– Nem, én ezt nem veszem fel! – néztem mérgesen Raira, aki az ágyamon ült, mellette pedig ott hevert az a röhejes nyuszi jelmez, amit ő vett nekem a mai napra.

– De, felveszed – tartotta felém a nyuszifüles fejpántot. – Ha én képes vagyok beöltözni indiánnak, akkor te is képes leszel felvenni ezt a nyuszi jelmezt.

– Azzal én tegnap csak vicceltem, hogy öltözz indiánnak, de te barom rögtön komolyan vetted!

– Most miért? Talán nem nézek ki jól? – fel állt és körbe fordult, mint valami idióta.

– De, kurva jól nézel ki – ismertem be kelletlenül ahogy végig néztem rajta.

A haját felkötötte és tollakat tűzött bele, az arcára két kék csíkot festett, a fülébe egy tollas fülbevalót tett. Bal karjára egy barna bőrdarabot kötött, ugyanolyan bőrből volt az a ruhadarab is, amit a dereka köré csavart, mint egy indián. Őszintén? Legszívesebben letepertem volna.

– Ja, látom, hogy tetszik – vigyorgott Rai, majd megfogva a kezemet közelebb húzott magához. – Vedd fel a nyuszi jelmezt és levadászlak Bibiri-kun.

– Arról ne is álmodj – húzódtam el, de megint elkapott. – Egyébként meg úgy nézel ki mint egy indián és egy bennszülött keveréke.

– Nem ugyan az? – vont vállat.

– Kurvára nem.

– Nem baj, attól még tetszem neked – húzta ki magát elégedetten. – Na vedd fel a jelmezed mielőtt még én öltöztetlek át, de akkor biztos lehetsz benne, hogy késni fogunk.

– Nem fogom – dobbantottam egyet, mint egy hisztis gyerek, mire Rai vigyorogva megragadott és felkapott, majd az ágyra dobott a jelmez mellé.

– Komolyan mondom Bibiri-kun – fenyegetőzött. – Ha nem kezdesz el most öltözni akkor én majd segítek, de akkor ma már nem megyünk sehová.

– Jó – sóhajtottam beletörődve, mert tudtam, hogy komolyan gondolja.

Míg ő unatkozva ledobta magát Amai ágyára addig én elkezdtem vetkőzni. A fekete póló, amit Rai hozott, kissé feszült rajtam amikor felhúztam, de gyanítom Rai direkt ilyet vett. Ráadásul egy idióta szöveget is nyomtatott rá: Rai tulajdona!

– Egyszer ki foglak nyírni – csóváltam a fejem miközben felvettem a kék bundás nyuszifüleket is.

– Dehogy fogsz – dobott egy puszit a levegőbe.

A póló meg a nyuszifül még okés volt, de amikor megláttam azt a rövid, fekete sortot, aminek a hátulján egy nyuszifarok volt, na attól kicsit ki akadtam.

– Ez mi a szar? – emeltem fel a sortot.

– Egy sort.

– Nem mondod – forgattam a szemem. – Ezt már biztos nem veszem fel.

– Megegyeztünk.

– De nem ebben – mutattam a sortra mérgesen. – Hideg van odakint, ebben befagy a seggem, ráadásul mi a szar ez a nyuszifarok itt?

– Tudom Bibiri-kun, hogy neked is van farkad, még hozzá nem is rossz – vigyorgott sunyin. – De most nyuszi farok kell és neked olyanod nincs.

– Ezt még akkor se venném fel ha nem lenne rajta nyuszi farok.

– Ne idegeskedj, majd én fel melegítelek.

– De te is szét fogsz fagyni! – mutattam rá és a hiányos öltözékére.

– Majd egymást melegítjük – nyalta meg az alsó ajkát és már innen tudtam, hogy mire gondol.

– Azt most felejtsd el.

– Na öltözz Bibiri-kun, mert ezzel csak az időt húzod.

– Nem!

– Hát jó, akkor én öltöztetlek – állt fel határozottan.

– Na és ha felvennék egy térdnadrágot? – próbáltam menteni a helyzetem.

– Nem, nem alkudozunk – hozzám lépett és mit sem törődve az ellenkezésemmel, elkezdte kigombolni a nadrágom.

– Rai! – löktem el a kezeit.

De Rai már is letolta a nadrágom és nyúlt a sortért, hogy rám erőszakolja.

– Jó, akkor felveszem csak hagyjál már!

– Akkor hajrá – lazán visszaült Amai ágyára és onnan nézett tovább.

Kelletlenül és morgolódva felvettem végül a sortot, ami ennél hülyébben már nem is állhatott volna rajtam. Majd megnéztem a többi cuccot is. Volt még ott két szőrös nyuszi mancs, mint két kesztyű, meg két mamuszféle amik szintén nyuszi mancsok voltak.

– Ezeket meg honnan szerezted?

