Visszafojtott lélegzettel vártam a reakcióját, de mindenre számítottam, kiborulásra és visszautasításra, vagy az érzéseim viszonzására, csak arra nem ami valójában történt.

Először elmosolyodott majd ezt mondta: – Hogy van ez? Te mondhatod de én már nem?

– Mi? – kérdeztem meglepetten. Nem vághattam valami túl értelmes képet, mert ettől csak még jobb kedve lett.

– Azt mondtad, hogy ne dobálózzak ezzel a szóval, erre most te csinálod – magyarázta az értetlen arcomat látva.

– De én... – a szavam is elakadt egy pillanatra, majd amikor erőt vettem magamon és már szóra nyitottam a szám, Rai megtalált minket.

– Na hogy tetszett Shou? – ölelt magához.

– Mi? Hát....tetszett – válaszoltam, még mindig kissé zavartan.

Most szerettem volna egy kicsit kettesben lenni Haruval, megmagyarázni neki ezt, de ahogy sorra oda jöttek a srácok, teljesen esélytelennek láttam a dolgot.

– Jól van már – hesegette el picit őket Haru. – Nem kap levegőt.

Eltartott egy kis ideig míg feleszméltem a mini sokkomból, amit Haru idézett elő.

– Mi ez a búvalbaszott fej? – csatlakozott a srácokhoz Renjiro. – A belünk is kidolgoztuk és mégsem tetszik?

– Dehogynem – kaptam észbe gyorsan. – Nagyon tetszett és mindenkinek nagyon köszönöm.

– Nincs mit törpe – borzolta össze a hajam Rai. – Ez a legkevesebb amit tehettünk érted.

– A magad nevében beszélj. Én kurvára kivagyok – morgolódott Renjiro.

– Te? – nézett rá hitetlenkedve Kin. – Te lófaszt se csináltál. Csak a nyakunkon lógtál.

– Baszd meg! Ötleteket adtam a dalok felénekléséhez, meg a hangzáshoz. Te hol voltál egész végig? – esett neki Renjiro.

– Doboltam te paraszt! – emelte fel a hangját Kin is, amin még Rai is meglepődött.

– Ez már teljesítmény Renji – tapsolta meg Rai lelkesen. – Így és ilyen gyorsan még én se tudtam felkurni Kin agyát, pedig sokszor próbáltam.

– Isten adta tehetsége van hozzá – nevetett Toma, majd lepacsizott Raival.

– Neked kuss vagy ma kint alszol – förmedt rá Renjiro.

– Nem ez lenne az első alkalom – vont vállat Toma, mint akinek már nincs vesztenivalója.

– Jól van már. Menjetek szobára vagy valami, de ne vegyétek el Shou pillanatát – szolt rájuk Haru.
 

*

A koncert után még sokan ott maradtak, ahogy mi is. Iszogattunk, beszélgettünk, így hamar elment az este. De még abban a jó hangulatban is a Harunak tett vallomásomon rágódtam, míg ő meglepő módon egész jól elvolt Raival és a többiekkel.

Ahogy kettesben elindultunk, vissza a koleszba, idegesen rágcsáltam az alsó ajkam.

– Mi a baj? – nézett aggódva.

– Semmi, csak....tudod...mondtam valamit.

– Tényleg? – emelte fel a szemöldökét meglepetten. – Bocsi, nem hallottam.

– Nem most. Hanem a koncert után.

– Mit?

Olyan őszinte érdeklődés látszott az arcán, hogy rögtön tudtam, hogy tényleg nem vette komolyan a szavaimat.

– Hát... – tépelődtem magamban, hogy újra vallomást tegyek e, vagy hagyjam annyiban.

– Na ki vele – mosolygott rám biztatóan.

Beszéd helyett újra az alsó ajkamba haraptam, mert eszembe jutott Haru és Rai beszélgetésének egy részlete.

– Haru...be kell vallanom valamit.

– Oké – fújta ki a levegőt, kissé nyugtalanul.

– Amikor Raival beszélgettél a szexről...hát..én a beszélgetés egy részét hallottam – vallottam be.

– Aha. Szóval hallgatóztál? – úgy látszott nem erre számított.

Bólintásomra, kérdőn nézett rám: – És? Kiakadtál, hogy Raitól kértem tanácsot vagy...

