Reggel még Haru előtt sikerült felkelnem és ahogy ott feküdt egy bokszerben, szétterülve az ágyon mint egy jól lakott óvodás, kedvem lett volna belé rúgni vagy rá ugrani.

– Hülye fasz – dobtam rá egy kis párnát, majd bevonultam a fürdőszobába.

Még akkor sem ébredt fel amikor már mindennel elkészültem és át is öltöztem. Az ágya mellett állva azon gondolkodtam, hogy legyek-e olyan szemét hogy hagyom, hogy elkéssen. Küzdöttem egy ideig a lelkiismeretemmel meg Pockyval aki szüntelenül ugrált az ágyon. Végül arra jutottam, hogy bármekkora seggfej is legyen, nem süllyedhetek le az ő szintjére, bármennyire is csábító. Mármint a dolog......nem ő.

– Rajta Csipkerózsika, kelj fől – ráztam meg a vállát, de ő csak mormogott valamit és aludt tovább.

– El fogsz késni – bökdöstem az oldalát. – Haru! – kicsit megemeltem a hangom, de még erre se kelt fel.

– Na – bökdöstem meg még egyszer, most viszont a hátára fordult, de még mindig aludt.

– Haru – de pont ekkor támadt egy jobb ötletem. Meg fogtam az egyik kezét és próbáltam fel húzni, hátha arra felébred.

Nehezebb volt mint gondoltam, mert csak a karját sikerült megmozgatnom, viszont őt alig.

– Naaa, Haru – nyöszörögtem az erőlködéstől, de Haru egy gyors mozdulattal belém fojtotta a lélegzetet is.

Megragadta a kezem és csukott szemmel lerántott magához. Az egyik percben még fölötte voltam, most meg már ő volt fölöttem és meredten bámultunk egymás szemébe.

Ő eléggé meglepettnek látszott, nyilván nem rám számított, de én se arra számítottam, hogy behúz az ágyába és rám hempereg.

– Csingiling? – pislogott még mindig meglepetten. Lehet arra számított, hogy ez csak egy szar álom.

– Most...most kurvára mássz le rólam baszki....de gyorsan – halkan ejtettem ki a szavakat két lélegzet közt, mivel Haru alig hagyott helyet, hogy levegőt kapjak.

Haru pár pillanatig még lefagyva bámult, majd észhez tért és villám sebesen lemászott rólam is és az ágyról is.

– Te meg mi a faszt keresel az ágyamban?! – túrt a hajába mérgesen.

– Hát elhiheted, hogy nem önszántamból feküdtem alád mint a legtöbb ribancod – ültem fel gyorsan.

– Őket legalább szívesen látom az ágyamban, nem úgy mint téged!

Ekkor döbbentem csak igazán rá hogy hol is ülök éppen.

– Oh, Jézusom, ez egy fertő – ugrottam ki gyorsan az ágyból.

– Szeretnél te abban a fertőben fetrengeni – vigyorgott gonoszan.

– Akkor se ha te lennél az utolsó...

– Ugyan már – vágott a szavamba. – Akkor meg mit kerestél most az ágyamban? Szóval álmomban támadsz le?

– Dehogy te seggfej – vágtam rá, megbánva, hogy olyan kibaszott jó szívem van. – Fel akartalak ébreszteni, mert nem akartam, hogy elkéss. Te húztál be az ágyba.

– Hát persze – horkantott.

– Felőlem higgy amit akarsz – kikerültem és a táskámért mentem, hogy elmehessek végre.

– Na és jól aludtál az este Csingiling?

Úgy látszott mindenáron belém akar kötni valahogyan.

– Persze, a kedvencem a ribanc koncert volt – forgattam a szemem. – Jó altató – a vállamra vettem a táskám és már indultam is az ajtóhoz.

– Ha gondolod ma is segíthetek előbb el aludni egy ilyen altatóval.

– Passzolok, de értékelem a nagylelkűséged – azzal kinyitottam az ajtót és egy ajtó csapással belé fojtottam a szót.

Lesiettem a lépcsőn, mert ugye lefelé könnyebb, és meg sem álltam Minoru szobájáig. Tudtam, hogy ő is az a délig alvó típus.

Legalább 5 percig dörömböltem az ajtaján mire nyúzott képpel és kócos hajjal kinyitotta az ajtót.

– Jó reggelt – vigyorogtam a képébe, mire egy morgás volt a válasz. – Kész vagy?

– Úgy nézek ki? – dőlt az ajtófélfának csukott szemmel.

– Nem, de reménykedni attól még szabad.

– Aha – motyogta csukott szemmel.

– De még időben vagy szóval kapard össze magad és az ebédlőben találkozunk.

