|
03. Fejezet
2017.07.02. 17:26
– Na elégedett vagy? – kérdeztem, amikor már hazafelé tartottunk a tetováló szalonból.
– Még szép, hogy az vagyok – vigyorgott, majd a sokadik alkalommal is felemelte a kezem, hogy megnézze a csuklómon díszelgő nevét.
Nem mondom, hogy nem próbálkozott rávenni valami nagyobb, látványosabb tetkóra, de sikeresen ellenálltam.
– Most örülhetsz. Egész életemre meg lettem bélyegezve.
– Nagyon helyes. Ez a mi elkötelezettségünk – mutatott a mellkasára ahová a szíve fölé az én nevemet tetoválta.
– Jó, hogy nem kéred meg a kezem – nevettem, de amint megláttam felcsillanó szemét, rögtön meg is bántam. – Nem! Ne merészeld!
– Mit? – mosolygott sejtelmesen.
– Most komolyan Rai. Nemet fogok mondani.
– Nyugi már Bibiri-kun – csitított. – Eszemben sincs megkérni a kezed...
– Reméltem is.
–...most még – fejezte be a mondatot.
– Rai.
– Biztosíthatlak Bibiri-kun, hogy amikor én meg fogom kérni a kezed, ott 100% hogy igen válasz lesz.
– Akkor még várj úgy tíz évet.
– Még mit nem! – vágta rá, igazi felháborodással az arcán. – Fiatal és szexy akarok lenni az esküvőmön, hogy amikor a világ összes nője egyszerre sóhajt fel a hatalmas veszteségtől, csak az én fiatal arcom és testem lebegjen a szemük előtt.
– Inkább váltsunk témát – próbáltam nem mosolyogni a hülyeségén és adni alá a lovat.
– Oké. Mit szeretnél ma csinálni édes kicsi Bibiri-kunom?
– Hát jelen pillanatban kihajolni az ablakon és hányni – húztam a szám, de ezen csak hangosan nevetett, majd az egyik piros lámpánál megfogta a kezem.
– Mondj valami becézést nekem. Na mi vagyok én neked? – gügyögte, amivel csak még jobban kiszélesedett az arcomon elterülő mosoly.
– Az én édesem? – kérdeztem bizonytalanul.
Nem igazán becézgettem Rait eddig, most meg olyan fura volt ezt megtenni. De látva a csillogó szemeit és elégedett arcát, már is úgy gondoltam, hogy teljesen megérte.
– Mondj még! – követelte.
– Te vagy az én... – kerestem a megfelelő szavakat.
– A te?
– Az én kis hülyém! – amint kiböktem, nevetnem kellett az arcán.
– A te kis hülyéd? – kérdezte meglepetten. Látszott az arcán, hogy egyáltalán nem erre számított.
– Pontosan – csíptem bele az arcába. – Te vagy az én kis Estupidom.
– Te most komolyan lehülyéztél spanyolul?
Ezzel, ha lehet, még jobban megleptem.
– De lehet, hogy inkább az El Cucuyom vagy.
Erre már gyanakvó, összehúzott szemekkel nézett rám, majd ezt mondta: – A tiedet.
Kellett egy perc, mire abba tudtam hagyni a nevetést.
– Szóval mik a mai tervek? – tért vissza az eredeti témára.
– A mai terveim... – beszéd közben lenéztem a pittyegő mobilomra, ami egy bejövő üzenete jelzett.
„Ma ötkor nálam tali” – olvastam az üzenetet amit egy régi barátom, Kaoru írt. Rövid, lényegre törő üzenet. Kaoru mindig is ilyen volt és sosem fogadta el a nemleges választ. De nem is akartam lemondani a dolgot.
Tudtam, hogy ez lesz amint megtudja, hogy hazajöttem. Ahogy ismerem őt, csapni fog egy nagy házi bulit. Reméltem is, hogy így lesz. Főleg mivel be akartam mutatni az itteni barátaimnak Rait. Úgy terveztem, hogy egy kicsit bedobom a mély vízbe és minden pillanatát kiélvezem.
– Igen? – nézett rám várakozóan Rai.
– Bemutatlak a barátaimnak – böktem ki, kíváncsian várva a reakcióját.
– Oké – volt vállat lazán.