– Nem – vágtam a szavába, legyintve. – Én csak...hallottam amikor azt mondtad neki, hogy te nem vagy meleg – hadartam el. – De ha nem vagy az, akkor miért vagy velem? – fakadtam ki.

Először csak meglepetten felvonta a szemöldökét, majd mosolyogva ezt mondta: – Igaz, nem vagyok meleg, sőt biszex sem vagyok.

– Akkor?

– Akkor mi? – vonta meg a vállát, egyre szélesedő mosollyal.

– Ha nem vagy meleg se biszex akkor hogy feküdhetsz le velem? – borultam ki kicsit.

– Ugyan már, ne legyél ideges – vigyorgott. – Szeretlek.

Egy pillanatra levegőt se vettem, majd le esett, hogy megint nem komolyan mondja.

– Faszfej! – ütöttem meg a vállát, mérgesen. – Mondtam, hogy ne dobálózz ezzel a kicseszett szóval feleslegesen.

Ő csak nevetve dörzsölte a vállát, majd újra kimondta: – De szeretlek.

– Ne csináld már – vontam össze a szemöldököm mérgesen.

– Szeretlek – lépett közelebb hozzám, azzal a sejtelmes mosollyal a képén.

– Haru!

A két kezébe vette az arcom és közel hajolva a szemembe nézett: – Szeretlek Csingiling.

Ismét elakadt a lélegzetem, mert ez most már nem tűnt játéknak, sokkal inkább teljesen komolynak, de én még mindig bizalmatlan voltam ezzel a szóval kapcsolatban.

– Megint csak játszol? – néztem őt gyanakodva.

– Eddig sem játszottam – rázta meg a fejét mosolyogva. – Én végig komolyan mondtam.

– Végig?

– Az első szeretlektől az utolsóig komolyan gondoltam és gondolom – vallotta be, nekem pedig ezerrel meglódult a szívverésem és hitetlenkedve bámultam őt. – Az egyetlen aki eddig játszott ezzel a szóval, az te voltál, nem én.

– De...de – nem jött ki értelmes mondat a számon.

– Igen, én nem vagyok meleg, sem biszex. Mert én szerelmes vagyok – simogatta a hüvelykujjával az arcom. – Így is jó leszek neked?

Egyszerűen a döbbenettől egy hang se jött ki a számon.

– Vagy szakítsunk, mert nem vagyok meleg? Inkább nézd a jó oldalát. Esélytelen hogy megcsaljalak egy sráccal vagy hogy melletted egy másikat stíröljek – nevetett. – Mert más srácot nem kívánnék, csak téged és mást nem is szeretek, csak téged – érintette a homlokát az enyémhez. – Szóval? Nem mondasz semmit?

– Én...ezzel most..egy kicsit lesokkoltál.

– De legalább a jó értelemben? – látszott rajta hogy kezd kicsit ideges lenni. – Vagy ez sok a mai nap után?

– Nem, csak kicsit váratlanul ért. Mert amikor én mondtam neked, elhülyéskedted és nem vetted komolyan. Ezért azt hittem...

– Várj – vágott közbe, elhúzódva. – Szóval amikor a koncert után mondtad, azt te is komolyan gondoltad? – meglepettnek látszott.

– Igen és olyan hülyén éreztem magam amikor nem vetted a lapot – húztam a szám, mire hangos nevetésbe kezdett. – Most meg min nevetsz?

– Csak azon – nevetett tovább. – Hogy milyen hülyék vagyunk.

– Az igaz – mosolyogtam rajta.

Amint abba hagyta a nevetést, magához húzott és megcsókolt.

– Szeretlek Csingiling

– Én is téged Hook – vigyorogtam fel rá.

*

Eltelt egy hónap és a srácoknak köszönhetően végre teljesen visszarázódtam a normális hétköznapokba. Bár még mindig rosszul éreztem magam ha Minoru szobája közelébe kerültem, de igyekeztem valahogy ezen is túllendülni. És igyekeztem elfogadni a gondolatot, hogy talán soha többé nem fogom újra látni Pockyt, de helyette itt van nekem Haru.

Haruval nagyszerűen megvoltunk kettesben. Idő közben kicsit átalakította a szobánk. Az egyik nap arra tértem haza, hogy már nincs ágyam és annak a helyén egy komplett rajzfelszerelés foglalt helyet egy külön íróasztallal.

– Hát ez meg? – dobtam le a táskám, döbbenten nézve az új cuccokat.

