Mire felértem a negyedikre már lihegtem a fáradtságtól. Hosszú távon ez a lépcsőzés ki fog készíteni.

Vártam pár percet, a korlátra támaszkodva, hogy normálisan levegőhöz jussak. Végül sikerült össze szednem és felvérteznem magam egy hosszú fekete hajú mumus ellen. Bár eszembe jutott az is hogy aludhatnék Minorunál, de azzal csak nyerni engedném Harut.

Kopogás nélkül benyitottam és belépve megkönnyebbülve csuktam be magam után az ajtót és dőltem háttal neki, mivel senki nem volt a szobában. Már épp mentem volna az ágyamhoz amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és Haru jött ki felgumizott hajjal és egy szál fekete törölközővel a dereka körül.

Egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni, de attól még alaposan végignéztem kockás hasán, izmos karjain és bosszankodva elidőztem a törölközőn is egy pillantásra.

– Nem tudsz kopogni? – csapta be maga után az ajtót.

– Minek? Ez az én szobám is – vontam vállat, közben pedig szinte kényszerítenem kellett magam hogy ne nézzem azt a kibaszott jó testét.

– Ez a test maga a bűn – nézte Pocky leplezetlenül bámulva Harut, én pedig nagyon is egyet értettem vele. – És te ezzel a bűnnel élsz együtt – kuncogott közelebb merészkedve Haruhoz. – Ezért igazán eladhatnád a lelked és még megbocsátható bűn lenne.

– Ne hidd, hogy sokáig maradsz itt Csingiling – morogta Haru.

– Minek neveztél?

– Csingilingnek törpe – vigyorgott gonoszan. – Egy szőke kis törpe vagy, ha lenne szárnyad meg hegyes füled simán elmehetnél Csingilingnek. Ráadásul drogos kölyköket pesztrálsz mintha csak abban a szar mesében élnél. Nem csodálkoznék ha teli szórnád a szobát csillogós porral és repkednél mint valami eszement.

Most komolyan hozzá vágtam volna valamit.

– Ne húzd fel magad, azzal csak ezzel az isteni kibaszással tennél jót – méregette most már ellenségesen Harut Pocky. – Bizony, ez a test egy isteni kibaszás.

– És te meg ki a fasznak hiszed magad? – nem tehettem róla, csak úgy kitört belőlem. – Olyan vagy mint egy kibaszott díva, pedig csak egy kitartott zenész kölyök vagy.

– Kitartott zenész kölyök? – vonta fel a szemöldökét kérdőn.

– Most komolyan, ennél jobb sértésed nem volt? – nézett rám Pocky csalódottan.

– Az, egy tipikus anyuci kedvence lehetsz – most már én mosolyogtam rosszindulatúan. – Anyuci lefekvés előtt be is fonta a hajad vagy csak megfésülgette? – úgy gügyögtem neki mint egy hülye gyereknek.

– Honnan veszed a sértegetéseid Csingiling? – fonta keresztbe a karjait maga előtt, amitől izmos karjai csak még jobban néztek ki, de ahogy fölényesen mosolygott csak még jobban felhúzott és már magamra is mérges voltam, amiért megint megbámultam. – Talán van egy kézikönyved az ovis sértegetésekhez vagy a vidám fiuk árulták el hogy mivel lehet padlóra küldeni a nagy kutyákat?

– Nem nézel túl sok Disney-s szart?

– Ezt úgy hívják gyerekkor, Csingiling – látszólag nagyon élvezte a dolgot, én viszont nagyon nem.

– Még egy Csingiling és beverem a képed – emeltem fel az öklöm fenyegetésképpen.

– Igen, most már határozottan Csingiling maradsz – dőlt oldalával a falnak.

– Ne csinál Shou – Pocky elém ugrott mintha vissza tolna, pedig nem indultam én sehova. – Ne add meg neki ezt az örömöt. Csak gondolj arra hogy még mindig be altatózhatod és álmában felpofozhatod mint egy rossz ribit.

Erre most én vontam fel a szemöldököm kérdőn.

– Ugyan már – kacsintott rám Pocky. – Tudom, hogy ezt akarod, de el is fenekelheted, abban én is segítek – nyalta meg a száját, mint egy cica.

– Na mi az? Már nem vagy olyan tökös? – vigyorgott Haru. De Pockynak köszönhetően már nem akartam kinyírni. Na nem azért mert álmában akarnám felpofozni.