– Nem lényeg, csak vedd már fel – nézett végig rajtam türelmetlenül.

Felvettem a kesztyűket meg a mamuszokat és még soha nem éreztem magam ilyen idiótának.

– Most boldog vagy? – fordultam körbe előtte.

– Akkor lennék csak igazán boldog ha nem lenne rajtad semmi, de most ez is jó – állt fel nyújtózkodva. – Akkor mehetünk?

– Muszáj nekem így menni? – húztam a szám.

– Muszáj – húzott magához a derekamnál fogva és egy gyors puszit nyomott a számra. – Egyébként meg örülj, hogy nem kell kifestened magad.

– Kurvára örülök – forgattam a szemem, mire ő nevetve kiterelt a szobából a folyosóra, majd ki a parkolóba ahol már vártak ránk a többiek.

– Siessetek már srácok! – sürgetett minket Toma.

– Nyugi már – szólt rá Amai miközben beült a hátsó ülésre. – A horror ház megvár minket, nem szalad el.

– De, én ma láttam ahogy szökik, siess Toma! – vigyorgott Renjiro.

Míg az autóhoz sétáltunk Raival, jól megnéztem a srácokat.

Renjiro a szokásos laza cuccaiban volt, de az arcát és a nyakát úgy festette ki mintha egy csontváz lenne és fehér kontaktlencsét hordott, meg csövi sapkát. Toma meg egy csontvázas maszkot hordott ami egészen az orra feléig takarta az arcát, meg hozzá egy szaggatott pólót vett fel és a szokásos cuccait. Minako mintha világosított volna a haján, most nem lila volt hanem rózsaszínes és befonva viselte, a haja egy részét meg egy fekete, virágos hajpánttal tűzte el. Az arcát pedig egy hullás sminkkel dobta fel. Amai a Final Fantasy-s Cloud-nak öltözött, Misa pedig a szintén Final Fantasy-s Tifa-nak. Amai még a haját is befestette teljesen szőkére. Kin pedig az egyik Assasins Creed szereplőnek öltözött, Ezio-nak. Kurva pedig szimplán csak önmagának öltözött.

Raival beültünk a hátsó ülésre, mivel a banda nagy kocsiját használtuk, amiben mindenki kényelmesen elfért.
Lármás, de szerencsére nem túl hosszú volt az út. Hamar meg találtuk a kiszemelt horror házat ahová a srácok már nagyon rég el szerettek volna jutni.

Rai dalolászva szállt ki a kocsiból az őszi hidegbe én pedig vacogva követtem. Lövésem sincs, hogy bír ilyen hidegben ilyen cuccban nem megfagyni. Még a srácok is hoztak magukkal eg plusz meleg kabátot vagy ilyesmit. Csak én meg Rai voltunk ilyen idióták, hogy erre nem gondoltunk, de úgy látszott ez őt nem zavarta, engem viszont annál inkább.

Míg a srácokkal az épület bejáratához sétáltunk, átkaroltam magam és próbáltam valahogy magamban tartani a megmaradt meleget, de nagy meglepetésemre, Rai mellettem termett és átkarolva magához húzott. Önkénytelenül is felnyögtem attól a jóleső melegtől ami belőle áradt. Legszívesebben átöleltem volna és el sem engedem, de itt a nyílt utcán, a srácok előtt nem akartam, főleg, hogy attól Rai biztosan megkergülne, persze csak jó perverz értelemben.

- Te, hogy hogy nem fázol? – csúszott ki a számon a kérdés, mire Rai még közelebb vont magához és meleg kezét lecsúsztatta az oldalamra, hogy ott is melegítsen.

– Engem fűtenek az irántad táplált érzelmek – duruzsolta a fülembe.

– Nem is értem minek megyek horror házba amikor ezek a szavak jobban kicsinálnak mint egy ijesztő pofa – forgattam a szemeim.

Rai nevetve a tarkómra tette a kezét és egy gyors csókra magéhoz húzott, majd továbbra is magához szorítva vezetett a srácok után.

Bent az épületben egy zombi és egy vámpír fogadott minket. Elmondták, hogy mik a szabályok és a többi felesleges dolgot, majd a zombi beterelt minket egy liftnek kinéző szobába. Bent a falakon különböző régi festményeknek tűnő képek voltak, amik elkezdtek lehúzódni, mintha mozogna a szoba és a képeken lévő szép arcú nőkből és férfiakból vagy szörnyek lettek vagy hullák. Ahogy néztem őket a hideg kirázott tőlük, de leginkább azért mert a benti fény eléggé tompa volt és néha kihagyott pár másodpercre.

Pár másodperc múlva a képek megálltak és mintha a szoba is megrázkódott volna egy kicsit, az előttünk lévő hatalmas, kétszárnyas fa ajtó kinyílt és odakint csak sötétség fogadott minket. A zombi vezetőnk kilépett elénk a sötétségbe és egy zseblámpával a kezében ránk nézett.

