Reggel én keltem fel előbb és mérges is voltam magamra a tegnapiért. Csak remélni mertem, hogy Rai ezt nem veszi zöld jelzésnek, hogy rögtön kibékülünk. Én is csináltam hülyeségeket, de az egészet ő tette tönkre.

Óvatosan, hogy fel ne ébresszem Rait, kimásztam a sátorból.

– Na milyen volt az éjszaka? – nyújtózkodott a másik sátor előtt Renjiro. – Meg volt a nagy békülős szex meg ilyenek?

– Nem – vágtam rá.

– Akkor ezért vagy ilyen morcos kora reggel – nevetett.

– Még az a szerencse, hogy ma haza megyünk – csóváltam fejem.

– Jó reggelt – nyújtózkodott a tábortűz mellett Amai, mellette pedig ott készítette a reggelit Misa és Minako.

– Jó reggelt – viszonoztam mosolyogva.

Amíg Rai alszik addig jó a napom.

– Ki akar egy utolsót fürdeni a tóban mielőtt elmennénk? – mászott ki a sátrából Toma fürdőgatyában.

– Én ezt most passzolom – húztam a szám a hideg víz gondolatára.

– Én benne vagyok.

Egy pillanatra megdermedtem a hátam mögül érkező lelkes hangra.

Rai csak ledobta a cuccait és bokszerben követte Tomát és Kint a tóhoz.

Amint eltűnt a szemem elől kissé megkönnyebbülve fújtam ki a bent tartott levegőt.

– Mi volt? – nézett rám aggódva Amai.

Tudtam, hogy az estére célzott, arra a hangoskodásra és vitára amit tegnap este levágtunk Raival.

– Rohadtul hangosak voltatok, aztán meg kibaszott csöndesek, ami gyanús volt – vigyorgott Renjiro. – Már gondolkodtam, hogy megnézzem-e ki ás el kit az erdőben.

– Majdnem úgy volt hogy én ásom el öt – nem bírtam nem vigyorogni Renjiro miatt.

– Amennyire teper most szerintem ásót is hozott volna neked és önként feküdt volna a gödörbe amit kiásott – ült le a tábortűzhöz nevetve.

– Ne legyél már ilyen szemét – szólt rá Minako. – Ez neki is nagyon rossz.

– Mindkettőjüknek az – helyesbített Misa.

– Beszéltetek valamennyit azért az este? – vizslatott továbbra is aggódó arccal Amai, közben én is leültem hozzájuk.

– Te nem hallottad? – vigyorgott Renjiro. – Elég hangosan beszélgettek.

– Nem arra gondoltam – nézett rá megrovón, majd visszafordult hozzám. – Sikerült megbeszélnetek a dolgokat? Vagy bármit?

– Nem. Igazából ezzel hogy idejött csak még jobban megnehezítette a dolgom – dörzsöltem meg az arcom fáradtan ettől a sok lelki szartól.

– Akkor nem jutottatok semmire – következtetett Amai.

– Hát nem.

Szerencsére Amai nem erőltette a témát, aminek nagyon örültem mert semmi lelki erőm nem volt ehhez és azt sem tudom, hogy mit kezdjek Raival vagy hogy ő mit akar kezdeni velem, úgy igazán komolyan.

Mire a srácok visszajöttek a fürdésből a reggeli is kész lett. Én épp a levesem szürcsöltem amikor Rai lehuppant mellém félig meddig vizes hajjal, de teljesen új és száraz cuccokban. Elvette a maga kaja adagját és csöndben evett mellettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Néha a térde az enyémhez ért vagy a könyökét érintette olykor hozzám és én olyankor mindig megdermedtem egy pillanatra. Nem tudtam, hogy direkt vagy véletlen csinálta, de láttam, hogy ő sem maradt érzéketlen. Néha azon kaptam rajta hogy engem figyel, ha pedig a többiek mulatozása közben véletlen egymás szemébe néztünk akkor magabiztosabban, jókedvűbben mosolygott. Én pedig nem tehetek róla, de az ilyen mosolyok miatt vagy ezerszer gyorsabban vert a szívem.

Mielőtt vissza mentünk volna a koleszba a srácok terveztek még egy kis túrát ami szerencsére tényleg nem volt hosszú, de Rai előtt sétálva, érezve, hogy végig engem bámul, nagyon is hosszúnak tűnt.

Toma és Renjiro a szokásos módon hülyéskedtek a csapat élén haladva, míg mi Raival zártuk a sort. Nem én akartam így. Az egyik percben még Amai mellett haladtam, Toma szövegelését hallgatva, a következő percben pedig már a sor végére kerülve Raival a hátam mögött.

Kicsit úgy éreztem mintha egy összeesküvés áldozata lennék.

Szerencsére Rai egész végig nem próbálkozott semmivel, de pont emiatt gyanakodva, végig azon gondolkodtam, hogy vajon ez is része lehet-e az ő tervének.

Egy óra alatt végig jártuk a kis túránkat, visszafelé pedig a srácok fürödtek még egyet a tóban, azután meg ebédeltünk és neki láttunk a csomagolásnak.

Mivel Rai sátrában volt minden cuccom, sajnos vele kellett pakolásznom.

– Kész vagy Bibiri-kun? – guggolt le a sátor bejáratához Rai.

– Igen – amint kimondtam ő már is bent termett a sátorban.