Az út további részét ugyanebben a jó hangulatban tettük meg és egyre haza is értünk. Anya pedig azonnal lecsapott ránk. Egy rakás kaját pakolt elénk és azonnal leültetett minket az ebédlőasztalhoz, hogy a kihagyott ebédet bepótolhassuk.
Vicces volt látni, hogy mennyi figyelmet fordít Raira és mennyi ételt pakol a tányérjára állandóan.
– Egy ilyen nagy fiúnak sok fehérje kell és sok zöldség – mondta már a sokadik alkalommal, Rai pedig jófiúként mindent befalt.
– Komolyan, visszafelé majd gurítanom kell téged a koleszba, ha továbbra is így tömöd magad – vigyorogtam rá, amikor már a harmadik tányért tisztította meg az ételtől.
– De anyukád nagyon jól főz – nyafogott mintha bele halna, ha nem ehetne belőle. Nevetve csóváltam a fejem amikor még egy tányér sütit befalt.
– Téged határozottan imád az anyám.
– Az jó. Mert hosszú távra tervezek a fiával – villantott felém egy elégedett mosolyt.
– Nem is akarok belegondolni, hogy már megint mi járhat a fejedben.
– Pedig nagyon egyszerű dolgod lenne – simította a kezét a combomra. – Most például azon jár az agyam, hogy mikor szedhetem le rólad ezt a farmert, hogy a számba vegyem a kedvenc testrészedet – suttogta a fülembe, közben éreztem ahogy égni kezd az arcom. Keze pedig veszélyesen közel járt ahhoz a bizonyos testrészemhez.
– Seiko – hirtelen anya hangját hallottam a nappaliból, amivel szétugrasztott minket. Majdnem elnevettem magam amikor Rai rögtön vissza húzta a kezét és igyekezett ártatlan képet vágni, amikor anya bejött hozzánk.
– Igen? – néztem kíváncsian anyára.
– Miután elmentetek Raival, Kaoru átjött és téged keresett. Azt mondta feltétlen menj át hozzá.
– Tudom. Beszéltem vele és át is megyünk majd. De előtte ledőlünk kipihenni magunkat – kacsintottam Raira, remélve, hogy érti a célzást. Amikor megláttam, hogy anya jelenlétében picit elpirult a mondatom miatt, azt hittem ott helyben elolvadok tőle.
Persze ezután elmaradt a kamaty és maradt a készülődés és egy gyors filmnézés.
– Na ideges vagy már? – néztem Raira, amint becsuktam magunk után a bejárati ajtót.
– Miért lennék ideges? Talán rejtegetsz valamit Bibiri-kun? – a napszemüvege mögül nézett vissza rám.
Egészen szexy látványt nyújtott a sötétkék laza trikóban, fekete szakadt nadrágjában, sima, fekete napszemüvegben, feltűzött hajjal, égő cigivel a szájában. Mint egy helyi menő srác. Akárcsak egy laza cápa.
Hiába dobod be akármilyen vízbe, ő ellentmondva a természet törvényeinek úgy is megtalálja a saját közegét, legyen az édes vagy sós víz, ő csak úszik és egyre királyabban néz ki.
– Mi az? Miért nézel így?
– Undorítóan jó cápa vagy – csúszott ki a számon.
– Hogy micsoda? – nevetett meglepetten.
– Semmi – egy legyintéssel és hogy gyorsan szedtem a lábam, próbáltam megúszni a dolgot.
– Szóval cápa? – mászott rögtön a sarkamba. – Miért pont cápa? Miért nem inkább... – kereste a megfelelő szót.
– Lajhár, majom...- találgattam.
– Nem, oroszlán vagy valami más menő állat.
– A cápa nem elég menő?
– Egy hal ami megdöglik a szárazföldön? Kösz, nem. Inkább lennék egy oroszlán. Az felzabálja a turistákat, meg akármelyik csajt megkapja. Az állatok kicseszett királya.
– Na mert szörfösöket zabálni nem menő?
– Ugyan már – nevetett. – Szörföztem már úgy hogy két cápa is a seggemben volt, mégis itt vagyok.
– Szóval már cápákkal is voltál – néztem hátra vigyorogva.
