– Gonosz vagy – ült le az ágyam szélére Rai.

– Nem vagyok – pakoltam tovább a táskámba.

– De az vagy.

– Csak mert nem megyek veled?

– Azért is – dőlt hátra gyerekes, durcás arccal. – És ezért is mert nem hagyod, hogy elvigyelek.

– Mert nem is kell.

– De velem gyorsabban hazaérnél.

– Az lehet, de nem akarlak ugráltatni, mert...

– Azért nem akarod, hogy hazavigyelek mert nem akarod, hogy találkozzam a szüleiddel? – vágott a szavamba miközben gyorsan felült.

– Nem, nem azért – csuktam le a táskám tetejét.

– Akkor meg mi bajod? – tárta szét a karjait, bosszankodva.

– Az hogy karácsony este lesz és neked is a családod mellett van a helyed – próbáltam becipzárazni a táskám, de nem ment a sok cucctól.

– És ha gyorsan kiteszlek a családodnál és már megyek is? – fel állt és hozzám sétálva lenyomta a táskám tetejét.

– Mindketten tudjuk, hogy ez már most szar ötlet – Rainak köszönhetően végre be tudtam cipzárazni a táskát.

– Miért?

– Mert ismerlek már Harada Rai – csíptem bele, mosolyogva, az arcába.

– Oké, elismerem, hogy van egy kis hátsószándékom – tette fel a kezeit megadóan. – Mondjuk egy „Boldog karácsony” dugás a kocsimban, de ha sietünk egy szájmunkával is beérem – kacsintott rám azzal a szexi félmosollyal a képén.

– Milyen kibaszott nagylelkű vagy – forgattam a szemeim. – Nem is értem hogy mivel érdemeltem ki ezt.

– Sok okot tudnék mondani, de a top 1-ben benne van a formás kis segged is – csípett bele a hátsómba.

– Kanos vagy mi?

– Egy picit – a derekamnál fogva magához húzott és a nyakamba csókolt.

– Hát szar lehet kielégületlenül tölteni a szünetet – toltam el magamtól egy gonosz mosoly kíséretében. – Ha rád jön a kangörcs akkor használd a kezed és légy jó fiú – gügyögtem neki a végére.

– Élvezed mi? – kapta el a kezem, még mielőtt újra az arcába csíphettem volna. – Hát nem is fogok hiányozni?

– De.

– Hogy fogjuk kibírni a szünetet egymás nélkül?

– Én azért jobban fogom bírni mint te.

– Te kis hazudós – húzott ismét magához, de most nem ellenálltam. – Mennyi időd van még?

– Egy óra – suttogtam a szájába.

– Elég lesz – azzal megragadott a tarkómnál és durván megcsókolt, ahogy szeretem.

Felkapott és az ágyamhoz sétálva letett rá, de egy pillanatra sem szakadt el a számtól. Ahogy végig fektetett az ágyon, rögtön rám mászott és keze már a felsőm alatt járt. Épp készült megszabadítani a felsőtől amikor Amai benyitott.

– Ó...bocs srácok, nem akartam zavarni.

– Még is összejött – nézett rá morcosan Rai.

– Csak a mobilomért jöttem – nézett körbe. – Egy pillanat és már itt se vagyok.

– Akkor már most mehetsz.

– Ne legyél paraszt – vágtam oldalba.

– Meg is van – tette el gyorsan a zsebébe Amai.

– Akkor tűnés.

– Rai!

– Sziasztok – köszönt mosolyogva, Amai. – Boldog ünnepeket.

– Az lesz, ha végre hagyod, hogy kibontsam az ajándékom – morgolódott Rai.

Amai nevetve elhúzott, Rai pedig azonnal lehúzta a felsőm.

– Ne legyél gonosz vele.

– Nem vagyok gonosz – puszilt a kulcscsontomra. – Bírom a srácot, csak ne legyen fasztorlasz.

– Hogy mi? – emeltem fel a fejem és döbbenten rá néztem.

– Fasztorlasz.

Olyan nevetőgörcs jött rám, hogy pár percig meg se tudtam szólalni.

– Most nézd meg – ült fel Rai. – Elbaszta a pillanatot a farokfékezéssel.

– Ne már – most már sírva nevettem.

– Ezt te szúrtad el – szólaltam meg, egy kis idő után, a könnyeim törölgetve. – Nem mintha te törődnél olyan dolgokkal, mint a pillanat jelentősége. A lényeg, hogy rám mászhass.

– Szóval még menthető a dolog? – mászott ismét fölém, pajkos csillogással a szemében.

– Nem, már elkéstél – gondoltam húzom az agyát.

– Ne már Bibiri-kun – puszilta meg a nyakam. – Ha most vissza utasítasz, akkor nem érdekel hogy...

– Fogd már be a szád – vágtam a szavába megragadva az arca két oldalánál és magamhoz húztam egy csókra.

