Ahogy lenéztem Harura, láttam az arcán egy kis bizonytalanságot, miközben a szájába vette a farkam, de aztán a bizonytalanság helyét hamar átvette az elszántság. A lélegzetem is elakadt amikor még többet vett a szájába és közben a combomba markolt.

Kicsit érződött a mozdulatain, hogy most csinálja ezt először, ezért is fogtam vissza magam. Hagytam, hogy ismerkedjen a helyzettel és reméltem hogy nem negatív élményként marad meg benne ez az egész.

– Nem kell....ezt csinálnod – nyögtem két heves lélegzetvétel között, de Haru nem állt le. Kezeivel rásegített a gyönyörömre és erősebben szívott, amivel teljesen kicsinált.

Percekig kényeztetett, finoman, lassan, majd felbátorodva egyre gyorsabb lett és már szinte tövig a szájába vette. Egy idő után, már annyira bele lendült, hogy szinte hihetetlennek tűnt, hogy most csinálja ezt először.

– Haru.... – kapkodtam levegő után, mert már közel jártam a csúcshoz. – Én mindjárt...mindjárt...

– Elmész Csingiling? – vigyorgott fel rám, miközben a kezével kényeztetett tovább.

– Igen – nyögtem, közel a beteljesüléshez.

Haru egyáltalán nem kímélt. Újra a szájába vette és addig folytatta míg hangos kiáltással el nem mentem. De még az utolsó pillanatban kivette a szájából.

Egy időre csukott szemekkel, levegőt kapkodva, feküdtem Haru ágyán, teljesen meztelenül, belefeledkezve az extázisba. Még éreztem az enyhe remegést az egyik belső combomban, amikor Haru nyelve megérintette a hasam. Erőt véve magamon, kinyitottam a szemem és végig néztem ahogy Haru minden egyes ondó cseppet lenyal a felsőtestemről.

– Most te vagy a kiscica – nevettem rajta, erőtlenül.

– Finom vagy – nézett fel rám, majd még egyszer végig futtatta a nyelvét az alhasamon. A szemei elsötétültek a vágytól, amivel csak még szexibb volt.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt fogod tenni velem.

– Tetszett? – kérdezte szinte lélegzet visszafojtva, ami elég vicces volt innen nézve.

– Az nem kifejezés. Most nagyon megleptél.

– Helyes – állt fel az ágyról, hogy az utolsó ruhadarabtól is megszabaduljon. Majd az éjjeli szekrényéhez lépett és kihúzva a fiókját elővett belőle egy óvszert. – De még nem végeztem – azzal kinyitotta a kis tasakot, a fogaival és felhúzta az óvszert.

– Reméltem is hogy nem hagysz itt félkészen – haraptam az alsó ajkamba, ahogy végig néztem teljesen meztelen testét. Ezzel a látvánnyal egyszerűen nem lehetett betelni. Ahogy feszülnek az izmok a karjain és ahogy megfeszül az izmos hasa, minden lépésénél. Ha Rai lennék azt mondanám, hogy Haru minden téren kurni való volt. De Rai egészen biztosan nem mondana ilyet Haruról.

Annyira a testére koncentráltam, hogy már csak az tűnt fel hogy Haru az ágy mellett áll.

– Megnedvesíted nekem Csingiling? – kérdezte, a vágytól rekedt hangon, miközben a fejem mellé térdelt.

Gondolkodás nélkül rábólintottam és felkönyökölve rögtön a számba vettem a farkát. Igyekeztem vissza adni neki azt amit nemrég még én kaptam. De épp hogy csak belejöttem elhúzódott és lefeküdt mellém az ágyra.

– Ezt is csak most csinálom először – simított végig a felsőtestemen egészen le a lábam közé, de amikor átsiklott a farkamon és helyette a keze rásimult a fenekemre, már tudtam, hogy mire készül.

– Előre szólok, hogy már nagyon régen nem voltam senkivel, szóval...

– Ha fáj, szólj azonnal és abba hagyom – vágott a szavamba. – Jó?

– Igen – bólintottam, majd mosolyogva fogadtam a csókját.

Amikor megszakította a csókot és a számhoz érintette az ujját, kérés nélkül a számba vettem és addig szoptam amíg ki nem vette a számból, hogy helyette a nyelvét dugja be.