– Benne vagy egy kis nasizásban? – reménykedve nézett rám. – Hazafelé megállhatnánk valahol, ahol csak szeretnél.

– De én nem veled megyek.

– De igen.

– Szórakozol velem? – mérgesen ránéztem, hátha meglátom az arcán, hogy csak fel akar húzni. De nem, Rai teljesen komolyan nézett vissza rám.

– Nem Rai, én a srácokkal megyek – ha lehet még mérgesebben húztam be a táskám cipzárját.

– Már megbeszéltem velük – mondta kissé halkabban.

– Csak kamuzol, biztos nem mentek volna bele – legalábbis reméltem hogy így van.

Rai is bezárta a táskáját és az én cuccommal együtt kidobta a sátorból.

– Gyere ki. Össze csomagolom a sátrat.

Kimásztam a sátorból és végig sétáltam a már majdnem teljesen üres táborhelyen egészen le az ösvényen ami a kocsikhoz vezetett. Leérve döbbenten vettem észre, hogy a srácok már mindent össze csomagoltak és bepakoltak a kocsiba. Az én cuccomnak már nem is volt hely.

– Ti is szórakoztok velem? – mentem rögtön Tomahoz és Amaihoz.

– Miért? – Toma kissé értetlenül nézett vissza rám.

– Sajnálom, de nem tudtam nemet mondani Rainak, meg Kin is győzködött minket és... – Amai bűntudatosan és szomorúan mentegetőzött, nem tudtam haragudni rá.

– Nyugi, nem haragszom max megfojtom majd Rait út közben, de akkor egy szót se róla.

– Nyugodtan, áldásom adom rá – vigyorgott Toma.

– Kösz – forgattam a szemem és ekkor láttam meg Rait amint épp a kocsijába pakolja a cuccainkat.

Őt látva hamar visszatért a haragom és mérgesen az autójához sétálva kinyitottam az anyós ülés felőli ajtót és oda szóltam neki: – Örülj te seggfej, elintézted, hogy veled menjek.

Beszállva a kocsiba bevágtam az ajtót magam után és tompán de hallottam ahogy a srácok nevetnek Rai pedig morog kocsija miatt.
Pár perc múlva Rai beszállt mellém.

– Most hogy kitomboltad magad a kocsi ajtómon számíthatok arra hogy nyugis utunk lesz?

– Semmi esélyed – morogtam, kibámulva az ablakon.

– Biztató – mosolygott sejtelmesen.

A srácok indultak el először, mi megvártuk amíg Kin elvégzi a kis dolgát az erdő szélén.

– Mellesleg nem is értem hogy miért vagy mérges rám emiatt. Legalább nem kell olyan kis helyen szoronganod a többiekkel – magyarázta egy kis csend után.

– Mert nem akarom a felesleges könyörgésed vagy a hülye dumád hallgatni egész úton, amivel szerinted vissza hódíthatnál – az ujjaimmal mutogattam az idéző jeleket az utolsó szónál. – Meg veszekedni sincs most kedvem.

– Szerinted Kinnel a hátsó ülésen van bármi esélyem arra hogy nyálas dumákkal vissza hódítsalak?

– Honnan tudjam – vontam vállat. – Össze is beszélhettetek, hogy alvást színleljen egész úton vagy ilyesmi. Végül is ő is tehet róla hogy én most itt ülök.

– Komolyan mondom Bibiri-kun, semmi hátsó szándékom nincs ezzel az egésszel, csak szeretnék hazamenni, esetleg út közben beugrani valami helyre ha van kedved.

Olyan reménykedő és egyben kétségbe esett szemekkel nézett rám hogy nem tudtam tovább vitázni vele.

– Jól van, ha találsz valami jó helyet akkor beugorhatunk valahová – adtam meg magam.

Rai alig bírta vissza tartani az arcán szétterülő boldog mosolyt, végül feladta és csak mosolyogva, csillogó szemekkel nézett rám.

A rövid varázst Kin törte meg ahogy beszállt a hátsó ülésre és becsukta maga után az ajtót, nem kis hanggal.

– Kész vagyok, mehetünk.

– Szuper – zökkent ki Rai. – Ez elég hosszú volt.

– Bocs, de már egy ideje tartogattam ezt a kisebb vízesést, főleg hogy...

– Nem kell több infó, köszi – csóváltam a fejem mosolyogva, míg Rai nevetve be indította a kocsit és végre elindultunk.

Egy ideig csak csendben ültünk a kocsiban, míg Rai be nem kapcsolta a rádiót, amin valami nyugis dal szólt.

– Na és hogy vagy Sei? – szólalt meg Kin.

– Sehogy – válaszoltam őszintén.

– Meghallgattad Rai dalát? Órákig el volt vele mire normális dalt csinált belőle.

Oldalról Raira pillantottam és meglepetten vettem észre, hogy kissé mintha elpirult volna.

– Kin – szólt rá figyelmeztetően, de nem valami meggyőzőén.

Erre az egészre ismét elöntött a méreg, mert látszott, hogy ezt az egészet hülye módon kitervelték. De nem ez bántott benne, nem emiatt lettem mérges, hanem amiatt, hogy Rai megint hazudott nekem.

– Mi a baj? – kérdezte Rai egy aggódó pillantással.

– Ezt komolyan kérdezed? – fordultam felé mérgesen. – Hazudtál. Már megint.