Rai persze rögtön kapcsolt és már nyúlt is a nadrágomhoz.

– Sietsz? – nevettem kapkodó mozdulatain.

– Csak az a elején – vette le a saját cuccait is. – De ígérem belassítok – csókolt meg gyengéden.

– Már megint milyen nagylelkű vagy – mosolyogtam a szájába.

– Veled mindig – túrt a hajamba, gyengéden mosolyogva.

Míg csókolóztunk csupasz mellkasa az enyémhez ért, amitől csak még forróbb lett a levegő. Már a nadrágomat cipzározta ki amikor valaki hangosan dörömbölt az ajtón.

– Rai! – kiabált Renjiro.

– Húzz innen! – kiabált vissza Rai.

– Nem – azzal kivágta az ajtót és a levegőt kapkodva, mint aki idáig rohant, kócos hajjal, könyörgő szemekkel nézett Raira. – Vigyél haza!

– Nem! – ült fel Rai, most már nagyon mérgesen. – Nem látod, hogy mit csinálunk?! Húzz ki a picsába!

– Leszarom! Haza kell vinned – komolyan kétségbe esettnek tűnt.

– Látod? Már ezért sem tudsz engem haza vinni – ültem fel mosolyogva, kapva az alkalmon. – Haza viheted Renjirot.

– Nem! – vágta rá. – Úgy volt hogy Toma hazavisz téged.

– De én nem bírom ki Tomával annyi ideig.

– Az a te bajod – vont vállat Rai. – Most pedig tűnés.

– És ha fizetek?

– Akkor sem!

– De miért ne vihetnéd haza? – kérdeztem rá. – Én úgy is busszal megyek haza.

– Akkor haza vihetsz te – próbálkozott tovább Renjiro.

– Nem – állt fel. – És ezt itt és most befejeztem. Te Tomával mész én meg Bibiri-kunnal. Most meg húzzál ki a faszba – lökte ki az ajtón és be is zárta mögötte.

Renjiro egy kicsit még hangoskodott odakint, könyörgött, de egy idő után inkább nem túl szép szavakkal illette Rait, majd végül elhúzott.

– Hát ez ugrott – húztam fel a felsőm.

– Mi van? – nézett rám Rai kétségbeesetten. – Ne már.

– Bocsi Rai, de...

– Bazd meg Bibiri-kun! Ne már.

– Hogy mit mondtál?!

Erre egy picit össze húzta magát.

– Nem úgy értettem na. De ez akkor is kibaszás – túrt a hajába.

– Ne nyafogj már – másztam le az ágyról. – Nem akarom lekésni a buszt.

– Ha lekésed haza viszlek én, nem nagy ügy, már mondtam.

– Én meg mondtam, hogy nem és ezzel lezártam ezt a kicseszett vitát – tettem csípőre a kezeim.

– Így most olyan vagy mint egy havi bajos anyuka – mosolygott gonoszan.

– Te meg egy seggfej.

– Amúgy meg hova a francba sietsz? – mintha meg se hallotta volna amit az előbb mondtam. – Még van idő.

– A szeretőmhöz – simítottam hátra a hajam. – Ma együtt karácsonyozunk és minél előbb le akarlak rázni, hogy vele lehessek.

– Még egy ilyen szar duma és az egész ünnepeket meg a szünetet velem fogod tölteni.

Hát Rai most egyáltalán nem mosolygott.

– Jól van, nyugi már – magamhoz húztam és adtam a szájára egy gyors puszit. – Téged szeretlek na.

Nem vártam, hogy kimondja ő is, mert hiába nyomat néha nyálas szar dumákat, azt a szót mégsem mondja ki akármikor, a srácok előtt pedig egyáltalán nem. Ez olyan kibaszott idióta macsós dolog.

– És ez maradjon is így – vette fel a felsőjét egy elégedett mosollyal.

Látva az elégedett képét nem bírtam ki hogy ne basztassam még egy kicsit.

– Meg amúgy is, ő csak egy alkalmi szerető – húztam tovább az agyát.

– Na kapd be – nézett rám morcosan.

– Szeretnéd mi? – vigyorogtam.

– Igen, nagyon – biggyesztette le az alsó ajkát.

– Majd csak orvosolod valahogy a problémád – gonoszkodtam tovább.

Amint megláttam a gyanús csillogást a szemében tudtam, hogy most jön a visszavágó.

– Majd én is meglátogatom a szeretőm.

– Akkor karácsonyra azt kérem, hogy ásd el magad – forgattam a szemeim.

– Persze, ha én csinálom a már nem olyan poénos mi? – gyengén hozzám dobta a még régebben tőle kapott kutya plüsst.

– Hát nem – ismertem be.

– Na látod – kapta el a derekam és magához húzott.

– Tudod Rai, te egy igazi kincs vagy.

