Reggel megint Amai kiáltására ébredtem ahogy megint lebaszta Tomát.

– Te is felébredtél? – hallottam Renjiro motyogását.

– Ühüm – nyújtózkodtam.

Még túl fáradt és lusta voltam ahhoz hogy kimásszak a sátorból, de Renjiro sem nézett ki úgy mint aki mostanában akarna kimenni. Előszedte valahonnan a mobilját meg a fülhallgatóját és lehunyt szemmel zenét hallgatott. Nekem pedig rögtön eszembe jutott Rai tegnapi SMS-e és a dal amit küldött. Még mindig nem hallgattam meg.

Elővettem a mobilom és megkerestem Rai SMS-ét. Egy ideig haboztam, de aztán erőt vettem magamon és elindítottam a zenét.
 

Hallottam mát Rait énekelni amikor karaokéztunk, így nem lepett meg hogy milyen jó a hangja. De ez a dal, amit írt és elénekelt, kikészített. Az egész olyan volt mintha magáról énekelne, mintha elénekelné nekem, hogy milyen szarul van most. Ahogy én is.

Nem bírtam ki, hogy ne hallgassam meg újra és újra. Szar bevallani, de már hiányzott Rai. Hiába voltam rá dühös és hiába löktem el magamtól annyiszor, nem tudok mit tenni ha egyszer szeretem őt.

Amikor már legalább tízszer meghallgattam legszívesebben felhívtam volna Rait, de nem tettem. Nem akartam ilyen könnyen megbocsátani neki, hogy azt higgye, hogy mindent elintézhet egy dallal. De úgy éreztem kezdek két részre szakadni. Az egyik rész azt akarta, hogy tartsak ki, ne hagyjam, hogy ócska szép szavakkal és elfelejthető hamis ígéretekkel megtörjön, de a másik rész azt követelte, hogy bocsássak meg mindent és kezdjünk tiszta lappal, mert annyira hiányzott és én annyira szeretem őt.

– Hú szarul nézel ki – szólalt meg mellettem Renjiro.

– Úgy is érzem magam – vágtam rá.

– Mit hallgatsz?

– Rai küldött egy dalt amit ő csinált.

– Mutasd – nyújtotta a kezét kíváncsian.

A kezébe adtam a mobilom meg a fülest is és figyeltem a reakcióit miközben a dalt hallgatta. De semleges arccal hallgatta végig az egészet a végén pedig nevetve vissza adta a fülest meg a mobilom.

– Rai valószínűleg még soha nem tepert ennyire senkiért – vigyorgott gonoszan.

– Nem? – kíváncsiskodtam, hátha volt még egy olyan szerencsétlen mint én.

– Nem hát – nézett a szemembe őszintén. – Ez Rai első szerelmi bánatos dala.

– Szerelmi bánatos dala? – meglepetten felvontam a szemöldököm. – Szerintem Rai még életében nem hallott olyanról hogy szerelmi bánat.

– Az lehet, de most kibaszottul az van neki.

Renjiro miatt még többször meghallgattam a dalt és arra jutottam, hogy én még végig sem mentem az elválás 6 lépcsőfokán. Én megrekedtem az elsőnél, de vajon Rai már végig ment mind a haton?

                                                                *
 

Délután a srácokkal megint elmászkálgattunk az erdőben, úsztunk egyet a tóban és jól éreztük magunkat. Vagy legalábbis én próbáltam jól érezni magam, de Rai dala az agyamba égett. Egyszer majdnem felhívtam, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam és inkább kikapcsoltam a mobilom. Viszont a szerencsétlenkedésemet Amai rögtön észrevette és amikor a vacsorához készülődtünk félre hívott.

– Beszéltél Raival? – vágott rögtön a közepébe.

– Nem.

– És nem akarsz?

– Nem...vagy is...nem tudom.

Annyira össze voltam zavarodva, hogy még Amainak sem tudtam normális választ adni.

– Én ma megint beszéltem vele – nézett a földre bűntudatosan. – Mondta, hogy hívtad őt, de még mielőtt felvehette volna letetted. Ettől ha lehet még jobban ki volt és elkezdett faggatni, hogy mi van veled, hogy jól vagy-e és hogy meghallgattad-e a dalát.

– Meghallgattam – csúszott ki a számon.

– És fel akartad hívni, hogy kibékülj vele?