– Az lesz a feladatuk, hogy kijussanak innen, de itt egy-két helyen csak sötétség lesz és maguknak kell megtalálni a helyes utat. Minden folyosó végén és helységben látni fognak a sötétben egy piros fényt amit követniük kell, de csak ha megtalálják. Egyes sorban kell haladniuk, egymás vállát fogva, hogy el ne veszítsék egymást. Ki lesz a vezető aki elől halad? – nézett végig rajtunk.

Úgy látszott, hogy hiába vagyunk teli tökös srácokkal, még sem volt egy önkéntes vállalkozó sem. De nem is csodálkoztam. A kintről beszűrődő kísérteties hangok és teljes sötétség nem volt túl bizalomgerjesztő.

– Leszek én – szólalt meg kisvártatva Toma.

Ezután mind egyes sorban álltunk és egy kézzel az előttünk lévő vállát fogtuk. Elől volt Toma, aztán Minako, Amai, Misa, Kin, Kurva, Renjiro, én és a végén Rai.

– Nem fogod összetojni magad ott hátul Rai? – néztem hátra vigyorogva.

– Engem nem könnyű megijeszteni Bibiri-kun – kacsintott rá. – De pont ezért állok hátul én, hogy téged ne ijesszen meg senki – puszilta meg a nyakam.

- Majd meglátjuk – fordultam vissza előre.

- Akkor indulás – lépett oldalra a zombi, hogy elindulhassunk.

Amint mindannyian kiléptünk a sötétbe, egymást fogva, a zombi pasas visszalépett a „liftbe” és becsukva maga után az ajtót teljesen magunkra hagyott minket a sötétségben.

- Megvagytok srácok? - kérdezte elölről Toma, mire rögtön érkeztek a gyors válaszok.

- Látod a piros fényt? - kérdezte Amai.

- Ja, egy kis piros pont a falon – érkezett a válasz elölről.

- Akkor menjünk már – türelmetlenkedett Renjiro.

Toma elindult előre mi pedig követtük őt. Ahogy haladtunk egy másik folyosóra fordultunk be amit zöld fény világított meg és a folyosó végén, a sarokban egy hintaszék volt, amiben egy lehajtott fejű, rongyos öreglány ült.

- Ez most egy bábú vagy igazi? - hallottuk a sorból Misa hangját.

- Lövésem sincs – válaszolt Toma. - De arra kell tovább mennünk, mert ott a piros fény.

- Akkor húzzunk bele – vágta rá Renjiro.

Elindultunk és a folyosó végén mindenki kicsit félve fordult be az öreg nyanya széke mellett a következő folyosóra, de szerencsére csak egy bábú volt ami nem mozdult.

Megint egy sötét folyosóra értünk ahol már rögtön észrevettük a piros fényt.

- Basszus – szólalt meg Kurva ijedt hangon. - Valaki megfogta a fenekem.

- Bocs cicám – nevetett előttem Renjiro. - Az én voltam.

- Ne baromkodj már Renjiro – szólt hátra Kin.

- Tehetek én róla, hogy bejött miniszoknyában ilyen jó seggel? - nevetett tovább Renjiro.

- Komolyan jó? - kérdezte Kurva olyan tipikus beindult hangon.

- De még mennyire – és már hallhattuk is a csattanást ahogy Renjiro Kurva hátsójára csapott.

- Befejeznétek? - szólt hátra Minako. - Ez így nagyon hosszú lesz.

- Oké, csak menjünk már – nyafogott Renjiro.

Tovább mentünk és a folyosó után egy szoba jött amiben egy rakás szék volt kirakva és egy rács volt középen amiben egy villanyszék volt és az egész szoba vibrált az onnan érkező fénytől.

- Ki akar egy kis ingyen áramot? - viccelődött Renjiro.

Ahogy tovább haladtunk ismét egy sötét folyosóra érkeztünk, de ott nem találtuk meg egyszerűen a piros fényt.

- Baszki – koppant toma.

– Mi az? – kérdeztem kíváncsian.

– Neki ment fejjel a falnak – válaszolta kuncogva Minako.

– Mert lószart se látok – morgolódott Toma.

– Jó, hogy te vezetsz minket? – nevetett Amai.

Egy kis idő után Toma végre megtalálta a piros fényt és folytattuk az utat a következő szobába ahol egy hatalmas ágy volt és úgy látszott, hogy fekszik benne valaki.

– Fogadjuk, hogy felkel valami báb és a lányok betojnak mi meg mehetünk tovább – szólalt meg Renjiro, de pont ekkor egy halott lány kelt fel az ágyban mire a lányok tényleg sikítottak. – Mondtam én.

