– Mit művelsz? – hallottam pár centire magamtól Haru hangját.

Lassan kinyitottam a szemem és belenéztem Haru ködös tekintetébe.

– Minek néz ki?

– Szívtál valamit? – húzta össze a szemét gyanakodva.

– Nem – vontam vállat. – Egyszerűen csak nem érdekelsz.

Olyan elképedt, hitetlenkedő képet vágott hogy legszívesebben nevettem volna, de vissza fogtam magam.

– Szerintem ezt a félisten még soha nem hallotta – kuncogott Pocky.

– Na mész a dolgodra vagy mi lesz? – oda sem figyelve rá, kivettem a dobozból még egy pockyt és lentebb csúszva a kádban, élvezve a kényelmes helyzetet becsukva a szemem, megettem az édességet.

Hosszúra nyúlt a csend és Haru még mindig mellettem volt, vagy legalábbis nem hallottam, hogy elment volna. Kíváncsian kinyitottam a szemem és döbbenten vettem észre, hogy Haru még mindig engem néz, de tekintete már nem csak az arcomat járta be. A lélegzetem is elállt egy pillanatra attól az éhes tekintettől amivel tetőtől talpig végig stírölt. Majd szeme visszavándorolt az arcomra és belenézhettem barna szemeibe.

Az arca közel volt hozzám, de ő még közelebb hajolt ködös tekintetével, mintha el lenne varázsolva.

– Haru? – suttogtam, elveszve szemeiben.

A válasz csak egy türelmetlen morgás volt, majd gyorsan megragadta a karom.

– Teljesen kikészítesz – motyogta, miközben a két karomnál fogva megpróbált kihúzni a kádból, de nem hagytam magam, idő közben a pockym is a vízben kötött ki, de nem izgatott.

Azt hittem mérges és csak ki akar rakni a fürdőszobából, de döbbenten tátottam a szám amikor mérges arccal bemászott hozzám a kádba.

– Mi a fa... – Haru egy gyors mozdulattal belém fojtotta a szót. Elkapott a derekamnál és a mellkasához húzott, durván megragadott a tarkómnál és a száját az enyémre szorította.

Először mérgesen a vállait csapkodtam, de amint nyelve besiklott a számba teljesen elvesztettem az eszem. Haru hajába túrva a szájába nyögtem és élvezettel viseltem minden érintését. Végig magához szorítva tartott, egy pillanatra sem engedett el, s közben éreztem, hogy lent egyre merevebb leszek, ahogy ő is.

Amikor keze a hátamról egyre lentebb siklott egészen a hátsómig és belemarkolt, már teljesen elment az eszem és szégyellem, de kezdtem reménykedni, hogy ebből még több is lehet, de ekkor Haru gyorsan megszakította a csókot és elengedett. Döbbenetemre egy csalódott nyöszörgés hagyta el a szám. De amint megláttam Haru ijedt tekintetét az agyam gyorsan kitisztult. Még mielőtt bármit mondhattam volna Haru döbbent arccal, csurom vizesen kimászott a kádból és vissza sem nézve kiviharzott, bevágva maga után az ajtót.

Pár percig némán meredtem a csukott ajtóra, majd egy idő után, mintha csak egy hülye álomból ébredtem volna fel, szörnyülködve magamon, a fejem a kád szélébe vertem.

– Ezt nem hiszem el – emeltem fel a fejem, mire feltűnt Pocky is.

– Meglepő fejlemény, az biztos – ült le elgondolkodva.

– Annyira finom volt – csúszott ki a számon, majd ismét megfejeltem a kádat, közben éreztem, hogy egyre vörösebb lesz az arcom, de nem a kád miatt.

– Nahát – vigyorgott Pocky.

– Te csak fogd be a szád – szóltam rá mérgesen.

– Csalódott vagy mi? Hogy nem dugott meg itt rögtön? – folytatta a basztatásom.

– Nem! – vágtam rá.

– Na persze.

– Inkább takarodj – próbáltam hozzá vágni az egyik samponos flakont, de persze semmi értelme nem volt.

– Hé – olyan sértett képet vágott hogy az már röhejes volt. De ebben a helyzetben, most, ebben a pillanatban semmin nem tudtam nevetni.