Persze rögtön fülig ért a szája. Azt hitte szét dicsérem a hülye fejét.

– Komolyan?

– Ja, jó mélyre kellene ásni – vigyorogtam a képébe.

Rögtön lehervadt a mosolya.

– Haha, de kibaszott vicces.

– Tudom – bújtam ki a karjai közül.

– Most már komolyan gonosz vagy. Napokig nem fogunk találkozni, de mégis ellöksz magadtól.

– Mert nem akarom lekésni a buszom – körbenéztem a szobában, hogy hol lehet a sapkám.

– Komolyan azt várod, hogy napokig kibírjam ezt? – folytatta a hisztit.

– Mit ezt? – kérdeztem vissza oda sem nézve, csak kerestem tovább a sapkám.

– Ezt a vágyat ami elemészt érted.

– Tudod, az ilyen dumákért mosnám ki néha a szád, nem pedig a káromkodások miatt. Honnan szedsz ennyi nyál szöveget?

– Más bezzeg oda lenne érte – dobta le magát az ágyamra, vigyorogva.

– Akkor mond másnak.

– És ölelgessek mást karácsonykor, csak mert neked nincs kedved velem lenni?

– Nem kell mártírkodni – forgattam a szemeim a hülyeségétől. – Ott van az ilyen esetekre az a plüss nyúl.

– De Bibiri-kun kettő nem jó arra.

– Ölelésről volt szó, nem?

– Baszki, miért nem tudsz már egy kicsit megértő lenni?

– Megértő? A kangörcsöddel kapcsolatban?

– Nem – ült fel. – Az érzéseimmel kapcsolatban – tette a szívére a kezét megjátszott szomorúsággal az arcán.

– És az érzéseidhez mióta kapcsolható a farkad? – néztem a plafont kínomban.

– Ha ő szomorú én is szomorú vagyok – mosolygott sunyin.

Ezen nem bírtam nem mosolyogni.

– Nem vigasztalsz meg minket Bibiri-kun? – nyújtotta felém a kezét.

Rögtön kaptam a lehetőségen.

– Csak ha kimondod – léptem hozz közelebb.

– Mit? – játszotta az érthetetlent.

– Azt hogy szeretsz.

– Akkor gyere ide.

Odamentem és hagytam, hogy lehúzzon magához. Rögtön az ölébe ültetett, magával szembe. A két keze közé fogta az arcom és mélyen a szemembe nézett.

– Szeretlek.

– Én is téged – öleltem meg, a nyakába fúrva az arcom.

Nem láttam, de így is tudtam, hogy vigyorog.

– És mi van a szeretőddel?

– Megszökött a tiéddel.

– Helyes – nevetett.

Pár percig így maradtunk, egymáshoz bújva, majd elhúzódtam és kimásztam az öléből.

– Na menjünk.

– Jó – sóhajtotta beletörődve.

– Te elpakoltad a cuccod? – kutakodtam tovább a sapkám után, hátha mégis meglesz.

– Nem – állt fel. – Minek? Otthon van épp elég cuccom.

– Elkényeztetett – motyogtam. De így is meghallotta.

– Lehet van pár cuccom, de néha inkább lennék csóró mint Harada.

Annyira szomorúnak tűnt a hangja, hogy megtorpantam és rögtön rá néztem, de az arca csupa közöny volt. Már léptem felé hogy megöleljem, de észre sem véve, ellépett mellettem és felkapva a táskám, rám nézett.

– Mit keresel?

Kellett pár perc mire le esett, hogy mit akar.

– Ja, hát csak a sapkámat – néztem gyanakodva az arcát, de nem tűnt szomorúnak. Mintha az előbb nem is bánkódott volna a családja miatt. Egyáltalán szomorú volt e most vagy csak...

– Nem hagytad el valahol? – rántott ki a gondolataim közül.

– Nem hiszem – húztam a szám. – Vagy legalábbis remélem.

Igazából nem is izgatott már a sapkám, csak Rai.

– Rai, nem akarsz... – kezdtem halkan.

– Na menjünk – vágott a szavamba, meg sem hallva a mondandóm. – A végén tényleg lekésed a buszt.

– Jó – adtam fel.

Felvette a kabátját és magával cipelve a táskám, kiment a szobából és elindult le a parkolóhoz, addig én bezártam az ajtót és rohantam utána.

Kint ismét elkezdett havazni és újra csillogó fehérséggel borított el mindent. Követve Rait, minden lépésemnél ropogott a hó a talpam alatt.

– Fázol Bibiri-kun? – tette be a cuccom a hátsó ülésre.

– Picit.

– Akkor tessék – elém lépett és a fejemre húzta a saját sapkáját, majd egy puha homlokpuszival jutalmazott. – Kell pár perc mire bepörög a fűtés a kocsiban, addig tartsd magad melegen.

– Oké – nem láttam az arcom de éreztem, hogy az egész tűz forró.