– Semmi értelme nem lenne neked esni – csóváltam a fejem. – Nem fogok lesüllyedni a te szintedre.

– Persze, te jó fiú vagy.

– Igen az vagyok.

– Légy büszke rá Csingiling.

– Te meg vegyél magadra valamit, szarul nézel ki – hazudtam, de jól esett, mert láthatóan ez az elevenébe talált.

– Akkor ezért legeltetted rajtam a szemed kis tündérke? Mert olyan szarul nézek ki? – mosolygott, újra építve az egoját. – Mellesleg ne bámulj meg még egyszer ilyen éhes szemekkel, mert még azt hiszem, hogy a virslit szereted.

Erre csak egy jelentőségteljes pillantást vetettem rá, majd látva a döbbenetét, elégedetten mosolyogva én is összefontam maga előtt a karom.

– Bassza meg, te meleg vagy?! – teljesen le volt döbbenve.

– Ja, de nem kell kiabálni, megnyugodhatsz mert nem fertőző – forgattam a szemeim.

– Hát kurvára remélem – azzal a szekrényéhez sietett, kivett pár ruhát és vissza ment a fürdőszobába.

– Szuper, nem csak seggfej, de homofób is – dőltem le az ágyamra.

– Nézd meg most hogy elbasztad – morgolódott Pocky. – Soha többet nem láthatjuk félmeztelenül. Most már komolyan kell egy altató.

– Kérlek, fogd már be – szorítottam a fejemre a párnám, majd amint meghallottam az ajtó nyitást kíváncsian levettem a fejemről.

Haru immár teljesen felöltözve lépett ki a fürdőszobából, megfésülködve és idegesen rám nézve.

– Új szabályok vannak – állt elém.

– Valahogy sejtettem – húztam a szám.

– Felőlem lehetsz meleg én aztán leszarom, csak engem hagyj békén a meleg dolgaiddal.

– Nyugi, nem terveztem, hogy zaklatlak bármivel is – utáltam az ilyen beszélgetéseket.

Úgy látszott ez valamennyire megnyugtatta és inkább készülődni kezdett. Mivel nekem nem volt semmi dolgom és nem is volt kedvem semmihez, csak befordultam a fal felé és becsuktam a szemem, hátha el alszom.

Haru még pár percig pakolászott meg mászkált a szobában de végül hallottam ahogy kinyitja az ajtót és megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.

– Hé, Csingiling – szólalt meg az ajtóban állva. – A másik szabály, hogy nem hozhatsz fel srácokat.

– Csak ha te se hozol fel ribiket – megfordulva ránéztem és ahogy láttam nem tűnt túl boldognak a válaszomtól.

– Erre most nincs időm, de ha visszajöttem még elbeszélgetünk a szoba használati előjogokról.

– Akkor bérelj fel egy kurva jó ügyvédet, mert ebből nem engedek – fordultam vissza a fal felé, de válasz már nem érkezett, csak az ajtó csapódás hangja. – És ha haza értél arról is elbeszélgetünk, hogy nem basszuk be az összes ajtót magunk után mint egy hisztis hülye gyerek – morogtam az orrom alatt.

– Szóval este harc lesz! – lelkesedett Pocky.

– Te csak fogd be a szád – ültem fel mérgesen. – Ez így is elég szar, de te se könnyíted meg a dolgot a hülyeségeiddel.

– Hé, az ellenség akivel meg kell küzdened az egy Adonisz testű mumus, nem én.

– Nem akarok többet hallani a testéről, mostantól rá se nézek és ha nem muszáj akkor nem is szólok hozzá. Nem fogom törni magam ha ő beleszarik az igyekezetembe.

– De hát nem is igyekeztél, max megbántani – nevetett a végén.

– De ha kedves vagyok az se jobb. Akkor elevenen meg esz.

– Ebben is van valami – gondolkodott el.

Én viszont már nem akartam ezen gondolkodni vagy ezzel törődni, majd ráérek akkor amikor haza jön őfelsége. Addig viszont előszedtem a rajz cuccom és bepakolva a sulis táskámba célba vettem a kolesz kertjét, amit eddig csak távolról láttam.

A lépcsők most is kikészítettek, de lefelé könnyebb volt mint fel.