Egy rakás drága rajzfelszerelés hevert az asztalon, mellette pedig egy festő állvány, minőségi festékekkel.

– Mostantól együtt fogunk aludni Csingiling – mutatott az ágyára, amin eddig is tök jól elfértünk ketten. – És gondoltam ha már megüresedett itt egy kis hely, berendezek neked ide egy kis.... – kereste a szavakat. – Talán műtermet?

– De rendes vagy. Kibaszod az ágyam és még be is vásárolsz nekem olyan dolgokat, amiket soha a büdös életbe nem tudok neked visszafizetni és amiktől valami kitartott ribinek érzem majd magam? – mosolyogtam rá, nem teljesen őszinte mosollyal.

– Mondtam már hogy szeretlek? – közeledett felém, szét tárt karokkal.

– Én is – viszonoztam az ölelését, beletörődve. – De ne szórd már állandóan a pénzt. Bosszantó.

– Szóltam előre, hogy el foglak kényeztetni – motyogta a nyakamba fúrva az arcát. – Nem hibáztathatsz amiért betartom a szavam.

– Inkább kényeztess el mással és ne a pénzeddel.

– Mással? – hajolt el a nyakamtól, hogy a szemembe tudjon nézni.

– Igen – húztam vissza magamhoz, a hajába túrva. – Mondjuk sok csókkal, öleléssel meg azzal amiben annyira jó vagy – kacsintottam rá, remélve, hogy veszi a célzást.

– Ó – villant a szemeiben a felismerés. – Ez nem is rossz ötlet.

– Na látod – kezdeményeztem rögtön egy csókot, amit aztán az ágyban fejeztünk be.

Végül egy hónap múlva egy erdőben kötöttünk ki a hétvégére. A srácok úgy gondolták, hogy jó lazítás lenne egy erdős sátrazás és nem is tévedtek nagyot. Oda mentünk ahol legutóbb Seikoék voltak, így a srácok már tudták a járást.

Egyedül csak Misa és Amai nem tartottak velünk, de mi így is jól szórakoztunk. Már a sátrak felállítása egy külön tortúra volt.

– Ne más nemi életével foglalkozz már, hanem a sátrunkkal. Ha rajtad múlna soha nem lenne felállítva – hajtogatta ki a saját sátrukat Seiko.

– Dehogynem – nevetett Rai. – Ha rajtam múlna, mindig állna – vetette be a kétértelmű poénját.

– Jaj Rai – sóhajtott Seiko fáradtan. – Ne a szád járjon hanem a kezed.

– Biztos ezt akarod? Én benne lennék, de nem biztos hogy a többiek díjaznák ha én most itt felállítanám.

– Nekem nincs semmi ellenvetésem – szólt közbe Kurva, lepacsizva Raival, majd ment tovább Renjihez, aki idő közben már minden szarnak elszidta a sátrát.

– Meggondoltam magam Csingiling – állt fel Haru, leporolva a kezét. – Lehet, hogy még sem bírom ki hogy ne húzzak be neki – bökött a hüvelykujjával Rai felé.

Balszerencséjére Raiék sátra pont a miénk mellett volt. De a nap végére sikerült balhé mentesen körbe ülnünk a tábortüzet.

– Itt az ideje az esti mesének – dörzsölte össze a két tenyerét Toma, amint körbe ülve a tábortüzet, melegedtünk.

– Nem biztos hogy ez jó ötlet – ült közelebb hozzá Minako.

– A legutóbbinál szarabb úgy se lehet – vont vállat Renjiro, majd kiitta az utolsó korty sörét is.

– Szuper! – lelkesedett Kamin. – Bírom a táborozós horror sztorikat.

– Persze, mert te magad egy horror sztori vagy – támaszkodott unottan a könyökére Nao.

– Szóval ki ismeri a Noppera-böt? – kérdezte Toma.

– Jézusom, csak azt a szart ne – vágta rá Rai.

– Jó, akkor a Rokurokubit?

– Most be akarsz fosatni mindenkit vagy azt akarod, hogy elaludjunk? – folytatta Rai.

– Tenome?

– Gagyi – villantott egy mű ásítást Rai.

– Akkor a felvágott szájú nő? – látszott Tomán, hogy Rai kezdi bosszantani.

– Rémlik valami, de...

