04. Fejezet
2015.06.14. 10:52
Reggel nyújtózkodva és ásítozva keltem fel, úgy éreztem a fejemben tomboló zsibbadó érzés soha nem tűnik el, de amikor megláttam, hogy már 3 órámat lekéstem hirtelen egy csapásra minden zsibbadás és fájdalom tovaszállt én pedig kapkodva próbáltam össze szedni magam.
Amint kiugrottam az ágyból rögtön Haru ágyára néztem ami bevetve hevert üresen, én pedig fejben már ezerszer lejátszottam hogy hogy fogom kinyírni.
– Az a rohadék – motyogtam miközben pakolásztam és öltöztem. – Aljas kibaszott szemét.
– Rajta, nézz csak ki még őrültebben – vigyorgott Pocky lustán az ágyamon heverészve. – Ezzel a kócos hajjal már így is olyan vagy, hát még ha magadban is beszélsz.
– Bezzeg én felkeltettem amikor majdnem elkésett, de ő egy igazi faszfej, egy hosszú hajú mumus, egy kurva....
– Neked is jó reggelt – jött ki a fürdőszobából egy szál bokszerben Haru.
Döbbenetemben lefagytam és csak őt néztem félig bele bújva a nadrágomba, miközben rajtam se volt semmi felső.
– Te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem amikor végre magamhoz tértem.
– Itt lakom – vont vállat.
- Tudod hogy hogy értem.
– Nem, nem tudom, de le is szarom – lépett a szekrényéhez és kiszedett pár ruhát magának.
– Szóval te is elaludtál? – húztam fel a nadrágom, majd bele bújtam a pólómba is.
– Nem, csak lusta vagyok – húzta fel ő is a nadrágját, majd hozzá felvett egy hosszú ujjú fekete felsőt, ami rásimult az izmaira.
– Tetszik mi? – halottam Pocky gúnyos hangját, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
– Lusta?
– Ja, már 2 órája fent vagyok.
– Te kibaszott Isten csapása! – akadtam ki most már végleg.
– Mi van? – nézett rám értetlenül.
– Eszedbe sem jutott hogy talán engem felkelts, mert én talán szeretnék beérni időben az óráimra?!
– Tegyél fel hangtompítót Csingiling mert utálom a ribancok sikítozását, de a tiéd ezerszer rosszabb.
– Én kinyírlak! – ropogtattam az ujjaim. – Kibaszottul elegem van belőled.
– Persze akkor jó voltam amikor haza hoztalak részegen a buliból! – most már ő is mérges volt.
– Nem kért meg rá senki!
– Soha nem jutottál volna haza!
– Megoldottam volna a te segítséged nélkül is!
– Ha eleged van belőlem, akkor húzz a faszba – mutatott az ajtóra. – Én aztán biztos nem tartalak vissza. Ha kell még a csomagolásban is segítek.
– Kurva jó! – tártam szét a karjaim. – Köszönöm! Megyek is elintézni!
– Menj is bazd meg! – nyitotta ki előttem az ajtót.
– Megyek is! – azzal a vállamra dobtam a táskám és már el is húztam.
A lépcsőn lefelé rohanva hallottam az ajtó csapódását, de nem érdekelt csak rohantam lefelé.
– Shou! – kiáltotta az egyik lépcső fordulónál egy ismerős hang.
– Hova sietsz? – jött utánam Kamin.
– Az igazgatóiba.
– Miért? – kíváncsiskodott.
– Elintézem, hogy legyen egy normális szobatársam. De te mit csinálsz itt? – álltam meg és ránéztem. – Nem órán kellene lenned?
– Kellene – mosolygott sunyin.
– Szóval lógsz – folytattam az utam.
– Úgy is mondhatjuk, de én inkább úgy nevezném, hogy inspirációt gyűjtök egy házi dolgozathoz – emelte meg a nyakában logó fényképezőgépet.
– Inkább csak simán lógsz.
– Tudod Shou, az a baj, hogy te néha túl szögletesen látod a világot – próbált komoly képet vágni. – Míg te az akadályokat és a szabályokat látod, én a lehetőséget és a szabadságot.
– Ezt adod majd be akkor is ha a sok lógás miatt az igazgató el akar majd veled beszélgetni? – vontam fel a szemöldököm gyanakodva.
– Igen, pont ezt – vigyorgott. – Ugye elég hatásos?
– Én meg már azt hittem komolyan beszélsz – forgattam a szemeim mosolyogva.
– Hát egy egészen picit komolyan is gondoltam – hunyorgott elgondolkodva. – De csak egy picit.
– Egyébként nem rossz, de ez kevés lesz.
– Tudom – legyintett. – Majd hozzá dobok még valami érzelmes dumát ami meghathatja.
– Majd szorítok – már leértünk a földszintre és épp kinyitottam az ajtót. – Amúgy tudod, hogy hol van az igazgatói?
