Reggel én keltem fel előbb. Azt hittem Rai már kora reggel az ágy szélén fog ugrálni, készen a mai napra. Ehhez képest még nagyban húzta a lóbőrt, hátat fordítva nekem az ágyban.

Mosolyogva, óvatosan, megbökdöstem a vállát, hátha fel kel, de nagyon nem úgy nézett ki. Csöndben kimásztam mellőle az ágyból és vetettem a mobilomra egy gyors pillantást.

Lassan dél.

– Baszki, hogy aludhattunk ennyit?

Újra Raira néztem: – És te hogy tudsz ennyit aludni? – jegyzettem meg csöndesen.

Hiába volt már ilyen késő, nem akartam Rait felkelteni. Szóval össze szedtem váltás ruhát és csöndben elvonultam a fürdőszobába. Letusoltam, átöltöztem, majd lementem a szüleimhez.

– Nem kapkodjátok el a mai napot – köszöntött apa a konyhában, egy kávés bögrével a kezében.

– Hát nem úgy néz ki – dörzsöltem meg az arcom. Éreztem a sok alvás okozta plusz fáradtságot magamon.

Anya már majdnem kész volt az ebéddel.

– Szia kicsim – adott a kezembe egy kávés bögrét. – Nemsokára kész az ebéd és ehettek.

– Szia Anya – gyorsan ledöntöttem pár korty kávét – Ne haragudj a tegnapi miatt...- kezdtem bele.

– Nem haragszom kicsim – fojtotta belém a szót. – Rai megmagyarázta a dolgot és örülnék ha te sem haragudnál rá. Szegény fiú nagyon a szívére vette a dolgot – aggódva ráncolta a homlokát.

- Nem kellene ilyen kis hülyeségek miatt össze kapnotok – csatlakozott hozzá Apa.

- Csináltam neki is kávét, meg egy kis süteményt is, vidd fel neki – hírtelen egy jól megpakolt tálcát nyomott a kezembe. - Béküljetek ki.

- De anya…

Próbáltam elmondani nekik, hogy köztem és Rai közt minden rendben, de nem hagytak szóhoz jutni.

- Komolyan Seiko – erősködött apám is. - Nagyon rendes srác. Látszik rajta, hogy komolyan fontos vagy neki.

- Nekem is nagyon fontos…

- Akkor békülj ki vele – tolt az emelet felé Anya. - Nagyon remélem, hogy családban marad.

- Hogy? - néztem vissza rá a lépcső felénél járva.

- Csak menj – legyintett egyet Anya az egyik konyha ruhával a kezében, majd vissza sietett a konyhába.

- Egy kicsit haza hozom és máris magába bolondítja a családom – motyogtam felmászva az emeletre.

Nagy nehezen bevittem Raihoz a nagy tálcányi kaját és letettem az éjjeli szekrényre.

- Bibiri-kun?

Maghallva az álmos hangját, rögtön felé fordultam.

- Jó reggelt álomszuszék – bemásztam hozzá az ágyba és szét puszilgattam az arcát. - Van itt egy csomó kaja neked és úgy néz ki mégis meg kell kérned a kezem.

- Miért? Te csináltad? - ült fel a szemeit dörzsölgetve.

A reggeli kócos, álmatag Rainál csak a szex előtti és utáni Rai a dögösebb. Egyszóval ő mindig kurnivaló.

- Nem, anya csinálta.

- Akkor őt kellene elvennem, nem?

Az ölébe tettem a tálcát.

- Ha nem akarod hogy ezt mind a pofádba borítsam és hogy az apám kinyírjon, akkor inkább ne.

- Hú – végig nézett a tálcán lévő finomságokon, majd gyanakodva rám nézett. - Ezt miért kapom?

- Mert túl jó vagy – adtam neki egy futó csókot.

Erre ha lehet még értetlenebb arcot vágott.

- A szüleim azt hiszik hogy még mindig fasirtban vagyunk – adtam a rövid magyarázatot.

- És? Nem vagyunk?