– Nem tudom...talán...most olyan szar ez az egész – tehetetlenségemben leültem a földre egy fa tövéhez és onnan néztem fel Amai aggódó szemeibe. – Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, teljesen össze vagyok zavarodva és Rai sem könnyíti meg a dolgom. Szerelmi bánatos dalokat meg SMS-eket ír amiktől kikészülök és hívogat meg üzenget. Egyszerre szeretném magamhoz ölelni és ellökni.

– Megértem, hogy össze vagy zavarodva – guggolt le elém Amai.

– Ráadásul még az is ott van amit Maroval csináltam – túrtam a hajamba mérgesen és most saját magamra voltam mérges. – Mert mióta én is megcsaltam Rait Maroval bűntudatom van, de másrészről viszont úgy érzem mintha elégtételt vettem volna ezzel. Már azt se tudom mi lenne a jó. Talán nem is kellett volna soha engednem, hogy Rai meg köztem bármi történjen.

– De ez nem csak rajtad múlott, Rai is ugyan olyan elszánt volt a legelején mint te és most is az, csak most egy kicsit letért a helyes útról, de igyekszik visszamászni oda. Most már csak rajtad múlik, hogy sikerül-e neki.

– Szerinted mit kellene tennem?

– Őszintén? – mosolygott szomorúan. – Még én sem tudom, hogy most mi lenne a jó. Mert Rai egy kibaszott nagy baromságot tett, de te is csináltál hülyeségeket. Igazából csak ebből látszik igazán hogy mennyire összepasszoltok – nevetett a végén. – De amennyire kikészítitek egymást néha, legalább annyira szeretitek is egymást.

– Tudod ezzel most nem sokat segítettél.

– Hát ez van – tárta szét a karjait nevetve. – Nem mindig vagyok hasznos, de amikor igen akkor nagyon is – kacsintott rám. – De most leginkább azért vagyunk itt hogy elfelejtsük egy kicsit a rosszat és szórakozzunk, nem?

– De – álltam fel.

– Akkor hagyjuk abba a szomorkodást és addig szarjuk le ezt az egészet amíg még megtehetjük – karolta át a vállam.

– Oké, de könnyebb lenne ha nem lennék még mindig az első lépcsőfokon – motyogtam.

– Mi? – nézett rám értetlenül Amai.

– Semmi – legyintettem.

Amai rám hagyta a dolgot és vissza mentünk a többiekhez. Mint ahogy tegnap este most is végighallgattuk az ijesztőbbnél ijesztőbb történeteket Tomától, egészen addig amíg már szinte könyörögtünk neki hogy hagyja abba.
A srácok sok bolondozásának köszönhetően egy időre megint elfelejthettem Rait, de ez most nem tartott sokáig.
Miután Renjiroval lefeküdtünk aludni, ő zenét hallgatott ahogy mindig én pedig elővettem a mobilom és bekapcsoltam. Nem csodálkoztam amikor egy rakás nem fogadott hívásom volt Raitól és egy SMS-em.

„Ugye jól vagy?„

Erős volt a késztetés, hogy felhívjam és a fülébe kiabáljam: Nem te barom! Nem vagyok jól! Fáj mindenem, de ami igazán fáj az ez a szarság!

                                                             *

Reggel előbb keltem fel mint Renjiro és most nem volt semmi kedvem a sátorban lustálkodni és zenét hallgatni, mert úgy is csak Rai kibaszott dalát hallgattam volna meg.
Átöltöztem, kimásztam a sátorból és meglepetten vettem észre, hogy nem csak én vagyok már fent. Amai, Toma és Misa ott ültek a tábortűznél és már a reggelit csinálták.

– Sziasztok srácok – ültem le Amai mellé egy farönkre.

– Mit kérsz reggelire? – kérdezte Misa kipakolva a kajákat a táskából.

– Nekem mindegy csak kaja legyen – nyújtózkodtam.

Amíg Toma azzal foglalkozott, hogy még nagyobb tüzet csináljon, Misa előkészítette a kajákat.

Mi pedig Amaival ketten elmentünk fát keresni a tűzhöz. Beletelt egy kis időbe amíg elegendő gallyat meg botot gyűjtöttünk, de végül jó sok égetni való fával tértünk vissza.

– Halottad ezt? – szólalt meg előttem Amai ahogy sétáltunk visszafelé.

– Mit?

– Olyan volt mintha Kint hallottam volna – húzta össze a szemöldökét elgondolkodva.

– Biztos valami állat volt vagy ilyesmi – vontam meg a vállam. – Erdő báb – vigyorogtam.