– Én nem...nem hazudtam – ide oda kapkodta a tekintetét köztem és az út közt. – Még is miben hazudtam?

Ezzel csak még jobban felhúzott.

– Hát ez az! – kiáltottam. – Már te sem tudod, hogy mikor hazudsz és mikor nem. Lehet már azt sem tudod, hogy miket hazudtál a szemembe. Most pedig azt hiszed, hogy pár kedves szóval, báj mosollyal meg mindenféle szarsággal jóvátehetsz mindent.

Rai értetlen arca hamar eltűnt és már is mérgesen villogó szemekkel, a kormányt szorítva nézett rám.

– Tévedsz. Kurvára nem hiszem ezt, én csak minden kibaszott lehetőséget meg akarok ragadni ami segíthet, mert én ezt az egészet már rohadtul nem bírom.

– Szerinted én igen?! – emeltem fel a hangom, nem is kicsit. – Én talán úgy nézek ki mint akinek ez az egész egy kibaszott luxus üdülés? Na és még is mióta vagy te az áldozati bárány?

– Oké. Megértelek. Igazad van! – most már ő sem fogta vissza magát. – Elismerem és tudom, hogy életem egyik legnagyobb hibáját követtem el. De most itt vagyok és mindent megteszek, hogy jóvá tegyem, annak ellenére, hogy nem könnyíted meg a dolgom, de nem is számítottam arra, hogy ez másként lesz.

– Talán térdre kellene borulnom csak azért mert hajlandó vagy vissza könyörögni magad vagy mert megszántál és, mint valami szerencsétlen kis állatkát, újra befogadsz? Nem vagyok a játékszered Rai, akit akkor veszel elő vagy raksz félre amikor kedved tartja.

– Nem is gondoltam rád így soha – vágta rá azonnal. – Soha nem tekintettelek játékszernek vagy bármi ehhez hasonlónak.

– Hát persze hogy nem – nevettem fel keserűen.

– Öm...srácok, ha gondoljátok meg is állhatunk valahol és ti megbeszélhetnétek a dolgokat, aztán sokkal nyugodtabban mehetünk tovább – szólalt meg kissé félénken Kin, akiről szinte már meg is feledkeztünk.

– Én benne vagyok – lassította le a kocsit Rai.

– Én nem! Minél előbb a koleszban akarok lenni – jelentettem ki miközben idegesen figyeltem ahogy Rai lehúzódik az útról és leállítja a kocsit.

– Minek? – csatolta ki az övét. – Hogy bezárkózz a szobádba és teli sírd a kispárnád?

– Te kibaszott szemét – suttogtam, alig látva a méregtől.

Most legszívesebben megütöttem volna, de még mielőtt bármit is tehettem volna ő gyorsan kiszállt a kocsiból én pedig követtem.

– Sajnálom – megkerülte a kocsit és elém sétált. – Én megértem, hogy miért haragszol rám, meg is érdemlem, de...

– Most nem haragszom, most legszívesebben kinyírnálak – vágtam a szavába.

–...de te is megérthetnél engem – folytatta. – Ha legalább egyszer végig hallgatnál megértenél és tudnád, hogy mit miért csináltam. Most pedig mindent helyre akarok hozni.

– Mi van ha én nem akarom, hogy helyrehozd? Ha nem érdekel, hogy miért tetted? – buktak ki belőlem a kérdések.

Rai először csak döbbenten nézett a szemembe, majd a döbbenete félelemmé aztán szomorúsággá változott.

– Én... – nyelt egyet, kerülve a pillantásom. – Az nem lehet, hogy ne akard.

– Miért ne lehetne?

Két kezét az arcára tette és vett egy mély lélegzetet, mintha magát nyugtatná, majd letette kezeit és ismét rám nézett.

– Ezt nem mondhatod komolyan – csóválta a fejét szomorú tekintettel, szinte elesetten.

Már csak a hangjából kiszűrődő fájdalomtól is nyomorultul éreztem magam, de ahogy rám nézett az már sok volt.

– Nem is mondtam komolyan – fordultam el, megtörve attól a fájdalmas pillantástól.

Éreztem, hogy figyel, engem néz, majd hallottam, hogy megfordul és vissza száll a kocsiba.

Vettem egy nyugtató mély lélegzetet, bár semmit nem segített, aztán én is vissza szálltam a kocsiba.

Az út további részét néma kusban tettük meg, csak a rádióból kiszűrődő zene törte meg a csendet. Néha-néha ránéztem Raira, de ő üveges szemekkel, mint egy zombi, vezetett.

Amikor az ablakon kinézve végre ismerős lett a környék és egyre közelebb kerültünk a koleszhoz, vártam, hogy beforduljunk a kolesz parkolójába, de Rai tovább hajtott.

– Most meg hova mész? – néztem rá.

Rai nem válaszolt, de egy kicsivel odébb lehúzódott a kocsival.

– Majd otthon találkozunk – nyitotta ki a hátsó ajtót Kin és gyorsan el is húzta a csíkot.

Még mielőtt én is leléphettem volna, Rai elindult a kocsival, méghozzá elég gyorsan.

– Hova megyünk? – kicsit pánikolós lehetett a hangom, de amilyen eszementem vezetett most Rai nem is csoda. – Ki akarsz nyírni vagy mi?