- Nem, dehogy vagyunk – most én néztem rá értetlenül.

- Hát nem tudom – sóhajtott színpadiasan. - Még mindig fáj a tegnapi – dörzsölgette a melkasán a szíve tájékát. - Bár ezt a fájdalmat, palacsinta, süti meg kávé nem igazán tudná helyre tenni – sikeresen oda varázsolta az arcára a világ fájdalmát is.

Gondoltam, jó, bele megyek a játékba.

- Hát akkor mi az ami segítene?

- Nem is tudom – nézett rám egy sejtelmes mosollyal – Egy jó reggelt szopás valamennyire enyhíteni tudná. - játszotta tovább a megsértettet. - Persze nem gyógyítana. Ahhoz egy hosszú, izzasztó, minden szét baszó menet lenne az igazi.

Nem akartam elnevetni magam, de majdnem sikerült.

- Hát jó – kivettem a tálcát az öléből és vissza tettem a szekrényre, majd felé hajoltam hogy megcsókoljam, de eltolt magától.

Meglepetten néztem rá, nem értettem hogy ez most mi, majd megláttam az arcán a megjátszott fájdalmat.

- Most ne – tartotta felém a kezét, jelezve hogy ne közelítsek. - Még mindig fáj a szívem, meg vagyok sértve.

Nagyszerűen adta a dívát.

- Oké – már készültem felállni és ott hagyni, amikor hirtelen megragadta a felsőm és magára rántott.

- Komolyan azt hitted, hogy elmehetsz? - vigyorgott rám. - Nincs az a szívfájdalom amiért nemet mondanék egy jó szexre. Szóval dobd le a ruháid Bibiri-kun, ha még fel akarod venni őket.

Mosolyogva csóváltam a fejem a hülyeségén, majd gyorsan levetkőztem és bebújtam hozzá az ágyba.

- Nem biztso hogy ez olyan jó ötlet.

- Miért? - máris rám mászott és a nyakamra vetette magát.

- Mindjárt kész az ebéd és a szüleim várnak.

- Majd azt mondjuk nagyon meg voltam sértve – apró csókokkal halmozta el a nyakam egészen a kulcscsontomig. - Hosszan és részletesen meg kellett beszélnünk a dolgokat.

- Nem is rossz ötlet.

- Szoktam én rossz ötleteket kitalálni?

- Egy egész könyvnyit fel tudnék sorolni.

Erre abba hagyta és a könyökére támaszkodva lenézett rám.

- Nem tudnád a szádat a felesleges pofázás helyett másra használni?

- Milyen romantikus vagy – vigyorogtam fel rá.

- Majd este az leszek. De mint mondtad, nincs időnk.

- Hát jó – egy lendülettel fölé kerekedtem és lecsaptam az ajkaira, majd végig pusziltam a felsőtestét egészen a nadrágjában meredező farkáig.

Még épp csak a kezembe vettem amikor: - Seiko, Rai! - kiáltott az anyám. - Kész a ebéd!

- Baszki – nyögte Rai.

- Nem gond, csinálj úgy mintha nem is hallottad volna – alig hogy kimondtam éreztem hogy Rai kezd puhulni. - Most komolyan? - néztem rá meglepetten.

- Mit vártál?

- Hát nem gondoltam hogy az anyámtól elhagy az ihlet - nevettem.

- Ne nevess – égett kissé az arca. - Így is szar.

- Nagyon szeretlek – borultam mellé, még mindig nevetve.

- Fogd be – mosolygott rám oldalról.

- Seiko!

- Megyünk! - kiáltottam vissza anyámnak.

Ebéd után Rai futni akart. Az utóbbi időben együtt jártunk el futni ha olyan kedvünk volt. Így hát az én vezetésemmel tettünk pár nagyobb kört a környéken.

- Arra gondoltam – szólalt meg két levegő vétel közt Rai. - Elmehetnénk pár napra a tengerhez. Szörföznénk, sütögetnénk, homok várat építünk – itt tartott egy kis szünetet hogy levegőhöz jusson. - Este szexelünk a parton, vagy akár napközben is. Belefér egy közszemérem sértés.