Csendben kimásztam a kádból, majd törölközés után felöltöztem. Mindezt olyan lassan amennyire csak tudtam. Össze voltam zavarodva, egyszerre szerettem volna megütni Harut vagy egy gyengédebb módon letámadni, de féltem kimenni a szobába. Féltem Haru reakciójától, nem akartam látni a szemében az elutasítást, vagy más sokkal rosszabbat. Az összetört volna. Ezek a gyenge gondolatok pedig megijesztettek.

Mire rászántam magam, hogy kinyissam az ajtót Pocky eltűnt, én pedig üresen találtam a szobát.

Haru elment. Én pedig egyszerre voltam csalódott és megkönnyebbült.

Egy nagy sóhaj kíséretében az ágyamhoz sétáltam és miután lekapcsoltam a villanyt bemásztam az ágyamba. Elképzelésem se volt hogy Haru hová tűnhetett teljesen vizesen, de volt egy olyan érzésem, hogy nem is fogom megtudni.

Szomorúan és magamra mérgesen öleltem magamhoz a párnám és merültem álomba.

Reggel egyedül keltem, Haru még mindig nem volt sehol, nekem pedig semmi kedvem és életerőm nem volt elkezdeni a mai napot. Ahogy letettem a lábam a padlóra mérgesen a kezeim közé temettem az arcom.

– Akkora egy fasz vagyok.

Már épp vissza feküdtem volna amikor kopogtak az ajtón. Én barom, idiótán reménykedve felkaptam a fejem és rohantam ajtót nyitni.

– Jó reggelt – mosolygott bizonytalanul Minoru.

Nem bírtam valami jól álcázni az arcomra kiülő csalódottságot, amiért még mérgesebb voltam magamra.

– Azért ennyire nem kell örülni nekem.

– Bocsi – félre álltam, hogy bejöhessen és rögtön eszembe jutott Haru szabálya, amitől csak növekedett a bűntudatom.

Minoru bejött és miután becsukta maga után az ajtót, vörös szemeivel aggódva nézett rám.

– Ugye nem miattam vagy ilyen?

– Milyen? – kérdeztem vissza, miközben az arcom dörzsölve vissza ültem az ágyra.

– Szomorú, csalódott, bánatos... Választhatsz.

– Inkább elbaszott – húztam a szám.

– Bocs amiért olyan bunkó voltam. Tudod, hogy milyen vagyok. Egy szerencsétlen, reménytelen alak – le sem vette rólam bűnbánatos vörös szemeit.

– Nyugi, nem miattad vagyok ilyen.

– Akkor? – guggolt le elém.

Fura volt őt így látni. Eddig mindig én aggódtam érte, most meg ő értem. Egy kicsit kezdem érteni, hogy miért idegesítette ez folyton őt. Nem akartam Haruról beszélni, senkivel.

– Hosszú és nem is számít – legyintettem.

– Pont ráérek.

– De óránk lesz – álltam fel kelletlenül. – Mennünk kell.

– Shou – ahogy elhaladtam mellette elkapta a kezem. – De ha baj van elmondod, ugye?

– Az ilyen dumák az én szövegeim – mosolyogtam le rá.

– Komolyan.

– Ja, komolyan az enyémek.

– Shou!

– Oké – adtam be a derekam, de persze eszemben sem volt Haruról beszélni. – Ha lesz valami komoly nyomorom, majd szólok te kis önjelölt pszichológus.

Próbáltam elviccelni, de Minoru komoly arccal nézett vissza rám, amit eddig még soha nem láttam tőle.

– Én is mindig számíthattam rád, ne hidd, hogy te nem számíthatsz rám – állt fel. – Nem vagyok egy könnyű eset, de...

– Egyikünk sem az – vágtam a szavába nevetségesen elérzékenyülve a szavaitól. – Köszönöm – magamhoz húztam és szorosan megöleltem.

– Tudod... – szólalt meg feszengve egy kis idő után. – Olyan vagy nekem mintha a testvérem lennél és ez valami érzelgős szarság most...tudod...pillanat vagy mi, de...

– Nyugi, már el is engedtelek – húzódtam el tőle.

– Nem úgy... – próbált magyarázkodni.

– Én most átöltözöm, te meg húzz ki – lökdöstem az ajtó felé ismét a szavába vágva.

– De nem úgy értettem...

– Majd találkozunk a reggelinél – löktem ki az ajtón. – Szia – és már be is csuktam mögötte.

– Akkor? – állt hirtelen mellettem Pocky.

– Mi az?

– Mész vagy maradsz keseregni a hülyeségeden?

– Megyek – nyögtem ki egy sóhajtás kíséretében.

