Reggel, Haru ölelő karjai közt ébredtem. Ő még nem volt ébren és nem is akartam felkelteni. Óvatosan kibújtam a karja alatt. Szerencsére nem ébredt fel, így pár percig figyelhettem az alvó arcát.

Hiába húzott fel tegnap, nehéz volt rá tartósan haragudni, főleg a tegnap este után.

Egy idő után mosolyogva kimásztam az ágyból és meglepetten tapasztaltam, hogy van hely a padlón.

Rai és Seiko nem voltak sehol, az alkalmi ágyuk pedig a szoba sarkában hevert, összehajtva. De az még jobban meglepett amikor Seiko tegnapi tortáját megláttam, azon az asztalon amin tegnap még Haruval ettünk, mellette egy üzenettel.

Kíváncsian letelepedtem az asztalhoz és kihajtogattam az üzenetet, ami egyszerre szolt nekem és Harunak is.

„Shounak: Jó reggelt napsugaram! Mivel Seiko nem képes eltüntetni ezt a tortát (Nem tudom miért. Lehet fél hogy nagy lesz a segge xD), így ez a feladat ma rád hárul. Mire vissza érek tüntesd el vagy kénytelen leszek megtömni vele Seikot. Ez a mai házi feladatod és bónusz jutalom jár azért ha kiakasztod Harut. Pusszancs!

U. I.: Mi ez az összebújós, nyálas alvás a baszadékkal? Háh?!”

– Mintha ti nem összebújva aludnátok – csóváltam a fejem, mosolyogva. Majd a Harunak szánt részt is elolvastam.

„ Harunak: Teveszaros jó reggelt baszadék! Gondoskodj egy kicsit Shouról és etesd meg ezzel a tortával. Mire vissza érek fogyjon el az egész. Shouhoz pedig ne merj úgy hozzá érni ha ő sem akarja. TUDOM ÁM HOGY MI JÁR A FEJEDBEN! DE ESZEDBE NE JUSSON! AZ ÉG SZERELMÉRE, Ő MÉG CSAK GYEREK!

Szóval etesd meg, vigyázz rá és ha igényli néha simogasd. Kéretik nem felbaszni az agyát, mert azért én baszlak fel. Na ezer ölelés meg csók te geci!

U. I.: Láttam ám azokat az óvszereket a fiókodban baszadék. Még csak gondolni se merj rá!”

– Jézusom Rai – nevetem a végére. – Mintha egy kisállat lennék.

– Mi ilyen vicces? – hallottam a hátam mögül Haru hangját.

– Jó reggelt – fordultam meg, rá mosolyogva.

– Neked is – viszonozta a mosolyom. – Az mi? – mutatott a kezemben lévő papírra.

– Olvasd el – adtam oda neki. – Rai hagyott egy kis üzenetet.

Haru kezébe vette a lapot és ő is elolvasta. Amikor végzett vele a szemét forgatva vissza adta.

– Ekkora egy barmot.

– Szerintem nagyon vicces – néztem újra a lapot, Haru pedig engem. – Mi az?

– Szeretem amikor ilyen vidám vagy. Csak ezét tűröm meg itt Rait.

– Pedig nem kellene, hogy vidám legyek – tűnt el a mosolyom. – Minoru meghalt, Pocky pedig sehol sincsen...nem kellene most vidámnak lennem – sütöttem le a pillantásom.

– Ki az a Pocky?

– Mindegy – legyintettem.

Nem akartam most még Pockyt elmondani neki, mert nem voltam benne biztos hogy nem hinne bolondnak.

– Shou – mászott ki az ágyból, elém guggolva. – Minoru miatt nem kell egész hátralevő életedben szomorúnk lenned, ezzel p még...

– Tudom, de alig ment el és én vidám vagyok, pedig nem kellene – néztem rá. – Ez így nem jó. Talán....nekünk is külön kellene lennünk egy ideig. Nem kellene ennyi időt együtt töltenünk.

– Miért? – látszott az arcán, hogy nem ért engem, de aggódik.

– Mert most nem vagyok érzelmileg stabil. Minden annyira össze vissza van – túrtam a hajamba, kétségbeesetten Haru szemébe nézve. – Lehet, hogy most előre lépek kettőt, de lehet, hogy idő kérdése és rájövök, hogy igazából hátra akartam lépni és nem előre. Érted ugye? – néztem rá segítségkérőn.