Míg folytattuk a csókot, keze ismét levándorolt a testemen, de már nem állt meg a fenekemet simogatva. Nedves ujját a vágatomhoz illesztette és lassan betolta.

Egy halk nyüszítés hagyta el a szám, ahogy Haru még bentebb tolta az ujját. Emlékszem az első ilyen alkalmamra. Hát most körülbelül ugyan úgy éreztem magam mint akkor. Igaz hogy lassan csinálta és vigyázott, de attól még kicsit kellemetlen érzés volt.

– Hagyjam abba? – szakadt el rögtön az ajkaimtól és aggódó szemeivel fürkészett.

– Nem – simogattam meg az arcát, megnyugtatva őt. – Nem fáj, csak rég csináltam már és most kicsit kellemetlen. De ne hagyd abba. Folytasd.

– Jó – puszilt homlokon, majd lejjebb hajolva, a nyakamnak szentelte a figyelmét. Csókokkal és apró harapdálásokkal halmozta el, miközben már a második ujját éreztem benyomakodni.

Az előbbinél ez most sokkal kellemetlenebb volt. Össze szorítottam a fogaim, hogy egy hang se hagyja el a szám. Nem akartam ezt elcseszni Haruval azzal, hogy nyafogok egy kis fájdalom miatt. Hamarosan úgy is megszokom és nem fáj. Remélem.

Apró puszikkal felhaladt a nyakamon az arcomra és puha puszikkal halmozott el ott is.

Amikor a két ujja már szabadabban járt bennem, lassan bevezette még egy ujját, amire nem teljesen voltam felkészülve. Hangosan felszisszentem, mire Haru kővé merevedett az ijedtségtől és újra az arcom fürkészte.

– Folytasd – nyögtem ki egy kicsivel később.

Kétkedve nézett rám, látszott rajta hogy nem kell sok ahhoz hogy feladja, de én hajthatatlan voltam.

– Nyugi. Semmi baj – mosolyogtam fel rá.

– Shou.

– Kérlek.

– Nem akarom, hogy bajod essen – ingatta a fejét.

– Nem fog. Csak bízz bennem.

Még látszott a szemében a kétkedés, de nagy nehezen rábólintott, én pedig igyekeztem minél jobban ellazulni.

Egy kis idő elteltével már úgy éreztem, hogy indulhat a menet, amit jeleztem is Harunak. Még mindig aggódva figyelte minden rezdülésem, de közben látszott rajta az izgatottság. Amikor kihúzta az ujjait, majdnem felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, de aztán megéreztem Haru farkát odalent és a lélegzetem is elakadt attól a feszítő fájdalomtól. Még nem volt bent teljesen, talán csak a feléig, de már az is épp eléggé fájt.

Haru karjai megfeszültek ahogy tartotta magát fölöttem, majd előre döntötte a csípőjét, hogy még bentebb hatolhasson.

– Haru! – karmoltam végig a vállát, fájdalmamban. Becsuktam a szemem, hogy vissza tartsam a könnyeim.

Éreztem ahogy ujjaim alatt az összes izma egyszerre feszül és hallottam ahogy káromkodva kihúzza a farkát, amitől most már megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és nyitottam ki a szemem.

– Ne! – kaptam utána, amikor éreztem, hogy elhúzódik tőlem. De nem ment ő sehova, csak mellém feküdt és magához húzva a karjaiba zárt.

– Annyira sajnálom – vonta a mellkasára a fejem. Éreztem a fejem alatt hevesen dobogó szívét.

– Semmi baj – figyeltem szívének ritmusát, ami most nagyon megnyugtató volt számomra. Segített elterelni a figyelmem a lent kialakult tompa sajgásra.

– Nem akartam fájdalmat okozni.

– Tudom – húzódtam el egy kicsit, hogy az arcába tudjak nézni. Szegény olyan aggódással vegyes rémült képet vágott, hogy nem bírtam nem megmosolyogni. – Nem lesz semmi bajom. Nyugi. Csak adj egy kis időt és holnap újra megpróbálhatjuk.

– Nem – vágta rá, határozottan.

– De...