Ő csak bólogatott, majd egy nagyot ásítva elköszönt és vissza botorkált a szobájába.

– Ne aludj vissza! – kiáltottam még be neki, hátha nem dőlt még vissza az ágyába.

– Jó reggelt szöszi! – sétált felém Rai a folyosó másik végéből. – Mit rontod itt a levegőt kora reggel?

– Na ezt én is kérdezhetném – fordultam felé mosolyogva.

– Tudod – vont vállat elém lépve. – Reggel van, nekem meg óráim lesznek és tudod milyen vagyok. Szeretem tudatosan építeni a jövőm – beszéd közben előszedett a farmerjából egy doboz cigit és öngyújtót.

Mindezt olyan lazán próbálta előadni, mintha nem lenne semmi gond, pedig érződött rajta a belső feszültség.

– Jól vagy? – próbáltam nem túl rámenősen kérdezni.

Már a szájában volt egy szál cigi és épp meg akarta gyújtani, de a kérdésemre megállt a mozdulatban, majd gyorsan zsebre vágta az öngyújtót és másik kezével kivette a szájából a cigit.

– Kin elmondta mi?

– El de csak azért mert...

– Olyan mint egy pletykás vén kurva – csóvált a fejét a távolba nézve.

– Ne legyél rá mérges csak azért mert....

– Csak mert....

– Muszáj neked mindig a kurva szavamba vágnod? – dobbantottam a lábammal mérgesen.

Erre nevetve a fejemre tette a kezét és összeborzolta a hajam.

– Elszoktál a faszságaimtól te kis hülye?

– Nem, csak attól hogy a szavamba vágsz állandóan.

– Bocs – komorodott el mint aki megbánta, de igazából nem erről volt szó.

– Nem baj – legyintettem. – Nincs kedvetek délután elmenni valahová? – próbálkoztam. – Körbe vezetheted az idegen fiút a városban.

– Nem rossz.... – de a mobiljának csörgése félbe szakította. Úgy vette elő a mobilját mintha az élete múlna rajta, szinte láttam a reményt csillogni a szemében, és meghalni a reményt amikor a kijelzőre nézett, majd csalódottan vissza rakta a zsebébe a még mindig zenélő telefont. Vett egy mély lélegzetet és kifújta, majd hátat fordítva nekem vissza ballagott a folyosó végén lévő lépcsőhöz.

– Rai?! – kiáltottam utána.

– Majd beszélünk – intett a kezével, hátra se nézve, majd eltűnt a lépcső fordulóban.

Pár percig még ott álltam tanácstalanul, majd erőt vettem magamon és még egyszer utoljára bedörömböltem Minoru ajtaján.

– Siess! – kiáltottam be, majd elindultam a lépcső felé.

Az ebédlőben felpakoltam magam kajával és épp helyet kerestem, amikor kiszúrtam Kamint egy asztalnál ahogy két kezét feltartva hevesen kalimpálva próbálja magára vonni a figyelmem. Elindultam felé és ahogy közelebb értem észre vettem mellette Naot is.

– Sziasztok – ültem le velük szembe.

– Szia – köszöntött mosolyogva Nao.

– Neked volt puding? – csillant fel Kamin szeme amint a tálcámra nézett, majd egy gyanakvó pillantást vetett a konyhás néni felé. – Az a nyanya komolyan nem bír engem.

– Csodálkozol? – nyitotta ki a saját pudingját Nao. – A múlthéten beugrottál a pult mögé hogy szerezz egy rament magadnak, pedig aznap nem is az volt a menü.

– De hát ha egyszer azt kívántam meg – nyafogott Kamin.

– Majdnem nekilátott a konyhán főzőcskézni, ha a néni nem vágja ki a konyhából – mesélte nekem Nao vigyorogva. – Látnod kellett volna, a néni olyan volt mint egy pankrátor – most már nevetett.

– Ez nem vicces – nézett csúnyán Naora Kamin. – Még mindig ott az ujj lenyomata a seggemen.

Erre Nao csak még jobban nevetett és már én se bírtam sokáig.

– Ráadásul már nem is ad pudingot meg semmi finomat – biggyesztette le az alsó ajkát Kamin. – Pedig én mindig szépen nézek rá, még mosolygok is.

– Lehet.... pont ez a baj – böktem ki nevetve, Nao már sírt.

Kamin durcásan közelebb húzta magához a tálját és csak úgy tömte magát.

– Lehet, hogy bosszúként a kajádba is beleköp – törölgette a könnyes szemét Nao.

Kamin majdnem félre nyelt, majd a szájában maradt kaját ki köpködte a táljára.

– Huhu nézd milyen morcosan néz most a néni – bökte meg a könyökével Nao Kamin karját. – Szerintem morcos lesz ha nem eszed meg.