– Jó, akkor itt egy másik – vágott gyorsan a szavába. – Szóval volt egyszer egy három tagú család. Apa, anya meg a kisfiúk, akinek volt egy nagy kutyája. A kisfiú megszokta már, hogy a kutyája mindig az ágya mellett alszik és esténként, ha nem tud aludni, akkor megsimogatja a kutyát, aki megnyalja a kezét és így biztonság érzetet ad a kisfiúnak, aki azután könnyebben el tud aludni. Az egyik este a kisfiú szüleinek valami programjuk akadt és, otthon hagyva a kisfiút a kutyával, elmentek. De meghagyták a kisfiúnak, hogy bármi történik is nyugodtan hívja fel őket és azonnal hazamennek. A kisfiú jól el volt otthon egyedül a kutyájával, egészen addig míg este be nem feküdt az ágyába. Egy ideig csöndesen próbált elaludni, míg meg nem hallott egy távoli csöpögő hangot. Először megijedt és lenyújt a kutyájához, hogy megnyugtatva magát megsimogassa, a kutya pedig azonnal megnyalta a kezét. Aztán gondolta, hogy biztos rosszul zárta el valamelyik csapot a házban és onnan csöpög a víz. Így hát bement a fürdőszobába, de ott nem csöpögött semmi, majd bement a konyhába ahol valóban csöpögött a csap. Miután rendesen elzárta a csapot és már nem hallotta a csöpögő hangot, vissza ment a szobájába, a mögötte kullogó kutyájával. Vissza feküdt az ágyba és miután lekapcsolta az éjjeli lámpáját, próbált újra elaludni. Már közel járt az alváshoz, amikor újra meghallotta a csöpögő hangot. Félve újra lenyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a kutyát, de nem találta az ágya mellett. Már kezdett kétségbe esni, hogy hova lett a kutya, amikor megérezte, hogy az állat megnyalja a kezét, így megnyugodva vissza húzta a kezét és úgy döntött megpróbál nem tudomást venni a hangról. De minél jobban igyekezett nem figyelni a hangra és aludni, annál hangosabbnak tűnt a csöpögés. A kisfiún megint eluralkodott a félelem és inkább újra lenyújtotta a kezét a kutyának, aki ismét megnyalta azt. Majd a sötétben kimászott az ágyából és kiment a konyhába. A sötétben döbbenten látta, hogy valami lóg a konyhai csillárról. – itt már én is közelebb húzódtam Haruhoz, de ahogy láttam, nem csak én. – Félve, lassan felkapcsolta a lámpát és teljesen lefagyott amikor meglátta a felakasztott kutyáját, akiből a padlóra csöpögött a vér. A falra pedig a kutya vérével volt felfestve ez a szöveg: Nem csak a kutya tudja megnyalni a kezed.

– Ne már hogy kinyírták a kutyát! – kiáltott fel Kurva, mire a mellette ülő Kamin és Nao ijedten összerezzentek.

– De ki nyírta ki? – kérdezte Kamin.

– Mit tudom én? – vont vállat Toma. – Nem ez a lényeg.

– Ez gagyi volt – nyomta össze az üres sörös dobozát Renjiro. – Ki a fasz ijedt meg ettől?

– Szegény kutyus – szólalt meg Minako.

– Jaj kicsim, nem a kutya a lényeg.

– Tök mindegy – zárta le a témát Rai. – Ez így is úgy is szar volt.

– Ha te tudsz jobbat, akkor mondjad – kapta fel a vizet Toma.

– Jó! Mondok is. Egy fasza, igaz történetet.

– Megint valami legendás faszság? – gyújtott rá egy cigire Renjiro. – Toma már minden szart elsütött.

– Nem. Ez egy komolyan, igaz és tanulságos horror történet lesz – dörzsölte össze a két tenyerét, izgatottan.

– Ugye nem rólam szól? – nézett rá félve Kin.

– Nem, az kettőnk titka marad – kacsintott rá, cinkosan. – Na de a sztori egy japán lányról szól – kezdett bele gyorsan, még mielőtt bárki rákérdezhetett volna, hogy miről beszélnek.

– Ki gondolta volna? – nyögte be Renjiro, szarkasztikusan.

– Szóval volt egy korunkbeli csaj, aki elutazott Kínába és hülye kínaiakat tanított japánul.

– Eddig tök élethű a sztori – szolt közbe Haru, a fejét csóválva.

– A csaj, akinek a neve most legyen... – nézett körbe a társaságon, ihletet keresve. – Minako.