– Nem – válaszolta tömören. De ezzel egy kicsit sem nyugtatott meg.

Idegesen figyeltem ahogy könnyedén vette a kanyarokat, még ezzel a nagy sebességgel is.

Egy idő után lassított és leparkolt egy kis cukrászda előtt. Kicsatolta az övét, kiszállt és a nyitott ajtóból nézett vissza rám.

– Gyere.

– Nem megyek – én csak haza akartam menni.

Arra számítottam, hogy majd addig győzköd míg célt nem ér. Ezért is lepődtem meg amikor egy szó nélkül becsukta az ajtót és bement a cukrászdába.

Míg rá vártam átfutott az agyamon, hogy egyszerűen kiszállhatnék a kocsiból és haza mehetnék, de valahogy nem volt szívem itt hagyni őt. Főleg azután ahogy végig száguldott a városon. Nem kellett volna, de féltettem és nem akartam, hogy valami hülyeséget csináljon.

Rai egy nagy sütis dobozzal a kezében tért vissza. Továbbra is szótlanul be ült mellém és a hátsó ülésre tette a dobozt, aztán beindította a kocsit és ugyan azzal a nyaktörő sebességgel vitt vissza a koleszhoz mint amivel eddig jöttünk. Csodáltam, hogy a sütis doboz egyben maradt.

Rai leparkolta a kocsit és a cuccok nagy részét magéhoz vette. Kissé fellélegezve, a megkönnyebbüléstől, hogy végre ide értünk, követtem Rait a kolesz épületébe.

Már a mi folyosónkon jártunk, amikor Rai megragadta a kezem és húzott magával az ő szobájához.

– Hé! – próbáltam kirángatni a kezem a szorításából, de hiába, sokkal erősebb volt nálam. – Mit csinálsz? Nem megyek be veled oda!

– Pedig de – rángatott tovább magával, olyan könnyen mintha ez az egész neki meg se kottyanna. – Ha nem akarsz meghallgatni majd én teszek róla hogy akarj, de ha mégsem most akkor is kénytelen leszel végig hallgatni.

Nem kellett a kulccsal bajlódnia, mert az ajtó már nyitva volt, Kin pedig ott pakolászott a szoba közepén. Rai ledobta a cuccokat, Kin pedig kíváncsian méregetett minket.

– Kifelé – szólt rá Rai, ellentmondást nemtűrően.

Kin pár pillanatig tétovázott, de végül kiment. Közben volt időm rá, hogy egy kicsit körbe nézzek.

Az egész szoba valahogy sokkal sötétebbnek tűnt mint amire emlékeztem, Rai falát pedig több idézet tarkította mint legutóbb és volt egy kis hiányérzetem is, mintha valami fontos eleme tűnt volna el a szobának.

Egy kis idő eltelt míg észrevettem a szoba sarkában heverő összetört éjjeli lámpát és pár szakadt ruha darabot, meg a padlón szétszóródó üvegszilánkokat. De nem sokáig nézelődhettem, Rai becsukta Kin mögött az ajtót és be is zárta, amivel sikeresen elvette a kedvem a bámészkodástól. Ekkor vettem észre az ajtó közepén elhelyezkedő ököl méretű horpadást.

– Ezeket te csináltad? – csúszott ki a számon.

Nem válaszolt, de ahogy rám nézett nem is kellett semmit mondania.

– Szóval míg mi túráztunk te átrendezted a szobát – próbáltam kissé oldali a feszültséget, hátha előbb szabadulok. – Gondolom Kin örült az új dizájnnak.

– Hagyjuk ezt a szar bájcsevejt Sei – csóválta a fejét.

– Akkor engedj ki.

– Nem foglak amíg nem hallgatsz meg.

– De még is minek?! – dobtam le a táskám mérgesen. – Hogy megint a képembe hazudj?

– Nem fogok hazudni – nézett a szemembe. – Megígérem, hogy soha többé nem hazudok neked.

– És ez meddig fog tartani? – vontam össze a szemöldököm mérgesen.

– Akár örökké is tarthat – szinte láttam felcsillanni a reményt a szemeiben.

– Ezt valahogy másnak sokkal jobban elhinném.

Ezzel sikerült egy időre eltüntetnem belőle a reményt.

– Nem hazudtam neked mindenben.

– Nem érdekel, ez az egész már úgy is el van cseszve – mutattam kettőnkre. – Kétlem, hogy helyre tudnánk hozni – vallottam be nehezen. Fájt, de lehet, hogy ez az igazság.

– Pedig helyre fogom és te végig hallgatsz – oda lépett hozzám és az ágyhoz terelt. – Ülj le. Ha akarsz egyél sütit – a sütis dobozt mellém dobta az ágyra.

– Nem kérek – fordítottam el a fejem, rá se nézve.

Rai ahogy elkezdett feszülten fel alá járkálni a szobában, a padlón heverő cuccokat, ami csak az útjába került mindet félre rugdosta az útjából. Aztán nekem háttal megtorpant, vett egy mély levegőt és bele kezdett, de nem akartam hallani. Befogtam a füleimet és a szemben lévő falat néztem.

Csak egy két perc telhetett így, aztán a sütis doboz nagy csattanással a falnak vágódott én pedig ijedten vettem le a kezem a füleimről és Raira néztem, aki mérgesen lépett elém.