– Majd kitalálok valamit – merült a gondolataiba, közben az arcom simogatta.

Erre nem tudtam mit mondani. Fogalmam sem volt, hogy mire gondolhat, így gondoltam rá hagyom, hadd csinálja úgy ahogy azt ő szeretné. Elvégre ez az ő első alkalma és én még mindig nem akartam elrontani. Annak ellenére hogy az előbbi próbálkozás eléggé fájt. Igaz, síkosítóval jobb lett volna, de majd ezt is megoldjuk. Mert már egy pár vagyunk. Amire most még olyan fura gondolni, de még is nagyon szívet dobogtató.

– Csingiling.

– Igen? – motyogtam, a mellkasának.

– Fáj még?

– Egy kicsit – válaszoltam őszintén és gondoltam oldom egy kicsit a hangulatot, így hozzá tettem: – A fene sem gondolta, hogy te vagy a legnagyobb srác akivel eddig voltam – céloztam a farok méretére.

– Ezt most bóknak veszem – nevetett, de nem tartott sokáig a jókedve. – Ezzel még várunk egy kicsit...amíg felkészítem magam a feladatra.

– Felkészíted magad? – erre felkaptam a fejem.

– Igen. Mert most nulla tudással vágtam neki. De legközelebb majd jobb leszek. Ezt megígérem – nyúlt az állam alá és őszintén a szemembe nézett. – Nem okozok még több fájdalmat. Sem lelkileg, sem testileg.

– Szóval most már minden szócsatát én fogok nyerni.

– Nem – nevetett. – Azt biztosan nem.

– És hogy készíted fel magad? – vicces volt erre gondolni is.

– Azt majd én megoldom – emelt meg egy kicsit, hogy alattunk eligazítsa a takarót, majd ránk húzta a takarót és úgy betakart mint egy kisgyereket.

– Azért nem vagyok a halálomon Hook.

– Én csak vigyázni akarok rád és elkényeztetni. Mostantól szokd meg.

– Kezdheted azzal hogy hozol nekem valami finomat – ugrattam, de meglepetten néztem Harut, amikor kimászott az ágyból és egy pocky dobozzal tért vissza.

– Ez hiányzott tegnap? – feküdt vissza mellém, mosolyogva. Úgy tartotta felém a pockyt mintha valami kincset adna nekem.

– Hogy mi? – nem értettem őt.

– Azt mondtad tegnap este, hogy hiányzik a pocky.

– De én... – éreztem a gombócot a torkomban, de lenyeltem a feltörni készülő könnyeket. – Én nem erre a pockyra gondoltam.

– Akkor?

– Én nem egy édességet hiányolok.

– Akkor mi az amit szeretnél?

Megint az a pillantás ami a csillagos eget ígéri.

– Én egy személyt akarok, akit Minoruval együtt vesztettem el. Őt hívják Pockynak – vallottam be.

Láttam Harun, hogy lenne egy pár kérdése és már kész feltenni őket, de én nem álltam készen hogy megválaszoljam azokat.

– Nem akarok beszélni róla – előztem meg. – Most még nem.

– Rendben – húzott magához újra. – Majd ha készen állsz rá akkor elmondasz mindent amit akarsz.

– Nem haragszol rám?

– Nem. Nekem is meg vannak a magam titkai – vont vállat. De ezzel a mondattal máris beugrott valami, amit tudnom kellett.

– Ha már titkok, akkor....Haru, lefeküdtél Kurvával?

– Mi van? – úgy nézett rám mintha két fejem nőtt volna.

– Csak kíváncsi vagyok. Semmi baj ha igen, de...

– Nem. Nem feküdtem le vele.

– És nem is lesett meg a wc-ben?

Erre már a szája is tátva maradt.

– Veled mi van? – tette a homlokomra a kezét. – Lázas vagy? Vagy ennyire fáj?

– Nem – nevettem. – Csak hallottam valamit a srácoktól.

– Kitől és mit?

Szinte láttam a borús felhőket a feje felett, ahogy elönti a méreg. Képzelem milyen gondolatok járhatnak a fejében.

– Nyugi. Csak Toma mesélt pár dolgot Kurváról. Hogy szereti meglesni a wckben a srácokat, hogy infókat gyűjtsön a srácok farok méretéről.