Mert ha a szobában maradok akkor elég nagy az esély rá hogy találkozhatok Haruval, viszont a suliban erre kevesebb esély van, hogy rögtön összefutunk. Már csak magamban kellene lerendeznem, hogy mi a szart is akarok valójában. Kerülni vagy találkozni vele.

Amennyire tudtam össze szedtem magam és átöltöztem, bepakoltam a táskámba és még pont időben indultam az órámra.

Mivel nem siettem el a reggeli felkelést és a suliba menetelt sem, így sikerült lemaradnom a reggeliről, de az első órát még pont elértem.

Nagy lendülettel belépve a terembe, meglepetten néztem Rait és Seikot. Rai Seiko mellett ült egy padban és épp mosolyogva arcon puszilta. Jó volt rájuk nézni, de főleg azt látni, hogy annyi szar nap után Rai mennyivel jobban néz ki és talán nyálas szöveg, de boldogabbnak is tűnt.

Rait láthatóan teljesen lefoglalta Seiko, de amint leültem az egyetlen szabad padra, ami pont mellettük volt, rögtön észre vett.

– Mi a helyzet szöszi – fordult felém mosolyogva.

– Semmi érdekes – vontam vállat.

Már csak az hiányzott, hogy Rai is faggatózzon, hogy miért van szar kedvem. Amilyen kitartó és erőszakos tud lenni simán kiszed belőlem akármit.

– Késtél egy percet.

Legszívesebben felsóhajtottam volna a megkönnyebbüléstől, hogy nem vett észre semmit. Gondolatban vállon veregettem magam és az új póker arcom.

– És ezt pont te mondod? – bökte őt oldalba Seiko. – Te állandóan késel.

– Mégis te vagy a suli rossz fiúja – vigyorgott Rai.

– De az is a te hibád – forgatta a szemeit Seiko.

– Miért akarsz te mindent rám kenni Bibiri-kun? – csípett Seiko oldalába, mire Seiko ültében megugrott. – Ebből bünti lesz.

– Nem.

– De igen – hajolt közelebb Seikohoz, de sajnos így is mindent hallottam. – Majd megkapod a szertárban.

– Biztos hogy nem – Seiko arca egyre vörösebb lett, ami láthatóan mulattatta Rait.

– Ugyan, tudod, hogy hoztam gumit, szóval biztos lehetsz benne – vigyorgott elégedetten Rai.

– Megint a szertárban? – húzta a száját Seiko. – Nem vagy valami eredeti – mosolygott gúnyosan, látszott hogy csak Rait húzza.

– Cseszegetsz Bibiri-kun? – úgy látszott Rai elfogadná a kihívást.

– Én ugyan nem – húzta ki magát, továbbra is mosolyogva.

– Akkor mit szólsz a tetőhöz?

– Nem akarom tudni – fogtam be a fülem gyorsan.

– Jaj te kis ártatlan – gügyögött Rai, mintha egy gyerekhez beszélne és közben össze borzolta a hajam.

– Ne már – próbáltam vissza állítani.

– Nem is reggeliztél ma még? – hallottam Rai hangját, de nem néztem rá.

– Nem, mert késtem.

– Tessék.

Lenéztem az asztalomra amin egy közepes méretű ételhordó doboz volt. Kíváncsian felnyitottam és nagy meglepetésemre egy komplett reggeli volt benne.

– Ezt te főzted? – néztem az ételt hitetlenkedve.

– Ő? Főzni? – nevetett Seiko. – Egy teát se tud megcsinálni.

– De tudok főzni – vágott sértett arcot Rai.

– Akkor nekem eddig miért nem csináltál semmit?

– Mert nem kértél semmit.

– Akkor ma egy három fogásos vacsorát kérek – használta ki a lehetőséget Seiko.

– Megcsinálom baszki! – csapott az asztalra elszántan Rai.

– Harada Rai! – kiáltott fel a tanárnő. – Pár napig nincs itt Hayashida és már is átveszi a helyét?

– Elnézést tanárnő – vigyorgott Rai Seikora sandítva.

– Rohadj meg – tátogta neki némán Seiko, mire Rai nevetve arcon puszilta.

– Ugyan már, tudom, hogy szeretsz – húzta közelebb magához Seikot.

– De bezzeg te hangosan, mások előtt ki sem mondanád – mosolygott ismét gúnyosan Seiko.

Már ismerte annyira Rait hogy tudja hogyan érjen célt nála.