– Ne már! – húzódott közelebb Minako Tomához.

– Szóval, Minakonak volt egy külön tanítványa. Egy fura srác, akiről nem sokat tudott. Furán is nézett ki a srác. Hülye kék haja volt, meg azt hitte magáról, hogy nagy horror mesemondó, a gyökér – Toma erre csak lazán bemutatott, de Rait nem igazán izgatta. – Az egyik nap késő este fejezték be a tanulást és a srác megkérte, hogy hadd maradhasson Minkonál arra az egy éjszakára, mert már nincs busz ami hazavinné. Minako nem akarta, túl fura volt neki a srác. De a srác addig könyörgött míg Minako be nem adta a derekát. A lány pedig leterített az ágya mellé pár puha takarót a földre, hogy a srác tudjon min aludni. Aztán fáradtan mindketten lefeküdtek a helyükre. Minako az ágyába, a srác pedig a földre. Minako már majdnem elaludt, amikor megszólalt a srác. Azt mondta, hogy éhes és enni szeretne valamit. De Minako mérgesen közölte vele, hogy ő aludni akar és hogy ne zavarja, csak menjen ki a konyhába és csináljon magának instant rament. De a fiú nem akart rament enni. Elkezdte győzködni a lányt, hogy menjenek el abba a közeli éjjelnappali boltba amit idefelé látott. A lány nem akart, félt a sráctól, de végül a srác erre is rávette. Amint elhagyták a lakást a fiú már sokkal nyugodtabbnak látszott, majd komolyan a lányhoz fordult. A lány már minden rosszra felkészült, hogy mit fog tenni a srác, most hogy végre kicsalogatta a lakásából. De a srác csak ennyit mondott: – Azért akartam, hogy velem gyere, mert a földön aludva láttam, hogy az ágyad alatt egy csöves alszik és kicsit bepánikoltam.

– Mi a fasz?! – nevetett Renjiro.

– Ja, kiderült, hogy a csaj ágya alatt lakott pár hónapig egy csöves.

– Ilyen nincs – nézett rá hitetlenkedve Haru.

– De van. Pont tavaly történt és ez szín igaz igaz történet, nem valami gagyi legenda.

– Nekem tetszett – tapsikolt lelkesen Kurva.

– De hát ez nem egy horror történet – morgolódott Toma.

– De igen – akadékoskodott Rai. – Annál nagyobb horror nincs, mint amikor egy csöves bújik az ágyad alá. Rosszabb mint egy mumus.

Rai mindezt olyan nagy meggyőződéssel mondta, hogy Seikoval már nem bírtuk nevetés nélkül.

– Bolond vagy – törölgette a könnyeit Seiko.

– Pedig tök komolyan mondtam. Most gondolj bele. Hónapokig ott van az ágyad alatt és rajtad élősködik. Na ez az igazi horror.

– Tisztára elcseszted a hangulatot – morgolódott tovább Toma.

– Akkor játszunk mást! – lelkesedett hangosan Kurva, mire Kaminék megint összerezzentek. Ők még nem igazán tudták megszokni Kurva viselkedését.

– Mit? – kérdezte Nao.

– Mondjuk te meg én papás mamásat – cirógatta meg Nao izmos karjait, mire a srác elvörösödő arccal próbálta nem Kurva dekoltázsát nézni.

– Öö...izé..én nem hinném hogy... – habogott össze vissza Nao.

– Jézusom, Kurva. Hagyd a srácot, mindjárt elsül – nevetett Rai.

– Akkor mi is ez a játék? – vonta magára a figyelmet Kamin. Nem túl kedvesen figyelte Kurvát ahogy elengedte Nao karját. Olyan képet vágott mint egy féltékeny barátnő, ami egyszerre volt meglepő és aranyos.

– Játszunk „én még sohát”.

– Én még soha? – vontam össze a szemöldököm értetlenül.

– Aha – mosolygott izgatottan. – A játék lényege, hogy kibasszunk a másikkal. Például ha azt mondom, hogy én még soha nem futottam végig a suli folyosóján meztelenül, de mondjuk Rai már megtette ezt. Bizony tudok róla – kacsintott Raira, aki nem igazán zavartatta magát. – Akkor Rainak innia kell, vagy ha nincs pia, akkor megtenni valamit amit büntetésül kiszabunk neki. De fontos, hogy amit kimondasz annak rád nézve igaznak kell lennie.