– Én meg nem eszem ezek után – fintorgott Kamin.

– Edd meg vagy rosszabbat kapsz – vigyorgott Nao.

Kamin fintorogva de magába tömte a kaját, mi pedig tovább viccelődtünk, de közben ettünk is.

Miután végeztünk, elkísértek a teremhez ahol volt az első órám, mert a suliban még nem ismertem a járást. Majd megegyeztünk, hogy ebédnél találkozunk, aztán mentek is a saját órájukra.

                                                         *

Az egész napom, illetve a délelőttöm elég unalmasan telt, csak járkáltam óráról órára és én voltam a fura srác aki későn kezdte a sulit. Egy ismerős arc se volt az osztályomban, még Minoru is más osztályba járt, ő is zenélt. Szívesen meglógtam volna, de akkor meg én lettem volna a lógós fura srác aki meg se próbál beilleszkedni. Szóval így is úgy is szar volt.

Amikor eljött az ebéd idő lementem az ebédlőbe és míg magamhoz vettem mindenféle kaját pont kiszúrtam a tömegben a srácokat. Naoék asztalát és Raiékat is, de Minorut egyik asztalnál sem láttam, mondjuk meglepett volna ha ismeretlenül oda ül Naoékhoz, de igazából Minorut sehol nem láttam.

– Shou! – lóbálta a kezét Kamin, miközben a nevemet kiabálta. De erre nem csak én figyeltem oda hanem Rai és Kin is észre vett és hiába volt most Rainak szar kedve attól még vigyorogva nézett rám.

Oda mentem Raiék asztalához és amint letettem a tálcám az asztalra, intettem Kaminnak.

– Gyertek!

– Szóval ide hívod a bolond kis csapatod? – mosolygott Rai. – Miattad nekem kell vigyázni a kicsikre?

– Mintha te bármivel is érettebb lennél – forgattam a szemem, de közben örültem, hogy valamivel elterelhetem a figyelmét a rossz dolgokról.

– Sziasztok Kamin vagyok ő meg Nao – pattant le mellém Kamin, mellé pedig Nao de sokkal szerényebben.

– Bocs miatta, de nem minden épp neki odafent – bökött Kamin felé Nao.

– Van ennél rosszabb is – mosolygott Kin.

Gyorsan bemutattam a srácokat egymásnak, majd míg én elkezdtem enni ők egész jól elbeszélgettek.

– Amúgy téged már sokszor láttalak – bökött Rai felé a kanalával Kamin. – Te modell vagy nem?

– Isten ments – húzta a száját Rai. – Tudom, hogy jól nézek ki, de én inkább az a zenész típus vagyok.

– Baszki! – csapott az asztalra Nao, én meg már azt hittem besértődött Rai szavai miatt. – Tényleg! Te vagy az Aru yoru gitárosa. Tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy. Rohadt jó zenéitek vannak, nem nagyon értek a zenéhez, de azok a gitár szólok amiket csinálsz rohadt jók.

Persze Rai rögtön kihúzta magát, szerette ha dicsérik, mint ahogy mások is, de ő sokkal jobban.

– Nahát, ez a tehetségtelenek és a szerencsétlenek asztala? – hallottam meg a hátam mögül egy ismerős hangot. – Szívesen le ülnék haverkodni, de sajnos én nem ebben a csapatban játszom – állt az asztal végéhez Haru gúnyosan mosolyogva. De most nem engem hergelt, inkább Rait szuggerálta, ami meglepett, nem gondoltam, hogy ismerik egymást.

– Még szerencse, hogy nem – viszonozta a gúnyos mosolyt Rai. – A visító szar hangú, sértő módon zenésznek nevezett selejtek asztala arra van ahonnan jöttél.

Haru csak ekkor vett észre, de bár ne tette volna.

– Szóval hozzád tartozik a kis görcs? – vigyorgott a képembe, de közben Raihoz intézte a szavait. – Miért nem vagyok meglepődve?

– Nincs jobb dolgod mint itt rontani a levegőt? – próbáltam valamennyivel diplomatikusabban megoldani a helyzetet.

– Ismered? – nézett rám Rai.

– Szobatársam – húztam a szám.

– Bármit is követtél el a múltban szöszi, az már biztos hogy most ezzel vernek az égiek – bökött vigyorogva Harura.

– Hallottam, hogy milyen cica harcot játszottál le múltkor az ebédlőben Maroval – beszélt Raihoz Haru. – Elég szépen elintézted.

– Megérdemelte – komorodott el Rai, a szemeiből pedig tisztán kivehető volt a fenyegetés.

– Persze – bólintott meglepő módon egyetértve Haru. – Senki sem úszhatja meg büntetlenül ha megdugják a ribancát, ugye Rai?