– Még szép – vigyorgott zavarában. – Egy párszor már jártam ott.
– Valahogy sejtettem.
Kamin átkísért a suli épületébe és felkísért az igazgatóiba, de aztán gyorsan lelépett.
Bent az igazgatónő kedvesen fogadott, de amikor felvetettem a problémámat, akkor elzavart egy másik hozzá hasonló nőhöz. Pár teremmel arrébb egy szigorú arcú, már őszülő nénike fogadott, aki állítólag a kolesz dolgaival törődik.
Amint köszöntem rögtön elmagyaráztam neki is a problémámat, majd a lényegre tértem.
– Van egy barátom aki az első emeleten lakik és nincs szobatársa. Arra gondoltam, hogy talán hozzá költözhetnék és így megoldódhatna ez a probléma.
– Ki a barátja? – vett elő egy hatalmas bosziét ami látszólag tömve volt. – Csak mert tudtommal már nincs több szabad szoba.
– Kasaya Minoru.
Egy ideig keresgélt a papírok közt, de amint megtalálta amit keresett mérgesen rám nézett.
– Kasaya Minorunak már van szobatársa.
– Azt erősen kétlem, mivel rajta kívül nem lakik ott senki – kezdtem én is morcos lenni.
– Pedig de – nézett vissza a lapjára. – Toru Akio.
– Akkor hogy lehet, hogy nincs a szobájában? – tártam szét a karom mérgesen.
– Úgy hogy valószínűleg ő is épp annyira semmibe veszi az iskolai kötelezettségeit mint maga! – emelte fel a hangját. – Tudtommal maga is csak később méltóztatott bejönni az iskolába, ráadásul most is órán kellene lennie!
– Esetleg akkor nem kaphatok egy másik szobát, vagy egy szűk kis lakot, akármit? – még nem adtam fel a reményt, hiába szórt szikrákat a nyanya.
– Tűnjön a szemem elől! – mutatott az ajtóra. – Másnak sincs több helyem, nem hogy egy neveletlen, hálátlan, nagyszájú kölyöknek! Ahelyett hogy feleslegesen a száját jártatja inkább örüljön a szerencséjének, hogy ide járhat és takarodjon az órájára!
Már nyitottam a szám, hogy viszonozzam kedves szavait, de aztán meggondoltam magam. Nem éri meg kirúgatnom magam egy klimaxos nyanya miatt. Így sarkon fordultam és elhagytam a sárkány odúját.
– Ez biztos gyerekeket eszik habbal és cseresznyével – nevetett mellettem sétálva Pocky.
Megnéztem, hogy mi a következő órám és pár perc késéssel de beértem.
*
Siettem az ebédlőbe, mert a reggelit is kihagytam és már rohadtul éhes voltam. Nem törődve semmivel felpakoltam a tálcámra minden finomságot és leültem egy üres asztalhoz, mivel egy ismerős arcot sem láttam.
Alig láttam hozzá az evéshez amikor leült elém Haru, én pedig meglepetten félre nyeltem és a rám törő köhögő roham miatt meg sem tudtam szólalni.
– Na elintézted? – nézett rám a fekete napszemüvege mögül.
– Ne...nem – próbáltam kinyögni két köhögés között.
– Igyál már te szerencsétlen – lökte nekem oda az üdítőjét.
Gyorsan ittam pár kortyot amitől szerencsére abba maradt a köhögés, de a torkom még mindig kapart.
– Nem sikerült meggyőzni a nyanyát? – húzta a száját. – Pedig azt hittem neked sikerülni fog, mivel olyan jófiú fejed van.
– Szóval te is voltál már nála?
– Oda mentem legelőször – vette vissza az üdítőjét. – De mivel már ismer és nincs valami jó hírem az igazgatóiban meg a tanárok közt, így nem sok esélyem volt.
– Baszki – túrtam a hajamba mérgesen. – Így soha nem szabadulok meg tőled – motyogtam.
– Ezt én is mondhattam volna.
– Shou! – kiáltotta a távolban egy ismerős lány hang.
Már épp hátra fordultam volna amikor hátulról átölelt Kurva.
– Hát te? – néztem rá meglepetten.
– Tudod, én is ide járok – ült le mellém mosolyogva. – Szia Haru.
Haru nem túl jókedvűen némán intett egyet majd hozzá látott az ebédje elpusztításának.
– Hallottad? – fordult felém izgatottan Kurva.
– Mit?
– Hogy Rai Seiko után ment és holnap már vissza is hozza – mesélte izgatottan Kurva.
– Remélem kibékülnek – mosolyogtam.
– Neked nem mindegy? – szólt közbe Haru. – Azt se tudod ki a srác, meg amúgy is egy ilyen kapcsolatnak soha nem lehet igazán jövője.
– Ezt meg honnan veszed? – néztem rá.