Megragadott a derekamnál és magához húzva, egy szájra puszi után, ezt mondta: – Ja, de a nyulak jobban bejönnek.
– Te perverz disznó.
– Állatos napot tartasz?
– Nem – nevettem, majd megfogva a kezét sétáltam vele tovább.
Kaoru nem lakott nagyon messze tőlünk. Csak egy-két utcányira, így nem kellett sokat sétálnunk.
A házukhoz érve láttuk, hogy odabent már nagy a nyüzsgés. Egy csomó itteni barátom gyűlt össze és odabent már mind a nagy nappaliban ülve iszogattak, kajáltak és hangosan beszélgettek.
Amint Kaoru ajtót nyitott és bekísért minket a nappaliba, mindenki egyszerre kiáltott fel amint meglátott. Sokan odajöttek, megölelgettek, a lányok pusziltak én pedig mindenkinek bemutattam Rait.
– Srácok, ő itt a barátom Harada Rai – mutattam Raira egy szerény mosoly kíséretében. Persze a csajok már jól lecsekkolták és csorgatták a nyálukat, egészen addig míg meg nem tudták, hogy foglalt.
– Sziasztok – intett Rai, lazán.
– Elmész művészkedni és hazajössz egy majdnem rock sztárral? Ez nem ér – vágta be a mű durcit Anri.
– Úgy volt hogy hozol szuvenírt! – kiáltotta Ema. – Hozhattál volna nekünk is valami jó pasit.
– Bocsi – nevettem rajtuk. – Legközelebb majd nem felejtem el.
– Hagyjátok lányok – szolt rájuk Kaoru, majd hozzám fordult. – Inkább mesélj.
Kicsivel később már ott ültem a barátaim körében, Raival az oldalamon, egy pohár borral a kezemben és javában meséltem a sztorikat. Néha Rai is bekapcsolódott és mindenkit megnevettetett a hülyeségeivel. Nem meglepően, jól el volt a barátaimmal.
Egészen sötétedésig mind jól elvoltunk, közben bővült a csapatunk egy-két emberrel. Végül már az egész egy nagy házibulivá nőtte ki magát. Hangos zenével, sok piával, táncoló és beszélgető emberekkel. Nagyon jól elvoltunk.
Kaoru épp egy hosszú sztorit mesélt amikor megláttam egy ismerős arcot a tömegben.
– Az ott...csak nem? – szólaltam meg, megszakítva Kaorut.
– Ki? – nézett a háta mögé. – Ja igen. Den pár napja jött haza. Most mindkettőtöket ünneplünk. – magyarázta Kaoru.
– Den! – integettett neki, hogy ide jöjjön.
Ő is a legjobb barátaim közé tartozott, akiket már régóta ismerek. Emellett régebben egy kicsit több is volt köztünk...
Amint Den észre vett, nagy mosollyal elindult felénk. Alig ért hozzánk máris magához húzott és jól megölelgetett.
– Szia apróság. Nem is tudod milyen jó újra látni azt a kis hülye fejed – vigyorgott le rám amint eleresztett és kissé eltolt magától. – Remélem én is hiányoztam.
– Persze – mosolyogtam fel rá.
Olyan magas volt mint Rai és hasonlóan izmos. Szinte alig változott, csak több lett rajta a tetoválás, ami betakarta mindkét karját, meg a bal lábszárát is, vállig érő fekete haját pedig rövidre vágatta. De minden más ugyanaz maradt. A laza deszkás punk stílusa, a mosolygós barna szemei.
– Nagyon helyes – villantott egy hófehér fogsoros mosolyt. – És ki ez a morogva arcú vörös mögötted?
Ekkor kaptam észbe és néztem Raira, aki tényleg elég mogorván méregette Dent, bár neki még nem meséltem, hogy én ezzel a sráccal jártam úgy bő egy évet.
– Ő Rai a barátom – mutattam őt be. – Egy suliba járunk és ő...
– Harada Rai vagyok, Seiko pasija – nyújtott kezet Dennek, bár semmi kedves nem volt a gesztusban.
– Örülök, hogy megismerhetlek – viszonozta a kézfogást Den. – Már sokat hallottam rólad. De nem Seikotól.
– Akkor kitől? – néztem rá meglepetten.
– Mondjuk úgy hogy a híre megelőzte.