– Szóval az érdekel, hogy Kurva tudja e az én méreteim? – vigyorgott.

– Aha.

– Nem hinném – vont vállat, már ahogy tudott, miközben a karjait körém fonta. – De most én kérdezek.

– Rajta.

– Te lefeküdtél Raival?

– Dehogy! – vágtam rá, eléggé hevesen. – Már miért feküdtem volna le Raival?

– Bocs, de néha olyan félre érthető volt, hogy olyan jó haverok vagytok.

– Ő a legjobb barátom. Mintha a testvérem lenn. Eszemben sincs lefeküdni vele.

– Akkor jó – simította hozzám a borostás arcát. – Kezdetben ez is idegesített, hogy Rai barátja vagy – vallotta be.

– Azért is utáltál meg a homofóbiád miatt?

– Mondtam már hogy nem vagyok homofób – morogta.

– És Rait miért utálod?

– Mert egy arrogáns seggfej.

– Mint te – vágtam rá, nevetve.

– Ez nem igaz.

– De bizony az. Igazából tök jól kijönnétek, ha végre kiállnátok a fa mögül és látnátok azt a nyomorult erdőt – forgattam a szemem a hülyeségükön.

– Ha most megint azzal mersz jönni, hogy álljak be az ő bandájába, akkor nagyon elverem a segged.

– Gonosz vagy – húztam a szám.

– Még is én kellettem – mosolygott elégedetten.

– De csak mert én sem látom a fától az erdőt – cukkoltam.

– Nem baj. Maradj csak a fa mögött. Ott nem ér a szél és a levelek felfogják az esőt.

– Hmm, ez tetszik.

– Nekem is – puszilt halántékon.

– Haru – fogtam a kezeim közé az arcát. – Megteszel nekem valamit?

– Igen.

– Borotválkozz meg. Eddig szexi volt, meg minden, de most már szét szúrsz.

– Jaj ti problémás nők – emelte égnek a szemét egy sóhajtás kíséretében. – Még alig jöttünk össze, de máris megváltoztatna.

– Nem kértem kommentárt – könyököltem oldalba.

– Jól van – mászott ki az ágyból. – Megyek és kedvére teszek a kis követelőző állatkámnak.

– Jól teszed – ültem fel.

– De el ne tűnj nekem – fordult még vissza a fürdőszobából.

– Nem fogok – nyugtattam meg, miközben jól végig stíröltem a testét.

Mire visszatért már össze pakoltam a szét dobált ruháinkat és össze hajtogattam. Majd a nap nagy részét együtt töltöttük a szobában. Haru mindent megtett hogy lefoglaljon, még gitározott is nekem. Persze nem egész nap meztelenkedtünk ott a szobában, estére már bokszerben néztünk az ágyban egy filmet, Haru laptopján, amikor meghallottuk a mérges Rait.

– Haru! – dörömbölt az ajtón. – Nyisd ki ezt a szart vagy berúgom. Kurvára tudod, hogy megteszem!

– Azért adsz nekem egy percet?! – kiáltotta Haru, míg kimászott az ágyból és lassan az ajtóhoz sétált, hogy kinyissa.

– Vedd úgy hogy ez a szülinapi ajándékod te fasz!

Haru kelletlenül ajtót nyitott, majd rögtön félre is állt az útból, amikor Rai beviharzott.

– Te meg mit művelsz ott? – nézett rám, kissé döbbenten.

– Filmet nézek? – ültem fel. – Miért vagy most így kiakadva?

– Mert egyikőtök sem veszi fel a kibaszott telefont és aggódtam érted hogy vigyáz e egyáltalán rád ez a barom – célzott Harura.

– Nem is hívtál.

– Dehogynem!

Kimásztam az ágyból és megnéztem az éjjeli szekrényemen heverő mobilomat.

– Hoppá. Lemerült.

– És neked mi a kifogásod? – fordult Haru felé.

– A kocsimban hagytam – vont vállat.

– Rád bíztam Shout.

– És én vigyáztam is rá. Sőt, mostantól mindig én fogok vigyázni rá. Szóval ezzel nem kell foglalkoznod és ne is nagyon legyeskedj körülötte többet mint amennyit illene – fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt, keményen nézve Raira.