Beszálltam mellé a kocsiba és vártam, hogy induljunk, de Rai még szarakodott a rádióval, addig meg már a fűtés is rendesen ment. Mire Rai elindult már finom meleg volt a kocsiban, de nem adtam neki vissza a sapkáját, csak levettem és megszagoltam, mert finom Rai illata volt, de persze megfeledkeztem a mellettem ülő baromról.

– Te meg mit csinálsz? – nevetett, félig engem, félig pedig az utat nézve.

– Semmit – tettem el a kabátom zsebébe a sapkát.

– Elteszed, hogy ha hiányzom majd akkor szagolgathasd? – vigyorgott önelégülten.

– Nem – néztem ki az ablakon, tiltakozva, ő meg csak tovább nevetett.

– Szóval nem adod vissza a sapim?

– Nem – vágtam rá. – Megérdemled, hogy lefagyjon a hülye fejed.

– Te meg azt hogy az ilyenekért elverjem a kis picsád.

– Ne álmodozz.

– Minden jótól eltiltasz? – játszotta meg a duzzogókisgyereket.

– Dehogy – csóváltam a fejem mosolyogva.

Beletelt egy kis időbe míg megérkeztünk a buszállomáshoz, addig pedig volt időm gondolkodni és döntöttem is.

– Na megérkeztünk – parkolt le. – És még pont van elég időd hogy...

– Nem szállok fel a buszra – vágtam a szavába, mire meglepetten rám nézett.

– Mi van? Nem mész haza?

– De, csak te fogsz hazavinni – mosolyogtam rá.

– Szóval meggondoltad magad? – azonnal fülig ért a szája.

– Inkább töltök veled több időt minthogy egy rakás idegennel buszozzak – magyaráztam, de a teljes igazságot nem mondtam el neki.

– Jól döntöttél Bibiri-kun – adott egy gyors puszit, majd kifordult a parkolóból.

– Hát remélem is.

Az út nagy része jól telt, zenét hallgattunk meg Rai mesélt a hétvégi koncertjükről amire most nem tudtam elmenni.

– Nem lesz baj abból hogy késel otthonról? – kérdeztem rá egy idő után.

Nem mondtam el neki, de pont a családja miatt akarok több időt tölteni vele. Mesélt már az apjáról, meg Shou is, és én inkább magamnál tartom Rait ameddig csak lehet.

– Nem hiszem – vette elő a mobilját. – De azért írok anyámnak egy SMS-t. Ő az aki nagyon rá van pörögve az ünnepekre.

– Komolyan vezetés közben akarsz írni neki?!

– Ja, miért ne? – úgy nézett rám mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

– Ha ki akarsz nyírni mindkettőnket akkor csak rajta – forgattam a szemem.

– Nem, még nem, még nincs kész az új Aru Yoru dal és az nagyot fog ütni, szóval...

– Oh, hogy bazd meg, komolyan csak emiatt nem?! – néztem őt hitetlenkedve.

– Meg érted is kár lenne – mosolygott békítően.

– Hát kösz.

– Nyugi már – nevetett. – Csak hülyéskedek. Nem kell a durci.

Ezzel ha lehet csak még jobban maga alatt vágta a fát, de persze neki fel se tűnt.

– Adok majd olyan durcit hogy...

– Nyugi Bibiri-kun – vigyorgott. – Leveheted az erényöved.

– Tudod néha te magad vagy a saját fasztorlaszod.

– Megesik – vont vállat. – De valahogy mégis mindig nálam köt ki az erényöved kulcsa – kacsintott rám.

És bassza meg hogy igaza van, mivel már csak a mosolyától is elolvad az ember.

– Szerencséd, hogy olyan jól nézel ki – motyogtam.

– Igen? – vigyorgott elégedetten.

– Igen, mert így nálad nem működne az a szöveg, hogy ha már szép nem vagy legalább hülye ne legyél.

– Akkor már kétszeresen is jó vagyok – úgy nézett ki hamarosan elszáll az egojától. – Dögös is vagyok, kurva szexi meg okos is.

– Ez három volt és így az utolsó dolog meg is kérdőjeleződött. Ügyes vagy édesem – veregettem meg a vállát gúnyosan mosolyogva.

Arra számítottam, hogy rögtön vissza vág, de sajnos nem tette.

– Ezt jól hallottam? – csillant fel a szeme.

– Mit? Hogy hülye vagy?

– Nem, az utolsó mondatot. Mondd ki még egyszer – követelte.

– Nem – vágtam rá.

– Mondd ki.

– Nem.

– De igen.

– Nem és ezzel le is zártam ezt a hülyeséget!

– Mondd ki újra és nem basztatlak többet ma már.

– Ugyan már – horkantottam. – Ezt meg ki hiszi el?

– Komolyan Bibiri-kun.

– Persze – legyintettem oda se figyelve.