– Onnan hogy a meleg srácok kapcsolatát nem mindenki nézi jó szemmel.
– Ahogy te se, ugye? – vontam össze a szemöldököm.
– Nem mindegy? – vont vállat. – Amíg nem hozol haza egy srácot se addig leszarom, hogy előtte hány farok volt a szádban.
– Hogy lehetsz ekkora egy kibaszott seggfej? – legszívesebben megfojtottam volna, míg ő csak úgy lazán ült a helyén és falatozgatott.
– Gondolom ez egy költői kérdés volt – mosolygott a képembe.
– Én nem hozok haza senkit, de te se hozhatsz többet haza senkit.
– Szóval az én szobámban kell csinálnunk – sóhajtott színpadiasan Kurva.
– Az az én szobám volt előbb, tehát nekem több jogom van bármihez mint neked – mutatott rám a pálcikáival, figyelmen kívül hagyva Kurvát.
– Szarok rá – vontam vállat. – Most már egyenlően mindkettőnké a szoba. Kössünk egy megállapodást – ajánlottam fel.
– Jó, de az én szabályaimmal – erősködött.
– Maradhatnak a szabályaid de kettőn biztos változtatok – nem engedtem csak úgy az elhatározásomból.
Egy tíz perces vita után, sikerült megállapodnunk minden téren. A fürdőszoba szabályt megváltoztattuk, szóval már nem kellett kivárnom a soromat. Változtattunk a barát szabályon is, most már bejöhetnek a barátaim, de a „drogos” barátom csak akkor ha Haru is ott van. Ezt még el tudom viselni. De ezután jöttek Haru másik szabályai. A „hozhatok-e fel csajt a szobába” szabályt úgy oldottuk meg, hogy Harunak előtte kötelessége szólni nekem, hogy mit tervez és nem az éjszaka közepén hozza haza a csajokat és ugyanez igaz volt rám is. Ezeken kívül semmi más szabályra nem volt szükség, vagy legalábbis mi csak ezeket tartottuk fontosnak.
Ugyan sikerült Haruval megoldanunk a problémáinkat, de csak a szobatársi problémákat tudtuk megbeszélni, ez az egész sajnos nem biztosította azt hogy attól még békésen, beszólogatás nélkül fogunk egymás mellett élni, azt meg főleg nem hogy barátok leszünk. Egyszerűen csak elviseljük egymást.
Ebéd után Haru gyorsan elhúzott én pedig elindultam a következő órámra ahová Kurva félúton elkísért.
– Biztos hiányozhatnak most Raiék és egyedül érezheted magad – karolt belém Kurva. – Nem akarsz átjönni hozzám órák után? Tök jól el tudnánk szórakozni – mosolygott kedvesen.
– Tudod...még mindig meleg vagyok – mosolyogtam én is.
– Sajnos – sóhajtott. – De tudod térítettem már át srácot a másik oldalra.
– Gondolom Darth Vader értékelte az erőfeszítéseidet – nem bírtam nem vigyorogni.
– Ti srácok – csóválta a fejét. – Mindig elviccelitek a komoly pillanataimat, pedig azok ritkák.
– Bocsi.
– Semmi baj – vont vállat és mellettem szökkenve tartotta a lépést. – De én most lelépek. Most jön az egyik kedvenc órám a suli egyetlen dögös tanárjával. Szia. – azzal pördült egyet és felszaladt a lépcsőn.
– Szia – intettem utána, majd két ajtóval arrébb megtaláltam a termem.
Még hátra volt 3 órám, aztán szabadulhattam.
A házi feladat rajzomra megkaptam a legjobb jegyet ami valamennyire feldobta a napom, de Pocky csesztetése, hogy lógjunk el meg a hasonló hülyeségei kezdte felcseszni az agyam.
Mire végeztem az óráimmal fáradtan estem be a szobába ahol Haru az ágyán fekve, ölében a laptopjával valami filmet nézett.
– Azt hittem neked több órád van mint nekem – dobtam le a táskám.
– Talán egy olyan kis eminens fiúkának mint a milyen te vagy ismeretlen az a szó, hogy lógás – beszéd közben nem is nézett rám.
– Nem vagyok kis eminens csak...
– Nem is, te nagyon eminens vagy – vigyorgott.
– Te meg egy fasz – ültem le az ágyam szélére mérgesen.
– Morci vagy Csingiling? – bámulta tovább a laptopját ahonnan hangos sikítások jöttek.
– Mit nézel? – dőltem előre kíváncsian.
– A végső állomást – jött a tömör válasz.
– Az mi?
– Film – forgatta a szemeit.
– Gondoltam – lekapva a bakancsom a lábaihoz vágtam, mire meglepetten rám nézett. – Na ez jól esett – nyújtózkodtam, kiroppantva az ujjaim.
– Igen? – vonta össze a szemöldökeit mérgesen.
– Igen – én is végig feküdtem az ágyon majd elővettem a könyvem és olvasni kezdtem.