A kertben rajtam kívül csak pár számomra ismeretlen diák volt akik hangoskodtak, nevetgéltek és direkt ezért egy távolabbi helyet választottam a rajzoláshoz. Mivel semmi ötletem nem volt a rajzoláshoz, csak lenyugtatásképpen gondoltam jót fog tenni, így kiszemeltem a kert végében virágzó cseresznyefát és le ülve a fűbe, törökülésben hozzá láttam a rajzomnak.

Lassan a nevetgélő társaság felszívódott én pedig egyedül maradtam, vagy legalábbis egy külső szemlélő szerint így látszhatott volna, de az a külső szemlélő semmiképpen nem láthatta Pocky hülyéskedését ahogy hempereg a fűben.

Már félig kész voltam a fával amikor a semmiből oda ugrott hozzám valaki és lazán le ült mellém. Ijedten oldalra nézve egy jókedvű szürke szempárral találtam magam szembe.

– Szia, én Okita Nao vagyok – mosolygott a lila hajú aki reggel nekem jött.

– Te mindig ráhozod valakire a frászt vagy csak én vagyok ilyen szerencsés?

Erre nevetve hátra dőlt, majd a fűben feküdve felkönyökölve rám nézett.

– Bocs, a reggeli miatt, de siettem.

– Ja azt láttam – mosolyogtam, folytatva a rajzom. – Egyébként én Hideki Shou vagyok.

– Te is elsős vagy ugye?

– Igen.

– Mostanában elég sok fura elsős jön ide – húzta a száját másfelé nézve, majd mikor kérdőn felvontam a szemöldököm, gyorsan fel ült. – Jaj nem rád értettem. Te jó srác vagy......vagy is eddig úgy tűnik – tisztára bele vörösödött, nem bírtam ki hogy ne nevessek.

– Semmi baj – legyintettem.

Úgy látszott ettől megkönnyebbült és már a vörössége is kezdett elmúlni.

– Gondolom te rajzolni jöttél ide – közelebb hajolva megnézte a rajzom.

– Igen. Na és te?

– Én modell vagyok – húzta ki magát egy kicsit amitől megint rám jött a nevethetnék, de igyekeztem elfojtani.

– Lehet, hogy neki is kockás hasa van? – nyalta meg a száját Pocky.

Pocky miatt önkénytelenül is végig néztem Naon. Lila haja tökéletesen beállított de még is olyan volt mint amit ezelőtt egy rakás csaj túrt már össze csók közben, elől pár tincse pedig hosszabb volt a többinél. Telt alsó ajkában a szélein két karika piercing volt, füleiben pedig fülbevalók. Arcra és talán testalkatra is tökéletesen megfelelt modellnek. Laza és divatos öltözéke is erre utalt.

– Na, tetszem? – ugratott Nao, vigyorogva.

– Bocsi – most én lettem teljesen vörös.

– Nem gond, már hozzá szoktam, hogy meg stírölnek. Kamin mellett meg kellett szoknom – erre lehervadt a vigyor az arcáról.

– Kamin?

– Ja, igen – gyorsan körbe nézett mintha valakit keresne. – Ő a szobatársam és egy igazi eszelős. Ő üldözött végig a folyosón amikor találkoztunk

– Eszelős? – erre még Pocky is érdeklődve felkapta a fejét.

– Az – vágta rá Nao. – Ő fényképésznek tanul és sajnos megszállottja a cuki dolgoknak. Tudom, furán hangzik, de ha meglátsz egy zöld hajú srácot fényképezőgéppel a kezében akkor menekülj az életedért, mert ahogy elnézem te pont az esete lennél – mindezt olyan komoly arccal mondta, hogy a hideg végig futott a gerincemen.

– Az esete lennék? – ezt csak nagy nehezen sikerült kipréselnem magamból.

– Igen, tudod bírja a nála kisebb és aranyosabb srácokat, az olyanokat, akiket állandóan fényképezhet mint valami megszállott beteges... – amikor látta, hogy távolabb húzódok tőle és ijedten gyorsan én is körbe nézek, végre abba hagyta a halálra ijesztésem. Mintha egy hülye tábori rém történetet mesélt volna el.

– De nem akartalak halálra ijeszteni, bocsi.

– Már késő – nevetett Pocky, de a nevetése valahogy nem volt az igazi.