De ekkor nagy ijedtségünkre a csaj nem feküdt vissza ahogy egy jó bábúnak kell, hanem kimászott az ágyból és elkezdett felénk jönni és mi ekkor jöttünk rá, hogy ez kurvára nem egy bábú. A lányok sikítottak mi meg kicsit elhátráltunk attól a csajtól mivel nem volt túl szép arca azzal a hulla pofával.

– Menjünk, menjünk, menjünk...- kérte hisztérikus hangon Misa amikor a csaj hozzá futott és szinte az arcába mászott.

Ismét elindultunk amikor a csaj hirtelen hozzám ugrott én meg ijedtemben hátraléptem kicsit, pont Rai lábára.

– Nem, nem – tolta el tőlem a csajt Rai, nyugodtan. – Ügyes voltál kislány, de most már elég.

Megnyugodva haladtam tovább amint a lány elhúzott tőlünk, Rai pedig nyugtatva puszilta meg a nyakam.

Ezután egy újabb sötét folyosó következett, majd még egy és végül egy másik szobában kötöttünk ki, ahol egy rakás fém ágy volt elhelyezve, amik derékig értek és rajtuk fehér lepedővel letakart hullák feküdtek, de nem tudtuk eldönteni, hogy ezek is igaziak-e vagy bábuk.

– Nem tudjuk kikerülni ezt? – kérdezte Misa.

– Nem, mert a fény pont arra van – mutatott Toma a túloldalra, egy lépcső melletti kis piros pontra.

– Baszki – csúszott ki a számon amint elindultunk az ágyak között.

– Nyugi Bibiri-kun – hallottam a hátam mögül Rai nyugtató hangját, ami nem kicsit segített.

Elhaladtunk már jó pár ágy mellett mire a semmiből előugrott Freddy Krueger.

– A kurva életbe! – szólta el magát Renjiro.

– Csak nem meg ijedtél? – vigyorogtam.

– Dehogy – vonta meg a vállát lazán.

De Freddy nem hagyott csak úgy elmenni minket, odajött a hosszú karmaival és jól megijesztgette a lányokat meg Amait.

– Jól van cimbora, most már elég – tolta el őt is nevetve Rai mikor hátrajött hozzánk. De Freddy még utoljára végig húzta a karmait Rain és egészen a lépcsőig kísért minket, de a lépcső aljánál még bepróbálkozott Rainál, hogy hátha meg tudja ijeszteni, de nem jött össze neki.

– Téged semmi nem tud megijeszteni? – néztem hátra miközben felfelé mentünk a lépcsőn.

– Semmi – vágta rá Rai.

Csalódottan haladtam tovább a srácokkal, szerettem volna legalább egyszer ijedtnek látni Rait, hogy megtudjam olyankor milyen, de úgy látszott ezt soha nem fogom megtudni.

Egy újabb sötét folyosó után jött egy másik folyosó aminek a jobb oldalán valami fa elválasztó fal volt ami néhány helyen rácsos volt, a fény pedig ingadozva világította meg a folyosót ami az ijesztő hangok miatt csak még rosszabb volt.

Ahogy tovább haladtunk hirtelen feltűnt az elválasztó fal rácsos részénél egy kényszerzubbonyos férfi, aki neki ugrott a rácsnak amint mellé értünk, majd tovább futott a következő rácshoz, maga után lobogtatva a kényszerzubbony ujjait. Minden egyes rácsnak csapódás után ijedten felkiáltottunk, mert kurvára ijesztő volt ahogy a semmiből neki ugrott a mellettünk lévő rácsnak és még kiabált is hozzá.

Már majdnem elértük a folyosó végét és végre az az őrült pasas is eltűnt, amikor kialudtak a pislákoló fények és az egész folyosóból már csak egy kis piros pontot láttunk ami jelezhette, hogy merre haladjunk tovább. Gyanútlanul haladtam tovább amikor oldalról egy hideg kéz érintette meg a szabad vállam.

– Rai – szólaltam meg félve, mivel ez a kéz sokkal hidegebb és érdesebb volt mint a másik vállamon Rai keze.

– Mi az? – kérdezte hátulról Rai.

– Ez a te kezed a jobb vállamon?

– Hát...- úgy látszott mintha megfontolná, hogy mit is mondjon. – Hazudnék ha azt mondanám, hogy igen.

Még mielőtt bármit mondhattam volna, az ismeretlen kéz megragadott és berántott oldalra a sötétbe, el a többiektől.

– Bibiri-kun? – halottam a távolból Rai hangját.

– Mi az? – kérdezte Amai.

– Hova a faszba tűnt?! – kérdezte szinte kétségbe esve Rai. – Bibiri-kun!

Nem tudtam válaszóni mert az aki elhúzott a többiektől befogta a szám és tovább húzott a sötétségbe. Semmit nem láttam de a távolból halottam Rai hangját ahogy egyre idegesebben szólongat és kiabál. Az idegen viszont nem törődött ezzel. Egyenesen egy másik folyosóra húzott és elengedve ott hagyott. Itt is sötét volt és csak egy piros fény pontot láttam a végén.