Rai néma maradt és nem nézett Harura, de így is láttam ahogy megfeszül az állkapcsa és ökölbe szorulnak a kezei. Haru a tűzzel játszott és ezt ő is tudhatta.

– Nem mintha Seiko nem saját akaratából tette volna magát Maro alá...

Harut Rai keze szakította félbe amint a torkánál megragadva közelebb húzta magához és fenyegetően az arcába suttogott.

– Még egy kibaszott szó és leszedem a kurva fejed – vicsorgott Rai.

– Rajta, tedd csak meg – biztatta akadozó hangon Haru.

Legszívesebben fejbe vágtam volna a hülyesége miatt. Így is szar helyzetben van de még egyszer fejjel akar menni a falnak.

– Rai, hagyd abba – állt fel Kin is és megragadta Rai karját. – Nem éri meg.

Rai egy ideig még szorongatta Harut majd ellökve el engedte, mire Haru lihegve tett két lépést hátra, de a szemét Rain tartotta.

– Egy kurva szót se akarok hallani tőled többet erről, a kölyköt meg hagyd békén vagy megkereslek és ha kell egy kicsit átrendezem az arcod – fenyegette Rai. – És ne hidd, hogy nem teszem meg, Maro rá a bizonyíték.

Úgy látszott Haru mondani akart valamit, de aztán szerencsére egy ellenséges pillantás után elhúzta a csíkot.

Rai és Kin vissza ültek a helyükre és úgy folytatták az evést mintha mi sem történt volna.

– Hát ez.... kibaszottul király volt – vigyorgott Kamin. – Nem bokszolsz mellékesben Rai? Csak mert nagyon királyul nézne ki.

– Nem – rázta a fejét egy halvány mosollyal.

Ebéd után még volt három órám, de utólag megtudtam, hogy az utolsó egy Raival közös órám, művészet történelem. Ami eléggé meglepő volt, főleg hogy Rai be is jött órára, ráadásul cucca is volt.

– Amúgy mit keresel egy ilyen órán? – suttogtam neki, hogy a tanár ne hallja meg.

– Itt tudok aludni – vont vállat.

– Akkor minek a cucc? – böktem a füzetére, amibe még most is írt. – És miért írsz?

– Mert.... – egy pillanatra megállt, majd folytatta tovább a jegyzetelést. – Egy barátomnak szüksége lesz a jegyzetekre ha visszajön....a kirándulásából.

Ezután jobbnak láttam nem faggatni, úgy éreztem ez is egy Seikohoz fűződő dolog lehet.

Óra után mindketten szabadok voltunk, így vissza sétáltunk a koleszhoz.

– Ha akarsz, ma elugorhatunk valahová – szólalt meg Rai felfelé haladva a lépcsőn, miközben a mobilját nyomkodta, úgy látszott épp SMS-t írt valakinek.

– Persze – vágtam rá lelkesen. – De csak akkor ha nem a totális lerészegedés a cél vagy ribancok felszedése.

Erre egy gúnyos nevetés volt a válasz.

– A piálást nem ígérem, de a ribancokról már lemondtam egy életre.

– Egy lépés a jó élet felé – mosolyogtam.

– És kettőt hátra a pokolba – motyogta az orra alatt, de így is hallottam.

Mielőtt még felmentem volna a negyedikre megbeszéltük Raival hogy kicsit később lejövök a szobájukhoz és onnan indulunk.

Felérve a negyedikre rohadtul reménykedtem benne hogy Haru nem lesz a szobában és most tényleg szerencsém volt. Lepakoltam a cuccom és mivel még volt időm bőven, így elkészítettem a házi feladatnak megadott rajzot és a tegnapi fámat is befejeztem. Mire kész lettem pont időben voltam, így gyorsan át öltöztem egy fekete farmert vettem fel, hozzá az egyik jó szöveggel ellátott pólómat, csak mert imádom az embereket pofán vágó igazságokat vagy a csak bunkó szövegeket. A pólón ez állt: A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

Felvettem hozzá a farmer mellényem amihez hozzá volt varrva egy fekete pulcsi, majd a bakancsom jött, aztán elraktam olyan apróságokat mint pénztárca, íratok. Közben pedig írtam egy SMS-t Minorunak hogy ha szeretne most még csatlakozhat hozzánk, de gyorsan passzolta a dolgot.

Bezárva magam után az ajtót elindultam lefelé a második emeletre, Raiék szobáját pedig könnyen megtaláltam.

– Szia – nyitott ajtót Kin egy halvány mosollyal az arcán, ami nem jelenthetett túl sok jót.

– Szia- viszonoztam mosolyát. – Vissza jöjjek később, vagy...