Rainak kellett pár pillanat mire le esett neki a dolog és rögtön nevetve magához is ölelt.

– Jaj nézd már hogy védelmez a semmitől – borult a vállamra, majd komolyan rám nézett. – Ez most mi?

– Haruval elkezdtünk járni – közben éreztem ahogy szépen lassan elvörösödik az arcom.

– Komolyan? – kérdezte hitetlenkedve, majd a bólintásomra elmosolyodott. – Ideje volt már.

– Szóval most már semmi szükség arra hogy itt aludjatok Seikoval.

– Ja, láttam, hogy már ki is pakoltál nekünk. De megnyugodhatsz. Eszemben sincs itt aludni. Mert a kapcsolatok első pár hete a tüzelő korszak, én meg azt nem akarom látni – fintorgott.

– Tegnap még benne lettél volna – forgattam a szemem.

– Az akkor volt, most pedig most van – vigyorgott.

– Na ne fárassz – fogtam a fejem.

– Lehet jobb lesz ha gyorsan össze szedem a maradék cuccunkat és megyek. Mert itt egyre melegebb van – nézett rám és Harura, célozva arra, hogy mindkettőnkön csak bokszer van.

– Helyes – dőlt az ajtófélfának Haru.

Rai össze szedte még pár cuccukat és már indulásra készen állt, de még az ajtónál vissza fordult.

– Haru holnap beszélnünk kellene egy kicsit erről arról.

– Mármint a Sasról meg a többiről?

– Aha.

– Jó. Majd holnap – bólintott rá Haru, én pedig már megint nem értettem semmit.

– Mi ez a hülye titkolózás meg ezek a hülye nevek? – kérdeztem, amint becsukta az ajtót Rai mögött.

– Semmi – legyintett.

– Persze – csóváltam a fejem. – Ne foglalkozzak vele, mi?

– Eltaláltad – villantott egy elégedett mosolyt. – Nem vagy éhes? – terelte rögtön a témát.

– De – fordítottam neki hátat és elindultam a fürdőszobába. – Hozz valami finomat amíg én lefürdök – vetettem neki oda, kissé mérgesen.

Nem tetszett hogy titkolóznak előttem, az meg még jobban nem tetszett, hogy nem tudtam, hogy miről titkolóznak, hogy mit tervezgetnek.

– Kicsit morcos vagy Csingiling? – most már vigyorgott.

– Kuss. Éhezem és ez miattad van – csuktam be a fürdőszoba ajtót, hogy ne jöhessen utánam. kellett egy kis magánszféra.

Míg én megszabadultam az alsógatyámtól és beültem a kádba, kint már hallottam Haru készülődését. Már engedtem a kádba a meleg vizet, kényelmesen elhelyezkedtem, és abban a nagy csöndben megint rám tört a hiány érzet Pocky iránt, amikor Haru benyitott.

– Valami különleges kívánság?

– Mielőtt elmész megszeretgetsz? – néztem fel rá.

Eléggé bánatos képet vághattam, mert azonnal lehervadt a mosolya és leguggolt mellém.

– Ne rendeljek inkább valamit a koleszhoz és maradjak itt veled?

– De.

Hiába csak ennivalóért ment volna el, attól még nem akartam egyedül maradni, most nem.

– Jól van. Mindjárt jövök.

Kisietett a szobába, majd pár perc múlva visszatért és elkezdte levenni a ruháit, amiket csak nemrég vett fel. Amikor már teljesen meztelen volt, tétovázás nélkül beült velem szembe a kádba és magához húzva, az ölébe ültetett, a fejem pedig a vállára döntötte.

– Kicsit csapongó a hangulatod Csingiling – szólalt meg egy idő után.

– Csapongó?

– Igen. Az egyik pillanatban még viccelődünk a következőben meg már sírsz és szomorkodsz – simogatta az arcom. – Látszik, hogy mennyire megviseltek az elmúlt hetek.

– Sajnálom ha idegesítő vagyok...

– Nem – vágott a szavamba. – Nem idegesít, csak aggódom érted. Talán el kellene menned egy pszichológushoz.

– Hogy mi? – kaptam fel a fejem.