– Rai! – kiáltottam, hátha meghall.

Egy nagy csapódást halottam a hátam mögül, mire ijedten megfordultam, de még mindig nem láttam semmit a sötétben, így bátortalanul, óvatosan és magamat átölelve elindultam a piros fény felé. Amikor elértem oldalra néztem és megláttam a következő piros fényt a másik folyosón.

– Baszki – túrtam a hajamba idegesen. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezután biztosan valami ijesztő jön és most nincs velem senki, egyedül vagyok, most nincs itt Rai. Szar beismerni, de Rai nélkül féltem ezt az egészet végig csinálni.

– Rai! – kiáltottam még egyszer, de a hangom ezúttal sokkal ijedtebb volt.

– Bibiri-kun! – hallatszott a távolból a tompa hang és olyan volt mintha a másik folyosó felől jönne.

A reménytől felbuzdulva indultam el a másik folyosó felé. Követtem a piros pontot, remélve, hogy ezután Rai jön és nem egy ijesztő szörny. Ahogy elértem a folyosó végére már is láttam a következő szobát ami szétolvadó gyertyákkal volt megvilágítva és egy rakás koporsó hevert össze vissza a földön.

– Bassza meg – léptem egyet hátra automatikusan.

Ahogy végig néztem ez elém táruló egyre szarabbnak tűnő látványon, világossá vált előttem, hogy itt csak a koporsók közt hagyott kis helyen tudok átmenni.

Kellett pár másodperc mire rászántam magam, hogy elinduljak, de végül sikerült. Ökölbe szorított kézzel haladtam a koporsók közt és mindenhova kapkodtam a fejem, hogy merről leselkedik rám a veszély.

– Bibiri-kun! – halottam visszhangozni Rai hangját.

– Rai! – kiáltottam vissza, hátha így könnyebben megtalál.

Már majdnem ki értem a szobából amikor egy erős kéz elkapott hátulról és magához szorított.

– Szóval te vagy Bibiri-kun? – halottam a fülem mellett az ijesztő, reszelős hangot.

– Rai! – kiáltottam ijedten, mire egy hangos csattanás hallatszott a távolból.

– Nincs itt, hogy megvédjen – nevetett a fülembe és elkezdett magával húzni.

– Hová viszel? – próbáltam magam kirángatni a szorításából. – Ez már kurvára nem poén.

– De, ez nagyon is az.

Tovább húzott magával én pedig tehetetlenül vergődtem a karjai közt.

– Rai! – kiáltottam ismét, reménykedve.

Ekkor hangos lábdobogást halottam a számomra elérhetetlen folyosó sötétségéből.

– Bibiri-kun!

– Rai!

A sötétségből az én vörös hajú, indiánom lépett ki zihálva és kétségbe esett arccal.

– Rai! – olyan voltam mint egy kisgyerek aki most kapta meg élete legszuperebb ajándékát.

Rai határozott léptekkel megindult felém, de a mögöttem álló pasas nem engedett ilyen könnyen.

– Engedd el vagy kénytelen leszek kiszedni azokat az idióta vámpír fogakat a kibaszott pofádból – szűrte a fogai közt, mérgesen, Rai.

A pasas persze rögtön el engedett Rai meg magához rántva szorosan megölelt. Egy-két percig ott álltunk csöndben ölelkezve, közben a pasas felszívódott.

– Kérdezted, hogy én semmitől sem ijedek meg...- kezdett bele csöndesen Rai.

– Igen.

– Most... kurvára meg ijedtem – vallotta be az arcát a nyakamba fúrva.

– Komolyan? – kérdeztem vissza hitetlenkedve.

– Igen – mormogta a nyakamba.

Elhúzódtam tőle, mire felkapva a fejét a szemembe nézett. Két kezem közé fogtam az arcát és magamhoz húztam egy hosszú csókra.

– Most úgy meg húználak nyuszi, kár, hogy nem otthon vagyunk – dörzsölte hozzám a csípőjét amint szétváltak az ajkaink.

– Most én is szívesen meglovagolnálak, de sajnos most nem lehet – vallottam be kissé én is felizgulva. Rai mindig képes a leglehetetlenebb helyzetekben is beindítani az embert.

– De még bepótolhatjuk – nyalta meg a száját.

– Igen, de most keressük meg a többieket.

– Jó – nagy nehezen el engedett.

Megfogta a kezem és maga után húzott a sötét folyosóra. Pár perc múlva már halottam a közelben a srácok hangját.

– Itt vagyunk srácok – szólat meg Rai.

– Meg van Seiko? – kérdezte rögtön Amai, mivel a sötétben senki nem látott semmit.

– Igen, itt van.

– Jól vagyok srácok, mehetünk tovább – nyugtattam meg őket.