- Nem hangzik rosszul. A napos szexet passzolom, de minden más jöhet. Viszont – megálltam és egy helyben futni, hogy rendesen tudjunk beszélni. - Miből gondoltad ezt megoldani?

- Majd valami olcsó szállást bérlünk futott ő is egy helyben. - Ha meg mi csináljuk a kaját, az nem vészes. Van félre tett pénzem Bibiri-kun, ne legyél már ilyen farok lohasztó – biggyesztette le az alsó ajkát.

- Nekem is van pénzem – vágtam rá. - De nem akarom hogy az utazásod előtt mindened elverd. Mi lesz ha ott nem etetnek meg ilyenek, neked meg nem lesz pénzed?

- Ott vannak a többiek. Majd lehúzom Harut. Úgy is túl nagy az arca a gazdag gyereknek.

- Kölcsön kérsz tőle? - emeltem meg az egyik szemöldököm. Soha nem gondoltam volna, hogy Rai ilyet tesz. Túl nagy az egoja ahhoz.

- Dehogy – nevetett. - Majd kiverem belőle a pénzt.

- Jaj,olyan hülye vagy – fogtam a fejem. - De most legyél felnőtt Rai.

- Jó – abba hagyta teljesen a futást és komoly arccal ezt mondta. - Szeretném jól eltölteni veled az időt. Azt akarom csinálni amit szeretek míg itt vagyok. Szeretnék veled lenni, szörfözni, gitározni, jókat enni, futni, túrázni, mindent – közelebb lépett és magához húzott. - Rengeteg emléket gyűjteni veled. Mielőtt elmegyek.

Két kezem közé fogtam az arcát.

- Akkor menjünk. Aludhatunk a kocsidban is, nekem aztán rohadtul mindegy. Csináljunk bármit. Csak legyünk együtt.

- Ez az én Bibiri-kunom – adott egy lágy puszit a homlokomra. - Na vedd fel a nyúlcipőt, enni akarok még anyád sütijéből.

Máris futásnak eredt.

Mosolyogva futottam utána.

Már csak egy saroknyira volt a házunk épp csak utolértem a házunktól pár méterre Rait, aki hirtelen megállt.

- Mi az? - léptem mellé, értetlenül nézve rá.

Ő csak állt ott és előre nézett, mintha kísértetet látna, majd mérgesen össze vonta a szemöldökét.

Követtem a pillantását és egy öltönyös pasast láttam egy fekete, drága autó mellett.

- Szia Rai – intett neki, majd felém is küldött egy szerény mosolyt.

- Szia Yasuo – indult el felé. - Nem mintha nem örülnék neked. De mit keresel itt?

Nem tudtam, hogy bele folyhatok e ebbe vagy sem, így követtem Rait, de kicsit távolabb álltam meg.

- Hallottam, hogy sikeres vizsgát tettél – kezet nyújtott Rainak. - Gratulálni szerettem volna és persze egy ajándékot is hoztam.

- Kitől hallottad? - bizonytalanul fogott vele kezet Rai.

- Shou találkozott a szüleiddel, ő mondta el. Persze édesanyád jobban örült volna ha te osztod meg velünk a hírt.

- Mintha ez bárkit is érdekelne oda haza – eresztett meg egy gúnyos mosolyt.

- Ne légy ilyen Rai.

- Olyan vagyok amilyennek neveltek.

- Nem hinném.

- Igaz, mert akkor tökéletes lennék és nem ilyen elbaszott, ahogy apa mondta.

- Rai – szóltam rá, aminek köszönhetően rám terelődött a figyelem.

- Ő Hayashida Seiko – mutatott be Rai, látva Yasuo kérdő arcát.

- Örülök hogy megismerhetlek. Harada Yasuo vagyok, Rai nagybátyja – mutatkozott be.

- Én is örülök – viszonoztam mosolyát.