– Egyedként egy egyszerű, vicces srác, ezt a perverzióját meg az öltözködési stílusát leszámítva – mosolygott biztatóan Nao.

– De mit csinál a képekkel amit készít? – gondolkodtam el hangosan, majd ijedt szemellek Naora néztem. – Ugye nem azt?

Pár másodpercig komolyan nézett rám, majd nevetve hátra dőlt a fűbe.

– Dehogy azt – ült fel végre, könnyes szemekkel a nevetéstől. – Oké, a srác meleg, de azért ennyire nem beteges a dolog. Egyszerűen csak lefényképezi ami tetszik neki és ennyi. Cserélnék is rögtön szobát ha ilyesmiket csinálna – nevetett megint, majd hirtelen meg állt. – Mondjuk így is épp eléggé az idegeimre tud menni.

- De téged hogy hogy üldöz amikor nem vagy cuki? – csúszott ki a számon.

Erre Nao úgy nézett rám mintha valami égbekiáltó bűnt követtem volna el, mondjuk inkább úgy nézett mint Leonardo da Vinci ha szeme láttára levizeltem volna a Mona Lisat.

– Bocsi – emeltem fel a kezem védekezően. – Nem úgy értettem, hogy nem vagy jóképű, csak...

– Nao! – szakított félbe egy kiáltás.

Nao ijedt szemekkel körbenézett és szinte egyszerre láttuk meg a felénk rohanó zöld hajú srácot. Szőrmés galléros kabátja alja csak úgy lobogott futás közben, zöld szemei elszántani csillogtak és egy ravasz mosollyal a képén befarolt elénk.

– Hát megvagy – vigyorgott Naot nézve. Kezébe vette a nyakában logó drága fényképezőt és már a szeméhez emelte volna amikor megpillantott, majd egy pillanatra meg állt. Először úgy tűnt meglepődött, majd végig nézve rajtam és csodálkozó képemen, mintha felcsillant volna a szeme és már vigyorogva ledobta magát török ülésben elém.

– Hát te meg ki vagy? – térdére könyökölve kezével támasztotta az állát.

Nem erre számítottam, de hamar össze szedtem magam.

– Hideki Shou.

– Nahát, még a neve is aranyos! – egyenesedett fel még lelkesebben. – Én Asai Kamin vagyok.

Vetettem egy pillantást Naora és úgy nézett ki ő is meglepődött Kaminon.

Már épp meg akartam szólalni amikor hirtelen fel emelte a fényképezőgépét és az arcomba vakuzott.

– Hé! – dörzsöltem a szemem.

– Még mérgesen is milyen édes – fényképezett tovább. – Olyan vagy mint egy tündér fiú.

Erről csak Haru jutott eszembe és az ő idióta Csingilingje.

– Nem vagyok olyan – húztam össze a szemöldököm.

De Kamint nem nagyon izgatta a dolog, csak tovább fényképezett.

– Na jó, egyezzünk meg valamiben – mondtam határozottan, mire Kamin megállt és érdeklődve nézett rám. – Most fényképezz le úgy ahogy akarsz, aztán hagyj békén ezzel.

– Úgy ahogy akarlak? – csillant fel a szeme.

– Az a ravasz nézés – szökkent hozzá Pocky szinte elragadtatva. – Mint egy róka kölyök, csak zöld szemekkel – nézett rám vigyorogva. – Ez a srác tetszik.

– Úgy, de csak ruhában – szögeztem le gyorsan.

– Oké – gyorsan fel állt és a karomnál fogva felrántott engem is, amire egyáltalán nem számítottam. A rajzom és a táblám mind a földön kötöttek ki Kamin pedig kézen fogva magával húzott a cseresznyefához. Furcsa volt, főleg hogy csak a válláig értem és amilyen gyors és nagy léptekkel haladt, szinte futnom kelet mellette.

– Maradj itt – állított a fa törzséhez, majd tett pár lépést hátra és onnan fényképezgetett.

Néha beállított hogy hogyan álljak, vagy mit csináljak és ez így ment egy jó órán keresztül, közben Nao és Pocky a fűben ülve figyelték az egészet. Idő közben páran kijöttek a koleszból a kertbe és vagy nevettek az egészen vagy érdeklődve figyeltek minket pár másodpercig aztán elhúztak. De volt olyan is aki felismerte Kamint és tudta mi ez az egész.