– Kérlek, mondd ki – duruzsolta a fülembe.

– A kurva utat figyeld! – fordultam rögtön felé.

– Akkor mondd ki.

– Jó! – adtam fel. – Ügyes vagy drágám – fintorogtam a végére.

– Ez így olyan illúzió romboló – húzta a száját.

– Na mert az nem volt illúzió romboló amikor múltkor szex után röhögve azt mesélted, hogy milyen mocskosan élvezős csajjal voltál úgy egy éve? Na az! Az volt kurva illúzió romboló!

– De hát az vicces volt – nevetett.

– Nem volt az. Főleg nem rögtön szex után.

– Miért? Ha szex közben mesélem az jobb?

– Dehogy! Az egész sztori gusztustalan szar volt ahogy volt. Nem is értem minek mesélted el – dörzsöltem az arcom a kezemmel.

– Mert vicces volt.

– De nem volt az.

– De az volt – nem hagyta annyiban. – Neked csak azért nem, mert nem voltál ott.

– Hát még jó hogy nem voltam ott – most már fogtam a fejem.

– Még Renji is röhögött rajta amikor...

– Renjiro is ott volt? – döbbentem le.

– Ja, meg Kin és...

– Elég! – vágtam a szavába. – Ennyi elég is volt.

– Látnod kellene az arcod – nevetett.

– Egy életre elvetted az étvágyam és a veled való szexről a fantáziám – túrtam a hajamba elborzadva. – Most hetekig biztos nem nyúlok hozzád, amíg ezt a gusztustalan képet ki nem törlöm valahogy az agyamból.

– Ugyan már – vigyorgott.

– Komolyan Rai – néztem rá fintorogva. – Nem akarok még egy ilyen sztorit hallani és az előtte lévő csajokról meg srácokról se akarok hallani.

– Mert féltékeny lennél?

– Nem. Azért mert ide hánynék.

– Ugyan már Bibiri-kun – ismételte meg magát. – Fogadjunk, hogy neked is van pár sztorid az előttem lévő srácokról.

– Komolyan azt akarod, hogy elkezdjek mesélni az exeimről? – kérdeztem rá hitetlenkedve.

– Ha van vicces sztorid akkor rajta – bólintott rá az utat figyelve.

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy komolyan erre kér, de ha már ezt akarja akkor kapja csak meg.

– Hát jó – dőltem hátra lazán és hozzá láttam a mesélésnek. – Az első fiúm Issui egyáltalán nem volt romantikus típus, de egyszer csinált nekem egy gyertyafényes vacsorát és a barom felgyújtotta a függönyüket, ő meg annyira bepánikolt, hogy leöntötte valami piával amivel csak még elcseszettebb lett a helyzet és végül már csak arra érkeztem meg hogy eloltotta a tüzet, de kitörte az ablakot és a kertben landolt egy nagy adag kutyaszaron – erre visszagondolva nem bírtam nem nevetni ezen a jó emléken, de amikor nevetve Raira néztem rögtön nem volt olyan vicces.

– Szóval volt egy Issui – motyogta összevont szemöldökkel nézve az utat. Látszott rajta hogy bassza a csőrét a dolog, de nem akartam kímélni, mivel ő sem kímélt engem.

– Na és ott volt még Kimio – folytattam. – Kimio egyszer kitalálta, hogy csináljuk kádban én meg persze benne voltam – egy pillanatra Raira néztem és a kormányt szorító kezeire, de nem tudtam visszafogni magam, muszáj volt egy kicsit hergelnem. – Amikor elég víz volt a kádban beszálltam és vártam Kimiot. Ő csak lazán besétált mint egy szexi japán Adonisz és amint tett egy lépést a kád felé dobott egy hátast a fürdőszoba padlóján – én persze ezen is csak nevettem, de Rai nagyon komoly maradt.

– Meg ott volt még Jouta...

– Oké, ennyi elég lesz! – vágott a szavamba Rai.

– Pedig te mondtad, hogy beszéljek ezekről, most meg...

– Jó, igazad volt – adta fel.

– Hogy mondtad? – hajoltam hozzá közelebb, győztes mosollyal a képemen.

– Mondom, igazad van – nyögte ki.

– Miben is? – hallani akartam ahogy kimondja.

– Kurva szar érzés azokról a srácokról hallani akik előttem voltak – ismerte be.

– És ezek még nem is voltak olyanok mint amit te meséltél.

– Hála a jó égnek – sóhajtott megkönnyebbülve. – Legszívesebben mindegyik kis gyíkot kicsinálnám.

– Hé, nem voltak gyíkok – szóltam közbe. – Én nem jártam össze vissza minden sráccal.

– Hát ez megnyugtató gondolat.

Néztem az arcát, de nem tűnt gúnyosnak, vagy épp olyannak mint aki viccelne.

– Mondjuk te ugyanezt nem mondhatod el magadról.