– És te ki is vagy pontosan? – kérdezte Rai. – Csak mert én eddig semmit nem hallottam rólad.
Kissé oldalba vágtam a könyökömmel, nem túl feltűnően, ezzel jelezve, hogy ne legyen már fasz. De nem igazán érdekelte.
– Tanaka Den vagyok – mutatkozott be. – Seikoval már nagyon régóta jó barátok vagyunk.
– Csak barátok? – érezhető volt Rai hangján a pillanatnyi megkönnyebbülés.
– Nem igazán – és ezzel Den összezúzta a reményeim, hogy a közös múltunk egy másik része nem fog kiderülni. – Úgy másfél évig együtt jártunk.
– Nem volt az másfél év – legyintettem egy feszengő nevetés kíséretében.
– Hát az attól függ, hogy honnan számoljuk – nézett újra rám. – Te mondjuk mindig az első szextől számoltad – nevetett.
Igazából Denben semmi rossz szándék nem volt, csak mindig is túl őszinte ember volt.
– Oh komolyan?
Nem kellett Raira néznem, már a hangjából tudtam, hogy nagyon pipa.
– De nem kell aggódnod Rai – fordult hozzá újra Den. – Azóta mi már csak jó barátok vagyunk. Semmi több. Ugye apróság? – húzott újra magához és átkarolva a vállam, mosolygott rám gyanútlanul.
– Aha – inkább nem is néztem Raira.
– Jó tudni – hallottam a gúnyos hangját. – Gyere csak Bibiri-kun – gyorsan megragadott és vissza húzott magához. – Még nem is mutattad Dennek az új tetkód.
És máris kezdetét vette a „ki tud messzebbre hugyozni” verseny.
*
– Renjiro, kész van már az az omurizs?! – kiáltott az étterem elejéből apa.
– A pofám leszakad, hogy hazajövök egy kibaszott lemezszerződéssel a kezemben és egy sikeres vizsgával, erre ez az öreg bebasz a konyhára főzni – morogtam, miközben azt a kibaszott omlettet sütöttem.
– Renjiro!
– Kész van! – kiáltottam vissza, majd felkapva a tálat kiraktam a pultra apámnak. – Tessék, itt ez a szar.
– Vigyázz a szádra vagy hátra megyek.
– Jó, cseréljünk. Onnan elölről én is könnyen pofáznék, amikor semmi dolgod csak felvenni a rendelést és dirigálni.
– Mit mondtál? – kérdezett vissza süketen.
– Mondom cseréljünk!
– Tudod mi a baj veled? Az hogy hozzá szoktál a kényelmes élethez. Túl jó dolgod volt a főiskolán és most azt hiszed, hogy túl finomak a kezeid a munkához. Te haszontalan kölyök! – míg hangosan morgott, oda adta a kaját a húgomnak, aki kivitte a vendégeknek és elindult hátra hozzám.
– Ahogy mondod – dőltem a pultnak lazán. Már annyira megszoktam ezeket a szar hegyi beszédeket.
– Pedig szerintem pont ez a munka kell neked – vette fel a kötényét. – Jót tesz annak a nagy képednek.
– Ez a nagy képem fog egyszer téged gazdaggá tenni öreg – én is levettem a kötényem, majd várva a folytatást, a pultra dobtam.
– Vagy a sírba tenni – rosszallóan nézte a kötényem, de csak azért sem hajtogattam össze neki. Rühelltem a családi éttermünkben dolgozni és ezt mindig el is mondtam nekik és mindig le is szarták.
– Még az is lehet – felülve a pultra keresztbe tett lábbal néztem ahogy az öreg bekapcsolja a sütőt és neki lát egy újabb fogásnak.
– Renjiro! – kiáltott az étterem elejéből Kami. – Téged keresnek.
– Ki az?!
– Nem mondom meg – nyávogta nevetgélve.
Néha szívesen kilógatnám valami magas helyről a húgom.
– Istenem – néztem az ég felé, majd leugrottam a pultról. – Hülyékkel vagyok körülvéve.
– Hogy mit mondtál? – nézett rám apa, szúrós szemekkel.
– Azt hogy nagyon örülök, hogy hazajöttem.