– Nem e?

– De nem ám – húzta tovább Rait.

De ami ezután jött arra sem én sem Seiko nem gondoltunk és nem is voltunk felkészülve rá.

– Szeretlek! – kiáltotta Rai.

– Rai! – kiáltott rá döbbenten Seiko.

– Hayashida Seiko! – folytatta a kiabálást a tanárnő. – Úgy látom ki kell hívnom felelni.

– De tanárnő...

– Jöjjön, egy kettő – nézett rá egyre mérgesebben a tanárnő.

– Ki foglak nyírni – suttogta Rainak Seiko, miközben fel állt a padtól.

– Én is szeretlek! – kiáltotta utána vigyorogva Rai.

– A következő te leszel Harada Rai – nézett rá szúrós szemekkel a tanárnő. – Komolyan rossz hatással van rá Hayashida – morgolódott tovább.

– Nem hiszem el – fogta a fejét Seiko.

Miután a srácok végeztek a feleléssel az óra folytatódott, Seiko pedig meg ígértette Raival hogy az óra további részében befogja a száját. Rai be is tartotta, de persze azt nem ígérte meg hogy nem ér Seikohoz, így pedig állandóan puszikkal, lökdöséssel és egyéb mással szekálta őt.

Seiko egy ideig tűrte, néha forgatta a szemeit, de legtöbbször mosolygott, majd az óra végén egy gyors szájra puszira magához húzta Rait, aki majd kiugrott a bőréből. Szinte vigyorogva ment ki a teremből Seiko után.

Nem akartam a nyakukon lógni, főleg hogy csak nemrég jöttek újra össze, az órán hallott perverz terveik miatt meg végkép nem akartam. Így inkább kimentem az udvarra és egy padra leülve nekiláttam a reggelimnek. Közben próbáltam bármi másra gondolni, csak ne Harura. Ez valahogy a srácok társaságában sokkal könnyebb mint így egyedül.

Már a felét eltüntettem amikor hangos léptekkel valaki elém ugrott.

– Szia Shou! – mosolygott le rám Kamin.

– Ne óbégass már, így is hall téged, sőt a kert másik végében is hallanak – sétált mögötte Nao.

– Sziasztok – köszöntem nekik magamra erőltetve egy mosolyt.

– Fú ez aztán nagyon őszinte – nézte az arcomat fürkészve Kamin.

– Mi a baj? – ült le mellém Nao.

– Semmi – vontam vállat.

– Fogadjunk, hogy Haru a baj – vágta rá Kamin, majd látva döbbent arcom, folytatta. – Még mielőtt kérdeznéd, csak azért tudom vagy inkább gondolom, hogy ő a baj, mert tegnap este láttam őt.

– És akkor mi van? – próbáltam adni a közömböst.

– Haru tiszta víz volt és iszonyat mérges – folytatta.

– És ennek mi köze hozzám?

– Csak gyanús hogy ő mérges te meg szarul vagy.

– Fejezd már be Kamin – szolt rá Nao. – Ne idegesítsd a hülye elméleteiddel.

– Ez nem hülye elmélet – tette csípőre a kezeit sértetten.

– Akkor sincs semmi közöd hozzá – nézett rá mérgesen.

– De, mert Shou a barátom – karolta át a vállam. – És nem hagyhatom, hogy bárki moleszterálja, még akkor sem ha az a bárki olyan szexi.

– Akkor tartsd magad távol tőle, mert te is állandóan moleszterálod – vágott vissza Nao.

– Srácok nyugi már – állítottam le őket. – Nincs semmi bajom, csak fáradt vagyok. Ennyi.

– Na látod? – fordult vissza Kaminhoz Nao. – Semmi baja.

– De nekem akkor is gyanús – figyelt tovább gyanakvó szemekkel.

– Hülye vagy – csóválta a fejét Nao.

– Mégis én lettem ma megdicsérve – húzta ki magát Kamin miközben eleresztett.

– Hagyjad már – forgatta a szemeit Nao.

– Csak irigy vagy.

– Mire? Fényképezni én is tudok.

– De az nem ugyanolyan! – úgy nézett ki Kamin mint akit még soha nem ért ekkora sértés.

– Dehogynem! – vágta rá Nao.

És ez majdnem a szünet végéig tartott. Addig megettem a reggelim és a srácoknak köszönhetően műsoros reggeli volt. Arról nem is beszélve, hogy segítettek elterelni a gondolataim.