– Dehogynem – vigyorgott. – Én se jártam akárkikkel.

– Áh, dehogy, csak dugtad őket – legyintettem.

– Ez olyan lealacsonyító durva szó – ráncolta a homlokát.

– Akkor mondjam azt hogy lefeküdtél már a fél világgal? – forgattam a szemeim.

– Inkább azt mondanám, hogy kellemes nemi élvezetben részesítettem a fél világot.

– Hát ez rögtön jobb – néztem őt hitetlenkedve. – Csak egy egészen picikét volt buzis. De tényleg, csak egy csöppet.

– Mondd el nekem Bibiri-kun, hogy miért kötekedsz te karácsony napján? – csípett bele az arcomba, mosolyogva.

– Mert megtehetem – húztam ki magam, miután ellöktem a csipkedős kezét.

– Szóval más nem tehetné meg?

– Nem tudom – vontam vállat, majd félrebillentett fejjel rá néztem. – Megtehetné?

Úgy tett mintha ezen komolyan elgondolkodna, majd amikor megállt egy piros lámpánál, megragadott és magához húzott egy csókra.

Amikor elhúzódott az ajkaimba suttogva ezt mondta: – Nem. Senki más. Csak te Bibiri-kun. Csak te.

Amikor Rai leparkolt a házunk előtt, már láttam, hogy anya az ablaknál állva kíváncsian félrehúzza a függönyt, hogy jobban lásson. Közben kint már el állt a havazás és már majdnem teljesen besötétedett.

– Akkor most jön az érzelmes búcsú Bibiri-kun – hajolt hozzám Rai.

– Még nem – toltam el őt mosolyogva, majd kinéztem az ablakon és már láttam, hogy anya és apa az ajtóban állva várnak. – Tartozom egy vallomással – néztem újra Raira, de ő már csak a szüleimre figyelt, kissé ijedt de inkább zavart tekintettel.

– Milyen vallomással?

– Azért sem akartam, hogy elgyere velem, mert a szüleim még nem tudják, hogy járok valakivel. Meg igazából egy srácot sem mutattam még be nekik – fészkelődtem a helyemen kínomban.

Erre Rai rögtön elszakította a tekintetét a szüleimről és kérdőn rám nézett.

– Szóval egyik srácot sem hoztad még haza akivel jártál?

– Igen.

– Szóval akkor most el kellene simán húznom mint egy haver. Ugye? – próbált közömbösnek látszani, mint akit nem izgat a dolog, de látszott rajta hogy igen is bántja.

– Hogy mi van?! – dőltem előre. – Dehogy mész el csak úgy.

– Nem? – kérdezett vissza meglepetten.

– De nem ám. Be akarlak mutatni a szüleimnek te barom, de ahhoz te is kellenél – mosolyogtam rá, biztatóan.

Pár pillanattal ez előtt a szomorúságát alig tudta leplezni, most meg alig tudott nem vigyorogni.

– Biztos hogy ezt akarod?

– Te akarod? – kérdeztem vissza.

– Igen – vágta rá.

– Én is – fogtam meg az arca két oldalát és magamhoz húztam egy puszira. – És most menjünk mert a szüleim megfagynak az anyám meg halálra izgulja magát, hogy ki lehet az a srác aki velem jött.

Erre Rai nevetve leállította a kocsit, majd kiszálltunk a kocsiból. Míg Rai kivette a cuccom addig anya már el is indult felénk, izgatott mosollyal az arcán, csillogó barna szemeivel.

– Szia anya – öleltem magamhoz amint elért hozzám.

– Na végre hogy haza jöttél – bontakozott ki az ölelésből és aggódó szemeivel az arcomat fürkészte. – Az ember aztán imádkozhat, hogy hazagyere, de te csak...

Az utolsó dolog amire vágytam, az egy kioktatás Rai előtt vagy egy lecseszés.

– Eszel te rendesen? – fogta meg az arcom. – Shiro! – kiáltott hátra apámnak. – Ugye hogy pufibb volt az arca amikor elment?

– Ne szekáld már a kölyköt – indult el apa a megmentésemre.

– Anya, ne most csináld már – jeleztem neki a szemeimmel, hogy nem vagyok egyedül.

Szerencsére rögtön vette a lapot és amint mellém lépett Rai mosolyogva felnézett rá.

– Hát ez a helyes fiú?

– Ő Harada Rai.

– Jó estét – hajolt meg Rai, ami eléggé meglepett.

– Szia Rai – nem tudom, hogy mit láthatott benne anyám, de szinte olvadozott Raitól, amit nem tudtam hova tenni. – Én Azami vagyok, a férjem pedig Shiro.

Rai felvette az illedelmes, kedves fiú jelmezét és már épp kezet nyújtott volna apámnak amikor az lazán mosolyogva lepacsizott vele, Rai pedig meglepetten nézett rám majd vissza apámra.