– Az ott Kamin? – sétált el az egyik lány a barátnőjével.

– Jézusom, szegény kis srác – nevetett a barátnője.

– Egy újabb trófea Kaminnak – nevetett már a másik is, majd ők is elmentek.

Kezdtem magam komolyan hülyén érezni.

– Kész vagyunk már? – húztam a szám, már kezdtem éhes is lenni.

– Most hajol be és dőlj a fának – utasított, észre sem véve a kérdésem.

– Dehogy hajolok! – vágtam rá.

– Na, léci – biggyesztette le az alsó ajkát.

– Rajta Shou! Hajol be annak az édes pofának! – kiáltott Pocky. – Csak nézd azt a pofát!

– Nem – fontam össze magam előtt a karjaim, most már mérgesen. – Éhes vagyok és már unom.

– Akkor majd ezután megetetlek – kacsintott rám Kamin.

– Ehhez most miért kellett kacsintanod? – húztam össze a szemeim gyanakodva. – Így még véletlenül se a kajára gondolok – morogtam.

– Meleg vagy nem? – mosolygott mint aki már sejti a választ.

– Ezt meg honnan....? – tátottam el a szám.

– Szerintem valami meleg radar van a fejébe ültetve a cuki baromságokon kívül – szólalt meg Nao.

Ahogy ránéztem meglepetten vettem észre, hogy szerzett valahonnan egy fekete napszemüveget és végig feküdve a füvön, kezeit a feje alá téve, napozott.

– Valahogy mindig ráhibázik, hogy ki meleg és ki nem – magyarázta tovább Nao.

– Adottság – vonta meg a vállát vigyorogva Kamin. – Meg én is az vagyok, szóval nem olyan nehéz kiszúrni.

Erre Nao legyintett.

– Akkor hova menjünk enni? – eresztette le a fényképezőgépét Kamin, ami továbbra is a nyakában lógott.

– Nekem mindegy, csak jó kaja legyen – már éreztem, hogy korog a hasam.

Valami rosszat mondhattam mert Nao gyorsan fel ült Kamin szeme pedig vészjóslóan megcsillant.

                                                           *

Fél óra autókázás Kamin kocsijával és már az életkedvem is elment attól a száguldástól amilyen nyaktörő sebességgel hajtott Kamin.

– Lassíts baszki, ha kedves az életed! – Nao veszettül kapaszkodott, még bekötve is.

– Ugyan már, ez még alig valami – nevetett Kamin.

– Most komolyan olyan mint egy eszelős! – kiáltottam a hátsó ülésről.

– Onnan is úgy néz ki? – nézett hátra Nao azzal az ijedt tekintetével.

Szerencsére épségben elértünk arra a városszéli kis helyhez ahová Kamin mindenképpen el akart minket vinni.

Hosszú és megpróbáltató út volt Kaminnal, de a kaja határozottan megérte.

– Szóval te rajzolsz? – tette le az üres poharát az asztalra Kamin.

– Igen. Szeretek rajzolni és tudok is.

– Melyik emeleten laksz? – Kamin gyorsan tudott témát váltani, ami eleinte furcsa volt, de egy kis idő után hozzá szoktam.

– A negyediken.

– Szóval te is... – kezdett bele Nao, de félbe szakítottam.

– Nem, nem vagyok olyan mint a többi KSE-es.

– KSE? – kérdezett vissza Nao.

– Ja hogy ti nem így hívjátok?

– Nem, de mit jelent? – hajolt közelebb Kamin kíváncsian.

– Kinyalt seggűek emelete.

Erre mindkét srác hangos nevetésben tört ki, Kamin majdnem le esett a székéről.

– Ez kibaszott jó – vigyorgott Nao. – És még passzol is.

– Nem bánt a dolog Nao hogy a modellek nagy része a negyediken lakik? – vigyorgott Kamin is, de ő gonoszan.

– Nem, mert azok úgy is kihullanak – vont vállat. – Nekik a pénzük sok, nem a szépségük és a tehetségük.

– Én azért láttam már pár ritkaságot azon az emeleten – kezébe vette a fényképezőgépét és nyomogatni kezdte a gombokat rajta miközben a kijelzőjét nézte. – Jó, mondjuk elég sok a kurva odafent, az tény, de a srácok közül voltak tehetségesek is – azzal elénk tolta a fényképezőgépét aminek a kijelzőjén egy kép virított.