– Hallgass már végig! – kiáltotta. – Semmi mást nem kérek! Csak hallgass végig!

Rai leguggolt elém és lehajtva a fejét a hajába túrt, majd kicsivel nyugodtabban fel emelte fejét és reménykedve nézett a szemembe.

– Kérlek Bibiri-kun. Hallgass meg.

Olyan könyörgő szemekkel nézett rám és szinte elcsukló hangon beszélt, hogy egy ismerős érzés kezdte fojtogatni a torkom, éreztem ahogy égni kezd a szemem és Rai aggódóra váltó arcát egyre homályosabban láttam.

– Ne, ne, ne, ne – húzott magához Rai is és úgy ölelt. – Ne sírj, kérlek.

– Nem sírok – megtöröltem a szemem és próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte és egy részem nem is akarta, hogy engedje.

Kisimította a hajam az arcomból és megsimogatott, mindezt olyan gyengédséggel és szeretettel tette, hogy kezdtem azt hinni álmodom.

Olyan régóta hiányzott ez. Nem bírtam visszafogni magam, úgy simultam simogató kezéhez mint egy szeretet éhes kis állatka. Talán ezért sem húzódtam el amikor közelebb hajolt és már éreztem forró leheletét a bőrömön.

Csak pár pillanatra értek össze ajkaink de addig is olyan érzés fogott el mint amit eddig csak Rai tudott adni nekem igazán, az otthon és a biztonság érzése. De nem sokáig tudtam élvezni, hamar észhez tértem és megszakítva a csókot eltoltam magamtól.

Rai csalódottan felnyögött és én nem tudtam a szemébe nézni. Nehezen, de el engedett én pedig vissza ültem az ágya szélére és igyekeztem megkeményíteni a szívemet.

– Oké, mondd el amit akarsz – sóhajtottam beletörődve. – Meghallgatlak, de ne hidd azt hogy ezután minden happy lesz csak azért mert megmagyarázod, hogy miért vertél át és használtál ki.

– Nem használtalak ki – tiltakozott továbbra is előttem guggolva.

– Legalább most legyél őszinte – szóltam rá.

– Az vagyok – nézett mélyen a szemembe. – Előtte sem hazudtam neked, csak akkor amikor lefeküdtem Azamival.

– Nem érdekel a neve – szóltam közbe szinte sziszegve.

– Ez az egész hazugság, vita, napokig tartó szarakodás amiatt volt amit előtte nap mondtál nekem – magyarázta tovább. – Attól kicsit...ki voltam...megijedtem – vallotta be kissé nehézkesen.

– Mit mondtam? – kíváncsi voltam, bár már sejtettem.

Mélyen a szemembe nézett és egy halvány mosollyal a száján kimondta: – Hogy szeretsz.

Már a szó említésére is meg ugrott a szívem.

– Miért ijesztett meg? – nem értettem, hogy mi baja volt ezzel.

– Mert előtte senki nem mondta nekem – húzta a száját. – Vagyis mondták már, de eddig egyiket sem vettem komolyan és nem is érdekelt annyira mint amikor te mondtad nekem.

– Miért?

– Mert ők nem voltak annyira fontosak nekem mint te.

Olyan hihetetlennek tűnt, hogy ezt mondta, olyan álomszerűnek, hogy nem is akartam elhinni.

– Megint hazudsz? – gyanakodva összehúztam a szemem.

– Nem, Esküszöm, hogy az igazat mondom – tette a szívére a kezét. – Fontos vagy nekem. Már az első találkozásunk óta tudom csak még magamnak sem akartam beismerni.

Ezeket hallva kedvem lett volna magamhoz ölelni és el sem engedni, de fejben azonnal lebeszéltem magam róla, mert még koránt sem értünk a végére.

– Megértettelek amikor régebben kétségbe voltál esve, mert nem tudtad, hogy meddig tarthat ez köztünk. Akkor én sem tudtam és még azt sem hogy mit akarok, vagy is tudtam csak nem akartam magamnak beismerni, hogy nekem ez kell – mutatott először rám aztán magára. – De tudtam.

– Szóval igazából csak ki akartál használni, ahogy eddig is tetted más lányokkal, meg srácokkal, de aztán meggondoltad magad? – próbáltam megérteni és egy kicsit reménykedtem benne hogy ez így van, meg egy kicsit abban is hogy nem.

– Nem igazán, mert kihasználni...hát nem is tudom – elgondolkodva nézett maga elé miközben az alsó ajkába harapott, amit nem tudtam nem elképesztően szexinek találni, de erőlködtem, hogy ne vonja el a figyelmem. – Igazából az elején győzködtem magam, hogy ez csak egy gyors kör lesz, amíg meg nem kapom amit akarok, de közben valahogy tudtam, hogy az egésszel csak saját magam verem át és ez, ami kettőnk közt van – nyelt egy nagyot. – Vagy volt, az valami sokkal jobb mint eddig bármi más. De mire rájöttem, hogy milyen értékes dolog is ez, már el is basztam – szomorúan a padlót kezdte bámulni, hogy ne keljen a szemembe néznie.

– De most jóvá akarod tenni – nem tehetek róla, de ha ez most egy csapda én simán bele sétáltam.

– Igen – nézett fel reménykedve. – Mindent helyre akarok hozni kettőnk közt amit elrontottam.