– Dehogy – kitárva előttem az ajtót már is beterelt a szobába – Gyere.

Belépve rögtön megláttam Rai gondterhelt arcát miközben az ágy szélén ülve a mobilját a füléhez szorította.

– Nem veszi fel – fájdalmas arckifejezéssel vette el a telefont a fülétől. – Már megint... – csuklott el a hangja.

– Akkor hagyd egy kicsit – csukta be az ajtót Kin, halkan. – Kell neki egy kis idő, kell hogy egy kicsit... – de Kint félbe szakította Rai mobiljának a falhoz csapódása.

– Még is mennyi idő kell?! – állt fel Rai. – Mennyi időt adjak neki miközben engem szét szed a kibaszott aggodalom?!

– Nyugi, ez csak... – próbálta nyugtatni Kin.

– Ne nyugtatgass bazd meg! – túrt a hajába mérgesen. – Úgy teszel minden kurva nap mintha érthetnéd ezt a szart, mintha együtt tudnál érezni velem! De ez nem így van! Te nem érted – megragadta az éjjeli szekrényen lévő poharat és a szembelévő falnak csapta. – Te nem érzed ezt a kibaszott fájdalmat amit én! Mert igen is, ez kurvára fáj!

– Rai – suttogtam.

– Elegem van ebből a sok „nyugodj meg”,”úgy is vissza jön”, „ ő is szeret téged” pofázásból! Én ebbe beledöglöm – felkapta az éjjeli lámpát és teljes erőből a szoba sarkába vágta. – Azt mondod....mindig azt mondod, hogy vissza jön! De mikor? – jött közelebb Kinhez elkínzott arccal, kapkodva a levegőt. – Mikor jön vissza? Mikor kapok választ az SMS-ekre? Mikor hív végre vissza? – a végére teljesen lehalkult a hangja és egyre közelebb jött Kinhez.

– Rai, ez...

– Mikor?! – teljes erejével úgy belevágott Kin mellett az ajtóba, hogy az ökle behorpasztotta.

Kín rezzenéstelenül állt Rai előtt, mintha nem is félne tőle, vagy mintha bele sem gondolt volna igazán hogy azt az ütést ő is kaphatta volna.

Percekig álltunk néma csendben, végül Rai, mintha csak észhez tért volna, visszahúzta a kezét.

– Sajnálom – motyogta lehajtott fejjel, majd felnézett Kin arcába és arcát két kezébe temette. – Kibaszottul... nagyon sajnálom.

– Tudom – fogta meg Rai vállát Kin és az arcán látszott hogy komolyan is gondolja.

– Te nem ezt érdemled – csóválta a fejét továbbra is eltakarva az arcát.

Szar volt őt így látni, ennyire összetörve.

– Jó, Rai, nincs semmi baj.

– Próbálj meg arra gondolni, arra összpontosítani, hogy mit teszel ha visszajön – léptem hozzá. – Mert ha visszajön a törés zúzással nem érsz el semmit és azzal sem ha beleőrülsz ebbe az egészbe, ezzel nem szerzed vissza – tettem én is a vállára a kezem.

Rai le engedte a kezeit az arcáról és vörös szemekkel rám nézett.

– Bassza meg, hol van az a régi Rai aki soha nem adta fel? – néztem a szemébe mérgesen. – Hol van az a Rai aki semmitől nem futamodott meg, nem adta fel és nem fogadott el soha nemleges választ?

– Itt – mondta halkan.

– Hát én rohadtul nem úgy látom – csóváltam a fejem. – Ha vissza akarod kapni akkor nem kell mindent tönkre tenned magad körül, nem kell megváltoznod, csak legyél az aki eddig is voltál. Az a srác akit Seiko nem rázhat csak úgy le.

– Igazad van – mintha csak a remény szikrája újra kigyulladt volna a szemeiben, elszántan nézett vissza rám. – Nem fogom csak úgy feladni.

– Ez az! – csapot a hátára vigyorogva Kin.

– Ha térden állva kell könyörögnöm, azt is megteszem, de tőlem ugyan nem szabadul meg – vigyorgott most már Rai is.

– Akkor mehetünk meg ünnepelni Rai visszatérését – ropogtattam az ujjaimat.

– Ha nem bánjátok most szívesen lerészegednék – lépett el Rai elől Kin hogy magához vegyen pár cuccot.

– Csatlakozom – rázta meg a kézfejét Rai, amivel nemrég még az ajtót zúzta be.

– Azt nem kell lejegelni? – mutattam a kezére.

– Le van szarva – legyintett, majd karját kinyújtva, a nyakamat átkarolva magához húzott. – Jó hogy itt vagy kölyök – majd vigyorogva össze borzolta a hajam.