– Ez olyan kapcsolat szét baszós játék – nyitott ki egy újabb sört Renjiro.

– Nem, ez csak az igazság játéka – mosolygott rá, csábosan. – Ki kezdi? – senki nem volt annyira lelkes mint Kurva.

– Hát jó, akkor kezdem én és mivel itt most nincs annyi ütős pia, csak az én torok maró vodkám – lóbálta meg az üveget. – Így akire igaz az állítás, az felteszi a kezét, én pedig adom az üveget, hogy igyon. Szóóóval... – elgondolkodva végig húzta az alsó ajkán az ujját. – Én még soha nem csókoltam meg Kint.

Erre az állításra két kéz s fent volt a magasban. Az egyik Rai volt, a másik pedig Airi.

– Te is? – néztek egymásra meglepetten.

– Mentségemre szólva, részeg voltam – szögezte le rögtön, Kin.

– Tessék? – hallottuk Airi döbbent hangját.

– Mármint Rainál voltam részeg – helyesbített.

– Ez mikor volt? – kérdezte Rait, Seiko.

– Kin tavalyi szülinapján. Ő piás volt, én meg piás és kanos. Meg fel voltam spanolódva – vont vállat. – Nem nagy cucc.

– És én nem voltam ott? – lett szomorú Kurva.

– Mondjuk az fájt, hogy utána egy hétig került, de az vicces volt amikor seggel a falnak aludt – nevetett Rai. – Mintha egy börtönben lenn. Mellesleg Kin – fordult hozzá. – Hiába tartod a segged a fal felé, ha egyszer nyitott szájjal alszol – vigyorgott gonoszan, Kin pedig elszörnyedve a szájára szorította a kezét.

Persze Rai nagyon jól szórakozott rajta.

– Oh baszki! Ez az arc mindent megért – nevetett hangosan.

– Remélem ezt most nem komolyan mondtad – vonta össze a szemöldökét Seiko, mérgesen.

– Dehogyis – Rai rögtön abba hagyta a nevetést. – Nyugi Kin. Nem becstelenítettem meg a szád. Még megvan a száj szüzességed – nevetett újra.

– Hülye fasz – mormogta mérgesen.

– Na de várjunk – szóltam közbe. – Te meg Airi? Az hogy jött össze?

– Hát... – kezdett elpirulni Airi. – Mi...egyszerűen csak megtörtént.

– Nem a legutóbbi koncertünkön? – kérdezte Renjiro. – Akkor jól láttam, hogy Kin elkapott egy szőkét – vigyorgott Renjiro, elégedetten látva, hogy Airi és Kin mennyire zavarban vannak.

– De hogy jöttetek össze? – kíváncsiskodtam tovább.

– Mi nem jöttünk össze – mondták szinte egyszerre, amitől aranyosan egymásra mosolyogtak.

– Még – tette hozzá Rai. – De mond csak Kin. Jobban csókol mint én? – vigyorgott Rai.

– Menj a picsába – vágta oldalba Rait.

– Szóval nem – húzta ki magát elégedetten.

– Lehet ebből lesz még édes hármas – vigyorgott Seikora Renjiro.

Amire Seiko így vágott vissza: – Miért? Beszállnál? – kacsintott rá.

– Nem, baszki! Soha! – ellenkezett Renjiro.

– Ne szarakodjatok már – nyújtotta feléjük az üveget. – Igyatok és haladjunk.

Először Airi ivott Kurva piájából, majd köhögve tovább adta Rainak.

– Ugyan már. Ez nem is olyan erős – adta vissza az üveget Rai, egy kort után.

– Most te mondj valamit Rai – adta át a stafétát Kurva.

– Hát jó – nézett körbe a társaságon. – Én még soha nem feküdtem le Kurvával.

Ismét két kéz került a levegőbe, de ezúttal Renjiroé és Tomáé.

– Baszki! – döbbent le egy pillanatra Renjiro. – Soha nem mondtad nekem hogy luktestvérek vagyunk – vigyorgott.

– Mert nem akartam nagy dobra verni, meg amúgy is csak egyszeri alkalom volt és még Minako előtt – intézte az utolsó szavait Minakonak, aki ugyanúgy meg volt lepődve.

Miután a két srác ivott, Toma következett.