– De van amit nem lehet Rai – szomorúan előre dőltem és a két kezembe temettem az arcom. – Lefeküdtél azzal a...lánnyal, ezen nem tudsz változtatni.

– Lefeküdtem vele, de már vagy ezerszer megbántam és egész életemben bánni fogom – tompán hallottam a hangját magam előtt. – Nekem az a lány soha nem jelentett semmit, nem is értem volna hozzá ha nem lettem volna össze zavarodva – egyre közelebb hallottam őt. Megfogta a kezem és elvéve az arcomról a saját kezeibe fogta az arcom és úgy nézett a szemembe. – Nekem te vagy a fontos, nem ő és nem is valaki más. Senki más nem számít, csak te.

– De még is meddig? – bukott ki belőlem a kérdés.

Most a szívemig hatolt minden egyes szavával és csak rajta múlt hogy össze töri-e ismét, vagy magéhoz öleli és megvédi.

– Ameddig úgy érzed, hogy tudsz szeretni – mosolygott, csillogó szemeit pedig le sem vette rólam.

– De ehhez nem csak én kellek – csóváltam a fejem, de közben nem szakadtam el a pillantásától.

– Tudom, ezért vagyok itt – közel hajolt és egy puha puszit adott a homlokomra. – Ha hagyod, mindent újra kezdhetünk...

– Nem érted Rai – próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte.

– De, értem – bólintott határozottan. – Tudom, hogy mit akarsz és azt is tudom, hogy mindent megadnék neked és mindent megteszek mit csak tudok.

– Komolyan mondod? – hihetetlennek tűnt ezt tőle hallani.

– Igen – mosolygott sokkal nyugodtabban. – Még soha nem voltam ilyen komoly.

Ha most kimondta volna azt a bizonyos szót, amit mindennél jobban szerettem volna hallani, biztosan rávetettem volna magam örömömben. De nem mondta ki, nekem pedig még mindig voltak kétségeim.

– És mi van akkor ha megint megijedsz? Megint szaladsz az első miniszoknyáshoz aki az utadba akad? – adtam hangot a félelmeimnek.

– Nem lesz ilyen még egyszer – vágta rá határozottan.

– Honnan tudod ezt ilyen biztosan?

Rai szélesebb, de a szokásos rossz fiús mosollyal az arcán közelebb hajolt és a számba suttogta: – Onnan, hogy már én is tudom, hogy mit érzek.

Még mielőtt bármit mondhattam volna egy csókkal belém fojtotta a szavakat.

Már az első csók is bomlasztotta a felhúzott falaimat, a szavai még jobban, ez pedig teljesen lerombolta. Így bele feledkeztem a csókunkba és hagytam, hogy Rai azt tegyen amit csak akar. Már képtelen voltam nemet mondani neki.

Felmászott hozzám az ágyra, miközben egy pillanatra sem szakadt el tőlem, végig dőlt az ágyon és magára húzott, így a mellkasán feküdve csókoltam tovább. Kezeit felcsúsztatta a derekamra, be a pólóm alá. Ahogy lassan végig simított a felsőtestemen jóleső melegség töltött el érintése nyomán.

Ügyes kezeivel és persze az én segítségemmel lehúzta a felsőm és előre hajolva megpuszilta a kulcs csontom. A következő pillanatban már azon kaptam magam hogy én vagyok alatta, ő pedig a két oldalamnál térdelve lehúzta a felsőjét.

Már nagyon hiányzott ez a látvány és Rai valószínűleg láthatta is az arcomon, mert sunyin mosolyogva lehajolt és megcsókolva az alsó ajkamba harapott. Majd el engedve végig csókolta a nyakam, én pedig lehunyt szemekkel élveztem minden érintését.

A nyakam után a mellkasam is végig puszilta. Közben éreztem, hogy lassan kigombolja a nadrágom és lehúzza rólam. Amikor a puszijaival elért a hasam aljához, a lényegemhez, rögtön kinyitottam a szemem és lenéztem Raira. Már rajta sem volt nadrág, csak egy fekete bokszer.

Miközben lehúzta a bokszerem végig a szemembe nézett, arra számíthatott, hogy leállítom, de amikor már teljesen lehúzta és egy szót sem szóltam, mosolyogva egy gyors, de szeretet teljes csókot adott, aztán ismét lefelé kalandozott a szájával.

Amikor a farkamhoz ért a szája és végig nyalt rajta sóhajtva Rai hajába túrtam. Ő kuncogva elvette a fejéről a kezem és megpuszilta, aztán még egyszer végig nyalta a farkam és még egyszer. Egészen addig csinálta ezt míg türelmetlenül fel nem nyögtem. Akkor nevetve ismét rám nézett, de végül megtette azt amiért némán könyörögtem neki.

Nem volt olyan nagyon rég az utolsó együttlétünk, de Maro minden ilyen emlékem beszennyezte. Most pedig úgy látszott mintha Rai mindezt tudná és komolyan mindent megtett hogy elfeledtessen velem mindent.

Mindezt olyan jól csinálta, hogy nem kellett hozzá sok hogy elmenjek a szájában. De Rai még a csúcs előtt abba hagyta a kényeztetésem.

– Ah...ne már! – kiáltottam fel csalódottan a kielégületlenségtől.

– Nyugi Bibiri-kun – nyomott egy puszit a csípőmre. – A legjobb még hátra van.