Pár perc csönd után, kezdett gyanússá válni, hogy nem kapok semmi gúnyos megjegyzést és be is igazolódott a gyanúm amikor Haru hirtelen mellettem termett és kikapta a kezemből a könyvem.
– Mit olvasol Csingiling? – nézte meg a borítóját. – Valami tündér cucc?
– Egy olyannak, aki még soha nem látott közelről könyvet annak biztos – nyúltam, hogy elvegyem tőle, de a magasba emelte és levigyorgott rám.
– Kell?
– Add vissza – próbáltam elvenni, de a másik kezével meg mindig eltolt.
– Akarsz filmezni?
A döbbenettől egy pillanatra megálltam.
– Mi van? – húztam össze a szemem gyanakodva.
Haru mindenhova nézett csak a szemembe nem, majd vett egy mély lélegzetet és kibökte.
– Gondolom unatkozol... vagy ilyesmi, és mivel csak könyvet hoztál....vagy rajzolsz....vagy más....hát gondoltam..akarsz nézni egy filmet.....
Úgy nézett ki mint aki minden egyes szóval küzd.
– Ez most komoly?
– Kedves akarok lenni, jó?! – kapta fel gyorsan a vizet.
– De miért? – továbbra is gyanakodtam.
– Mert szobatársak vagyunk és sajnos azok is maradunk én meg nem akarok a suli végéig azon filózni, hogy mikor köptél bele bosszúból a kajámba vagy pisáltál az üdítőmbe.
– Tegnap – vágtam rá vigyorogva, mire egy gyilkos pillantást kaptam, de gyorsan le esett neki hogy nem gondoltam komolyan.
– Nem szokásom ilyen gusztustalan, bunkó dolgokat tenni – magyaráztam. – Még a legszemetebb seggfejjel sem.
– Jó tudni – mondta ugyan olyan mogorván.
– Akkor mit nézzünk?
– Azt amit eddig – dobta az ágyamra a könyvem, majd az ölébe véve a laptopot a hátát a falnak támasztva leült az ágyára keresztbe.
Tétován álltam ott egy helyben egy ideig. Nem tudtam, hogy mi a francot kellene csinálnom.
– Onnan fogod nézni vagy mi? – nézett fel rám. – Tedd le ide a segged nyugodtan.
Egy pillanatig még kételkedve néztem őt, majd erőt vettem magamon és leültem mellé az ágyára. Mivel nála volt a laptop, kicsit közelebb kellett ülnöm, de fura meglepő módon egy rossz szava sem volt amikor közelebb húzódtam hozzá.
A filmnek még csak az első húsz perce ment le, így nem sok mindenről késtem le. De ahogy ott ültem Haru mellett nem igazán tudtam a filmre figyelni. A picsába, nem tehetek róla, de Harunak iszonyú jó illata volt, én pedig nem tudtam nem szagolgatni. Persze nem feltűnően.
Még senkinek nem tetszett ennyire az illata, igazából nem is szoktam szagolgatni senkit, de Haru illata nagyon finom volt. Nem az a tipikus fiús parfümös illat hanem valami más, a saját illata.
Egy újabb szaglás után magamba kellett fojtanom egy nyögést, ami nagyon nem tetszett.
– Csingiling – szólalt meg Haru, továbbra is a laptopot nézve, én meg teljesen lefagytam egy pillanatra.
– I-igen? – mintha nem is az én hangom lett volna.
– Te most...komolyan szaglászol? – még mindig nem nézett rám, de én csak őt figyeltem egyre pirosodó arccal.
– Hát...öö..igen? – legszívesebben a takarót a fejemre húztam volna.
Bassza meg hogy észre vette. Meg én is amiért ilyen marha vagyok. Minek szaglászom én? Egyáltalán miért tetszik az illata?
– Ne csináld – mély hangjától libabőrös lettem.
– Oké.
Már komolyan szerettem volna elhúzni innen. Már csak az kell hogy észre vegye, hogy milyen vörös az arcom.
Azt hittem mond még valamit, de szerencsére megúsztam ennyivel. Viszont azután már levegőt is alig mertem venni, hogy meg ne érezzem Haru illatát és ne kezdjek megint szaglászni.
Idő közben Pocky is feltűnt és érdeklődve nézett minket, mint aki nem tudja hova tenni ezt a helyzetet. De igazából egy kicsit én sem tudtam mit kezdeni vele. Fura volt hogy Haru most hirtelen nyitott felém, pedig eddig inkább elzárkózott tőlem. De talán a végén még barátok lehetünk.
– Feltűnt, hogy megint az ágyában vagy? – vigyorgott az én ágyamon oldalt fekve Pocky.
Először nem értettem mire akar kilyukadni, de amikor eltátogta a fertő szót, már le esett és nem bírtam ki hogy ne fintorogjak, amit sajnos Haru és észrevett.