Naoval közelebb hajoltunk és nekem majd le esett az állam amikor megláttam Harut a kijelzőn. Épp a folyosón sétált végig és valami oknál fogva mosolygott. De az a mosoly nem olyan volt mint a többi gúnyos, bunkó mosolya amiket eddig láthattam.

– Ez Haru – szóltam el magam.

– Ismered? – nézett rám Nao.

– Igen, sajnos ő a szobatársam – húztam a szám. – De a külsején kívül semmi „értékes” nincs benne. Belül szinte már rohad – a kezembe vettem a poharam, hogy igyak.

– Szóval bejön? – vigyorgott Kamin, én pedig köhögve a félre nyelt üdítőtől dőltem az asztalra.

– Dehogy – préseltem ki magamból nagy nehezen ezt az egy szót két köhögés között.

De Kamin nem vette le rólam a szemét, úgy szuggerált, hogy az már a frászt hozta rám.

– Na jó, nem néz ki olyan rosszul egy szál törölközőben, de amúgy belül teljesen rohadt – adtam meg magam.

– Láttad csak simán törölközőben?! – kiáltott fel Kamin, mire szinte mindenki ránk nézett, de persze Kamint ez nem zavarta.

– Ja, de nyugi – tettem fel a két kezem, közben a hangom iszonyúan rekedt volt a köhögéstől.

– Le kell fényképezned.

– Dehogy! – vágtam rá azonnal. – Meg mióta tudja, hogy meleg vagyok úgy se látom többet úgy – próbáltam nem csalódott hangon beszélni és reméltem hogy Kamin ezt nem szúrja ki.

Úgy látszott ezzel sikeresen letörtem a lelkesedését.

Ezután a srácokkal még pár percig elbeszélgettünk aztán össze szedtük magunkat és elindultunk haza. Előtte persze megeskettük Kamint hogy nem száguldozik megint, amit nehezen de betartott. Mondjuk közben olyan citromba harapott arcot vágott hogy kezdtem megsajnálni, egészen addig amíg az utolsó utcában fel nem gyorsította a kocsit és a kolesz előtt durván a fékbe taposott.

– Hát én... – úgy látszott Nao feje teljesen bevörösödik, de most a méregtől.

– Bocsi – vigyorgott Kamin.

Nao mérgesen elkapta a nyakában logó fényképezőgépet és kivette a nyakából még mielőtt Kamin elkaphatta volna.

– Mit csinálsz? – Kamin olyan volt mint egy kétségbe esett hős szerelmes akitől az élete párját vették el.

– Ez a kurva bünti, csak mert nem tudsz betartani egy egyszerű dolgot – beszéd közben eltartotta a gépet, hogy Kamin hadonászó keze ne tudja elérni.

– Add vissza – mintha csak egy nyafogó gyerek lett volna.

– Nem, majd ha lesz benned egy kis felelősség érzet mások iránt.

Határozottan olyan volt mintha egy szülő és egy gyerek civakodna.

Pár percig el hallgattam még a cirkuszt, de aztán össze szedtem a hátsó ülésen szétcsúszkált rajz cuccom és próbáltam elköszönni a srácoktól a nagy hangzavarban, de eléggé el voltak foglalva. Így hát mosolyogva szálltam ki a kocsiból és még a járdán sétálva is hallottam Kamin könyörgését.

Belépve a kolesz épületébe az első utam nem a negyedikre vezetett hanem az elsőre, Minoru szobájához.

Bekopogtam az ajtaján és reméltem hogy itt van, beletelt egy kis időbe mire kinyitotta az ajtót. Belépve a szobájába meglepve tapasztaltam, hogy nem csak az a kevés cucca volt amit magával hozott mikor jöttünk.

Míg beszélgettünk gyanakodva végignéztem rajta, hátha találok valami árulkodó jelet, hogy megint belőtte volna magát, de az állandó mosolygáson kívül semmi érdekeset nem láttam, ami már önmagában gyanús volt.

– Jól vagy?

– Persze – mosolygott, de most őszintébben.

– Nem leszel magányos egyedül? Ne maradjak itt? – két okból is csábító gondolat volt itt aludni. Az első hogy könnyebben vigyázhatok Minorura, a második pedig hogy nem kell egy légtérben lennem Haruval.