– Értem, de ez így egy baromság – rázta a fejét. – Azt akarod mondani, hogy később nem akarnál velem lenni, pedig most ez a helyzet? – bólintásomra folytatta. – Ez egy kurva nagy baromság. Tudod miért? – helyettem is megválaszolta a kérdést. – Mert lehet, hogy Minoru halála miatt teljesen kivagy és most minden úgy látszik mintha a feje tetejére fordult volna. De elfelejted, hogy te már ezek előtt is akartál engem és ne mond, hogy nem – fogta, gyengéden, két keze közé az arcom. – Az egyetlen aki nem volt biztos magában az én vagyok, nem te. Téged most meggyengít Minoru emléke, de még így is sokkal erősebb vagy mint én. Sokkal jobb vagy mint én.

– Ezeket most csak azért mondod, hogy befogjam a szám, ugye? – a visszatartott könnyek a torkomat szorították, így a hangom nem volt több puszta rekedtes suttogásnál.

– Ha be akarnám fogni a szád, akkor megcsókolnálak – mosolygott a szemembe nézve, nekem pedig kezdett homályosodni a látásom. – Azért mondom neked ezeket, mert így gondolom. Erős vagy és túl jó – ölelt magához, én pedig az előtörő könnyektől már semmit nem láttam. – Ha hónapok, hetek vagy napok múlva arra ébredsz, hogy most rosszul döntöttél, hogy ez az egész egy hiba volt. Akkor én már csak annak is örülni fogok, hogy azt az időt, veled tölthettem és azt a hibát velem követted el.

Annyira jól estek a szavai. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyeneket fog mondani nekem, hogy ő önt belém lelket, de nagyon hálás voltam neki. Viszont még így is voltak bennem kétségek. Ahogy ott ülve a földön, magához ölelt és belélegezhettem illatát, szükségem volt valamire, valamire ami ha csak egy kis időre is és még ha hamis ábránd is, de elűzi a kétségeket és egy időre nyugodt lehetek.

– Haru – törtem meg a csendet, sírástól rekedt hangommal. De nem engedtem el őt, most nem tudtam volna a szemébe nézni.

– Igen?

– Mondanád nekem...kérlek...mondanád nekem hogy.... – nehezen jöttek a szavak a számra.

– Mit? – éreztem, hogy el akar tolni magától, hogy láthassa az arcom, de szorosan öleltem és nem engedtem.

Egy erőtlen sóhaj után, tovább ölelve őt, kimondtam: – Mondanád nekem hogy szeretsz?

Éreztem ahogy megfeszülnek az izmai és lefagy az egész teste. Összeszorított fogakkal vártam az elutasító szavakat, legbelül már készültem rá hogy teljesen össze fog törni.

– Shou...

Már is megbántam minden szavam, csak vissza akartam szívni az egészet és elbújni valahová ahol egyedül kisírhatom magam. Az esélytelenek nyugalmával kész voltam menteni a menthetetlent.

– Sajnálom, nem úgy gondoltam – vágtam a szavába. – Nem egy vallomást akartam, csak valamit ami megnyugtat – magyaráztam, továbbra is őt ölelve. Mert ki tudja meddig ölelhetem még őt. – Csak hallani akartam, nem azt hogy komolyan mond, nekem elég ha....

– Szeretlek – vágott a szavamba, belém fojtva még a lélegzetet is.

Egy pillanatig el sem hittem, hogy kimondta, azt hittem rosszul hallottam, de egy perc csönd után realizálódott bennem az egész.

Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, hogy csak az én kérésemre tette meg, de így is sokat jelentett nekem.

– Köszönöm – fúrtam az arcom a vállába, igyekezve vissza tartani a könnyeim. Elegem volt már a folytonos sírásból.

– Így most már jobb? – simított végig a hátamon, megnyugtatva. – Csak mert ezt még soha senkinek nem mondtam, szóval értékeld, hogy most megtettem – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

– Nagyon hálás vagyok – motyogtam a vállába.

– Akkor hálából fald be ezt a tortát, hogy Rai ne csináljon felesleges hisztit, jó? – tolt el magától, majd ujjaival letörölte a könnyes arcom és mosolyogva a torta felé fordított. – Az ott a célpont.

– Jó – viszonoztam a mosolyát.

Haru, mintha az előbb semmi sem történt volna, leült a kis asztalhoz és egy epret lekapva a torta tetejéről elém tartotta: – Mond hogy ááá.

Nem tudtam, hogy ezzel most a gondolataimat akarja elterelni vagy az imént történteket akarja úgy kezelni, mintha meg sem történt volna, de minden esetre én engedelmeskedve neki, kinyitottam a szám, ő pedig bele tette az epret.