Feltornázta rajta magát és oldalra nyúlva kivett az éjjeli szekrényéből egy óvszert. De még nem vette fel. Helyette rám dőlt és úgy tűnt az arcom minden egyes részét végig akarja puszilni.

– Van mit bepótolnunk és egy rakás időnk van – mondta két édes puszi közt.

De én koránt sem voltam ilyen türelmes és nem is értettem, hogy miért húzza ilyen sokáig amikor a derekamat határozottan nyomta a kemény farka.

Amikor a szám szélére adott egy puszit elfordítottam a fejem és megcsókoltam, közben az egyik kezemmel bele markoltam a fenekébe, ő pedig válaszképpen lökött egyet a csípőjével és hozzám dörgölte keménységét. A másik kezem a fejére tettem és nem engedtem, hogy elhúzódjon, míg a fenekén lévő kezemet felsimítottam feszes hátsóján és a bokszer szélébe csúsztatva megpróbáltam lehúzni róla, ami félig meddig sikerült is, de egy kézzel nem ment valami könnyen. Addig szerencsétlenkedtem míg Rai meg nem szánt és segített lehúzni, hogy aztán elhúzódva a számtól rám vigyoroghasson.

– Meg ne szólalj – fogtam be a száját.

Beszéd helyett megpuszilta a tenyerem majd elvette a szája elől a kezem.

Gondoltam kihasználom az alkalmat és vissza adom neki ezt a cserben hagyásos élvezetet amit nemrég adott. Végig simítva az oldalán a kezemmel elértem a farkáig és jó erősen rámarkoltam.

Rai becsukta a szemeit és az arcát a mellkasom felső részéhez szorítva élvezte ahogy most én kényeztettem.

Amikor egyre jobban élvezni kezdte a dolgot és már tudtam, hogy nem kell már sok hozzá hogy elmenjen, abba hagytam. Erre ő morcosan és élvezettől ködösödő szemekkel felnézett rám.

– Ne várd, hogy befejezzem ha te is csak fél munkát végzel – válaszoltam a ki nem mondott kérdésre.

Kellett neki pár másodperc mire össze szedte magát és feltérdelve kibontotta az óvszert és felhúzta. Majd előszedett az éjjeliszekrényből egy síkosítót is.

Nem szólt egy szót sem, csak szét feszítette és fel tolta a lábaimat az ágyon, majd tétovázás nélkül, szinte tövig a szájába vette a farkam, még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatra. Azt hittem azonnal elmegyek, de szerencsére még bírtam. Ő közben hozzá látott a tágításomnak és akkor sem hagyta abba amikor már két ujja bent volt, én pedig a szájába élveztem. Azután kivette a farkam a szájából és hagyott egy perc pihenőt, de nem volt valami hatásos miközben még mindig ujjazott. Csak egy kicsit puhultam el, de Rainak köszönhetően rövid időn belül ismét kemény lettem. Közben Rai már három ujját használta. Amint úgy látta, hogy ismét harcra kész vagyok, nagy meglepetésemre felhúzott és az ölébe ültetett. Ahogy ott ült, maga alá húzva a lábait én pedig szemben rajta, meg emelt a fenekemnél fogva és lassan a farkára eresztett.

– Ah Rai – nyögtem elhaló hangon.

– Mond, hogy hiányoztam – suttogta a fülembe miközben lassan elkezdett mozogni és a csípőmnél fogva engem is mozgatott.

– Hiányoztál – vágtam rá automatikusan. Gondolkozni sem tudtam rendesen, annyira elvette az eszemet.

– Komolyan? – markolta meg a hátsóm majd egy hirtelen rántással teljesen a farkára szorított.

– Igen! – kiáltottam az élvezettől.

– Mond, hogy szeretsz – lihegte a nyakamba két lökés között.

– Szeretlek...imádlak – karmoltam végig a hátát.

Egy hatalmas kiáltás hagyta el a szám amikor Rai csak úgy fel állt és még mindig engem dugva lemászott az ágyról. Hirtelen kirántotta magát belőlem és letett a földre, megfordított és az ágyra térdeltetett, majd megfogta a karjaim és amint újra bennem volt hátra húzta a karjaim és így feszítve meg a hátam és a karjaim tovább dugott. Egyszerre volt durva és kibaszott élvezetes. Olyan amit csak Rai tud adni nekem.

– Tetszik Bibiri-kun?

– Igen – nehezen de ki tudtam magamból préselni egy értelmes szót.

Rai lelassította a tempóját és kezeim megfeszítése helyett magához ölelt, majd hozzám simulva, lassabban és finomabban mozgott.

– Imádlak te kis rossz nyuszi – belecsókolt a nyakamba és kezeit lassan végig húzta rajtam egészen a farkamig amire rögtön rá is markolt és azt hittem el ájulok az élvezettől amikor ott is kényeztetni kezdett.

– Rai – nyögtem levegőért kapkodva. – Kikészítesz.

Nem kellett sok hozzá hogy megint elélvezzek és Rai szerencsére ezúttal is hagyta.

Ha nem tartott volna én biztos a földön kötök ki, annyira legyengített és meg sem tudtam állni a lábaimon rendesen.

– Szeretnéd még egyszer Bibiri-kun? – kérdezte miközben csípőjével körkörös mozdulatokkal fokozta az élvezetet, én pedig már az ájulás szélén voltam.