– Ha láttad volna, hogy Rai, hogy ki akadt – nevetett kissé távolabb Renjiro és ekkor egy halk kattanás után a sötétben valami fényes világította meg a folyosót és így már mindenki látott mindenkit.

– Végig nálad volt egy zseblámpa Renjiro? – fordult hátra Toma.

– Ja, de így ful sötétben király a játék – vigyorgott Renjiro.

– Na jó, menjünk tovább – fejezte be a vitát Kin.

Ismét sorba álltunk és miután lekapcsoltattuk Renjiroval a zseblámpáját tovább mentünk. A következő szobában egy sorban fel voltak lógatva, átlátszó zsákokban, hulláknak látszó bábuk, vagy is reméltük, hogy csak bábuk. Pár másodpercnyi szünetet tartva, de folyton mozogtak, mintha egy fenti futószalagon lennének. Ráadásul az egész szoba vörös fényben úszott.

– Hát lányok, most aztán félhettek – nevetett Renjiro. – Itt biztos benyúl valaki a szoknyátok alá.

– Komolyan? – szinte elképzeltem ahogy Kurvának felcsillan a szeme a kérdés közben.

– Én biztos megtenném – vágta rá Renjiro.

– De az te vagy – csaptam tarkón merészen, mire mérgesen hátra nézett, de még mielőtt bármit mondhatott volna, Rai bemutatott neki, ezzel is jelezve, hogy ne próbálkozzon.

Renjiro durcásan vissza fordult és tovább ijesztgette a lányokat.

                                                         *

A horror ház után szinte felüdülés volt egy sima bárba menni ahol iszogathattunk egy kicsit a sok ijesztgetés után. De viszonylag hamar hazakeveredtünk a koleszba.

– Juj, siess, siess, siess... – csapkodta Amai vállát Misa, hogy minél előbb ki tudjon jutni a kocsiból.

– Hé – szólt rá Amia, miközben kiszállt a kocsiból, ezzel utat engedve Misanak.

– Bocsi, de pisilnem kell – toporgott a járdán.

– Nekem is – csatlakozott hozzá Minako.

– Veletek megyek – karolt beléjük Kurva és a három lány már is elhúzott a kolesz WC-jébe.

– Nők – nézett utánuk Renjiro. – Ezek még kábelt fektetni is együtt mennek. Mi a szartól félhetnek?

– Nem tudom – vont vállat Toma, miután lezárta a kocsit. – Mumustól, szellemektől, korai ráncosodástól, narancsbőrtől vagy az olyan beteg seggfejektől mint amilyen te vagy. Válassz.

– Én az elsőre tippelek – vágta rá Amai. – Még is ki nem fél a Mumustól?

– Minden rendes srác akinek még idejében elmagyarázták, hogy nincs Mikulás meg a többi szarság? – kérdezett vissza Rai vigyorogva.

– De a Mikulás létezik – vágott vissza Amai, mint egy sértődött kisgyerek.

– Részletkérdés – legyintett Rai.

A koleszba vezető rövid séta alatt Rai és Amai szinte véres vitát folytatott arról, hogy mi a helyzet a Mikulással. Komolyan vicces volt látni ahogy Rai próbálja meggyőzni Amait, de Amai mint egy konok kisgyerek hajthatatlan. Mi a srácokkal csak nevettünk rajtuk.

– Szóval a te gyerekeid nem is fognak majd hinni a Mikulásban csak mert te nem hiszel? – nézett rá mérgesen Amai amint beléptünk a kolesz ajtaján.

– Az se biztos, hogy lesznek gyerekeim – tárta szét a karjait tehetetlenül Rai, most már látszott rajta, hogy idegesíti Amai.

– Persze, hogy nem lesznek ha ilyen kőszívű vagy, hogy a Mikulásban sem hiszel – folytatta Amai.

– Tudod mit Amai? Én abban hiszek, hogy ha ezt a hisztit nem hagyod abba akkor nagyon gyorsan elintézem, hogy ne legyen miben hinned – szinte szúrtak a szemei.

– Talán kinyírod a Mikulást? – kérdezte hitetlenkedve Amai.

– De ki ám, vagy téged is kicsinálhatlak.

Ekkor az egész kolesz épülete sötétségbe borult és még a kinti lámpák is kialudtak.

– Ez meg mi? – halottam magam mellől Kin hangját.

– Lehet, hogy áramszünet – érkezett a válasz Tomatól.

– Vagy Amai kibaszott mumusa – kuncogott gonoszan Renjiro.

– Ne már! – kiáltott fel félve Amai.

– Te tehetsz róla, mert minden szarban hiszel – piszkálta most már Rai is.

– Most már befejezhetitek srácok – szóltam rájuk. – Nem kell a frászt hozni szegényre.

– Magának kereste a bajt... – morgolódott Rai, de én egy bokán rúgással belé fojtottam a szót, szerencsére rögtön vette a lapot.