– Szeretem amikor ilyen szófogadó vagy Csingiling – kacsintott egy perverz mosollyal a képén, ami teljesen kizökkentett a gondolataimból.

– Miért Csingiling? – kérdeztem, majd nyitottam a szám a következő epernek.

– Hümm? – adta a számba az epret.

– Miért hívsz Csingilingnek?

– Mondtam már. Mert hasonlítasz rá – nyúlt a következő eperért.

– Dehogy hasonlítok. Max annyiban hogy én is szőke vagyok.

– Ezt csak azért mondod mert Csingiling egy tündér. Bezzeg ha valami harcos lenne vagy valami fiúsabb, akkor egy szavad se lenne rá.

– Pontosan – bólintottam. – Ez így egy gúnynév.

– Dehogy az – tartotta a szám elé az epret.

– De az – hajoltam el előle. – Ezt a becenevet akkor adtad amikor még utáltál, tehát ez egy gúnynév.

– Oké, azt elismerem, hogy amikor Csingilingé avattalak akkor nem voltál épp a szívem csücske, de gondolod, hogy ha ez egy gúnynév lenne akkor most is így hívnálak? A kérdésre pedig egy bazi nagy nem a válasz – vágta rá. – Egyébként meg a Bibiri-kun ennél sokkal rosszabb.

– Nem! Az aranyos – védtem meg Rai becenevét.

– Szóval az bejön ha valaki nyuszimuszinak hív? – viccesen furcsa fintorgó arcot vágott. – Az még is mióta férfiasabb mint a Csingiling?

– Már megint Raial versenyzel, pedig itt sincs – mutattam rá.

– Te inkább csak tömd a szádat a tortával – kent az arcomra egy kis habot. – Ne törd a kis agyacskád ilyen dolgokon, mert még megfájdul.

– Seggfej – töröltem le a habot a kezemmel, de miközben lenyaltam az ujjaimról végig Harura néztem.

– Ne kisértsd a sorsod – szolt rám, de le sem vette rólam a szemét. – Egyébként meg... – szakította el a pillantását a számról.

– Igen? – hagytam abba gyorsan a nyalakodást.

– Ez volt a kedvenc mesém – motyogta az orra alatt.

– Mi? – hajoltam hozzá közelebb.

– A Pán Péter. Ez a mese volt a kedvencem kicsi ként – vallotta be, kissé pirosló arccal.

– Ez komoly? – mosolyogtam a zavarán.

– Igen – húzta a száját, de nem nézett rám. – Amikor kicsi voltam mindig én akartam lenni Pán Péter és szerettem volna ha lenne egy Csingilingem, mert a másik csaj kurva idegesítő volt, míg Csingiling meg teljesen passzolt a sráchoz, attól eltekintve, hogy kicsi volt.

– Ezt most csak azért mondtad, hogy ne higgyem gúnynévnek a Csingilinget vagy ez komolyan igaz? – néztem őt gyanakodva, de még mindig nem nézett rám. Látszott rajta hogy zavarban van.

– Én itt elmesélek neked egy gázos sztorit magamról, te meg azt hiszed, hogy a hülye gúnyneved miatt csináltam? – nézett végre rám.

– Látod?! Mondtam én hogy gúnynév!

– Ne akard felkúrni az agyam Csingiling – hangsúlyozta ki a gúnynevem. – Egyébként meg igen, nagyon is igazat mondtam. Akár ciki akár nem, de oda voltam egy hülye meséért és most ennek köszönheted a becenevedet, nem a gúnynevedet.

– Jól van na. Ne legyél mérges – vettem le egy epret a tortáról és gyorsan a szájába tettem. – Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a „gázos” sztorit magadról. Ezt hallva már nem is tűnik olyan rossznak a Csingiling. Mondjuk az elgondolkodtató, hogy idő közben ahogy felnőttél nem a Pán gyerekre hasonlítasz, hanem Hook kapitányra.

– Ugye tudod, hogy most vérig sértettel? – csóválta a fejét, de a szája sarkában ott bujkált egy mosoly.

– De te kezdted.

– Én? Mivel?

– Hát a Csingilingel – nevettem.

– Jó, akkor kapsz egy új nevet – vágott elgondolkodó fejet.

– Nem kell – vágtam rá. Mert már nem akartam új nevet, hallva ezt a kis történetet, hogy ez volt a kedvenc meséje, már nem akartam másik nevet.

– Legyen az új neved Naruto – vigyorgott a képembe.

– Ez most komoly? Miért pont Naruto?