– Bármikor szívesen, főleg ha le kell hogy basszalak – nevettem a végén, mire a szemeit forgatva elengedett és ő is ment készülődni.

Tíz perc múlva készen lesétáltunk a kolesz parkolójába ahol Rai kocsija állt.

– Látod törpe? – nyitotta ki az ajtót. – Ez az amit soha nem fogsz vezetni.

– Mindenkivel előre közlöd ezt vagy csak velem vagy ekkora fasz? – ültembe mögé a kocsiba.

– Mindenkivel – ült be mellé Kin.

– Pedig már kezdtem reménykedni, hogy különleges barát vagyok – mosolyogtam gúnyosan.

– Más haverok előtt ilyet nem mondok – vetett egy gyors pillantást Kinre. – Megszakadna a szíve.

– Akkor már rég eltemethettél volna – vágta rá Kin.

Az út hasonló szellemes társalgással telt, mg Rai le nem parkolt egy raktárépülethez hasonló szórakozóhely elé.

– Mi ez a hely? – hajoltam előre, hogy jobban lássam. – Itt passzolod el a belső szerveinket Rai.

– Csak az új srácokét – kacsintott rám, majd le állítva a kocsit kiszállt.

– Biztató – szálltam ki én is.

Bentről hangos zene szűrődött ki, de nem az a tipikus bulizós gép zene, hanem inkább mintha egy koncert lenne.

– Ki játszik ma? – nézett kérdőn Rai Kinre.

– Lövésem sincs – vont vállat Kin.

Beléptünk a cigifüstös, emberekkel teli nagy épületbe, aminek a végén egy színpad állt, előtte egy rakás ember a többiek pedig piával a kezükben lézengtek.

– Ez legális? – kiabáltam túl a zenét.

– A legtöbb dolog ami jó az sosem legális – vigyorgott Rai.

Kin egy szabad magas asztalhoz vezetett minket ahol egy ülő hely sem volt, de az asztal olyan magas volt hogy kényelmesen rá könyökölhettél. Míg Rai elment piáért addig Kin elmesélte, hogy az Aru yoru-val elég sokszor szoktak itt koncertezni.

– Ugye tudod, hogy te vezetsz? – néztem Raira amint visszatért egy rakás piával.

– Már meg van oldva – nézett a hátam mögé mintha látna valakit.

– Rai! – kiáltotta el magát egy lány a közelben és már is Rai nyakában lógott egy fekete hajú lány. – Már azt hittem soha nem látlak már itt – engedte el.

Eléggé merészen öltözött, de ha nem lett volna rajta ruha, a lány önmagában merész volt.

– Tudod, hogy mi a dolgod – adta oda neki a kocsi kulcsát Rai, amit a lány rögtön el is dugott a melltartójába.

– Számíthatsz rám – kacsintott rá. – Na és ez az édes kis szőkeség kié? – nézett rám.

– Hideki Shou vagyok – mutatkoztam be.

– Én Akera Kurva, de a barátoknak csak simán Kurva, viszont neked lehetek más is ha akarod – harapott az alsó ajkába.

– Bocs, de meleg vagyok – mosolyogtam bocsánatkérőn.

– Ne már – komolyan csalódottnak látszott. – Miért csináljátok ezt velem srácok?

– Ez van Kurva – vigyorgott Rai. – De még nem hallt meg a remény, az este további részében itt van neked Kin -mutatott Kinre Rai.

– Oh, észre sem vettelek Kin – nézett rá meglepetten Kurva. – Szia – integetett aranyosan.

– Kösz – intett vissza Kin, majd meghúzta a sörét.

– Jaj, ne legyél szomorú – Kurva gyorsan megkerülte az asztalt és már is Kinre csimpaszkodott. – Vagy felvidítsalak?

– Igen – vágta rá gyorsan Kin.

– Jó, akkor táncoljunk – megfogta Kin kezét és magával húzta.

– Én nem erre gondoltam – húzta a száját csalódottan, de már el is tűntek a tömegben.

– Mindig ilyen?

– Kurva? Mindig – mosolygott Rai. – Amúgy egy szeretni való lány, csak épp néha szeret átlépni bizonyos határokat.

Ekkor az előző bandát leváltotta egy másik akik hangosabb, zúzósabb zenét játszottak. Már épp megkérdeztem volna Raitól hogy nem ismeri-e a bandát, mivel innen csak a fények látszottak a színpadból a sok ember miatt, amikor valaki elkapta a kezem és húzni kezdett magával a tömegbe.

– Gyere Shou – nézett rám hátra fordulva Kuva, miközben tovább húzott a színpad felé.

Egészen a színpad elejéig tolongott az emberek közt, elszántan törtetve előre. A zene még hangosabb lett és szinte magamban éreztem a dübörgését.