Zöld szemei olyanok voltak mint Raié, mosolya is hasonló volt, ha nem láttam volna képet Rai szüleiről, azt hinném hogy ő az apja. Öltönyt hordva elég komolynak tűnt, de ha az ember megfigyeli az apró részleteket, mint az inge ujja alól kilógó tetoválás vagy az apró fülbevaló, amit épp csak eltakart a rövid, fekete haja, már nem tűnt olyan vészes pasasnak.

- Ő a barátom – húzott magához Rai.

- Igen, már hallottam róla.

- Akkor térjünk a lényegre – vágott bele Rai. - Miért vagy itt?

- Már mondtam.

- Miért vagy itt igazából? - erősködött Rai.

- Hát jó – fújta ki a levegőt. - Oda adom az ajándékot amit hoztam, aztán dönthetsz.

Vissza ment a kocsijához és kivett a hátsó ülésről egy hosszú becsomagolt botszerű valamit.

- Azt ne mond nekem hogy elloptad az öreg orra elől a családi kardot – nézte Rai az elé tartott bársony csomagot.

- Nem. Ez a tiéd.

Rai elvette és körbe forgatva megnézte.

- Na rajta, csomagold ki. Látni akarom, hogy jó-e – úgy látszott jobban izgatja őt az ajándék mint Rait.

Kíváncsian néztem ahogy Rai szét bontja a fekete bársonyt, majd egy hosszú kardot vesz elő. Egy fekete markolatú, piros tokos kardot, aminek a markolatán egy szépen kidolgozott sárkány volt.

- Nézd meg a pengét – kérte Yasuo.

Rai kihúzta a tokból a kardot és megnézte a pengét amibe szintén egy aprólékosan kidolgozott sárkány volt bele gravírozva és egy címer -féle.

- Szép – úgy látszott Rainak nagyon is tetszett a kard. - Köszönöm – csúsztatta vissza a tokba.

- Örülök hogy tetszik. A legjobb mesterrel csináltattam, tökéletesen kiegyensúlyozott kard, neked megfelelő hosszúsággal és…

- De nem fogadhatom el – nyújtotta vissza.

- Mi? - szinte egyszerre mondtuk Yasuoval.

- Miért nem?

- Mert tudom mit jelent ez. Már elég idős vagyok. Nekem a Harada családi kardot kellett volna kapnom, nem ezt – nézett vissza Yasuora, kissé bosszúsan. - Ha majd azt a kardot hozod ide nekem, akkor elfogadom. De így egyik sem kell.

- Rai, az a kard…

- Ezzel lezártam a témát – nyomta a kezébe a kardot, majd el akart sétálni mellette, de Yasuo elé tartotta a kardot, elzárva az utat.

- A csatát a végéig meg kell vívni – nézett határozottan Raira.

Ha nem tudnám hogy nem, akkor azt hinném ezek ketten mindjárt kardot rántanak és láthatok egy szamuráj harcot.

Rai megragadta a kardot és magához húzta vele Yasuot hogy gúnyosan a szemébe mondja: - Aki kardot fog, az kard által vész el

- Látod, hiába tartod rossznak, a neveltetésed a családod soha nem tagadhatod meg – vágott vissza Yasuo.

- Nem is kell. Megtagad ő magától is.

Rai kikerülte Yasuot és elindult fel a házunk lépcsőjén.

- Nem csak emiatt vagyok itt – szót utána Yasuo.

- Hát azt gondoltam – fordult vissza Rai. - Szóval?

- Az édesanyád látni szeretne.

Rai elengedett egy fáradt sóhajt: - Gondolom az nem jó ha küldök magamról egy képet.

- Azt szeretné menj haza pár napra és hozd Seikot is – folytatta.

- Hozzam? - döbbenten nézett rá Rai.

- Igen – Yasuo úgy mosolygott mintha tudná, hogy máris nyert.

- És mi van az apámmal? - húzta össze a szemeit gyanakodva.