– Az lehet, hogy jót tenne és jobban megnyugtatna. Nem mindenki tudja kezelni a veszteséggel járó érzelmi sokkot – magyarázta.

– Azt hiszed, hogy meg fogok bolondulni? – néztem őt döbbenten.

– Dehogy. Nem ezt mondtam, hanem azt, hogy lehet kellene a segítség a sokk feldolgozásához.

– Haru, te egy kibaszott pszichológus vagy?

– Nem.

– Akkor ne foglalkozz a kurva érzelmeimmel – másztam ki az öléből és már álltam fel, hogy a kádból is kimásszak, de vissza húzott.

– De foglalkozom, mert fontosak nekem – ragadta meg a karom, hogy bent tartson. – Ki más foglalkozzon vele ha nem én?!

– Nem kellene! Nincs semmi bajom, csak egy kis időre van szükségem. Tudod, nem egyszerű egyik napról a másikra megfeledkezni valakiről. Vagy neked ez simán menne?!

Nem akartam kiabálni, de Harunak pár perc elég volt ahhoz, hogy kikészítsen. Főleg ezzel a pszichológus dologgal.

– Nem, bassza meg! Nem értesz és most csak kiforgatod a kibaszott szavaimat!

– Persze. Mert őrültnek nézel! Már most! – a feltörni készülő könnyek elhomályosították a látásom.

– Már most?

– Ne foglalkozz velem! Nem egy kurva agyturkászra van szükségem, hanem megértésre és türelemre. Ha te ezek közül egyiket sem vagy képes megadni, akkor nem is értem hogy mit csinálok én itt – ingattam a fejem a végén és már a könnyeim sem tudtam vissza fogni.

– Igazad van – ölelt magához. – Sajnálom. Nem akartam ilyen fasz lenni.

– Ezt most csak azért mondod, hogy ne menjek el vagy hogy ne sírjak? – szipogtam, a vállára döntve a fejem.

– Azért mert egy fasz vagyok.

– Ezt jól látod – töröltem meg az arcom a kézfejemmel.

– De tudnod kell, hogy csak az aggodalom beszél belőlem, nem azért mondtam, hogy idegesítselek vagy, hogy azt hidd, hogy bolondnak tartalak. Kettőnk közül inkább én vagyok a bolond.

– Remélem ezt mindig így fogod gondolni, hogy te vagy a bolond és nem én.

– Kedvességed határtalan – nevetett, de én teljesen komolyan gondoltam.

Féltem attól, hogy ha tudomást szerez Pockyról, akkor majd én leszek a bolond. Nem akartam most még őt is elveszíteni. Az már végkép sok lenne.

                                                       *

Reggel Haru ágyában ébredtem, Haru karjai közt. Ő még nem volt ébren, de tegnap este leugrott a mobiljáért, ami reggel a beállított ébresztőnek köszönhetően, felkeltette.

– Akarsz most órára menni? – nyújtózkodott mellettem az ágyban.

– Kénytelen vagyok. Nem hagyhatok ki több napot. Főleg hogy eleve csúszva érkeztem – ültem fel kelletlenül.

– Akkor elkezdek én is készülődni. Úgy is találkoznom kell reggel Raival.

Már a nyelvemen volt, hogy rákérdezek a dologra, de tudtam, hogy úgy is csak tovább titkolózna, így inkább annyiban hagytam a dolgot.

Miután mindketten elkészülődtünk elindulunk át a suli épületébe. Amikor elértünk Minoru emeletét, Haru megint a segítségemre volt, megfogta a kezem és tovább húzott magával lefelé, a lépcsőn. De utána sem engedte el a kezem, ami elsőre meglepő volt, de ahogy kézen fogva áthaladtunk a suli és a kolesz közti kert részen, jó pár diák előtt, akik érdeklődve figyeltek minket, melegség és büszkeség töltött el. Mert Haru most már nyilvánosan, teljes mértékben fel vállalt mindenki előtt.

– Mi az? – nézett rám mosolyogva, miközben kinyitotta nekem az ajtót.

– Semmi – ráztam meg a fejem, de közben éreztem, hogy megint kezd elpirulni az arcom.