Meg sem tudtam már szólalni csak a fejem csóválásával jeleztem, hogy nem bírok többet. Rai szerencsére értette, hogy mit akarok, így kihúzódott belőlem és a karjaiba kapva az ágyra fektetett. Befeküdt mellém, felhúzta ránk a takarót és magához húzva, félig átölelve várta, hogy össze szedjem magam, közben pedig simogatott, puszilgatott. Én pedig reméltem hogy ez nem csak egy hülye álom és nem Renjiro mellett ébredek fel egy sátorban.

Eltelt pár perc mire teljesen kikerültem az élvezet okozta kábulatból, de amikor végre megtörtént átöleltem Rai nyakát és közelebb húzódtam hozzá.

– Na? – bökte meg az orrával a nyakam, közben fordult egyet és fölém került.

Nem mondta ki, de így is értettem, hogy mit akar és mosolyogva húztam magamhoz egy csókra, miközben ő elhelyezkedett a lábaim közt. Nem kellett sokat várnom rá míg újra eljuttatott a csúcsra, de ezúttal mindketten egyszerre élveztünk el.

Most nekem kellett egy kis időt adnom Rainak, közben míg a fejét a hasamon pihentette simogattam a haját.

– El fogsz aludni? – kérdeztem amikor már egy ideje becsukott szemmel, csöndben feküdt.

– Nem – kinyitotta ki a szemét és mosolyogva felnézett rám.

Viszonozva a mosolyát figyeltem ahogy fel ül és nyújtózik egyet, megropogtatva a csontjait. Majd levette az óvszert és végig mászkálva az üvegszilánkok borította padlón kidobta.

– Nem félsz, hogy megvágnak? – néztem ahogy visszafelé is lazán átsétál az üvegdarabokon.

– Van annál rosszabb is ha egy üvegdarab megvág – nézett rám jelentőségteljesen.

Visszamászott az ágyba és mellém bújva a karjaiba húzott. Bal karját a fejem alá tette, mint egy párnát, jobbjával pedig átkarolt és még jobban magához húzott, annyira hogy arcom a nyakához dörgöltem és nekem kényelmes volt ott.

Ebben a nagy nyugalomban törtek rám a kétségek. Vajon helyes volt-e hogy mindent hagytam megtörténni? Nem adtam-e túl könnyen magam? Mi lesz ha megint hazudott én pedig minden szavát elhittem? Ő még csak nem is mondta, hogy szeretne engem. De imád, ő mondta.

Belső hangom gúnyosan megszólalt: – Mint ahogy egy kajára is ugyan úgy mondhatja, még is megzabálja és pár óra múlva azt se tudja, hogy mit evett meg.

Erre csak még rosszabbul éreztem magam. Már épp el akartam húzódni Raitól amikor tompán halottam, hogy valamit motyog, de nem értettem.

– Mi? – kérdeztem vissza.

– Szentelek – halottam ismét a motyogását.

Meglepetten felkaptam a fejem, de óvatosan, nehogy megüssem Rait, és kérdőn néztem rá.

– Mit szentelsz? – kérdeztem.

Rai pár másodpercig az arcomat fürkészte, hogy ezt most komolyan gondoltam-e, majd hangosan nevetve szinte sírt jókedvében. Én pedig továbbra sem értettem, hogy mi baja van. Eltartott pár percig mire Rai kinevette magát és megtörölve a könnyes szemét vigyorogva rám nézett, miközben én már türelmetlenül ott ültem mellette.

– Életemben először vallok szerelmet de még azt is elbaszom – nevetett ismét.

– Hogy mi?! – kiáltottam fel döbbenten.

– Jól hallottad. Azt mondtam, hogy szeretlek erre te itt játszod a süketet – nem bírta letörölni az arcár kiülő vigyort. – Ha gondolod szentelni is elmehetek de inkább szeretnélek.

– Nem tehetek róla te barom, hogy félre értem ha egyszer motyogsz! – vágtam hozzá egy kispárnát mérgesen, de amint az agyam teljesen fel fogta és értelmezte minden szavát legszívesebben sírtam volna örömömben és baszki el is kezdtem sírni.

– Hé – ült fel Rai ijedt arccal. Bezzeg most azonnal eltűnt a vigyora.

– Ko...komolyan...szeretsz? – próbáltam abba hagyni a sírást de nem ment.

– Igen – húzott magához. – Szeretlek, de miért sírsz most? Mi a szart csináltam már megint? – érezhető volt a hangján a kétségbe esett pánik, a tehetetlenség.

– Nem...azért sírok...me...mert...szomorú vagyok – a sírástól alig tudtam beszélni. – Most csak...boldog vagyok...miattad – ahogy megtöröltem a szemeim láthattam mosolygós arcát.

– Örülök neki Bibiri-kun, de ha lehet mostantól inkább csak mosolyogj, mert nem szeretem ha sírsz.

– Jó – bújtam hozzá.

Szerettem volna még egyszer hallani ahogy kimondja azt a szót, de nem mertem rá megkérni. Azt akartam, hogy magától tegye meg és nagy meglepetésemre, mintha még mindig a fejembe látna, meg is tette.

– Szeretlek – eltolt kissé magától és a szemembe nézett azzal a két gyönyörű zöld szemével.

– Szeretlek.

Mosolyogva előre hajolt és megcsókolt.

Vége!