– Fiús nevet akartál nem? Ez meg pluszban szőke is és néha idegesítő. Pont passzol.

– Szeretnéd, hogy a képedbe vágjam ezt a tortát?

– Akkor veled nyalatom magam tisztára – kacsintott rám, amitől az egész arcom vörös lett.

– Maradjunk a Csingilingnél és pont – sütöttem le a pillantásom.

– Helyes – tartott elém még egy epret. – Most pedig tüntessük el ezt a tortát.

                                                          *

Hiába volt még suli nap, mégse ment egyikünk sem sehová. Kettesben elvoltunk a szobában, de persze semmi olyat nem csináltunk, csak eltöltöttük az időt mindenfélével. Filmezéssel, rajzolással, bár abban Haru nagyon szar volt, de azért kitett magáért.

– Ez mi? – néztem a lapjára egy idő után.

– Egy kutya.

– Biztos ez? – döntöttem oldalra a fejem, hátha más szögből nézve tényleg kutya. – Nekem valami döglődő lónak néz ki.

– Hallod Picasso, ne akard, hogy leültesselek gitározni. Csúnya vége lenne.

– Jól van na – nevettem. – Én csak mondtam.

– Na mert te mit rajzoltál? – nézett a lapomra és amint meglátta rajta saját magát, egyből eltűnt a bosszúsága és mosolyogva nézte a rajzot. – Ha kész lesz akkor bekereteztetem.

– Dehogy – vágtam rá.

– Pedig de.

Ezen elvitáztunk egy ideig, de végül beadtam a derekam és alá is írtam neki, amihez nagyon ragaszkodott.

A nap további részében Haru igyekezett mindenfélével lefoglalni, egy szabad percet sem hagyott, még egy társast is szerzett a szomszédban lakó egyik csajtól. Közben Rai felhívta párszor Harut hogy minden okés e velem és közölte, hogy nem jönnek haza rögtön suli után, hanem egy kicsit kimaradnak Seikoval. Aztán megfenyegette Harut hogy ha bármi bajom lesz, azt leveri rajta. Tehát magunkra hagytak Haruval, de nem bántam.

Este felé Haru elment fürdeni, majd utána én is elindultam, de a küszöbön megtorpantam.

– Hát ez? – néztem meglepetten a kád szélén elhelyezett gyertyákat és a kellemes illatú füstölőt.

– Gondoltam jól esne egy kis relaxálós fürdő. Szóval tessék. Használd ki, mert ilyet nem sűrűn csinálok – tolt be a fürdőszobába és rám csukta az ajtót.

Nem bírtam nem mosolyogni az egészen. Egyszerre volt meglepő és kedves gesztus. Míg levetkőztem arra gondoltam, hogy remélem Haru ilyen marad mindig. Mármint nem olyan, aki mindennap meglep egy ilyen dologgal, hanem ilyen kedves.

Amikor beültem a meleg vízzel teli kádba, elégedetten sóhajtottam és pár percre becsuktam a szemem. De a nagy csöndben rögtön pörögni kezdett az agyam és eszembe jutott amikor Pockyval voltam itt, hogy miket mondott, meg az a csíntalan mosolya.

Hiányzott.

Már ezerszer megbántam azokat a perceket amikor rossz dolgokat mondtam neki, amikor elküldtem őt.

– Sajnálom Pocky – suttogtam. – Sajnálom, hogy néha olyan szemét voltam veled.

Reméltem hogy újra hallhatom a hangját, legalább valami csípős megjegyzés erejéig. De nem láttam és nem is hallottam őt.

Eltelt így jó pár perc, közben hallottam, hogy megjöttek Raiék és valamiről beszélgettek Haruval, de egészen addig nem tudtam, hogy mi a beszéd téma amíg végezve a fürdéssel, felöltözve az ajtóhoz nem léptem.

Már nyitottam volna az ajtót amikor eszembe jutott hogy el kellene fújnom a gyertyákat, mert pár még égett, de amikor meghallottam kintről Pocky nevét teljesen lefagytam.

– Nem mesélt neked róla? – hallottam Rai hangját.

– Nem.

– Akkor én se mondok semmit. Majd ő elmondja ha akarja.

Fellélegezve fordultam vissza a gyertyákhoz és gyorsan elfújtam őket.

Tudtam, hogy Raira mindig számíthatok és jól is esett. Mindketten számíthattunk a másikra.

Amikor kiléptem a fürdőszobából mindkét srác rögtön rám nézett.

– Megettük a tortát – néztem Raira. – Szóval egy szavad sem lehet.