Az esélytelenek nyugalmával, hogy ez a nap ennél szarabb már úgy sem lehet, kimentem az étterem előterébe ahol a rendeléseket vesszük fel.
Kami ott támasztotta a pultot, a szokásos ribanc szerelésében, amiért persze mindig dupla borravalót zsebelt be, és épp készült rámászni valakire.
– Szia Renji – mosolygott rám Toma a pult túloldaláról, elhúzódva a húgomtól.
– Te meg mi a faszt csinálsz itt?
És én még azt hittem nem lehet szarabb ez a nap.
- Hiányoztál. Gondoltam összefutunk egy kicsit a nyáron is.
- Gondolom tisztában vagy vele hogy ez milyen homi duma.
- Igen – vigyorgott mint valami idétlen barom. – De komolyan hiányoztál.
- Alig egy két napja találkoztunk utoljára. Minek jössz ide felbaszni még te is az agyam?!
- Ti jártok? – szolt közbe Kami.
- Neked nincs véletlenül valami dolgod? – mutattam a vendégekkel teli asztalokra. – Na tűnés.
- Neked is dolgod van te seggfej – vágott vissza.
- Nekem te ne feleselj, vagy beültetlek a sütőbe te kis szaros.
- Nyugi srácok – lépett közbe Toma. Közben Kamin már felpattant a pultra, hogy rám ugorjon.
- Apa! – kiáltotta el magát végül. – Kiveszem a szünetemet!
- Rendben – érkezett a válasz a konyhából.
- És így majd körbe vezetem a városban Tomát, ha te már nem akarod ezt megtenni – vigyorgott a képembe.
- Még mit nem!
- Nekem sem tetszik az ötlet – értett egyet Toma. – Bocsi Kami, de Renji miatt vagyok itt. Vele szeretnék lenni.
- Baszki, fogd már be a szád! – fogtam a fejem a hülyeségétől. – Apa! - Kiveszem én a szünetem, Kami meg marad.
- Nem!
- Mi az hogy nem?! – kiáltottam vissza.
- Kami már előbb kivette.
- De az én barátom van itt, nem Kamié!
- Milyen barátod?!
- Toma!
- Mindig ilyen hangosak? – nézett Toma Kamira, amire Kami hevesen bólogatott.
- Az ki?
Fáradtan kifújtam a levegőt, majd vissza kiabáltam: – A transzi!
- Jó, vidd csak el innen. Nehogy elijessze a vendégeket! – kiáltott vissza.
- Transzi? – húzta a száját Toma.
A faterom karácsony óta így hívja Tomát, de engem sose zavart.
- Tűnjünk el innen, mielőtt eszébe jut, hogy csak anya meg Kami marad itt neki segítségnek. Kami meg szart sem ér.
- Hé! – kapott utánam Kami, de már átugrottam a pulton.
- Vár a munka te kis szaros – durván homlokon pöcköltem vigyorogva, majd karon ragadva Tomát húztam magammal ki az étteremből. – Honnan tudtad, hogy itt az éttermünk?
- Nem volt nehéz kideríteni. Kami állandóan írogat Facebookon. Egyszer elég kínos helyzetbe hozott Minako előtt amikor küldött egy fehérneműs képet.
- A kis rohadék. Ha hazamegyek eltörőm a mobilját, meg a gerincét.
- Nem kell ilyen durvának lenned vele. Még nagyon fiatal és ilyen korban a lányok...
- Ezért jöttél ide? Hogy elmagyarázd, hogy miért ribanckodik a húgom?
- Nem – nevetett. – Igazából a családommal elmegyünk egy két napos túrára, ahogy minden nyáron és anyáék kérdezték, hogy nem akarsz-e velünk jönni. Jó buli lesz. Ilyenkor minden bátyám hazajön, mint az ünnepekkor és...
- Mikor mentek? – vágtam a szavába, mert már láttam, hogy apám kijött az étteremből a hátunk mögött.
- Holnap reggel.
- Jó, megyek veletek. De induljunk most és gyorsan – húztam tovább a karjánál fogva. Majdnem felkiáltottam örömömben amikor megláttam a kocsiját.
- Renjiro! – hallottam a fater hangját.
- Sürgős dolgom akadt! Majd két nap múlva jövök! – kiáltottam neki. – Vagy nem – tettem hozzá halkabban.