– Ne legyünk már olyan rohadt hivatalosak, a tökmag haverja vagy nem pedig valami... – de apa nem tudta befejezni mert anya egy nem túl kellemesnek tűnő oldalba könyököléssel megállította.

– Muszáj rögtön ilyen alpárinak lenned? – csóválta a fejét anya. – Még alig mutatkoztunk be, de te már is ilyen vagy.

– Miért? Talán szerinted az ilyen srácok mint Rai nem ismernek egy káromkodást sem, vagy burokban nőnek fel, vagy mi a fas...- de anya megint oldalba könyökölte.

– Meg ne halljam azt a szót.

– Megnyugtatlak anya, hogy Rai mocskosabb szájú mint apa – szóltam közbe.

– Te csak ne pártold ki – emelte fel a mutató ujját.

– Látod? – mutatott rá apa. – Mióta elmentél itthonról, úgy kezel mint valami kölyköt. Lassan én is elmehetek egy egyetemre. De csak ha mázlim van.

– Ez nem igaz – vágta rá anya és már is elkezdődött egy rövid vita.

Nálunk az ilyen általában olyan hogy anya mondja a magáét, elmagyarázza, hogy miért van neki igaza, apa pedig bólogat, félre nézve pofákat vág és miután végig hallgatta megy tovább mintha mi sem történt volna. Most pedig ugyan ez következett, már készültem rá hogy Rai biztos elhúzza a csíkot ezután, de amikor ránéztem meglepődve láttam, hogy mosolyogva nézi a szüleimet.

– Anya – szólaltam meg pár perc múlva. – Ha ezt végig hallgatjuk meg fogunk fagyni.

– Jaj persze, persze – rázta meg a fejét, mintha kirázná a vitát az agyából, majd angyali mosollyal vissza fordult hozzánk, míg apa egy hálás pillantással jutalmazott. – Gyertek be és együnk végre, biztos nagyon éhesek vagytok.

– De Rainak mennie kell. Neki is még haza kell mennie a családjához – húztam a szám, bár reméltem hogy Rai nem látja.

– Dehogy – erősködött anyám. – Nem indulhat útnak éhesen. Egy korai vacsorára még van időd, ugye Rai? – nézett rá anya kérlelő szemekkel. Volt egy olyan sejtésem, hogy anyám alaposan ki akarja faggatni Rait.

– Anya... – már épp rászóltam volna, de Rai megelőzött.

– Nagyon szívesen maradok vacsorára – majd rám nézett. – Nem gond.

– Biztos? – vettem át tőle a táskám, ami eléggé nehéz volt.

– Igen.

– Akkor gyerünk is befelé fiúk – terelt minket anya a ház felé. – Bent jó meleg van és sütöttem sok sütit is. A te kedvencedet is Seiko.

– Komolyan? – már nagyon rég nem ehettem anya sütijeiből és már nagyon is hiányzott.

– Ja, nem is nyúlhattam hozzájuk egész nap – morgolódott apa, amin Rai jót nevetett, egészen addig míg meg nem látta, hogy nem bírom úgy a táskám súlyát mint ő.

– Add csak oda Bibiri-kun – nyújtotta ki a kezét a táskáért.

– Bibiri-kun? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian apa, de anya csak sejtelmesen mosolygott.

– Csak egy becenév – vontam vállat, de közben éreztem, hogy ég az arcom.

– Aranyos – olvadozott tőle anya.

Amint beértünk a házba anya gyorsan csinált finom, meleg, kakaót mindkettőnknek és míg készülődött a konyhában, leültetett minket a nappaliba.

– És mi a helyzet a suliban? – ült le a fotelbe apa egy bögrével a kezében, ami elég gyanús volt, mivel apa nem teázik, kakaózik és nem is kávézik már ilyenkor.

– Likőr van benne mi? – böktem a bögréjére.

– Anyádnak el ne mond – kacsintott rám.

– Nem fogom – nevettem, Raival együtt.

– Szóval? – mutatott kettőnkre apa.

– Jól megy a suli – vontam vállat, mint aki nem érti a célzást. – Meg jó is és elég sok barátom van.

– Az szuper – bólintott apa. – És mi van veled Rai?

– Velem? – kérdezett vissza, meglepetten.

– Igen – mosolygott apa. – Te milyen szakra jársz?

– Én zenész vagyok, pontosabban gitáros.

– Meg van egy király bandája is, amit Aru Yorunak hívnak. Hallanod kellene, hogy milyen jók – magyaráztam Rai helyett is, aki meglepően szerényen mosolygott a helyén. – Biztos befutnak majd. De igazából már most is koncerteznek.

– Jaj még emlékszem, hogy te meg énekes akartál lenni – nevetett apa.

– Dehogy – vágtam rá, de éreztem, hogy kezd megint vörösödni az arcom.