– Mi az?
– Most jöttem rá, hogy a fertődben ülök.
Először értetlen arccal nézett rám, majd pár másodperc múlva hangosan nevetve a falnak támasztotta a fejét. Úgy látszott neki is le esett.
*
Haruval még két filmet megnéztünk és nem nyírtuk ki egymást, ami mindkettőnket meglepett. Már bele kezdtünk volna egy harmadikba is, de Haru valaki hívta telefonon én pedig, ha már úgy is szüneteltünk, megcsörgettem Minorut.
Rossz szokásával ellentétben most előbb felvette a telefont.
– Szia – köszönt fura hangon. – Mi a helyzet?
– Inkább veled mi van? – kezdtem aggódni. – Fura a hangod.
– Ja, megfázás.
Tudtam, hogy hazudik és mint mindig most is fájt.
– Őszintén.
– Az vagyok – sóhajtott mintha csak a terhére lennék, ami még jobban felhúzott.
Míg Haru továbbra is valaki mással beszélt telefonon gyorsan lemásztam az ágyról és bementem a fürdőszobába, hogy nyugodtan le tudjam baszni Minorut.
– Ne baszakodj velem Minoru – vágtam a közepébe. – Tudom, hogy mit csinálsz.
– Akkor azt is tudhatnád, hogy feleslegesen papolsz meg aggódsz. Nem lesz semmi bajom.
– Most lemegyek és...
– Nem vagyok a szobámban – vágott a szavamba. – Meg amúgy sem kell a nagy testvért játszanod. Jól megvagyok, nem kell leszedned a fejem csak azért mert úgy élem az életem ahogy én akarom.
– Csak hogy ahogy te akarod élni az életed az nem jó – vissza kellett fognom magam hogy ne kiabáljak vele. – Talán el akarod cseszni az életed? Nem azért jártatom a szám mert szeretlek csesztetni, hanem mert féltelek te barom – csaptam ököllel az ajtófélfára, de még mindig nem kiabáltam.
– Nem kell féltened. Tudom, hogy mit csinálok és tudok vigyázni magamra – ő persze halál nyugodtan tudott beszélni.
– Dehogy tudsz...
– Szia Shou.
– Ne tedd le!
Már csak a mobil hangját hallottam.
– Bazd meg – mondtam a mobilomnak mérgesen.
– Egy kutyával kevesebb bajod lenne – lógatta ki a lábait a fürdőkádból Pocky.
Szándékosan nem vettem tudomást a hülyeségeiről, nem akarom még jobban felhúzni magam feleslegesen.
Eltettem a mobilom és kilépve a fürdőszobából egy jókedvű Harut találtam a szobában.
– Van kedved elmenni iszogatni Csingiling? – vágta zsebre a mobilját.
– Iszogatni? – ez még jobban meglepett mint a filmezés.
– Ne nézz már így – döntötte oldalra a fejét. – Pár ismerőssel össze ülünk iszogatni, szórakozni. Gondolom te meg nem akarsz itthon bebábozódni, vagy igen?
– Gyanúsan rendes vagy most velem – néztem az arcát gyanakodva.
– Igazad van – sóhajtott megjátszott csalódottsággal. – Lebuktam. Végig azt terveztem, hogy kedves leszek hozzád, hogy elgyere velem és bele csempészhessek egy parti drogot a piádba, hogy aztán leszopj a WC-ben, aztán meg haza hozzalak és jól megkúrjalak. De sajnos nem számítottam arra hogy átlátsz ezen a színjátékon.
Valamiért ezen nem bírtam nem mosolyogni és nem is fogtam vissza magam, de a mosoly hamar nevetéssé vált.
– Hülye – csóváltam a fejem nevetve és amikor újra Harura néztem meglepetten láttam, hogy ő is mosolyog, de most nem a megszokott gúnyos mosollyal. Olyan volt mint Kamin fényképén. Majd mintha észbe kapott volna, azonnal lehervadt a mosoly az arcáról és zavartan félre kapta a tekintetét, mintha ő maga sem értené saját magát.
– Akkor megyünk? – gondoltam ha már ilyen rendes akkor egyszer az életben nem csesztetem és megkönnyítem a dolgát.
– Igen, megyünk, csak még átöltözöm, meg gondolom te is – úgy látszott megkönnyebbült.
– Igen.
Haru magához vett pár ruhát a szekrényéből majd elkezdett előttem átöltözni, persze csak nadrágot meg félőt cserélt de akkor is kénytelen voltam nem oda nézni néha néha.
Rohadna meg hogy ilyen jó teste van.
Közben én is előszedtem egy másik pólót meg egy kék dzsekit. A pólón mint minden felsőmön most is egy jó felírat volt: Egy kicsit beképzelt voltam, de most már tökéletes vagyok.
Mikor Haru megfordult és meglátta a pólóm nevetve gombolta be a nadrágját.