- Történt valami? – Toma értetlenül nézett rám.
- Majd elmesélem, de most húzzunk el gyorsan, mielőtt az öreg lecsap és bevonszol ingyen rabszolgának.
Mázli, hogy Toma ha akar akkor tud jó arc is lenni és nem csak hülye fasz.
Beindította a kocsiját és gyorsan elhúztunk onnan, pedig a fater már készítette a legyezőjét.
Hazaérve előszedtem a sport táskám is a szekrényem egy részét beleborítottam.
- Szóval miért is vagy szökésben? – dőlt az ajtófélfának.
- Hazajövök a szar családomhoz, a faszán sikerült vizsgámmal. Azt hittem, hogy legalább egy kicsit arany trónra teszik a seggem, de lófaszt! – dobáltam a cuccokat a táskába mint egy hisztérika. – Az első itthon töltött napom a konyhán tölthettem megszakadva. Érted ezt baszd meg?! Egy kibaszott leszerződött banda énekese vagyok, aki viszi a csapatot előre, mert ez a dolgom. Ezek meg bebasznak omurizst sütögetni. Hallottál már ekkora faszságot?!
- Szóval ezért mentél bele ilyen gyorsan a túrába?
- Ja, bocs.
- Nem gond. Nekem csak jó, mert több időt tölthetünk együtt.
- Most komolyan Toma – álltam meg ránézve. – Ez kibaszott buzis.
- Oké. Abba hagytam.
- Kész vagyok – be cipzáraztam a táskám és a vállamra vettem.
- Akkor menjünk. Anyu otthon már nagyon készül a vacsorára. Azt mondta, hogy gyozát fog csinálni meg....
- Nekem ne beszélj kajáról – szóltam közbe gyorsan.
- Okés. Bocsi – nevetett.
*
– Most büszke vagy magadra? Jó érzés, hogy ekkora paraszt voltál Dennel?
– Ja, most már nyugodtan fogok aludni és kétszer akkora hévvel döntelek majd le a lábadról.
– Most komolyan Rai. Mi bajod vele?
Épp hazafelé sétáltunk Kaorutól, direkt előbb eljöttem Raival, mert tartottam attól hogy csak még segfejebb lesz Dennel.
- Azon kívül hogy másfél évig jártál vele, ez meg úgy becézget meg ér hozzád mintha még mindig az övé lennél? Hát nem is tudom.
- De hát most veled járok és nem Den neve van a kezemen. Rémlik?
- Szeretted?
- Mi van?!
- Szeretted őt?
- Míg nem figyeltem valaki biztos belekevert valamit a piámba és most nem vagyok magamnál ez meg csak valami szar hallucináció – túrtam a hajamba.
- Komolyan Seiko – hallatszott Rai hangján, hogy kezd megint felmenni benne a pumpa.
- A következő alkalommal már a teljes nevem jön? – kérdeztem kissé gúnyosan.
- Szeretted?
- Miért foglalkozol ilyen hülyeségekkel?
Idő közben elértünk a házunkhoz és már előszedtem a kulcsom, hogy kinyissam az ajtót.
- Mert tudni akarom.
- Téged szeretlek te barom. De továbbra is ezzel piszkálsz biztos be fogok húzni egyet.
Reméltem abba hagyja és végre békén hagy ezzel. De csak nem adta fel.
- Sziasztok srácok – kiáltott ki a nappaliból anya, amint átléptük a küszöböt. – Jól szórakoztatok?
- Szóval szeretted? – hallottam a hátam mögül Rait.
- Hogy a jó ég basszon meg téged Harada Rai! – vágtam a földhöz a kulcscsomóm.
- Seiko – hüledezett anya és rögtön kijött hozzánk az előszobába. – Mi történt?
- Semmi! A kibaszott égvilágon semmi! – kiabáltam anyámnak.
Ez már a vég volt. Sosem szoktam kiabálni anyával, de Rai ezt is elérte ezzel a hülyeséggel.
- Hé kölyök – jött ki apa is. – Mi a franc lett veled?
- Semmi. Nincs semmi! Csak a fasz ki van – mérgesen felvettem a kulcsom, de amint elejtettem az a szar neki csapódott a tükörnek és eltörte a sarkát. – A picsába már!