– De igen – fordult Raihoz. – Hallanod kellett volna, hogy milyen szörnyű hangon kornyikált. Azami persze oda volt érte, támogatta, hogy menjen csak zenei szakra, de még jó hogy én is itt vagyok. Különben ott kornyikálna köztetek azzal a hangjával ami olyan mint egy haldokló kecse nyüszítése, vagy rosszabb.

– Ne már apa – szóltam rá, de már biztosan az egész arcom vér vörös volt, Rai pedig már sírva nevetett mellettem. – Rai már hallott énekelni.

– Oh, szóval hallotta amikor ki ereszted a Krákent?

Most komolyan, még életemben nem láttam Rait így nevetni, de bár ne láttam volna.

– Bo...bocsi...Bibiri-kun – törölgette a könnyeit miután sikerült abba hagynia.

– Ez akkora kibaszás – fontam össze a karom a mellkasom előtt.

– Nézd ezt a durcit – mutatott rám apa, Raihoz beszélve.

– Ismerős – kortyolt a kakaójába Rai.

– Szóval te is szoktál vele így viccelődni?

– Persze – vágta rá Rai.

– Helyes – ivott apa is. – Ne is hagyd, hogy elkényelmesedjen, még a végén valami úrilányt nevelnek belőle abban a suliban.

– Hát arra nem túl sok esély van – forgattam a szemeim amikor Rai megint nevetni kezdett.

– Hoztam sütit – jött anya egy nagy tálcával a kezében, megmentve a további baszakodástól.

Amint letette a dohányzó asztalra a tálcát, leült ő is és várakozón nézett rám.

– Mi az? – kérdeztem.

– Semmi – de még is ugyan úgy nézett rám.

– Rai zenész – mondta apa anyának.

– És milyen zenét játszol? – kezdte el anya a faggatást.

– Mindent ami a punkhoz és a rockhoz köthető.

– Hogy ismerkedtetek meg? – tért a lényegre anya.

– Rai egyik koncertjén találkoztunk.

– Hogy hogy vele jöttél és nem busszal? – csatlakozott apa is. – Ne érts félre, nem azért mondom mert baj, sőt, bírom a srácot – kacsintott Raira apa. – Csak eddig senkivel nem állítottál haza karácsonykor.

– Azért jöttem vele haza, mert be akartam nektek mutatni, mivel mi járunk – nyögtem ki.

– Tudtam! – vigyorgott apa. – Látod Azami?

– Mintha én nem tudtam volna – mosolygott anya.

– Basszus, fogadni kellett volna rá – ivott a bögréjébe apa.

– Abban mi van? – nézett volna bele anya, de apa gyorsan elhúzta előle.

– Kakaó.

– Na persze – hagyta rá anya.

– Hogy érted hogy tudtátok? – nem csak én voltam meglepett de Rai is annak tűnt.

– Egy anya az ilyesmit megérzi – húzta ki magát anya.

– Meg persze az is segített az anyai megérzésnek, hogy úgy kukkol az ablakból mint aki már a nyugdíjat várja, de csak azt sikerül kilesnie, hogy a fia egy másik fiúval puszilkodik a kocsiban – nevetett apa, amire a jutalom egy nem túl kedves nézés volt anyától.

– Igen is anyai megérzés volt – fordult felénk mosolyogva. – Meg annyira össze illetek.

– Összeillünk? – kérdeztünk egyszerre Raival.

– Persze, pont egy ilyen srácot tudok elképzelni melléd, mondjuk nem ennyire visszafogottat, de hát gondolom kettesben sokkal szabadabban viselkedik – magyarázta anya.

– Persze – néztem Raira. – Most olyan mint akinek karót dugtak a seggébe, de amúgy egy laza seggfej. Nyugodtan kihúzhatod az illedelmes karót.

– Végre – fújta ki a levegőt Rai. – Nem akartam, hogy az első benyomás szar legyen, szóval próbáltam kicsit viselkedni – magyarázta anyáéknak.

– Felesleges – legyintett apa. – Jobb ha magad adod. Szerintem bírni fogjuk mi azt a Rait akit a kis törpe választott magának – mosolygott apa.

– Muszáj ilyen hülye gúnyneveket adni nekem? – húztam a szám.

– De hát te vagy a mi pici Seikonk – simította hátra a hajam anya.

– Meg amúgy se nőttél magasra, szóval ne sírjon a szád. Még anyád is magasabb nálad egy centivel.

Persze Rai jól mulatott az egészen.

– Elvagy mi? Jó nézni ahogy szét szekálnak a szüleim? – böktem meg az oldalát.

– Nézd már hogy panaszkodik – mondta anyának apa, vigyorogva. – Bezzeg akkor nem csinálta amikor kifizettük neki a tandíjat.

– Komolyan szét vagyok szekálva karácsonykor? – fogtam a fejem.

Tovább >>>