– Micsoda?

– Tudod, nem Déli báb hanem Erdő báb – magyaráztam.

– Nem töltesz egy kicsit túl sok időt Renjiroval? – vigyorgott Amai is. – Kezd olyan hülye humorod lenni mint neki – lökött meg a könyökével.

– De, a hülyesége nagyon ragályos – húztam a szám.

– Mond csak, pihentető lesüllyedni az ő agyi szintjére? – nevetett.

– Ha befejezted a piszkálódást akkor mehetnénk enni – forgattam a szemem mosolyogva.

– Bocsi, de ezt nem bírtam kihagyni.

– Semmi baj, valószínűleg Toma rosszabbakat mondott volna.

– Tekeeeee! – hangzott a halk suttogás a hátunk mögül.

Amai és én ijedten megugorva hátrafordultunk.

– Mi ez a csajos buli itt az erdőben? Kibeszélitek a fiúkat a hátuk mögött lányok? – dőlt az egyik fának Toma vigyorogva. – Nem szép dolog ám az ilyen.

– Ki akarsz nyírni te barom?! Majdnem megállt a szívem! – kapkodta a levegőt Amai.

– Jesszus Toma – sóhajtottam megkönnyebbülten, hogy csak ő az.

– Ne mond, hogy még mindig félsz a teke tekétől? – lökte meg Amai vállát nevetve Toma.

– Mi van akkor ha félek?! Teljesen rám hozod a frászt ezzel a szarral – indult vissza mérgesen Amai, mi pedig mentünk utána.

– Amúgy mit csinálsz itt? – néztem Tomára kíváncsian mire lefagyott az arcáról a vigyor.

– Hát...

– Csak azért jöttél utánunk hogy halálra ijessz? – morgolódott előttünk sétálva Amai.

– Azért is, de leginkább azért – mutatott előre bűntudatos képpel.

Értetlenül néztem rá egészen addig míg pár lépés után kiértünk az erdőből és a táborunk szélén állva megláttam Rait és Kint a tábortűznél állva Misával és Minakoval. Nem messze tőlük ott hevert két nagy hátizsák amikben nem kevés cucc lehetett.

– Mit csinálnak itt? – torpantam meg a döbbenettől.

Csak ekkor vettek minket észre a srácok. Kin mosolyogva intett nekünk, Rai pedig nyúzott arccal és bánatos szemekkel nézett némán. Mintha csak arra várna, hogy én tegyem meg az első lépést, de én nem mertem.

– Ti hívtátok ide őket? – néztem mérgesen a srácokra.

– Én nem – vágta rá őszintén Amai, de Toma elég bűntudatosan nézett ahhoz hogy tudjam ő volt az.

– Sajnálom, de annyira ki volt, meg szinte könyörgött.... – mentegetőzött Toma.

– Semmi baj – nyugtattam meg egy szerény mosollyal. Nem lehetek rá mérges amiért segít a barátjának, hiába szar most látni Rait.

Kelletlenül és egyre idegesebben sétáltam tovább a srácokkal a tábortűzhöz, közben éreztem magamon Rai pillantását. Szinte égetett, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni.

Ledobtam a fát oda ahova Amai is és szembenéztem azzal amitől jelen pillanatban a világból is kifutottam volna.

Rai ott állt némán, reménykedő arccal, a többiek pedig mind tették a dolgukat vagy kerestek maguknak elfoglaltságot, csak hogy minket magunkra hagyjanak.

– Szia – szólalt meg Rai.

– Szia – igyekeztem máshová nézni, csak ne keljen látnom azt a bánatos pofáját.

Eddig hiányzott, de most egyszerre örülök annak hogy itt van és egyszerre utálom érte, mert egyáltalán nem segít azzal hogy utánam rohan, sőt inkább megnehezíti a dolgom.

– Jól vagy? – lépett közelebb.

– Amennyire jól lehetek – vontam vállat.

Bizakodva tett még egy lépést, de én ösztönösen tettem egy hátralépést mire Rai megtorpant.

– Nem kellett volna ide jönnöd – bukott ki belőlem.

Azt hittem ettől még szomorúbb lesz, de egy kicsit meg is lepett meg nem is amikor egy fél oldalas mosollyal az arcán válaszolt.

– Szóval nem enyhített meg a dalom.

– Nem igazán – hazudtam.