- Seiko – hallottam újra Rai hangját. De ezúttal nem mérges volt, inkább mintha nyugtatni próbált volna, de már semmit nem ért volna.
- Tudod mit Rai?! – fordultam felé, félre rúgva a kulcsaimat. – Igen. Szerettem Dent és igen, másfél évig jártam vele. Mert egyesekkel ellentétben én képes voltam normális kapcsolatot kialakítani és nem homokba dugni a fejem ha érzelmekről van szó. Szerettem őt, de most már csak barát. Most így már jobb hogy tudod?! – emeltem fel a végén újra a hangom.
Meg sem várva a választ kikerültem a döbbent szüleimet és elmentem a szobámba. Hangosan becsaptam magam után az ajtót, de alig ültem le az ágyra már is megbántam minden egyes szavam.
Nem csak anyámmal voltam seggfej, de valószínűleg most Rait is megsértettem.
Pár percig ott ültem csöndben a sötét szobában, majd egy idő után meghallottam a közeledő lépteket és egy halk kopogást az ajtón.
- Bemehetek? – szólalt meg Rai, az ajtó túloldalán.
- A saját érdekedben, inkább ne. Most úgy érzem magam mint egy kétélű penge – vallottam be.
- Tudod, hogy nincs túlélési ösztönöm kicsim. Bármit mondhatsz.
- Ez nem igaz – csóváltam a fejem, bár tudtam, hogy úgy sem látja.
- Na jó. Nem állítom, hogy nem fájt, de igazad volt és megérdemeltem hogy most lecsessz.
- Nem, ahogyan anyáék sem.
- Bemehetek? – kérdezte újra.
- Nem jó ötlet.
- És akkor hol aludjak? Hogy fogok aludni kicsim? Hüm? Tudod, hogy veled szeretek aludni. Már annyira megszoktam, hogy már el sem tudok aludni ha nem vagy mellettem.
- Akkor bajban leszel Ausztráliában – motyogtam, de így is meghallotta.
- Igen. Rohadt nagy bajban leszek. Hónapokig nem fogok tudni aludni, amíg nem találkozunk. Képzeld csak el milyen szarul fogok kinézni ha majd hazajövök.
- Ne viccelődj. Ez most nem ér.
- Nem, komolyan szörnyen fogok festeni. Rosszabban mint Kin amikor Kurva lerókázta múltkor.
Alig bírtam nem mosolyogni az emléken.
- Lehet meg is fogok halni.
- Hülye vagy.
- Nem. Csak nagyon szeretlek. Bár a kettő nem zárja ki egymást.
Újabb hosszú csend következett, de Rai nem adta fel.
- Bemehetek?
- Nem.
Éreztem, hogy kezd elszorulni a torkom és párszor homályosan láttam a sötét szobába beszivárgó fényeket.
- Szóval itt kell aludnom a folyosón?
- Nem.
- Akkor bemegyek, jó?
Nem volt erőm már nemet mondani neki, így csöndben néztem ahogy kinyílt az ajtó.
- Bibiri-kun – nézett le rám egy szomorkás mosollyal. – Ne sírj kicsim.
- Nem sírok – hiába mondtam, miközben éreztem, hogy nedves az arcom.
- Hát jó.
Most először láttam Rait kissé tanácstalannak.
- Én csak....
- Igen? – közelebb jött, míg már előttem állt és aggódó szemekkel nézett le rám.
- Nagyon fogsz hiányozni – vallottam be sírós hangon, még több könnyt az útjára engedve.
- Te is nekem – leült mellém és magához húzva, a fejem a vállára hajtva, magához ölelt. – Szóval nem csak az van, hogy felcsesztem az agyad?
- Az is, meg ez is – vallottam be, még mindig sírva. – Olyan szar lesz nélküled, te meg még itt idegesítesz is ilyenekkel.
- Sajnálom.
- Dehogy sajnálod – próbáltam letörölni a könnyeim, de mindig jött újabb a helyére. – Miattad most már én se fogok tudni aludni hónapokig.
- Miért miattam?
- Mert téged szeretlek te hülye fasz – ütöttem vállon.
- Jobban mint Dent?
- Kuss – motyogtam, a vállába fúrva az arcom.