– Pedig most olyan kis aranyos arcot vágtál – szélesedett ki a mosolya, közben már a folyosón sétáltunk, de újra megfogta a kezem. – És most már piros is az arcod. Talán engedjem el a kezed?

– Nem! – vágtam rá, kissé túl hamar és talán túl hevesen is, ami még jobb kedvre derítette Harut.

– Mit nem? – hajolt közelebb. Csak cukkolni akart.

– Ne engedd el a kezem – kértem őt halkan, közben már szinte égett az arcom.

– De édes – nevetett. – Már a füleid is pirosak.

– Nemáááár – engedtem el a kezét és gyorsan felhúztam a kapucnim, hogy takarjam a füleim.

– Ne takard el. Nagyon aranyos – próbálta meg lehúzni a fejemről, de én két kézzel kapaszkodtam belé.

– Nem az!

– De igen!

– Engedd el a kapucnim!

– Csak ha te is.

– Hát jó – adtam meg magam. De amint elengedtem Haru lehúzta. – Soha többet nem hiszek neked – húztam vissza, mérgesen kifújva a levegőt.

– Istenem! Iszonyat aranyos vagy így – csippentette az ujjai közé az arcom és úgy húzta mint ahogy nagymamák szokták kínozni az unokákat.

– Haru! Engedj el.

– Jól van – engedelmeskedett.

– Ha még egyszer ezt csinálod, a te hibád lesz ha öregen olyan ráncos, lógó képem lesz mint egy bull dognak – dörzsöltem az arcom, de ezen csak hangosan nevetett és megint lehúzta a kapucnim.

– Azt soha nem bocsátanám meg magamnak – vigyorgott tovább és még épp kikerülte a lábam amikor meg akartam rúgni.

– Azt én se.

– Ez de cuki. Mi ez itt? Egy cica harc? – kattogtatta a fényképezőgépét Kamin.

– Nem. Semmi – takartam el az arcom.

– Bizony. Ez nem semmi – viccelődött Kamin, de közben nem állt le a fényképezéssel.

– Ne csináld már Kamin – szóltam rá, kissé bosszúsan, majd megpillantottam a folyosó szélén sunnyogó Naot. Halkan lépkedett és a falhoz lapult teljesen, hogy ne vegye észre senki. – Nézd! Ott van Nao – erre Nao teljesen lefagyott és ijedt szemekkel nézet Kaminra, aki egy gepárdot megszégyenítő gyorsasággal fordult meg és indult el felé.

– Nao!

– Ne gyere közelebb!

– Szereztem egy új jelmezt!

– Hagyj békén! – futott el Kamin elöl. Már amennyire tudott.

A folyosó végén Kamin a hátára ugorva leterítette, amire az egész folyosó egyszerre szisszent fel. Esélyes hogy Kamin már végérvényesen bele írta magát a suli történelmébe.

– Szerencsétlen srác – nézte őket Haru is.

– Gyere – fogtam meg a kezét és az ebédlő felé kezdtem el húzni. – Addig húzzunk el amíg még tudunk.

Miután az ebédlőben megpakoltuk a tálcáinkat reggelivel, elindultunk Raiék asztalához. Ahol már ott volt Rai, Seiko, Toma, Renjiro, Minako, Misa, Amai és Kin. Majdnem a teljes csapat.

– Nananananana! – vinnyogott Rai, amikor odaértünk hozzájuk. – Ezt nem.

– Mid akadt be? – nézett rá Seiko.

– Mit nem? – kérdeztem, nem értve a kiborulását.

– Megbeszéltük, hogy nem hozhatod a mi asztalunkhoz Harut.

– Az akkor volt, most pedig most van – tettem le magam Renjiroék mellé, Haru pedig mellém.

– Há! Ezt szépen visszakaptad – vigyorgott Seiko.

– Bibiri-kun. Miért szégyenítesz meg a bandám előtt? – húzta a száját. – Ezek itt mind a ribancaim, te meg itt rombolod a hírnevem – sóhajtott színpadiasan. – Ne akard, hogy elpicsázzalak.

– Mintha hagynám, hogy elpicsázz – forgatta a szemeit.

– Te kis tiszteletlen – ragadta meg az oldalánál és magához húzva, elkezdte csikizni.