– Nem baj, akkor majd máshogy próbálkozom – elszántan csillogtak a szemei. – Te is tudod, hogy sosem adom fel, egészen addig míg meg nem kapom azt amit akarok és most rajtad kívül semmi mást nem akarok.

Ezek voltak az utolsó szavai mielőtt sarkon fordult volna, hogy ott hagyjon egyedül a döbbenetemmel.

                                                            *

A nap hátralevő részében Rai nem igazán próbált közeledni hozzám, aminek egy kicsit örültem, mert a jelenlétével csak még jobban összezavart.

A reggeli egész csöndesen telt, utána Rai és Kin felállították a sátrukat, nem mesze a miénktől, aztán megkezdtük a mai napra betervezett túrát. Én végig elől haladtam Tomával, Rai pedig hátul kullogott Renjiroval és Kinnel, még a pihenőnknél sem közeledett hozzám, ami egy kicsit meglepett, főleg azután amit reggel mondott. De hiába volt ilyen távolságtartó egész nap, még is úgy tűnt mintha valami sunyiságon törné a fejét. Gyakran kaptam rajta, amikor hátra néztem, hogy Renjiroval sutyorog mintha valamit terveznének, de aztán lenyugtattam magam azzal a gondolattal, hogy biztos csak én képzelem be magamnak.

A nap vége felé azt hittem már nem is próbálkozik be Rai semmivel és békén hagy, de amikor láttam, hogy Kin a Renjiroval közös sátrunkba teszi be a cuccát már tudtam, hogy tévedtem.

– Bocs Sei – nézett rám bocsánatkérőn Kin.

– És én hol alszom? – kérdeztem félve a választól.

– Rai erre az éjszakára lestoppolt téged magának, szóval ma Raival alszol én meg Kinnel – húzta a száját Renjiro. – Mi a francért nem egy csajt hozott? – morgolódott.

– Hát kösz – forgatta a szemét Kin.

– Hát kurvára szívesen – mászott be a sátorba Renjiro, Kin pedig nem túl boldogan követte őt.

Ahogy kimászott Rai a sátrából mérgesen odamentem hozzá.

– Szóval ezért voltál olyan kibaszott nagy kussban egész nap? – vágtam a közepébe mérgesen elé állva.

– Még mielőtt bejönnél a sátorban tombold ki magad idekint hogy nyugodtan tudjunk aludni – mondta teljesen nyugodtan.

– Én biztos nem alszom veled – fújtattam mérgesen.

– Ha aludni nem akarsz mást is csinálhatunk, de nem hiszem, hogy abban most benne lennél.

– Igazad van, nem mennék bele, sőt ha rám mernél mászni biztos kicsinálnálak.

– Lenyugodnál egy kicsit? – csak még jobban felhúzott az hogy milyen nyugodtan beszél hozzám miközben én majd fel robbanok miatta.

– Nem!

– Akkor vedd lentebb a hangerőt Bibiri-kun, mert a többiek már aludnának és nekünk se ártana.

– Nem alszom veled – vágtam rá kicsivel halkabban.

– Pedig máshol nem tudsz.

– Mert ezt is elbasztad nekem – vágtam a mellkasára ököllel, de szinte meg sem érezte.

– Az lehet, hogy mostanában sok mindent elbasztam, de ezt most nem – nézett a szemembe őszintén. – Kapsz 5 percet, hogy kidühöngd magad idekint. Ha gondolod rugdoss fűcsomót, tördelj ágakat, tépj ki egy kibaszott fát vagy mit tudom én, csak nyugodj le és ha végeztél akkor gyere be – ezután nyugodtan bement a sátorba én pedig egyedül maradtam a sötétben, ott állva mint egy idióta.

– Legszívesebben a te fejed tépném le – morgolódtam.

De hiába voltam olyan mérges, pár perc múlva sikerül lenyugodnom és csöndben bemásztam Rai sátrába ami sokkal nagyobbnak tűnt mint a többi sátor. Rai bent ült törökülésben, a mobiljával a kezében, ami bevilágította a sátra, de amikor bementem felkapta a fejét és várakozva nézett rám.

– Csak alszunk, semmi mást nem csinálunk – kötöttem ki rögtön.

– Oké, ha te így karod – vont vállat, mintha neki ez elég lenne.

– Igen, így akarom.

A sátorban már bent voltak az én cuccaim is így szó nélkül bemásztam a takaró alá hátat fordítva Rainak. Egy kis idő után Rai is magára húzta a takarót, de a nagy hely ellenére olyan közel feküdt hozzám hogy éreztem meleg lélegzetét a nyakamon.