– Most mit csináljunk? – kérdezte Kin. – Nem úgy néz ki mintha vissza jönne az áram.

– Menjünk ki és kapcsoljuk fel az áram... – Tomat a lányok hangos sikítása szakította félbe. Nagyon távoli volt a hangjuk, de még így is tisztán hallható volt, hogy ők azok.

– Szerintem menjünk és keressük meg előbb a lányokat, mielőtt még ki akadnak a sötétben – vetette fel Kin.

Erre Amai mellett éles fény világított meg alulról egy csontváz arcot, de jobban megnézve csak Renjiro volt az a zseblámpájával az arca alatt, de Amaira teljesen a frászt hozta.

– Akkor keressünk lány husit – vigyorgott mint egy eszelős.

– Renjiro! – ugrott hátra Amai ijedten. – Kurvára ne csináld ezt még egyszer!

– Bocsi – irányította a lámpa fényét a padlóra, megjátszott bűntudattal. – Igazad van, ez szemét dolog volt tőlem – de gyorsan vissza tette az arca alá a lámpát, ezzel még egyszer ráijesztve Amaira.

– Fejezd már be! – fordult el tőle ijedten Amai.

– Renjiro! – szólt rá Toma is.

– Jó, jó. Komolyan befejeztem.

Ezután Renjiro a lámpáját arra használta, hogy a kihalt, sötét kolesz folyosóját megvilágítsa, míg a folyosó túloldalán lévő női mosdó felé tartottunk.

– Hogy hogy nincs itt senki? – kérdezte Amai egy kis idő után.

– Mert mindenki bulizni van vagy döglik valahol, de biztos rajtunk kívül nincs itt most senki – válaszolta Kin, de ekkor egy hangos ajtó csapódás hangja törte meg a folyosó csendjét.

– De ha nincs itt senki rajtunk kívül, akkor ez mi volt? – szinte láttam ahogy Amai remeg.

– Valószínűleg a lányok azok – vont vállat Toma.

– Vagy a Mumus az – nevetett Rai.

– Most már komolyan ne basztasd – néztem rá mérgesen, mire Rai magához húzott és egy gyors, békítő csókot adott.

– Minako! – lökte be a lábával a női mosdó ajtaját Toma. – Misa! Kurva!

– Lányok itt vagytok? – kiáltott be Kin is.

A srácok bementek és megnézték, hogy mi a helyzet odabent, de senkit nem találtak.

– Hova a francba mehettek ezek WC-re? – csukta be maga után az ajtót Toma.

– Lövésem sincs, de szerintem gyorsan kapcsoljuk fel az áramot, mert így nem jutunk sokra – ajánlotta Rai, mire meglepetten néztem rá.

– Eddig most halottam tőled először egy jó ötletet – simogattam meg a fejét. – Szóval fejlődni is tudsz?

– Ne pimaszkodj – csapott a hátsómra, vigyorogva.

– Menjünk – adta ki a parancsot Kin.

Egy kis időbe telt mire megtaláltuk a biztosítékot, de végül sikerült.

– Kellene egy kis fény – szólt hátra Amai, hátha Renjiro hajlandó oda irányítani a zseblámpája fényét. De egy pillanatra kihunyt a lámpa fénye majd közvetlenül Amai arca mellett kapcsolódott fel, ismét megvilágítva Renjiro ijesztő arcát.

– Így jó? – kérdezte Renjiro ijesztő, suttogó hangon.

– Baszki! – ugrott hátra ijedten. – Nem, kurvára nem jó!

– Hogy neked semmi se jó – forgatta a szemeit Renjiro, majd vigyorogva oda adta Tomának a lámpát.

Toma megpróbálta felkapcsolni az áramot, de amikor a harmadik próbálkozásra sem jött össze neki, feladta.

– Lehet szólni kellene a sulinak, hogy baj van ezzel a szarral – vetette fel Kin.

– Ja, lehet – értett vele egyet.

– De előbb hadd menjek el WC-re, már nekem is nagyon kell – húzta a száját Amai.

– Rajta – intett a folyosó túlsó vége felé Rai.

– De...de nem akarok sötétben mászkálni egyedül – vallotta be.

– Jó, akkor elkísérlek – pörgette meg a lámpáját unottan Renjiro.

– Nem – tiltakozott Amai.

– Most akkor inkább itt hugyozod össze magad? – nézett rá mérgesen Renjiro.

– Csak azért akarsz elkísérni mert meg akarsz ijeszteni – nézett végig rajta gyanakodva Amai.

– Persze, ez csak az évek óta szövögette gonosz tervem egy része – mosolygott gúnyosan Renjiro. – Pedig mennyire reménykedtem benne, hogy nem jössz rá. Már annyi ideje várok erre az alkalomra.

– Jól van, felfogtam, hülyeség volt – toporgott türelmetlenül Amai. – Most már leszarom, csak hadd menjek már WC-re.