– Tudtam, hogy rád bízhatom – lépett hozzám Rai és alaposan össze kócolta a hajam.

– Egész nap ezzel szívta a vérem – forgatta a szemét Seiko.

– Mert te kértél tortát.

– De csak egy szeletet, nem egy egész tortát – fogta a fejét Seiko.

– Mindegy, legalább a srácok elütötték vele az időt. Remélem az üzenetem egyértelmű volt – nézett Harura a végén.

– Milyen üzenet? – játszotta a hülyét Haru. – Én nem kaptam semmit.

– Mi van? – képedt el Rai. – Ne már. Nem hiszem el. Pedig egy tök aranyos kis üzenet volt, teli jó tanáccsal meg minden jóval.

Amilyen fejet vágott erre Haru, Rainak le esett rögtön hogy célba ért az az üzenet és nevetve a vállába bokszolt.

– Még egy ilyen mozdulat és én is hagyok neked egy üzenetet, mondjuk az arcodon.

– Komolyan? – Rai már emelte a kezét, hogy megismételje az előbbi mozdulatot, de gyorsan megfogtam.

– Nektek valami párterápiára kellene mennetek, mert a ti kapcsolatotokkal súlyos gondok vannak – csóváltam a fejem.

– Igen – vágta rá Rai. – Az hogy nincs.

– Ne kakaskodj Rai már megint. Maro nem volt elég mára? – dörzsölte a homlokát Seiko.

Már láttam, hogy Haru egy gúnyos mosollyal az arcán nyitja a száját, hogy beszóljon valami nem túl kedveset, de szerencsére gyorsan az oldalába csíptem.

– Meg ne szólalj Hook – kacsintottam rá, mire megadva magát feltartotta a kezét és visszavonulva leült az ágyára.

– Nahát – vigyorgott Rai, kettőnkre nézve. – Hogy megnevelted egy nap alatt. Szép munka.

– Ne járjon a szád mert a tiéd is befogom – csíptem őt is meg, mire félre ugrott.

– Na még mit nem. Ha Bibiri-kun nem nevel akkor te sem teheted.

– Nevel ő csak te nem veszed észre – nevettem az arcát nézve. – Nem látsz a rózsaszín ködtől – hecceltem.

– Persze – nézett rám meg Harura. – Én nem látok mi? – vigyorgott a végén.

– Rai – szolt rá Seiko. – Álmos vagyok, fáradt és kurva nyűgös leszek ha nem tudom kialudni magam. Viszont ha továbbra is ott szobrozol, akkor soha nem lesz megcsinálva a helyünk, vagy menjek a szobámba aludni?

– Nem, nem – sietett gyorsan az alvos cuccukért. – Megcsinálom gyorsan, te meg fürödj le.

– Jó – ásított Seiko, majd bevonult a fürdőszobába.

– Neked az agyadon nem rózsaszín köd van, hanem egy kurva nagy szív van bele állítva a koponyádba – vigyorgott Haru, végig fekve az ágyán.

Szerettem volna ma is vele aludni, de nem volt merszem Rai előtt befeküdni mellé az ágyba és nem voltam benne biztos hogy ő akarja-e. Így, leplezve a csalódottságom, lefeküdtem a saját ágyamba.

– Ne akard, hogy odabasszak – morgott neki oda Rai, miközben a cuccaikat rendezgette a padlón.

Már betakaróztam amikor a srácokra néztem, várva arra hogy Haru vissza szol valamit és folytatják ezt az érdekes eszmecserét, ahogy szokták, de Haru csak engem nézett értetlen arckifejezéssel. Majd kérdőn felvonta a szemöldökét, mintha azt kérdezné, hogy mit csinálok, de én csak, mintha nem zavarna a dolog, vállat vontam és kényelembe helyezve magam, tovább figyeltem Rai tevékenységét. Haru többet nem szólalt meg, Rainak sem szolt vissza.

Amikor már a sötétben fekve próbáltam elaludni, egy kis idő után valami mocorgást hallottam oldalól.

- Hé, mi a.. - hallottam Rai hangját, de a figyelmemet inkább az kötötte le, hogy egy magas árny befeküdt mellém az ágyba.

– Ugye nem gondoltad, hogy nélkülem fogsz aludni? – húzta magára a takarómat Haru.

Akartam válaszolni, de egy hang nem jött ki a számon, csak mosolyogtam mint valami idióta, közben Haru a fejem alá csúsztatta a kezét és közelebb húzva magához adott egy puszit a homlokomra.

– Jó éjt Csingiling.

Tovább a 13. fejezetre >>>>