– Hová... – még mielőtt befejezhettem volna meg állt és szembe fordult velem.

Olyan közel volt és még közelebb volt hogy már azt hittem megcsókol, de szerencsére nem tette, csak mosolyogva felmutatott a színpadra.

– Szereted a rockot?

– Persze – vágtam rá, túlkiabálva a zenét.

– És a szexi srácokat? – kacsintott rám majd továbbra is a színpadra mutatott. – Ez a srác olyan mint Rai. Lehetetlen csak úgy megkapni. Pedig már annyit puhítottam mindkettőt. De szerintem te meg tudnád törni, csak nézd meg, annyira édesek lennétek együtt.

Mosolyogva a próbálkozásán felnéztem a színpadon játszó bandára és majd le esett az állam amikor megláttam mikrofonnal a kezében Harut énekelni.

Egy fekete nadrág volt rajta meg egy fekete trikó ami lazán lógott rajta, így mindenki láthatta izmos vállait és karjait, de én tudtam hogy ennél jobb is van a felső alatt.. Amikor azonban ő elhallgatott és egy gitár szóló jött Haru pont a tömegbe nézett és bassza meg hogy pont engem talált meg.

Először úgy tűnt ő is meglepődött, de aztán vigyorogva felmutatta nekem a középső ujját, amit én persze azonnal viszonoztam.

– Remélem leszakad ez a szar alattad te.... – morogtam az orrom alatt, de Kurva gyorsan két kezébe fogta az arcom és nagy megdöbbenésemre magához húzott és megcsókolt.

Először csak meredten néztem lecsukódott szemhéjait, majd amikor a hátsómba csípett rájöttem, hogy valami terve van és ehhez az is hozzá kapcsolódik, hogy viszonozzak egy csókot. Pár pillanatig még haboztam, de aztán az jutott eszembe, hogy lehet csak Harut akarja heccelni velem, hátha azzal megtöri a srácot, így nem szívesen de bele mentem a játékba.

Kurva közben a hajamba túrt és elmélyítette a csókot, közben én is rájátszottam. A derekánál fogva közelebb húztam magamhoz, de rögtön elkapta a kezem és a fenekére csúsztatta, ami kicsit meglepett.

Ez eltelt még pár percig, majd nagy nehezen el engedett és a levegőt kapkodva felnézett a színpadra.

– Milyen aranyos még ilyen morcosan is – nevetett.

Követtem a pillantását és rögtön megláttam Haru mérges arcát, de fogalmam se volt hogy most melyikőnkre dühös, de amilyen zavarodott arcot vágott utána úgy tűnt, hogy ő sem tudja igazán.

– Gyere, igyunk valamit – fogta meg a kezem Kurva és már megint húzott maga után.

Amint kijutottunk a tömegből megfogtam a kezét és megpördítve szembe fordítottam magammal.

– Ez meg mi volt?

– Semmi – vont vállat. – Csak kíváncsi voltam valamire – aztán már húzott is tovább, egészen Raiék asztalához, ahová már Kin is visszatért.

– Mit csináltál vele? – kérdezte Rai Kurvát. – Olyan mint akit épp az előbb rontottak meg.

– Lehet, hogy meg is rontottam – kuncogott Kurva.

– Bezzeg engem nem ront meg – motyogta Kin félre fordulva, mire Rai nevetve letette a poharát.

– Keress egy jó lányt akit Renjiro nem mász meg minden héten – vigyorgott Rai.

– Na – fonta keresztbe a karjait maga előtt Kurva, mintha megsértődött volna.

– Bocs, de nem mondhatod, hogy nincs igazam – tette fel a kezeit védekezésként Rai.

– Szerencséd, hogy ilyen rohadtul dögös vagy, különben megsértődnék – mosolygott csábosan Raira.

Ezután Kurva többet nem mászott rám, aminek örültem, a srácokkal pedig tovább iszogattunk, közben meg reménykedtem benne hogy Harunak nincs akkora pofája, hogy megkeressen és az agyamra menjen.

Már éreztem a pia hatását amikor a srácokkal kerestünk egy üres bokszot és ott folytattuk tovább az ivást, de persze én már sokkal visszafogottabban.

Közben Rai meg Kin vicces történeteket meséltek régebbi bulizásokról, meg egy rosszul járt srácról aki kapott egy kicsit sem fiús tetkót, azt hiszem valami T betűs neve volt. Meg egy rakás más sztorit hallottam tőlük, közben Kurva hol eltűnt hol pedig vissza jött.

Már kicsit forgott velem a világ amikor megérkezett az asztalunkhoz egy ismerős pofa, eltartott egy ideig mire felismertem, hogy Haru az.

