, de Toma addigra már leugrott róla és csak a lába lett vizes, míg Renjire előröl teljesen elázott. Renjiro mérgesen kimászott a vízből és rögtön Toma után futott.

– Gyere ide te barom!

– Dehogy megyek. Ki fogsz nyírni – futott tovább Toma, nevetve.

– Csodálkozol? – nevetett Amai.

Renjiro begyorsított és amikor Toma megint ki akart térni előle, elkapta a karját és vissza húzta, majd a karjával satuba fogta a fejét.

– Mik az utolsó szavaid? – kérdezte Renjiro egy ördögi vigyorral a képén.

- Ha ki mered mondani, hogy teke teke, akkor én is megnyúzlak – figyelmeztette Tomát Amai.

– Eddigi életemben nem bántam meg semmit – mondta félig meddig nevetve Toma

– Majd most fogsz – és Renjiro az öklével elkezdte kidörzsölni Toma haját. – Ezután megtanulsz kalapot hordani.

Renjiro nem sokáig kínozhatta Tomát, mert Minako gyorsan közbelépett, ami miatt Renjiro még ki is cikizhette Tomát amíg vissza mentünk a cuccainkhoz.

Miután Renjiro átöltözött összepakoltunk egy-két táskába néhány szükséges cuccot, olyanokat mint étel, ital, mobiltelefon és még pár cuccot. Majd Toma vezetésével elindultuk egy másik kis ösvényen, hogy jobban körbenézzünk az erdőben.
 

                                                             *

Már egy órája sétálhattunk a kijárt ösvényen és épp egy kilógó faágat kerültem ki, amikor elkezdett rezegni a mobilom a zsebemben, még az éjszaka némítottam le és el is felejtettem reggel vissza állítani. Elővettem a mobilom és a kijelzőre nézve egy pillanatra megtorpantam, aminek köszönhetően Renjiro hátulról nekem jött.

– Hé!

– Bocsi – néztem hátra bocsánatkérőn, de Renjiro nem látszott mérgesnek, inkább csak kíváncsinak.

A mobilom még mindig rezgett a kezemben, Rai neve pedig ott virított a kijelzőn. Talán egy pillanatra haboztam, de aztán kinyomtam a telefont és kikapcsoltam, majd hátranéztem Renjirora aki az egészet csöndben figyelemmel követte, majd egy biztató mosollyal a vállamra tette a kezét. Fura volt az egész, de jól esett.

A többiek tovább haladtak észre sem véve, hogy mi ketten lemaradtunk, de gyorsan fel is zárkóztunk és elfelejtve az előbbi jelenetet bekapcsolódtunk a vidám beszélgetésbe.

– Srácok – szólalt meg a sor végén Renjiro egy kis idő után. – Láttátok azt a filmet amiben egy csapat fiatal, mint ahogy mi is, egy erdőben sétáltak, mert valahol lerobbant a kocsijuk és segítséget kértek, majd ahogy sétáltak az erdőben, a hülye picsa aki elől haladt, bele esett egy nagy gödörbe ami teli volt hullákkal meg mindenféle testréssel?

A sor elején haladó Minako rögtön meg állt és a tömbiekkel együtt Renjirora nézett.

– Na az egy jó film volt – vigyorgott Renjiro. – Szerencsétlen csaj alig tudott kimászni onnan – már nevetett a végén.

– Szóval ijesztgetni akarsz Renjiro? – vigyorgott gonoszan Toma is. – Csak mert nekem is van még pár jó történetem.

– Akkor itt és most befejeztük – vágta rá Amai. – Én nem birok még egy teke tekét, meg hullákat, meg bokorból kimászó akármit.

– Én se – tolta maga elé Minako Tomát. – És innentől kezdve megint te mész elől.

Ezután megint probléma mentesen haladtunk tovább, míg el nem értünk egy hatalmas fát.

– Én erre felmászom – dobta le a táskáját Toma és már is a fához ment. Felkapaszkodott az egyik vastag kiálló ágba és mászni kezdett. Közben Renjiro elővette a mobilját és lefényképezte.

– Nagy mosolyt te majom! – ment közelebb, Toma pedig már elég magasról nézhetett le ránk.

– Még valaki? – kérdezte Toma, helyet foglalva egy vastag faágon.

Amai is ledobta a cuccát majd, nem olyan ügyesen mint Toma, mászni kezdett ő is fel a fára.

– A picsába – fényképezett tovább Renjiro. – Most kellene egy balta!

– Nem, nem kellene – nevetett Amai felérve Tomához.

– Látszik, hogy csak nemrég jöttetek le a fáról, még mindig jól másztok – nevetett Renjiro, mire Toma valahonnan szerzett valami magokat és azzal kezdte el dobálni Renjirot.

– Sei, te nem jössz fel? – kérdezte Amai.

– Kösz, de én ezt most kihagynám – válaszoltam. – Elég béna vagyok az ilyen dolgokban és most nem szívesen kisérteném a sorsom.

– Igaza van – bólintott határozottan Renjiro. – Nehogy már egy fa nyírjon ki. Az még rosszabb lenne mint a tegnapi bagoly. Ugye Amai?