– Biztos nem akarsz beszélni? – hallottam meg a hangját egy kis idő után.

– Igen.

– Pedig nekem lenn mit mondanom.

Hallottam a takaró surrogását ahogy Rai felkönyökölt mögöttem én pedig kíváncsian fordultam meg és néztem rá. De nem akartam, hogy azt higgye ilyen könnyen beadom a derekam.

– Nem érdekel.

– Attól még meghallgatsz? – úgy mosolygott mint aki átlátott rajtam.

– Nem – vágtam rá ismét hátat fordítva neki.

– Szóval ha elkezdem akkor befogod a füled mint egy óvodás?

– Nem.

– Jó, akkor ott kezdeném, hogy én kibaszottul....

A többit amit mondott már nem hallottam, mert már az első szónál lerántottam magamról a takarót és kicipzárazva a bejáratot kiugrottam a sátorból.

– Hééé, mit csinálsz? – jött utánam, de én meg sem álltam.

– Sétálok egyet mert kurvára elegem van – elég gyorsan haladtam az erdő felé, Rai pedig a nyomomban.

– Egyedül? El akarsz tévedni az erdőben csak azért mert.... – megálltam és mérgesen szembe fordultam vele.

– Mert nem hagysz békén, mert kikészíted a kibaszott idegeimet, mert még itt is zaklatsz és képes vagy eljönni ide csak azért hogy még jobban összezavarj mindent! – kiabáltam a képébe.

– Megértem, hogy mérges vagy rám Bibiri-kun, nem is számítottam rá hogy rögtön megbocsátasz, mert nem érdemlem meg, de kérlek ne....

– Ne hívj Bibiri-kunnak baszd meg! Nem vagyok a kurva nyulad!

– De az vagy!

Döbbenten tettem egy hátralépést annyira meglepett Rai hirtelen változása. Az előbb még nyugodtan beszélt hozzám, most meg a képembe üvölt.

– Akár tetszik akár nem én mindig Bibiri-kunnak foglak hívni! Most pedig mássz vissza abba a kibaszott sátorba még mielőtt megfagysz idekint – a végére ismét nyugodtan beszélt hozzám, bár nem tűnt valami nyugodtnak. Szerintem ha nem lennénk összeveszve most simán felkapna és becipelne a sátorba attól függetlenül hogy én akarom vagy sem.

– Nem megyek – a két karommal ösztönösen átöleltem magam a hideg miatt.

Rai most már nem tudta titkolni a mérgét. Idegesen kifújta a levegőt és bosszankodva vissza mászott a sátorba. Egy ideig még odakint fagyoskodtam, sétálgattam fel alá a táborban, de végül beláttam, hogy tényleg semmi értelme megfáznom odakint. Morgolódva a sátorhoz sétáltam és bemásztam Raihoz, aki már félig alhatott a takaró alatt.

Bezártam magam után a sátort és a sötétben bemásztam a takarom alá.

– Csak visszajöttél a hosszú sétádról – hallottam Rai gúnyos hangját.

– A helyedben inkább befognám azt a megcsalós pofámat.... – vágtam vissza de a végére a torkomon akadt a szó. Főleg mert én is bűnösnek éreztem magam ilyen téren.

Azt hittem, hogy Rai majd mond erre valamit, vissza vág valami durvával, de egy szót sem szolt. Egy kibaszott nyomasztóan csendes percig az oldalamra fordulva, Rainak háttal néztem a sötétségbe, míg meg nem hallottam a mocorgást a hátam mögött. Rai közelebb jött hozzám és a karjával hátulról magához húzott én pedig nem bírtam ellenállni neki és nem is akartam. Haragszom rá, de hiányzott is.

– Elbasztam Bibiri-kun, de helyre fogom hozni – suttogta a fülembe és egy puszit adott a halántékomra, majd továbbra is magához húzva pár perc múlva már aludt is.

Én még nem tudtam olyan könnyen el aludni, mert most itt volt velem. Olyan sokat hiányoltam és most még is itt volt és magához szorítva aludt.

Ahogy körbevett a jól ismert Rai illat és az a szokásos biztonságos érzés amikor Rai velem van, akkor kezdtem én is el álmosodni és fogva a kezét, amivel magánál tartott, sikerült el aludnom.

Tovább az utolsó fejezetre >>>> 16. Fejezet