Még mielőtt becsöngethettek volna elpakoltam az ételes dobozt és miután elköszöntem a srácoktól felsétáltam a termemhez. Fent Rai ott várt Seikoval és egy számomra ismeretlen lánnyal és sráccal.

– Hol kóboroltál kölyök? – kérdezte Rai, amint el tudott szakadni Seikotól.

– Megettem a kajám, meg nem is akartam zavarni titeket.

– Ne hülyéskedj már – karolta át ő is a vállam. – Tudod, hogy te bármikor beszállhatsz harmadiknak.

– Barom – vágta őt oldalba Seiko.

– Nyugi Bibiri-kun, hozzád senki nem érhet.

– De hozzád persze simán – húzta a száját Seiko.

– Soha – puszilta homlokon Seikot, vagy legalábbis akarta, de Seiko az utolsó pillanatban mosolyogva elhajolt Rai elől.

– Gonosz vagy – biggyesztette le az alsó ajkát Rai, mint egy durcás kisgyerek, de Seiko nem vette magára.

– Shou ők itt a barátaink, Misa és Amai – mutatott Seiko a két idegenre. – Srácok ő itt Rai régi barátja Shou.

– Sziasztok – köszöntem nekik mosolyogva.

A szünet hátralévő idejében elbeszélgettünk. Megtudtam pár dolgot a srácokról, hogy Amai és Misa egy pár, meg hogy van egy Minako nevű lány aki viszont Tomával jár, és persze Rai hozta a formáját.

– Tűnj már el! – próbált Seiko kiszakadni Rai karjai közül.

– Nem! Nem hagylak el! – húzta vissza magához Seikot vigyorogva. – Majd beülök a te órádra.

– Persze, még mit nem – küzdött vele tovább Seiko. – Nem fogod elcseszni a jó hírem az összes tanárnál.

– Hát itt meg mi folyik? – érkezett meg a rajztanárunk mosolyogva nézve a jelenetet.

– Itt maradok tanár úr – fordult felé lelkesen Rai. Kis híján leolvadt a tanár úr arcáról a mosoly.

– Ismerlek már Rai - nevetett. – Bocs, de nem vállalom. Meg a zene tanárod, Ezakiya úr ki is herélne ha miattam hiányozna a kedvenc diákja az órájáról.

– Nem maga miatt hanem Seiko miatt – javította ki Rai.

– Amennyit lógtál és hiányoztál már, én a helyedben nem feszíteném tovább nála a húrt.

– Miért? Már átment grincsbe? – Rai most egy pillanatra elkomolyodott.

– Csak hozza a szék dobálós stílusát.

– Baszki – szisszent fel Rai, majd Seikohoz fordult. – Óra végén itt várlak Bibiri-kun – arcon puszilta Seikot és már el is húzta a csíkot végig rohanva a folyosón.

– Köszönöm tanár úr – sóhajtott megkönnyebbülve Seiko.

– Nincs mit – nevetett a tanár. – Csak épp elfelejtettem Raival közölni, hogy ma nincs is órája Ezakiya tanár úrral. A kis figyelmetlen.

– Inkább barom – fogta a fejét Seiko.

Miután a srácokkal kimúlattuk magunkat Rai hülyeségén bementünk a terembe és mindenki helyet foglalt. Most én ülhettem Seiko mellett és ahogy telt az óra egyre jobban kedveltem a srácot. Komolyan passzolt Raihoz, az a típus aki nem csak elviseli a hülyeségeit hanem látszik rajta hogy ilyennek szereti Rait.

Három rajzolós óra és két Raival töltött szünet után, eljött az ebéd ideje. Míg én az ebédlő hosszú sorában vártam a kajámat Raiék asztalt foglaltak. Amint végeztem, a megpakolt tálcámmal elindultam Raiék asztalához, ahol már ott ült Kin, Kurva, Amai Misával, Toma Renjiroval és egy lila hajú lánnyal, aki valószínűleg Minako lehetett és persze Seiko is ott ült Rai mellett.

– Ülj le – bökött fejével az egyetlen szabad hely felé Rai.

Ahogy helyet foglaltam már a távolból megláttam a felénk közeledő Kamint és Naot.

– Sziasztok srácok! – köszönt hangosan Kamin, miközben megragadott egy üres asztalt és a lehető legnagyobb hangzavarral a mi asztalunkhoz húzta.