- Mondhatni édesanyád megfenyegette, hogy viselkedjen – vont vállat Yasuo, úgy látszott nem nagyon érdekli a dolognak ez a része.

- Szép – nevetett Rai.

- Szóval? Haza vihetlek? - mutatott az autó felé.

Rai habozva az autóra nézett, majd újra Yasuora, végül rám.

- Te mit szólsz ehhez Bibiri-kun?

A Bibiri-kunt meghallva Yasuo kérdőn felvonta a szemöldökét, de Rai nem törődött vele.

Tudtam hogy Rai az anyja miatt menne is meg nem is. Őszintén? Rohadtul nem volt kedvem egy ellenséges családi pofa vizitre, plána azok után amiket Rai mesélt az apjáról. Nem akartam azzal a pasassal találkozni és azt sem, hogy Rai találkozzon vele. De az anyja az teljesen más kérdés volt. Rai csak jókat mondott róla és mindig érződött, hogy mennyire szereti az anyját. Ha pedig most elutazik, akkor úgy megy el, hogy az anyját nem is látta. Biztosan nehezen viselné azt is.

- Menjünk – sétáltam hozzá. - Szívesen megismerném az anyukád – mosolyogtam rá.

Még mindig tanácstalannak tűnt.

- Adok egy kis időt, ha az segít. Egy óra múlva vissza jövök, ha nem találok itt senkit, akkor azt nemnek veszem és haza megyek.

- Rendben – egyezett bele Rai.

Yasuo elköszönt, majd vissza szállva a kocsijába, elhajtott.

- Na? - mentem Rai után a házunkba.

- Mi na? - egyenesen a konyhába ment.

- Ne idegesíts már – túrtam a futástól borzas hajamba. - Mi lesz?

- Mi lenne? - vont vállat. - Megeszek pár sütit. Nagyon bírom anyád sütijeit.

- Rai. Most komolyan.

- Bibiri-kun – fel markolt két különböző sütit. - Komolyan szeretem anyád sütijeit – és már tömte is az arcába.

- Nem vagy igaz – fogtam a fejem. - Ne játszd a hülyét, tudod miről kérdezlek. Megyünk vagy sem?

- Ki tudja? - a levegőbe dobott egy pici süti darabot és szájjal elkapta. - Láttad ezt? - mutatott magára, mintha valami világ rengető dolog történt volna. - Kibaszott király vagyok.

*

- A program a következő – állt a figyelem középpontjában Rumi. - Három csapatra oszlunk és minden csapat kap egy térképet, amin be van jelölve a táborhely. A táborhelyet már tegnap felállítottuk a srácokkal, csak oda kell találnotok, de mindenki más irányból fogja megközelíteni a helyet és már ki is vannak választva a csapatok.

- Ha jól érzem akkor ez a kibaszás szaga – morogtam az orrom alatt.

- Csapat neveket is választottunk – csatlakozott rumihoz Kadan.

- Az egyes csapat neve a Tyúkanyó, mivel anya és apa a csapat tagjai, szóval valószínűleg ők érnek be később, mert anya végig fogja aggódni az utat az aprólék miatt – mutatott Tomára. - A csapat vezetője természetesen anya.

Toma apja egy halk lemondó sóhajt hallatott.

Megkapták a térképüket, aztán Rumi folytatta.

- A kettes csapat a z Oroszlánok, aminek a tagjai Ichiro, Kadan és jómagam.

- Ki gondolta volna – szólt közbe Toma.

- És itt a csapat vezetést kisorsoltuk út közben, mivel kissé nehezen jutottunk dűlőre.

- Hogy sikerült? - kérdezte Toma.

- Szkanderban elvertem az összes kis gyökeret – nevetett Rumi.

- Jó, jó – legyintett Ichiro. - Folytasd.

- Tehát az Oroszlán csapat vezetője én leszek. A hármas csapat a Míg a halál el nem választ nevet kapta, tagjai pedig nem más mint a méltán híres szerelmes páros – váltott át hangos bemondó módba. - Nakamura Toma és Asano Renjiro.