- Jó – nevetett, majd egy idő után hátra dőlt az ágyba velem és maga mellett tartva simogatta a fejem és puszilgatott.
- Most egyszerre szeretlek és utállak.
- Hát most mit csináljak veled Bibiri-kun?
- Szakítsunk, hogy Dennel járhassak – próbáltam ugratni.
- Lófaszt! – vágta rá. – Mondj valami olyan alternatívát amitől nem leszek kétszeres gyilkos, öngyilkos.
- Most még van pár napunk, aztán nem is fogjuk látni egymást – keseregtem tovább.
- Ne gondolj ilyenekre. Inkább gondolj arra, hogy hány lány fog gyűlölni ezután. Meg hogy hány lánytól kapsz majd cuki kis fenyegető leveleket amikor befutunk.
Inkább nem.
- Ne legyél ilyen borúlátó. Kettőnk közül én lehetek csak a gyenge láncszem. Ha te nem fogod kibírni a távollétet, akkor mit mondjak én? Én biztos meg fogok kattanni ha úgy kell elmennem itthonról, hogy egy ketyegő bomba van a seggem alatt és ha váratlanul felrobban akkor én is robbanok – szembe fordult velem az ágyban és hiába volt sötét, tudtam, hogy engem néz. – Neked kell erősnek lenni. Mert minden erőm tőled származik. Ha te erős vagy akkor én is az leszek és én is kibírom. De ha legyengít a félelem és nem gyűjtesz erőt és én csak azt látom, hogy nincs hited abban, hogy ez működni fog. Akkor én kétszeresen gyenge leszek. Arra sem lesz erőm, hogy egyek, igyak, aludjak, levegőt vegyek. Hogy létezzek a te erőd nélkül.
Némán hallgattam minden szavát, amivel csak még jobban megfájdította a szívem, hogy el kell engednem őt. De erőt vettem magamon, mint már oly sokszor.
- Már értem hogy miért te írod a dalszövegeitek nagy részét – nyögtem ki egy kis idő után.
- Azt is érted hogy mit mondtam?
- Igen.
- És elfogadod? Erős maradsz nekem? – a tarkómra simította a kezét és közelebb húzott magához.
- Igen. Nagyon nehéz lesz. De igen.
- Helyes – előre hajolt és puhán, lassan megcsókolt, amit azonnal viszonoztam.
Úgy kellett most nekem ez, mint fuldoklónak a levegő.
- Én is egyszerre szeretlek és utállak – húzódott el egy kicsit. – Meg rohadt féltékeny vagyok Denre, mivel ő volt az első akit szerettél és nem én – vallotta be.
- De most téged szeretlek és látod, hogy vagyok olyan hülye hogy még egy szörnyű távkapcsolatba is bele megyek miattad.
- Tudom, de rossz arra gondolni, hogy talán egyszer megint elbaszok valamit és ugyan olyan leszek mint most Den. Csak egy haver. Ráadásul itt van ez az Ausztráliai dolog is, ami csak még ijesztőbbé teszi az egészet.
- Akkor ezért seggfejkedtél Dennel?
- Igen, de holnap majd bocsánatot kérek tőle.
- Én meg anyáéktól – fogtam a homlokom a kezdődő fejfájástól.
- Áh nyugi, magamra vállaltam. Ezért és még sok másért jár nekem egy holnap reggeli szeretgetés. Ha érted mire gondolok.
- Igen, értem – nevettem.
- De a mai nap már hagyjuk a vitatkozást meg a többit.
- Már nem is tudnék miről vitázni.
- Dehogynem. Tudnék én mondani okot. De nem vagyok hülye, hogy magam ellen fordítsalak.
- Ez elég gyanúsan és ijesztően hangzik.
- Nyugi, nem csináltam semmi rosszat, csak arra céloztam, hogy vannak hülyeségeim, meg régi vitáink amiket feleleveníthetnék, de nem baszok ki magammal. Amúgy is fáradt vagyok és bocsi, de félig már alszom. Szóval húzódj közelebb a formás kis seggeddel Bibiri-kun és holnap még beszélünk erről ha még szeretnél.
Elhelyezkedtünk alváshoz, ahogy szoktunk és Rai karjával a fejem alatt, hallgatva a halk szuszogását, lassan én is álomba merültem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