– Sok szöveges pólód van?
– Szinte csak olyanom van.
– Te csináltatod őket?
– A nagy részét igen, de van amit ajándékba kapok.
– Gondolom ez valami hobbiféle – míg beszélt mindent zsebre tett ami csak kelhetett neki. Kulcsokat, az iratait, pénzt.
– Olyasmi – én is eltettem mindent ami kelhetett majd kérdőn Harura néztem, aki még magához vette a fekete, szegecses bőr dzsekijét és már indulhattunk is.
Leérve a parkolóba kíváncsian követtem Harut, nem emlékeztem, hogy melyik az ő kocsija, így kicsit meglepődtem amikor megállt egy zöld színű, régi típusú, de nagyon jó állapotban lévő Ford Mustang mellett.
– Na milyen érzés józanon beülni a kocsimba? – kérdezte amint beültem mellé.
– Hát nincs tőle hányingerem.
– Ne is legyen – fagyott le a mosolya. – Ha ide behánysz egy életen át takaríthatod.
– Nyugi, nem terveztem – forgattam a szemeim.
– Ha lehet ma ne nagyon rúgj be. Nem játszom minden este bébiszittert.
– Nem szoktam mindig berúgni, a tegnapi is csak azért volt mert...
– Raival jó haverok vagytok? – vágott a szavamba, miközben beindította a kocsit aminek a motorja hangosan felbőgött. Biztos feltuningolta valahogy.
– Igen, óvoda óta ismerem – néztem ki az ablakon. Már kezdett sötétedni. – Na és te? – néztem vissza rá.
– Mi van velem?
– Te gondolom nem vagy a barátja, vagy legalábbis a viselkedésetekből erre lehet következtetni.
– Hát nem, nem vagyok a barátja. Inkább csak valami versenytársféle.
– Versengtek? Mivel? – nem értettem a dolgot.
– Mindkettőnknek jó bandája van, a suli legjobbjai vagyunk és sajnos osztálytársak. Ebben a suliban aki tehetséges arra nagy lehetőségek várnak. Mi pedig azok vagyunk és igyekszünk jobbak lenni, így pedig nem sok értelme lenne lebratyizni az ellenféllel.
– És ha összefognátok és egy banda lennétek?
– Nem hiszem, hogy működne, meg egyikünk se menne bele, Rai is makacs a saját bandáját illetően én pedig nem közösködöm egy olyan önfejű seggfejjel mint amilyen Rai.
– Bagoly mondja verébnek... – motyogtam.
– Mit? – nézett rám meglepetten.
– Azért azt ismerd el hogy te sem vagy jobb.
– Jó, beismerem, hogy én sem vagyok mindig egy kedves ölelni való plüss maci. De én minden lépésem megfontolom és kétszer is át gondolom mielőtt belevágok valamibe ami kockázatos is lehet, én gondolkodom, míg Rai csak önfejűen teszi azt amit épp a kedve tartja. Ráadásul úgy vezeti az Aru yoru tagjait mint a birkákat, engedelmesen mennek Rai után és elfogadják minden döntését.
– Talán mert Rai belevalóbb, a mának él és nem szalaszt el egy adandó lehetőséget sem, ezért is lehet jobb – szaladt ki a számon, mire egy mérges pillantást kaptam.
– Én is belevaló vagyok....Rai semmivel sem jobb nálam – makacsul az utat nézte.
– Bocs – húztam kissé össze magam.
– Nem baj, akkor sem közösködnék az ő bandájával ha nem az övé lenne.
– Miért?
– Mert az Aru yoru tagjai sem épek teljesen.
– Nekem Kin normálisnak tűnt.
– Ő egy egyszerű eset, de olyan mintha Rai ölebe lenne, aki Rai tenyeréből eszik. Viszont ott van az énekesük, Renjiro. Na ő aztán kattant. Rai után neki vannak a legidegesítőbb dolgai, neki van a legnagyobb pofája, ráadásul állandóan a kék hajú haverjával buzul. Olyanok mint valami zajos meleg pár, pedig a pletykás sulis ribancok szerint Renjiro elég rendszeresen látogatja a suli lányait, de főleg Kurvát.
Nem mondhatnám, hogy meglepett hogy Kurva azzal a sráccal is kavar. Úgy látszik nem az a kapcsolat függő fajta.
– Aztán meg ott van Maro is. Ő mondjuk még a kisebbik rossz, de egy igazi szar kavaró. Ezek a barmok meg észre sem veszik, legalábbis eddig nem vették észre. A srác mindent megdug ami él és mozog, de főleg más barátnőit vagy barátjait. Ezt élvezi a legjobban, hogy szét túrhatja a kapcsolatokat. Ironikus módon pont miatta nincs most itt Rai.
– Miatta? – ez már érdekelt.