– Jézusom – motyogta Nao, látszott rajta hogy legszívesebben letagadta volna Kamint.

Míg Kamin székeket is szerzett megjelent Minoru is.

– Mi a picsa? – szólalt meg Renjiro, mire Toma adott neki egy csattanós hátbavágást, amitől Renjiro majdnem kiköhögte a tüdejét.

– Mi a fasz bajod van?! – fordult Renjiro Tomához mérgesen, mire kapott még egy csattanóst.

– Ne ocsmánykodj már a lányok előtt.

– Mintha nem ugyan olyan mocskos szájuk lenne – forgatta a szemeit Renjiro. – Még mocskosabb is – nézett vigyorogva Kurvára, aki kacéran rá kacsintott.

Ahogy a srácok leültek hozzánk mindenkit bemutattam mindenkinek, vagy legalábbis azokat akik eddig még nem ismerték egymást.

– Azért remélem azt a gyökér Harut nem hozod ide – szólalt meg Rai.

Csak a véremet akarta szívni, de sikerült azonnal belém fojtania a szót. Egész nap próbáltam nem rá gondolni és a tegnap történtekre, ami sikerült is Seikonak és a srácoknak köszönhetően, de most megint ezen pörgött az agyam.

Persze Rai azonnal észrevette, hogy nincs minden rendben.

– Mi van Haruval? – kérdezte egy gyanakvó pillantással. – Ma még nem is láttam, pedig az első órámat kivéve mind közös volt vele.

– Nem tudom – próbáltam közömbös maradni, de Rai már teljesen átlátott rajtam.

– Szerintem balhéztak – szált be Kamin is, majd hirtelen döbbenten Tomára bámult, mintha eddig észre sem vette volna, hogy ott van. – Te!

– Én? – nézett rá ijedten Toma.

– Téged már láttalak – villant perverz fény Kamin szemében, nekem pedig eszembe jutottak azok a képek a fényképezőgépéből.

– Előfordulhat – mosolygott szerényen Toma. Szegény nem sejtette, hogy mibe sétál éppen bele.

– Holnap ráérsz? – tért a lényegre Kamin, Nao pedig olyan reménykedő fejet vágott, hogy rögtön le esett, hogy mi Kamin szándéka.

Míg ők elbeszélgettek félve néztem Raira, abban reménykedve, hogy az ő figyelmét is elterelték a srácok, de Rai továbbra is engem figyelt. Láttam ahogy szólásra nyitotta a száját, de még mielőtt bármit mondhatott volna valaki elkapott hátulról és magához ölelt. Ahogy hosszú szőke haja a vállamra hullott rögtön rájöttem, hogy Airi az.

– Szia Shou.

Airi most is megmentett. Míg bemutattam a többieknek Rai egy szót sem szolt, majd Seiko teljesen lekötötte a figyelmét. Ami kicsit megnyugtatott és az idegeskedés helyett inkább foglalkoztam a srácokkal és Airival.

A nap hátralevő részében sem láttam Harut, viszont a srácok továbbra is lekötötték a figyelmem, de amikor véget értek az óráink és mindenki elment a maga dolgára, én egyedül maradtam a szobámban. Gondoltam rá, hogy felhívom Harut a mobilján, de gyorsan elszállt a bátorságom.

Már a fürdéshez készülődtem egy szál pólóban és boxerben amikor észre vettem Haru ágyán a füzetét amibe tegnap irkált. Egy vonalas, fekete borítójú füzet volt.

– Rajta, legyél csak rossz fiú és nézz bele – szólalt meg mellettem Pocky.

– Nem – tettem vissza az ágyra – Attól hogy ő egy rohadék, nekem még nem kell lesüllyednem az ő szintjére.

– Ő biztos megtenné.

– Nem, mert nem érdeklem őt – ültem le Haru ágyának a szélére, majd szomorúan hátra dőltem a puha takaróján.

Oldalra fordítottam a fejem és rögtön megéreztem Haru illatát. Lehunyva a szemem mélyet lélegeztem és a lábaimat is felhúztam az ágyra. Közben éreztem, hogy egyre jobban kezd elnyomni az álom.

– El alszol az ágyában? – hallottam Pocky hangját. – Mi lesz ha itt talál?

– Nem – lélegeztem be Haru illatát. – Nem fogok elaludni – suttogtam.

Még tompán hallottam Pocky figyelmeztető hangját, de már túl késő volt.

Elaludtam.  

Tovább a következő fejezetre >>>>