– Neeee – nevetett hangosan Seiko, kapkodva a levegőt. – Rai...ne..ne

– Te mindig csak ezt mondod – csóválta a fejét, miközben tovább csikizte. – De mindketten tudjuk, hogy a végén mindig igent mondasz.

– Szemét – próbált kiszabadulni Rai karjai közül, nem sok sikerrel.

– Ez aranyos – mosolygott Toma.

– Csináld te is Minakoval – javasolta Renjiro. – Csikizd amíg be nem pisál. Az aztán aranyos lesz. Hát még ha össze szarja magát. Mondjuk az elég illúzió romboló lenne.

– TE vagy illúzió romboló – csapta őt tarkón Toma, mire Renjiro majdnem lefejelte az italát. – Hopsz egy szúnyog – mosolygott rá Toma, ártatlanul, miközben Renjiro már szemmel ölte. – Sosem tudhatod, hogy mikor szívják ki a véred a kis dögök.

– Ha még egyszer kezet emelsz rám és hülye kifogásokat keresel, nem érdekel, hogy a barátom vagy, a szart is kiverem belőled – ragadta meg a pólójánál Renjiro.

– Annyira szeretem amikor a barátodnak nevezel – csillant fel Toma szeme és rögtön magához ölelte Renjirot.

– Engedj el baszki! – kapálózott Renjiro, de Toma nem engedett.

– Ez is a mai szép pillanatok egyike ebben a napban – érzelgősködött Toma, de közben vigyorogva Seikora kacsintott, akit idő közben Rai megkímélt.

– Az milyen szép pillant lesz amikor letépem a hülye kék fejed és kitűzöm a suli elé. Te világ barma!

– Jól van. Jól van. Nem kell a hiszti – engedte el, majd elkezdte eligazgatni Renjiro össze kócolódott haját.

– Ne érj hozzám te szajha! – lökte el a kezét.

– Szajha? – nevetett Toma.

– Kuss – morgolódott tovább Renjiro.

– Tudom ám hogy igazából szeretsz.

– Mondtam már hogy fogd be a szád – állt fel, hogy elhagyja az asztalt, de Toma a karjába csimpaszkodott és nem hagyta.

Addig cirkuszoltak míg Renjiro székestül végig nem húzta a fél ebédlőn a belé csimpaszkodó Tomát.

– Hát ez... – nézett utánuk Haru. – Tudtam, hogy kattantak, de azt nem hogy ennyire. Látszik, hogy a te bandád – nézett a végén Raira.

– Köszönöm. Ezt dicséretnek veszem – vigyorgott Rai.

Kicsivel később becsöngettek órára, mi pedig már végeztünk az evéssel és mindenki elindult a saját terméhez. Kivéve Rait és Harut, ők felkísértek minket, rajzosokat a termünkhöz.

– Ebédnél találkozunk – adott egy gyors csókot Haru.

– Jó.

– Vigyázz magadra Bibiri-kun. Ne rosszalkodj. Fogadj szót. Ne állj szóba idegenekkel.

– Nem ígérek semmit – emelte égnek a tekintetét Seiko.

– Hogy várhatod azt, hogy így elengedjelek órára?!

– Neked nehéz lesz – tette a vállára a kezét Seiko. – De nekem nagyon vicces.

– Persze. Nevess csak azon hogy kikészülök, hogy milyen veszélyek leselkednek rád egész nap – túrt a hajába, mintha szét vetné az aggodalom.

– Jössz vörös, vagy itt maradsz letolni egy Hamlet előadást? – indult el Haru, miután adott még egy búcsú puszit.

– Távolról könnyen jártatod a szádat te majom – szolt vissza Rai.

– Mekkora fasz – sóhajtotta Haru.

– Mondta anyád – indult el utána Rai.

– Mi? – fordult vissza Haru.

– Semmi – nevetett Rai.

– Hosszú lesz ez a nap – mosolygott rám Seiko. – De legalább már itt vagy.

– Sok mindenről maradtam le? – követtem őt a terembe.

– Annyira nem. Viszont ahogy látom, neked elég sok mesélni valód van – célzott Harura.

– Az biztos – ültem le az asztalomhoz és máris kezdetét vette az óra.

Tovább a következő fejezetre >>>>