– Nem kell anyuci, már nagy fiú vagyok – forgatta a szemeit.

– Oké, csak gondoltam...

– Ne aggódj, jól vagyok – nézett a szemembe őszintén. De a túlságosan tág pupillája csak még jobban elbizonytalanított.

– Na és ha...

– Inkább menj a saját szobádba vagy ahova akarsz, de semmi kedvem a hegyi beszédhez vagy az aggódó képed nézni – vágott a szavamba, most már kissé mérgesen.

– Jó, nyugi, befejeztem.

– Akkor jó – dőlt hátra a másik ágyon. Úgy nézett ki mint aki egyik percről a másikra kifáradt a semmitől.

– Akkor én mentem – álltam fel.

– Jó, szia – intett, rám se nézve.

Most legszívesebben ráugrottam volna és értelmet vertem volna a fejébe, hogy felnyissam a szemét hogy nem csak azok a kurva drogok vannak, de ehelyett inkább csak kisétáltam és becsuktam magam mögött az ajtót. Régen már ezerszer próbáltam beszélni a fejével, de mindig csak üres ígéreteket kaptam, mára pedig már beláttam, hogy semmi értelme tépnem miatta a szám.

Lustán felsétáltam a negyedikre és erőtlenül dobtam le magam az ágyamra.

– Ez hosszú távon ki fog csinálni – motyogtam arccal a takaróba.

– Vagy valaki más – hallottam Pocky mosolygós hangját a közelből. – Mondjuk egy hosszú, fekete hajú, jó testű...

– Ugye mondtam már hogy fogd be a szád? – fel emelve a fejem mérgesen néztem rá.

Lemásztam az ágyról és miközben elpakoltam a rajz cuccaim Pocky végig próbált az agyamra menni, de amint végeztem bevonultam a fürdőszobába bevágva az orra előtt az ajtót. Nem mintha ez bármi akadályt jelentett volna számára, de legalább nem jött utánam.

Miközben levetkőztem meg engedtem a kádban a vizet, majd fogat mostam és végül egy elfojtott nyögéssel belemerültem a kád meleg vizébe. Jól esett egy kicsit lustálkodni és ki is használtam rendesen a lehetőséget. Egészen addig lustálkodtam és pancsoltam amíg ki nem hűlt a víz. Majd nehezen de kimásztam és megtörölköztem. Már épp nyúltam volna a ruháimért amikor eszembe jutott hogy semmi ruhát nem hoztam magammal. Emiatt is csak Pockyt hibáztattam, miközben le engedtem a vizet, majd a derekam köré tekertem a törölközőm és vissza mentem a szobába. Pocky már nem volt sehol, én pedig rögtön a szekrényhez mentem. Hagytam, hogy le essen a törölközöm miközben kerestem egy bokszert, amit rögtön fel is vettem, és már egy laza ujjatlan póló volt a kezemben amikor kinyílt az ajtó és Haru lépett be a szobába egy fél részeg lányt vezetve maga mellett.

Tehát én egy szál fekete bokszerben álltam a szoba másik végében, kezemben a felsőmmel, míg ő egy ribanccal a karjai közt a szoba túl oldalán.

– Na hát Csingiling – nézett rám azzal a gúnyos mosolyával. – Nem számítottam rá hogy itt leszel.

– Hát azt látom – néztem a csajra, majd vissza rá. – De tudod, én is itt lakom.

– Sajnos – komorodott el.

– Engem nem zavar – nézett végig rajtam a lány. – Nagyon édes. Csinálhatjuk hármasban is – kacsintott rám.

– Ezt most inkább passzolom, de azért kösz – húztam fel a pólóm.

Erre vissza tér Haru gúnyos mosolya.

– Akkor kénytelen leszel elhúzni egykét órára – dobta nekem a szoba kulcsot, én pedig gyorsan elkaptam, de erősen bennem volt a késztetés, hogy képen basszam vele.

– Nem megyek sehová – próbáltam a lehető leghatározottabban beszélni. – Ha meg akarsz dugni mindenféle jöttment libát akkor keress magadnak egy másik helyet, vagy bérelj ki egy hotel szobát.

– Nem megyek sehová! – most már nem gúnyos volt, hanem kibaszott mérges. – Ez az én szobám is, de főleg az enyém. Ha nem takarodsz el máshová, akkor itt is maradhatsz, felőlem végig is nézheted. Legalább látod, hogy milyen egy igazi férfi.