– Ja, Rai volt olyan hülye hogy bemutatta a kis szerelmét Maronak, ő meg miután a kis pár szét hullott, egyből elkapta egy körre a srácot. De persze azt a kiadós verést Raitól csak magának köszönheti az idiótája. Ki sem derült volna, hogy meghúzta Rai imádott nyuszikáját, ha nem küld egy SMS-t Rainak meg egy képet. Látnod kellett volna mennyire kiborult az a barom – vigyorgott elégedetten. – Óra közben egyszer csak előveszi a mobilját, a következő percben meg már fel löki a padját és meg sem várva a kicsengetést, ami max egy perc lett volna, kirohant a teremből és úgy bevágta maga után az ajtót, hogy az ablak is kitört rajta. Azután meg úgy rohangált fel alá a suliban mint valami kattant bika. Végig Marot kereste, aki volt olyan idióta hogy szinte helybe ment a verésért. Ha nincs az a kis fekete hajú srác, azt hiszem Seikonak hívják, akkor Rai lehet ki is nyírja. Mondjuk nem lett volna kár érte.
– Hát ez...durva – nem találtam rá semmi jó szót.
– Ja – kapcsolta be a rádiót. – Milyen zenéket szeretsz?
– Mindegy milyen csak köze legyen a rockhoz.
– Helyes.
Húsz perc múlva megérkeztünk egy modern és drágának tűnő klubféle helyre. Haru leparkolta a kocsit és miután lezárta bementünk a kivilágított épületbe.
Bent minden ugyanolyan modern volt mint amilyennek kívülről kinézett. Mindenhol fekete bőr ülőhelyek, minimalista bútorok, üveg asztalok, drága piák, hangulat fények, elkerített bokszok, falatnyi ruhákba öltöztetett szép lányok és egy rakás gazdagnak tűnő vendég. Itt viszont nem volt színpad, sem banda akik zenéltek volna, a zene a hangfalakból jött és csak épp annyira volt hangos hogy az ember hallja, tudjon rá táncolni ha akar, de beszélgetni is tudjon mellette.
Haru körbenézett, majd miután szerzett két nagy pohár piát, megindult az egyik boksz felé, ahol három idegen srác ült és velük két idegen lány. Jól elnevetgéltek és elég sok pia hevert már előttük az üveg dohányzó asztalon.
– Sziasztok – ült le az egyik szabad bőr kanapéra Haru, amint oda értünk.
Egyesével köszöntötték Harut majd kérdőn rám néztek, közben meg én is helyet foglaltam az egyetlen szabad helyen, ami Haru mellett volt a kanapén.
– Ő itt a szobatársam Shou – mutatott be Haru.
– Sziasztok – mosolyogtam kissé bizonytalanul.
– Szóval ő a kis görcs aki az agyadra megy? – vigyorgott az egyik srác, miközben az ölében ülő csaj fenekére csúsztatta a kezét.
– Már megoldottuk a problémáinkat, most...igyekszünk megbarátkozni egymással – magyarázta Haru, kissé nehezen.
– Nem ő Rai haverja? – nézett mélyen a szemembe egy oldalt felnyírt kékes hajú srác, közben belekortyolt az italába, de le sem vette rólam a szemét.
Haru a srácra nézett és kissé érdekelődve nézte őt, majd érdeklődése ellenszenvbe csapott át. Valamit sejthetett amit én nem. De az egyik pillanatról a másikra eltűnt az arcáról az ellenszenv és közömbös maradt.
– De ő az.
– Szia – nyújtotta felém szabad kezét a kék hajú. – Én Maro vagyok – mosolygott meglepően kedvesen. De a nevéből és abból hogy még mindig látszottak a verekedés apróbb nyomai az arcán, tudtam, hogy ki ő és eszemben sem volt haverkodni vele.
– Szia – fogtam vele kezet, majd amint tudtam el is engedtem.
– Lehet még nem ismerjük jól egymást, de lehetünk még haverok. Főleg hogy sokat fogunk még találkozni – kacsintott rám mitől kirázott a hideg. Nem nézett ki rosszul, de belül a velejéig romlott volt.
– Miért is találkoznátok sűrűn? – szólalt meg Haru, de közben végig olyan fejet vágott mintha nem is érdekelné és unalmas arccal a piáját iszogatta. – Tudtommal már nem vagy benne az ő baráti társaságában.
– Miért ne lennék? – mosolygott ugyanúgy, de érezhető volt az ellenszenve. Még is olyan sikamlós és negédes volt a modora, hogy más észre sem vette volna.
Mint egy kígyó. Ha nem figyelsz oda az öledbe csusszan, te pedig azt hiszed egy kedves, érdeklődő állatka, majd szépen lassan, míg te simogatod, észrevétlenül a nyakad köré tekeredik és te már csak a kedves mosolyát látod, aztán annyi neked.
– Ahogy én tudom már nem vagy tagja az Aru yorunak – mosolygott most már Haru is, de azzal az ismerős gúnyos mosollyal.