Szinte egyszerre mutattunk be Tomával.

- A Míg a halál el nem választ csapat vezetője Toma és tessék itt a térkép, a vezetők vezetik a csapatot és nincs ellenvetés.

- Még mit nem – vettem ki Toma kezéből a térképet. - Nem hoztam magammal egy heti hideg élelmet.

- Pedig ez a szabály – Rumi kirántotta a kezemből a térképet és vissza adta Tomának. - Toma a vezető.

- Miért nem mehetünk mind együtt? - próbálkoztam.

Rohadtul semmi kedvem nem volt ehhez.

- Mert abban hol lenne a móka? - kérdezett vissza Rumi.

- Nekem ebben se lesz móka.

- Ugyan – össze borzolta a hajam mint egy kis taknyosnak. - Jó móka lesz. Te is bírni fogod.

- Hát még mi – Kadan nevetve lepacsizott Rumival.

- Indulás! - Kiáltotta el magát Rumi – Az utolsó csapat aki célba ér az csinál meg mindent a tábor első napján.

- Miket? - félve kérdeztem meg.

- Vizet hoz a közeli tóból, fát gyűjt az éjszakai sütögetéshez, mindent előkészít a sütögetéshez – sorolta Ichiro. - Ilyesmiket.

- Szóval csicskák leszünk – következtettem ki.

- Ha vesztetek akkor igen – Rumin már látszott hogy tudja, mi leszünk a vesztesek.

Persze ez olyan kurva egyértelmű volt. Toma egy két lábon járó eltévedés. Sőt, ő saját maga egy tévedés.

- Akkor hát induljunk – zárta le a dolgot Toma anyja, sokkal lelkesebben mint mi.

Mindenki fogta a maga cuccát és minden csapat elindult a neki kijelölt irányba. Én is szívesen elindultam volna már rég, ha Toma nem baszakodott volna a táskájával.

- Ez egy nagyon jó buli lesz – a hátizsákja szíját állítgatta. - Majd egy sátorban is alszunk…

- Ha azt akarod, hogy rád gyújtsam – szúrtam közbe.

- Mondok tábortűz mellet jó kis történeteket – folytatta.

- Nincs több teke teke!

Nagyot nevetve a hátára vette végre a táskát.

- Nem is, mert vannak új történeteim.

- Ha nem akarsz új fogakat akkor az egész estét néma kussban töltöd.

- Nemár – nyafogott mint egy hülye kölyök. - Két napja vadászom a jó sztorikat. Van pár nagyon durva.

- Biztos hogy nem…

- Rumiékat akarom beszaratni. Naaaaaaa

- Gondolod menne?

- Persze. Sima ügy.

- Jó. Egyet elmondhatsz.

- Király – bokszolt a levegőbe. - Na szóval – szét hajtotta a térképet és megnézte az útirányt, majd maga elé mutatott. - Arra megyünk.

- Biztos ez? - húztam össze a szemeim. - Inkább add oda.

- Nem. Én vagyok a csapat kapitány és ez így is marad – felkúszott a pofájára egy kaján mosoly. - Míg a halál el nem választ.

- Azt ne mond, hogy te találtad ki ezt a buziságot.

- Dehogy. De nagyon tetszik.

- Ekkora fasz is csak te lehetsz – végül elindultam abba az irányba amerre mutatott, hátha nem tévedünk el.

- Hé! Nekem kell vezetni – gyorsan elém futott. - Én vagyok a vezető.

- Csak ne szálljon a fejedbe – figyelmeztettem. - Mert még lehet kiütlek naplemente előtt.

- Ez milyen romantikusan hangzik.

- Nem az!

*

Rai

Egy órával később, nem stresszelve semmi szaron, egy már majdnem teljesen megevett fagyis kehellyel a kezemben mentem fel Bibiri-kun szobájába.

Odabent egy felfordulás fogadott. A szekrény kipakolva, ruhák szanaszét, egy félig teli sport táska, meg egy begolyózott Bibiri-kun.