Azt hitte ezzel majd megfutamíthat, ő is makacs volt, de én még makacsabb.

– Jó, akkor maradok – fontam össze a kezeim maga előtt.

Látszott az arcán, hogy egy pillanatra meglepődött, de aztán a képembe vigyorogva magához húzta a csajt és durván megcsókolta, de persze a csajnak egy szava se volt, úgy simult és dörgölőzött Haruhoz mint egy igazi ribanc. Bennem pedig egyre erősödött a késztetés, hogy valamit Haruhoz vágjak, de egyelőre beértem annyival hogy a kulcsot az éjjeliszekrényre dobtam, nem valami finoman és nem is túl halkan, de nem is olyan látványosan hogy Haru még valamiért a képembe vigyorogjon.

Szívesen lerohantam volna Minoruhoz hogy ott aludhassak, de ezt a csatát nem veszíthettem el, így miközben Haru már az ágyához vitte a csajt én előszedtem az egyik könyvemet amit magammal hoztam és az ágyamon ülve próbáltam elmerülni a nagy gitáros, Slash önéletrajzi könyvében.

Próbáltam minden érzékemmel a könyvre figyelni, kizárni a zavaró hangokat és látványt. De nem volt valami könnyű amikor a csaj hangosan kezdett nyögni. Amikor már zavaróan hangos volt akkor nem bírtam ki hogy ne nézzek oda. Csak egy pillanatra emeltem el az arcom elöl a könyvem de ez pont elég volt arra hogy lássam Haru gúnyos mosolyát, miközben a csajt ujjazta végig azt figyelte mennyire bosszant a dolog.

– Ennyit tud egy igazi férfi? – szóltam oda neki én is azzal a rosszindulatú mosollyal a képemen, amivel ő is mindig rám néz.

De bárcsak inkább befogtam volna inkább a számat. Ezután Haru bekeményített és a lány ezt továbbra sem túl halkan élvezte, én viszont már kurvára nem bírtam olvasni akkora hangzavarban. Mérgemben levágtam a padlóra a könyvem és magamra húzva a takaróm, a párnámat is a fejemre húztam és próbáltam el aludni.

Egy ideig viszonylag jól működött a hangszigetelő módszerem, de aztán a lány már átment sikítozós rémálomba, én pedig csodáltam, hogy Haru bírja ezt épp dobhártyával.

Amikor már tíz percen keresztül folyt ez a sikoltozós borzalom, már kezdett kurvára elegem lenni, még türtőztettem egy ideig magam, de aztán már nem bírtam. Ledobtam a fejemről a párnát és lerántottam magamról a takarót.

– Jézusom, most ölöd azt a lányt vagy dugod?!

Erre Haru meglepetten megállt a csajban, mert igen, most kibaszottul benne járhatott, majd felnézve egy kicsit sem kedves pillantással jutalmazott.

– Mi az, talán még is beszállnál Csingiling?

– Még akkor se ha tetszene a csaj – fintorogtam.

– De persze engem inkább megdugnál mint őt, mi? – nézett a szemembe vigyorogva.

– Hát kurvára nem – vágtam rá.

– Persze, hazudj csak magadnak – tűnt fel Pocky sunyi képe.

– Szóval nem tetszem? – nevetséges szomorú arcot vágott.

– Fejezd be gyorsan, hadd aludjak – húztam magamra a takarom újra és közben próbáltam nem ránézni. – Tudod itt vannak olyanok is akiknek a jövőjük nem anyucitól és apucitól függ.

– Ne altassalak el Csingiling? – nevetett azzal a szokásos rosszindulattal a hangjában. – Mondjuk a farkammal?

– Dugd fel magadnak – mutattam fel a középső ujjam, oda sem nézve.

– Ugyan már, tudom, hogy te hova dugnád szívesen.

– Egy fűrész alá? – hátat fordítottam neki és elrendezve a fejem alatt a párnát becsukva a szemem ismét próbáltam el aludni.

Szerencsére Haru feladta és pár perc múlva végzett is a csajjal akit hamar kitett a szobából. Még hallottam, hogy elmegy fürdeni, de aztán már sikerült el aludnom.  

Tovább a 3. fejezetre >>>>