– Úgy beszélsz mintha te nem ijedtél volna meg tegnap – vágott vissza Amai, amire Renjiro már nem tudott mit mondani.

– Srácok, meddig lesztek még fent? – kérdezte Misa pár perc múlva.

– Ne piszkáld őket Misa – fordult hozzá Renjiro. – Tarzan és Jane még csak most mutatkoznak be egymásnak, aztán berendezik a fa kecojukat, a hamarosan megszülető majom kölyköknek. Egyébként meg nem tanultad, hogy az állatokat a legjobb a természetes élőhelyükön megfigyelni?

Itt már sírtam a nevetéstől, főleg amilyen komoly fa pofával beszélt Renjiro.

– Mit mond?! – kiáltott le Amai, mert ők odafent semmit nem hallottak.

– A lányok szerint ideje lenne menni! – kiáltottam fel.

A két srác kelletlenül, de lejött és folytathattuk az utunkat.

Út közben találtunk egy jobb utat és azon haladva egy kisebb parkfélébe értünk, ahol egy ismeretlen férfi szobrot találtunk ami egy padra volt ültetve. A srácokkal azonnal kihasználtuk az alkalmat.

Renjiro a szobor ölébe ült fél oldalasan és a lábait is feldobta, majd átkarolta a szobor nyakát idióta képet vágott miközben Misa lefotózta. Úgy ült ott mint valami csaj a pasija ölében. A srácokkal közösen is csináltunk ilyen hülye képeket, majd tovább haladva jót nevettünk rajtuk amikor visszanéztük őket.

Ezután még pár órát elsétálgattunk, de aztán kezdtünk éhesek lenni és a kajából is kifogytunk már, így visszamentünk a táborunkba és míg a lányok a tábortűznél készítették a kaját addig mi a srácok úsztunk egyet a közeli tóban.

– Két szerelmes pár, mindig együtt jár... – énekelte Renjiro amikor elúszott Toma és Amai közt.

– Most szöktél az oviból hülye gyerek? – forgatta a szemét Toma.

– Neeeeem – húzta el a szót miközben lenézett a vízbe.

– Mit találtál? – ugrott rá hátulról Amai. – Fele az enyém.

– Halat, de lehet vízi hulla – fordult meg ijesztő arccal Renjiro, hogy még jobban a frászt hozza Amaira. – Lehet, hogy ez egy kísértet tó amiben... – ekkor csattant Toma keze Renjiro fején.

– Ez csak egy kibaszott tó. Ne ijesztgesd már.

- Ezt pont te mondod, teke teke? – kérdezett vissza mérgesen Renjiro.

– Igen, pont én.

Ezután egy rövid vita következett amiből én és Amai inkább kimaradtunk.

– Jól vagy? – úszott mellém Amai.

– Igen – mosolyogtam őszintén. – Jó itt lenni veletek.

– Akkor jó – Amai is mosolygott de most volt valami abban a mosolyban ami nem hagyott nyugodni.

– Mi a baj?

– Ma reggel felhívott Rai – vallotta be. – Azt kérte, hogy beszéljek veled, meg még sok mást mondott, de a lényeg ez volt.

– És még? – valahogy éreztem, hogy nem csak ennyiről szól ez az egész. De már Rai említésétől is kezdtem rosszul érezni magam.

– Hát...a hangjából azt vettem le, hogy eléggé szarul van, ráadásul Kinnel is beszéltem utána. Kin szerint meg Rai most van csak igazán a mélyponton.

– Mintha én nem lettem volna ott – csúszott ki a számon, de Amai csak megértőn nézett rám. – És még mit mondott Rai?

– Megköszönte, hogy melletted állok, ami elég fura volt tőle. Főleg ahogy mondta, hogy hálás nekem meg a srácoknak amiért veled vagyunk és tartjuk benned a lelket.

– Komolyan ezt mondta? – meglepetésemben majdnem eltátottam a szám.

– Igen – bólintott, de ekkor Renjiro nagyot csobbanva ugrott be mellénk a vízbe.

– Ti meg mit pletyiztek itt a vízben mint a vén nyanyák a buszon? – jött föl a víz alól vigyorogva.

– Semmit – előztem meg Amait. – Nem vagytok már éhesek? – váltottam gyorsan témát.

– De, nagyon – úszott hozzánk Toma is.

– Akkor menjünk! – adta ki a hangos parancsot Renjiro.
 

                                                         *
 

Vacsora közben elbeszélgettünk a tábortűz mellett, mindenkinek jó volt a hangulata. A srácoknak köszönhetően nem gondoltam többet Raira, egészen addig míg lefekvés előtt újra nem indítottam a mobilom. Tíz nem fogadott hívás és mind Raitól, ez várt miután beírtam a PIN kódom, meg három SMS.

„Legalább egyszer felvehetnéd azt a kurva telefont!”

„Komolyan kezdek aggódni Bibiri-kun. Ugye jól vagy?”

„Tudom, hogy egy utolsó, kibaszott szemétláda vagyok, de ha már engem nem is hallgatsz meg, ezt a dalt meg hallgatod? Talán nyálas duma, de ezt neked írtam, kettőnknek.”

Az utolsó SMS-el egy zene fájlt is küldött, de nem mertem meghallgatni.  

Tovább a 15. fejezetre >>>>