- Na mizu babám? - dőltem az ajtófélfának. - Szelektálod a cuccaid?

- Dehogy te barom – fújta ki magát két ruha kupac közt. - Pakolok, mindjárt végzek és mehetünk is. Van még két-három percünk.

- Mire?

Tudtam mire gondol, de annyira nem akartam foglalkozni ezzel. Még mindig nem tudtam mi lenne jobb. Elmenni egyedül és tölteni egy kis időt a túlságosan régimódi Yasuoval, a pityergő anyámmal akit szeretek és a seggfej apámmal, miközben azzal, hogy nem viszem haza Seikot vérig sérteném őt. Vagy pedig nem menni el és lenne több nyugodt időm vele. Vagy elmenni Seikoval és vérig sérteni a családomat.

Hmm….kemény dió.

- Tudod, hogy mire – várakozóan nézett rám. - Na?

- Hát nem tudom – kanalammal próbáltam össze szedni a maradék epres fagyit a kehelyben. - Komolyan akarod te ezt Bibiri-kun?

- Hogy érted?

- Oké, tegyük mérlegre a dolgot. Az egyik oldalon ott van a tengerpartos terv – szét tártam a karjaim, egyikben a kehellyel, másikban a kanállal. - A másikon meg pár kínos nap a családommal. Azért valljuk be, jobb a parton henyélni, mint apámmal farkasszemet nézni. Főleg úgy hogy lehet nem is tud róla.

- Szeretnéd látni anyádat?

- Persze. Őt szeretem.

- Akkor öltözz át – hozzám vágott pár ruhát és felkapva az összekészített sport táskát, kivonult a szobából.

- Az én akaratom már nem is számít?! - kiáltottam utána.

- Oké – fordult vissza a lépcsőnél. - Mit akarsz?

- Hát most leginkább enni még egy fagyit – mutattam felé a kiürült kelyhet.

- Kibaszott komolytalan vagy – azzal sarkon fordult és lement a földszintre.

- Te meg túl komoly!

Még egy kicsit zörgettem ott a kanalat a kehelyben, azon gondolkodva, most mi legyen.

- A picsába már.

Letettem a szekrényre a kelyhet és átöltöztem.

- Miért kellett nekem bele szeretnem egy ilyen kis buzgó mócsingba? - morgolódtam míg a laza nadrágomat átvettem egy fekete farmerre.

Felvettem egy bordó, kissé szakadt felsőt meg a bőr dzsekim, lent várt még a bakancsom.

- Ezért nagyon szopni fog ma este.

Kinéztem az ablakon és már láttam a ház előtt Yasuo kocsiját, Seiko pedig kint várt a táskával. Ott mosolygott mint aki nagyon elégedett magával.

- Hogy én mennyire szeretem ezt a kis rohadékot – vigyorogtam. - Igen, nagyon szopni fog ezután.

Egy-két percig erőt gyűjtöttem, majd lementem, elköszöntem Seiko szüleitől és kilépve a házból lenéztem a két kis szarkavaróra.

Az előbb még nagyon elégedett Bibiri-kunon látszott hogy azért mégsem volt annyira magabiztos, most látszott csak igazán megkönnyebültnek, hogy végre kitoltam a seggem.

Hozzá sétáltam és megállva mellette, a fülébe súgtam: - Kicsit beszartál, hogy nem jövök, mi?

- Bekaphatod – súgta vissza.

Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem akartam már most sokkolni Yasuot, így csak a seggére csaptam.

- Na indulás!

- Örülök, hogy jössz – mosolygott rám Yasuo.

- Most még – tettem hozzá, érezve hogy ez valahol, egy jó buli lesz.

Van annak valami varázsa, ha te vagy a családodban a rohadt alma és végig söpörhetsz az idilli kis életükön mint egy forgószél. Bár ez ahhoz képest semmi lesz.

Mindig is szerettem a forgószélben én lenni a villámlás és most én leszek a mennydörgés is.