– Én még soha nem futottam zsaruk elől, letolt gatyában és estem menekülés közben pofára a zebrán, hogy aztán a zsaruk röhögve megbilincseljenek és bevigyenek éjszakára.

– Bazd meg – vette újra magához az üveget Renjiro.

– Azok a szép emlékek – mosolygott Rai.

Ezután Renjiro következett.

– Én még soha nem csináltattam a seggem fölé tetoválást, vagyis kurvarratot.

– Azt nem is én akartam! – kapta fel a vizet Toma. – Meg már le is szedettem. Az egész miattad, meg Rai miatt volt.

– Nem lényeg – adta az üveget Renjiro. – Igyál.

– De most valaki más jöjjön, mert így csak egymást szívatjátok oda vissza – tanácsolta Minako.

– Akkor jövök én – vállalta be Seiko. – Én még soha nem voltam börtön előzetesben.

Erre gyorsan öt kéz lendült a magasba, köztük az enyém is-

– Oké Csingiling – nézett rám Haru meglepetten. – Kurván, Rain, Renjiron és Tomán nem csodálkozom. De te hogy kerültél börtön előzetesben?

– Rajtam se csodálkozz – vontam vállat, mosolyogva. – Rai barátja vagyok. Ez úgy gondolom, hogy elég magyarázat.

Miután mi is ittunk, Rai következett.

– Én még soha nem léptem ki a bandámból és léptem be egy sokkal jobb bandába – nézett sunyin Harura, aki kelletlenül feltette a kezét.

– Hová léptél be? – támadtam le rögtön a kérdéssel. – Nekem nem is mondtad.

– Hát szerinted hova léptem be?

– Az Aru Yoruba? – kérdeztem, reménykedve.

– Most nézd meg. Hát nem aranyos? – mutatott rám Rai, majd a következő szavait Harunak intézte. – Mondtam neked, hogy örülni fog neki.

– Igen, az Aru Yoruba – válaszolta Hau, figyelmen kívül hagyva Rait.

– Na végre – fújtam ki a levegőt, megkönnyebbülve. – De mióta vagy a bandában?

– Hát úgy egy hete.

– Ne feledkezz meg a piáról – dobta neki az üveget Kurva, amit Haru lazán elkapott.

– Csak azért vettem be, hogy vigye valamire a srác – vágott nagylelkű pofát Rai. – Az nem járja, hogy majd te tartsd el őt.

– Nem hinném, hogy valaha is nekem kellene eltartanom – céloztam arra, hogy Haru egy pénzes család tagja és elég kevés esély van rá, hogy a megélhetése valaha is tőlem fog függni.

– Örülsz, hogy sikerült elérned a célod? – kérdezte Haru.

– Aha – mosolyogtam elégedetten. – Megérte annyit piszkálnom vele téged.

A játék után megvacsoráztunk, majd mindenki bebújt a saját sátrába.

– Eléggé lehűlt a levegő, nem? – bújtam be a hálózsákomba.

– Remélem ez egy célzás akart lenni arra, hogy melegítselek fel – mászott fölém Haru.

– Nem, de nyugodtan veheted annak – mosolyogtam fel rá.

Kicipzározta a hálózsákom és miközben lehúzta rólam, megcsókolt. A hajába túrva elmélyítettem a csókunk, ő pedig betérdelt a két lábam közé, hogy még közelebb férkőzhessen hozzám.

Már kezdtünk belejönni a dologba, amikor Rai énekelni kezdett.

– Ha nem szeretsz, hát én szeretlek és ha én szeretlek jóóóól viigyáááázz!

– Ez ijesztően hangzik – nevetett Seiko.

– Hát ebben a percben inkább kurvára hangulat romboló – morgolódott Haru.

– Nyugi – simítottam végig az arcán. – Amúgy sem tudtuk volna itt csinálni, meg nem is hoztunk semmit.

– Csak te nem hoztál semmit – mosolygott sejtelmesen.

– Csak nem terveztél valamit?

– Nem terveztem semmit, csak szeretek felkészült lenni – gurult le rólam, majd magához húzva, betakart minket, én pedig a karja könyökhajlatán pihentettem a fejem.

Csöndben élveztük ki ezt a nyugodt pillanatot.

Haruhoz bújva kezdtem elálmosodni és már csukott szemmel ásítottam, amikor Haru óvatosan kihúzta a karját a fejem alól és csendben kiment a sátorból.

Eltelt pár csöndes perc mire mozgolódást hallottam a közelben.