– Szia – állt fel Kurva és rögtön átkarolva a nyakát hozzá dörgölőzött, de Haru kicsit eltolta magától hogy végig nézzen rajtuk.

– Neked kellene ezeket haza vinni nem? – kérdezte végül Haru, mire egy bólintás volt a válasz. – És haza bírsz cipelni három részeg idiótát?

– Megoldom – vont vállat Kurva.

– Képzelem – vigyorgott Haru.

– Mit akarsz? – Rai próbált fel állni, de már ő sem tudott egyenesben maradni.

– Ha nem gond, azt ott haza viszem – mutatott rám. – Nem hiányzik, hogy még többet igyon és össze hányja a szobámat.

– Az...az én szobám is – vágtam rá akadozó beszéddel. – És nem megyek haza, majd akkor....ha én akarok.

– Nem kérdeztem Csingiling – megfogta a kezem és felrántva a vállára dobott mint egy krumplis zsákot. – Majd találkozunk holnap – beszélt a srácokhoz. – Már ha képesek lesztek felkelni.

Hallottam, hogy a srácok tiltakoznak, hogy balhéznának Haruval, de ők megállni sem tudtak rendesen, nem hogy Haru után menjenek aki láthatóan teljesen józan volt.

– Egy kibaszott seggfej vagy – motyogtam a földet nézve, míg Haru tovább cipelt.

– Szívesen az ingyen fuvart.

– Nem megyek haza....nem.

– Pedig de.

– Nem hallgatok....nem fogom...a nyögéseket meg a többit... – hadováltam részegen, amin Haru jót nevetett.

– Ha csak nem szedek fel veled a vállamon valakit akkor nem fogsz hallgatni semmi nyögést és a többit.

– Tegyél le...én tudok....járni tudok.

– Nagyszerű, ügyes vagy, de inkább viszlek.

Megállt és pár perc múlva már be is tette egy kocsi anyós ülésére.

– Kurvára remélem, hogy nem hányod össze a kocsim – szált be mellém morogva.

Beindította a kocsiját és a lehető legkíméletesebben vezetett, hogy ne rázza össze a gyomrom, majd amint haza értünk újra a vállára vett és tovább cipelt.

– Tegyél le az elsőn – erősködtem amikor a lépcsőn haladt felfelé.

– Minek?

– Ott van....Minoru ott...majd alszom nála.

– Az meg ki? – még csak meg sem állt.

– Barátom.

– Biztos cuki kis pár lehettek – gúnyolódott.

– Lehányjalak?

– Nem szóltam.

– Tegyél...le már.

– Majd leteszlek fent.

Amint felértünk letett az ajtó előtt, hogy előszedje a kulcsát és kinyissa az ajtót, de közben a derekamnál fogva maga mellett tartott. Ahogy kinyílt az ajtó beterelt a szobába és továbbra is maga mellett tartva, hogy el ne dőljek, bezárta az ajtót majd az ágyamig eltámogatott. Megkönnyebbülve engedtem el magam az ágyam előtt és már dőltem is el, sajnos magammal rántva Harut.

– Te aztán szeretsz egy ágyban lenni velem – mászott ki morgolódva.

– Nem szeretek....egy szobába...se – motyogtam arccal a takaróba, majd Haru megfordított és elkezdte kifűzni a bakancsom.

Miután lekerült a bakancsom, meg a mellényem a pulcsival, Haru a nadrágom elejéhez nyúlt.

– Ne.

– Nyugi, csak lehúzom rólad, mert be fogsz sülni ha így maradsz.

– Csak azért...mert meleg vagyok? – próbáltam felháborodottnak látszani.

– Azért mert itt van meleg – vigyorgott Haru. – De ha gondolod így is felfoghatod a dolgot, nekem aztán mindegy.

Ki gombolta a nadrágom és a cipzáram is lehúzta, majd megfogva a nadrág szélét lehúzta a nadrágom is.

– Mi van Kurvával? – bukott ki belőlem a kérdés, ami láthatóan meglepte.

– Mi lenne? – állt fel.

– Nem fekszel....vele le? – szerencsétlenkedtem a takarómmal, hogy magamra húzzam.

– Nem.

– Miért?

– Minek érdekel? – vonta össze a szemöldökét. – Meg amúgy sincs semmiközöd hozzá – úgy látszott sikerült felhúznom.

– Ne hisztizz – tartottam fel a kezem. – Én leszarom, csak kérdeztem...

– Inkább aludj – hátat fordított és bemasírozott a fürdőszobába.

Pár percig ott feküdtem a csöndes szobában, majd ahogy kezdett elnyomni az álom befordultam a fal felé és reménykedtem, hogy reggel nem fog fájni a fejem.  

Tovább a 4. fejezetre >>>>