– Jó, gyere – indult el Renjiro, maga után intve Amait.

Míg arra vártunk, hogy Amai és Renjiro vissza jöjjenek, a folyosó másik végéből ismerős nevetés hallatszott.

– Ti vagytok azok lányok? – szólalt meg Toma.

– Igen! – kiáltotta el magát jókedvűen Kurva.

– Pont titeket kerestünk – hallatszott Minako hangja közvetlen előttünk, de a lányokból szinte alig láttunk valamit a sötétben.

– Kint is voltunk a kocsinál, hátha ott vagytok – magyarázta Misa.

Ekkor egy hangos, majd hogy nem nőies sikítás hallatszott a folyosó másik végéből, a fiú mosdó felől.

– Renjiro! – kiabálta Amai, de ezután már csak Renjiro hangos nevetését lehetett hallani.

Pont akkor jött vissza az áram és lett minden világos, amikor Renjiro kifutott a WC-ből, nyomában Amaival és futás közben már sírt a nevetéstől.

Ezután kellett pár perc míg sikerült Amait lenyugtatni, hogy ne ugorjon Renjirora és szedje szét mint egy kis vérengző eb, majd végül miután lenyugodtak a kedélyek és mindent tisztáztunk be kelet látnunk, hogy ideje mindenkinek kiheverni ezt a napot egy szunyával. Rai persze ragaszkodott hozzá, hogy nála aludjak és sikerült is rábeszélnie Kint meg Amait, hogy ők most aludjanak az Amaival közös szobámban. Gondoltam, hogy Rai be akarja pótolni a Horror ház miatt elmaradt dugást, de arra nem számítottam ami fürdés után Rai szobájában várt.

Beléptem egy szál hosszú alvós gatyában és a lélegzetem is el akadt amikor megláttam a sötétben világító gyertyákat az asztalokon, amik hangulatos fénybe borították a szobát. Rai pedig ott ült bokszerben az ágyán és mosolyogva nézett rám a csillogó zöld szemeivel amiket úgy imádok.

Elé léptem, ő pedig a derekamat megragadva berántott az ágyba, majd kihasználva az alkalmat rögtön fölém mászott.

– Egész nap csak erre vártam – csókolt meg hevesen, közben türelmetlenül végig karmolta a felsőtestem a vállamtól egészen a csípőmig. – Bocs ha dúrba leszek, de már nem bírok várni – lehúzta a bokszerjét és gyorsan az én nadrágomtól is megszabadított. – Azt viszont meg ígérem Bibiri-kun, hogy utána minden fájó pontodat végig csókolom és úgy leszoplak mint eddig még soha – vágytól fénylő szemekkel megnyalta az alsó ajkát.

– Kurvára ajánlom, hogy durva legyél – belemarkolva a hajába közel húztam magamhoz és megharapdálva az ajkait megcsókoltam.

A lélegzetem egy pillanatra el akadt amikor megragadta a farkam és ütemesen masszírozni kezdte. De nem tartott sokáig a dolog, el engedett és előszedve a síkosítót az éjjeli szekrényből, már is elkezdte bekenni hátsóm. Amilyen türelmetlen volt most sokkal durvábban kezdett el tágítani, de furcsa módon ez csak még jobban felizgatott, már annyira vártam rá. Ő pedig minden igényemet és elvárásom kielégítette amikor durván belém vágta farkát és elégedetten harapta meg a nyakam amikor nyöszörögve felnyögtem. Olyan durván és gyorsan kezdett el mozogni, hogy én csak kapkodtam a levegőt és élveztem minden egyes percét.

Sajnos a gyors ütemnek hála Rai hamar elment én viszont nem, de egy perc pihenő után gyengéden megcsókolt és ismét a kezébe vette kemény farkam.

– Most teljesítem az ígéretem Bibiri-kun – miközben lehajolt a farkamhoz végig a szemembe nézett, még akkor is amikor tövig a szájába vette én pedig elakadó lélegzettel figyeltem ahogy mindent beleadva kielégít a szájával. Nekem se kellett sok, főleg amilyen finom és odaadó volt Rai, pár perc múlva a hajába markolva élveztem el a szájában ő pedig mosolyogva mindent lenyelt.

Az élvezettől remegve, behunyt szemekkel feküdtem Rai ágyában, ő pedig feljebb tolva magát, ismét fölém mászott és továbbra is betartva az ígéretét, gyengéd csókokkal halmozott el.

– Rai – bújtam hozzá fáradtan, ő pedig lefordulva rólam mellém feküdt az oldalára és magához húzva betakart mindkettőnket.

– Aludj csak Bibri-kun – karját a fejem alá tette, mint valami párnát és úgy cirógatott és puszilgatott tovább, míg el nem aludtam.  

Rai indiánként

Minako

Renjiro

Toma