– Shou.

Teljesen lefagytam a hang hallatán. Az álom kiszállt a szememből és gyorsan felülve, körbe néztem a sátorban.

Egy pillanatig azt hittem, hogy Pocky hangját hallottam, de a sátorban nem láttam senkit.

– Pocky? – szólaltam meg halkan, de válasz nem érkezett.

Csalódottan és szomorúan feküdtem vissza, arra gondolva, hogy talán csak a képzeletem játszott velem.

– Shou – éreztem azt a semmi máshoz nem fogható, ismerős érzést a vállamon, amit csak akkor éreztem, ha Pocky megérintett.

– Pocky! – ültem fel újra, villámgyorsan és a lélegzetem is elakadt, amikor megláttam Pockyt ott ülni a sátorban, velem szemben.

Eltelt pár másodperc és meg is kellett csípnem magam ahhoz, hogy tudjam, hogy nem álmodom.

Pocky tényleg ott volt velem. Annyi nélküle töltött nap után, már lemondtam róla, hogy valaha újra látni fogom. Most mégis itt ült előttem. De valahogy más volt. Nem ült ki az arcára az a csibészes mosoly, ami rájellemző volt. Helyette kifejezéstelen arccal bámult rám, szemei érzelmektől mentesen néztek az enyémekbe.

A külseje is megváltozott. A haja kicsit rövidebb volt és már nem fehér, hanem fekete. Szemei eddig borostyán sárgák voltak, de most már szürkék.

Úgy nézett ki, mintha ő is meggyászolta volna egy elvesztett barátját, de mintha még most sem tudta volna teljesen túltenni magát rajta.

A látványa megijesztett és aggodalommal töltött el. Éreztem ahogy elszorul a torkom, mert Pocky is szenvedett, ahogyan nemrég még én is. De olyan volt, mintha minden eddigi fájdalmam magába fogadta volna, hogy nekem könnyebb legyen, hogy helyettem szenvedjen.

– Hol voltál eddig? – másztam közelebb hozzá. Igyekeztem vissza tartani a könnyeim.

– Egy hosszú úton – válaszolta, továbbra is érzelem mentesen.

– Mit csináltál? – annyi kérdés kavargott a fejemben, de megijesztett az a szenvtelenség ahogyan beszélt.

– Megvívtam a magam harcait – húzódott halvány mosolyra az ajka.

– Annyira sajnálom – próbáltam nem sírni, de nagyon nehezen ment. – Sajnálom azt ami veled lett. Az én hibám...ugye?

– Nem – csóválta a fejét. – Ez senki hibája. Az én választásom és az én utam volt. Elviseltem azt amit kellet, hogy utána könnyebb legyen.

– Köszönöm – szipogtam. – Köszönöm, hogy vissza jöttél hozzám – próbáltam végig simítani az arcán, de mint mindig, most sem érhettem hozzá úgy ahogyan szerettem volna.

Ismét egy halovány mosollyal jutalmazott, ami most nagyon is sokat ért a számomra.

– Hiányoztál – vallottam be, közelebb húzódva hozzá.

– Te is nekem.

– Ugye nem mész el megint?

– Nem, nem fogok – ült mellém és a fejét a vállamra hajtotta.

Egy megkönnyebbült sóhajjal, lehunytam a szemem. Olyan jó volt végre újra látni és beszélni vele.

– Mit csinálsz Csingiling? – törte meg a varázst Haru, amire ijedten nyitottam ki a szemem. Attól féltem, hogy Pocky újra eltűnik. De nem, ugyan úgy ült mellettem, nyugodtan. Úgy látszott ő is megkönnyebbült, hogy végre itt lehet velem.

– Shou.

– Hogy? – néztem Harura. – Bocsi, elbambultam.

– Ja azt látom – mosolygott elnézően. – Valami baj van?

– Nem – mosolyogtam á. – Minden rendben van.

– Akkor aludjunk – adott egy gyors csókot, majd vissza bújva a takaró alá, magához húzott.

Haruhoz bújva mosolyogtam Pockyra, aki idő közben szintén lefeküdt a maradék kis helyre.

Megnyugtató volt a gondolat, hogy végre itt van és itt is marad.

– Haru.

– Igen? – motyogta csukott szemekkel.

- Szeretlek.

Mosolyogva felém fordult és homlokon puszilt.

- Én is téged Csingiling.

                    Vége