Erre persze azonnal eltűnt Maro mosolya, ami látszólag egyre jobb kedvre derítette Harut.
– Most meg azért jöttél ide hogy behízelegd magad a mi bandánkba? – tette le a poharát és most már ő is komoly képet vágott. – Ti meg itt beveszitek a faszságait mi? – nézett a két srácra.
– Én ugyan nem – vont vállat félre nézve az egyik srác, míg a másik bűntudatosan lehajtotta a fejét. Úgy látszott Harunak igaza van.
– Hiába próbálkozol Maro, nincs szükségünk rád – vette újra kézbe a poharát Haru.
– Nem is értem az ellenségességed – tért vissza Maro mosolya. – Neked igazából semmi bajod nincs velem, sőt soha nem is volt. Ahogy én tudom még soha nem tettem neked keresztbe, még hasznomat is vehetnéd...
– Ahogy mondtam – vágott Maro szavába Haru, közben mélyen Maro szemébe nézett. – Nem kelessz nekünk.
– Oké, megértettem – tette fel a kezeit védekezően Maro, de még mindig mosolygott. – De attól még lehetünk barátok. Mi mindannyian – mutatott körbe.
– Felőlem – vont vállat Haru.
Pár percig csöndben iszogattunk tovább, majd a két lány csevegése fokozatosan megtörte a jeget és a srácok hangulata is kezdett visszatérni. Haru és Maro nem balhézott többet, helyette viszont mindannyian ittunk.
– Neked nem biztos hogy kellene innod ha te vezetsz – szóltam Harunak amikor már a harmadik pohárral ivott.
– Nyugi, megoldom.
– Néha jobban tud vezetni részegen mint józanon – nevetett a srác akinek még mindig ott ült az ölében a barátnője, vagy az alkalmi barátnője.
– Megnyugtató – álltam fel. – Mindjárt jövök – már muszáj volt elmennem WC-re.
– Jó – bólintott Haru, közben ropival tömte a fejét.
Szerencsére nem kellett sokáig keresnem a WC-t, viszont egyre több ember volt a szórakozó helyen és így kialakult egy kisebb sor a WC-nél, de viszonylag hamar bejutottam és elvégeztem a dolgom. Amikor végeztem nem mentem rögtön vissza a srácokhoz hanem a bárpulthoz mentem és kértem magamnak egy új italt. Míg ott ültem a bárszéken elővettem a mobilomat és megnéztem a kijelzőjét hátha hívott valaki, de semmi. Pedig legalább egy Raira vagy egy Minorura számítottam, de úgy látszott mindenkinek meg volt a maga dolga. Vissza csúsztattam a zsebembe a mobilom és már épp leszálltam volna a bárszékről amikor közvetlenül mellettem helyet foglalt Maro.
– Egy Yamazaki whiskyt kérek Kiyo.
– Egy perc Maro – mosolygott a lány Marora majd a pult másik végéhez ment hogy a többi vendéget is kiszolgálja.
– Csak nem meg akarsz lépni? – fordult felém Maro.
– Nem.
Semmi kedvem nem volt vele bájcsevegni.
– Pedig már kész voltam felajánlani, hogy haza viszlek ha szeretnéd.
Nem bírtam magamba fojtani a gúnyos nevetést.
– Mi az? – mosolygott rendíthetetlenül.
– Persze, haza vinni.
– Szóval elhiszed azt a sok hülye pletykát rólam – olyan fejet vágott mint aki csalódott.
– Mert nem tűnnek alaptalan pletykáknak.
– Oké, beismerem, rossz vagyok – tett fel a kezeit majd ismét felém fordulva a szemembe nézett. – De senki nem mondhatja, hogy más nem szeret egy kicsit rosszalkodni. Én csak azt csinálom amit az ösztöneim diktálnak.
– És eddig mire mentél vele? Ahogy én látom semmire.
Úgy látszott egyre jobban élvezi a társaságom, pedig én pont nem ezt akartam.
– Eddig mindent megkaptam amit akartam – olyan jelentőségteljesen nézett rám hogy szavak nélkül is értettem, hogy most épp rám gondolt.
– Van amit nem kaphatsz meg – vontam vállat, mintha nem izgatna a dolog.
– Mond csak – húzódott közelebb hozzám. – Szerinted mennyi idő még mire Haru beadja a derekát és megadja azt ami neked kellene?
– Miért? Mi kellene nekem?
– Ha akarod megmutathatom – olyan közel hajolt hozzám hogy szinte összeért az orrunk. – Hidd el, mindketten nagyon élveznénk – hangja már szinte suttogássá vált és egyre közelebb került hozzám. Én pedig úgy néztem szemeibe mint egy megbénult állat a vadonban akit épp készült felfalni a kígyó.
Tovább a 4. fejezet második részére >>>>
|